Ifjúmunkás, 1983 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-04 / 1. szám
1983 új évet kezdtünk, új lappal, aminek az első sorait már megírtuk. Meghatároztuk elérhető celláinkat, a módozatokat, ahogyan biztosíthatjuk az ország gazdasági-társadalmi fejlődését az új esztendőben. A párt Országos Konferenciájának dokumentumai mindanynyiunk számára világos gyakorlati programot nyújtanak, eligazítanak a mai bonyolult társadalmi-gazdasági élet kérdéseiben, minden tevékenységi ág számára leszögezik a legfontosabb teendőket. Tanulmányozásuk V&Z 4985 NEMZETI JÖVEDELEM közben gondolatban már hozzáadtuk azt a többletet, amit egyéni hozzájárulásnak szoktunk nevezni, azokat a tartalékokat, amelyeket az egyén, a kisebb közösség mozgósíthat az általános előrehaladás sürgetésére. Az általános törekvés, amelynek része a vállalatok, KISZ-szervezetek, a fiatalok egyéni hozzájárulása, a fejlesztés intenzív tényezőinek fokozottabb érvényesítése. Ezt tükrözik az iparra vonatkozó előirányzatok is: míg az árutermelési érték 6,6 százalékkal fog növekedni az idén, addig a nettó termelési érték 8 százalékkal lesz nagyobb, mint 1982-ben. A két mutatószám közötti különbség nagyobb szellemi erőbedobást feltételez, kevesebb anyagi ráfordítással kell elérnünk több és értékesebb árut. Szinte kivétel nélkül minden termékben növekednie kell az élőmunka részarányának az anyagi költségek rovására. Nincs olyan vállalat, ahol kellő szaktudással, ötletességgel ne lehetne (%) 4ММИР V. Ш ..v..v.v.v. többet és jobbat kihozni a felhasznált energiával, anyaggal. Ne feledjük, ehhez korszerű gépek, felszerelések állnak rendelkezésünkre. Új lapot kezdünk, de az, hogy milyen sikereket írunk majd 1983 javára, attól is függ, mit tartalmaznak az előző lapok. Nem árt most visszapillantani, mit nem csináltunk elég jól a tavaly, miért nem pöröghetett elég gyorsan gépünk, mi okozta a hóvégi, a negyedév végi hajrákat, amikor bizony mindig előtérbe kerültek a mennyiségi törekvések. És már az év első napjaitól tegyünk meg mindent esetleges adósságaink törlesztésére, legyen az a rendelkezésre álló gép alapos ismeretében, az új anyagok használatában vagy a takarékosabb technológiák alkalmazásában való hézag. A termelőeszközök intenzív kihasználását, a magasabb minőségi mutatókat csakis nagyobb szakértelemmel, tervszerű, ütemes munkával biztosíthatjuk. NETTÓ TERMELÉSI ÉRTÉK ÁRUTERMELÉ „Az elkövetkező évek felelősségteljes feladatainak teljesítése, az ország gazdasági- társadalmi fejlesztése kitartó tevékenységet igényel a tudományos kutatás, az oktatás területén; megköveteli a kutatóintézetek erőinek hangsúlyozottabb összpontosítását a vállalatokban, a nemzetgazdaságban felmerülő műszaki problémák megoldása, a technológiák tökéletesítése, a fogyasztások csökkentése, a termékek műszaki és minőségi színvonalának emelése végett. Minden kutatási szektorban számottevő erőkkel rendelkezünk. Arra van szükség, hogy komplex programok alapján egyesítsük ezeket az erőket és teljes határozottsággal járjunk el a minden egyes tevékenységi szektor előtt álló problémák gyorsabb megoldásáért, ültessük gyakorlatba maradéktalanul a kutatás, az oktatás és a termelés szoros egységére vonatkozó párthatározatokat." NICOLAE CEAUŞESCU Mikor mérnök a mérnök? 5. Hárman az élről kiváló eredménnyel végzett mérnökről nehezen tételezhető fel szakmai érdektelenség. Akit egy szakma kérdései egyáltalán nem izgatnak, talán elvégzi úgyahogy az egyetemet, de kiugró teljesítményre aligha számíthatunk részéről. Megkerestem hát három olyan friss végzőst is, akik az élvonalban végeztek. Az elektrotechnikus az országos mezőnyben az első ötven, a számítógépes az első tíz között, a vegyész pedig országos első (!) volt. Valamennyiük kettős kihelyezés birtokosai, vagyis két év gyakornokság után kutatóintézetek, illetve az egyetem várja vissza őket. Szakmailag a kellő szinten kell hogy tartsák magukat, de még jobb volna, ha ez idő alatt fejlődni tudnának. Csak egyikük egyezett bele kilétének fölfedésébe, ketten jobbnak látták nem vállalni a sajtó nyilvánosságát, így nevüket, munkahelyüket elhallgatom. ★ Wagner Bernd Klaus-Georg mérnököt asztala mellől hívom el a műhely egyik, beszélgetésre alkalmas — — többé-kevésbé zajmentes — sarkába. — Licistaként álmaim netovábbja az elektronika volt. De úgy hírlett, hogy oda a csodával határos bejutni, meg sem próbáltam tehát. Megmaradtam az elektrotechnika mellett. Kezdetben nem hajtottam, olyannyira, hogy a másodévet kétszer is jártam. De ez éppen elegendő volt figyelmeztetésnek, így aztán ötéves összesítésben sikerült 9,50 fölé verekednem magam. A jegyek értéke sokszor megkérdőjelezhető, de én tényleg nem kimondottan a minősítésért készültem. Felsőbb években olyan tárgyakat tanultunk, amelyek valóban érdekeltek, érdemes volt komolyan készülni belőlük. Már licistaként rádióamatőrködtem, s mivel szakiicit végeztem, elektromos gépek és berendezések szakot, ez ott jól jött Az egyetemen folytattam a rádiók, tévék babrálását, komolyabb szerkentyűk építésére is vállalkoztam, amikor volt miből dolgozni. — Akkor a folytatás mikéntje sem lehetett mindegy. — Talán ellentmondásosan hangzik, de nem számítottam semmi rendkívülire. Szoktatgattam magam a gondolathoz, hogy csak otthon folytathatom az építgetést, a gyárban valami bürokrata munkát bíznak rám. S valóban így történhetett volna. Egy kollégámat is ide helyezték, irodista lett, Irattartókat cipel innenoda, jelentéseket ír, adatlapokat tölt ki. Az előbb éppen felhívott, ugyanis a gyakornokok családi helyzetéről kell kimutatást készítenie. Én szeretek. — Mit? — A főgépésznél dolgozom, a villamossági műhelyben. Próbastandok házilag történő előállításán túl készülékeket kell szervizelnünk. Rám osztottak egy olyan ultrahangos műanyaghegesztő masinát, amely eddig még nem működött. Nemcsak nálunk, de a galaci vállalatnál sem, amelyik lemondott róla. Nekünk pedig szükséges, mondhatni létfontosságú, mert import ragasztóanyagot kell vele helyettesítenünk. — És mikor fog működni a gép? — Szerintem fog működni. A hibát megtaláltam, kiment egy tirisztor. Nehéz beszerezni, mert nálunk ilyen típusút alig használnak. Jártam a fővárosi félvezetőgyárban, bíztattak, hogy segítenek. — Tehát jól érzi magát. — Abszolút. Itt, a sepsiszentgyörgyi autóvillamossági vállalatban izgalmas feladatot kaptam, segítenek is, ennél többet nem kívánhatok. ★ A vegyésznek nincs asztala. Ha nagyon őszinték kívánunk lenni, munkája sincs. Fröccsöntéssel dolgozó részlegre került, ahol jól bejáratott, „klasszikus“ receptek szerint gyártanak tálakat, tálcákat, poharakat. A találkozás érdekében többször telefonáltam neki. Látszat érvekkel visszautasított. Megkerestem a gyárban, szintén nem „sikerült“ elbeszélgetnünk. Amikor erről a párttitkár tudomást szerzett, kérés nélkül szabadnapot adott a mérnöknőnek — ugyanis ingázik —, hogy nála, otthon kedvünkre kibeszélgethessük magunkat. Ekkor már nem volt mit tennie, és az országos első megadta magát a „sorsnak“. — Én nem tudok semmi szépet, jót mondani, miért ragaszkodott a beszélgetéshez?! — Hogy elmondja az igazat. — Azt, hogy fölöslegesnek érzem magam?! Amíg az őszi kampány tartott, addig még kijártunk a mezőre, valakinek volt haszna belőlünk, mert többen vagyunk. Azóta túlestünk egy kéthetes munkavédelmi felkészítőn — már az első nap elölről hátra és hátulról előre elolvastam mindent, amit elénk tettek. Most az a feladatom, hogy „ismerkedjem“ a munka jellegével. Fél óra alatt mindent megtudtam a poháröntés és a fóliagyártás technológiájáról. A gépkezelés megtanulását nem számítom mérnöki feladatnak. Nincs e gyárban semmiféle vegyi folyamat, olyan munkafázis, amiért vegyészek számára állást hirdethettek. Gépésznek meg elektrotechnikusnak inkább volna itt mit keresnie. — Amikor állást választott, nem is sejtette, mi fogja várni? — Be kell vallanom, ilyesmire számíthattam. Családi megfontolásból vállaltam a kompromisszumot. A férjem még diák, nem kívántam elszakadni tőle. Nyolcvan kilométeres körzetben nem írtak ki egyetlen olyan állást sem, ahol a szakmám gyakorlására lehetőséget láttam volna. — Két év múlva milyen állás várja? — Kutatót. Remélem, nem fogok mindent elfeledni addig. Az egyetemre bejárogatok. Egy igen jó csapatban dolgoztam negyed- és ötödéven, szép eredményeket hoztunk ki. A többiek folytatják a megkezdett munkát. De ha legalább kétnaponta nem látom, mit csinálnak, hogyan haladnak, akkor csak néma szemlélő lehetek. Hogy mégis csináljak valamit, fordítani való anyagot adtak. Még nem vittem be a gyárba, nem mertem. Pedig többet érne a mostani semmittevésnél. Mert nagyon kellemetlen, amikor állandóan arra kellvigyáznom, hogy ne legyen feltűnő a lazsálásom. Amikor az a legfontosabb célom: ne legyek senki útjában! — Semmi esély a változtatásra? — Volna, ha valaki „szólna“ értem. Átengedhetnének valamelyik vegyipari vállalatnak, de ez nem megy simán, magától. A szülővárosomban négy ilyen gyár is van, bármelyikben hasznomat láthatnák, s én a szakmámban maradhatnék. ★ A számítógépes munkahelye egy kétszer három méteres szobácska. Elsőként egy kibelezett tévére figyel fel a látogató, meg arra, hogy a helyiségben nyoma sincs a huszadik század „technikájának“. Az ajtó előtti udvaron szemétkupacok, kapirgáló tyúkok, gazdasági limlom. — Ugye, nem kimondottan fantáziaébresztő környezet?! De azt kell mondanom, ez is több annál, amire számítottam. Harcos vagyok, vagyis a számítógépek és a hozzá csatolandó rendszerek szervizelése a feladatom. Hárman vagyunk ennél az alegységnél, még egy mérnök és egy technikus. A gyakornokság ideje alatt nem szabadna egyedül dolgoznunk, viszont a cég nem engedheti meg magának azt, hogy két évig ingyért eltartson. Így mindjárt az elején konkrét feladatot kaptam. Illetve választásra adódott lehetőségem, hogy milyen feladatkört kívánok elvállalni. A felkészültségem mikroprocesszoros súlypontú, az egyetemen ebbe sikerült valamennyire bedolgoznom magam. Úgy érzem, ez nyitást jelent a jövő felé, ezért a TELEROM nevű intelligens terminálok szervizelését választottam. A TELEKOM-egységeket Kolozsvárt gyártják, oda kellett mennem tanulni. Előbb kéthetes, majd tíznapos felkészítőn vettem részt Amikor le kellett jelentkeznem, meglepődtem, hogy semmilyen hivatalos keret nincs tanfolyam végzésére. A főnököm — a szomszéd városban székel, a két kolléga is ugyanolyan beosztott, mint én —szóval a főnök elküldött egy ismerőséhez, de végül is ottmaradásomat el kellett „intézni“. Egy csomó minden izgat A játékszabályok, a követelmények, és nincs ahonnan kiderítenem ezeket. A saját bőrömön érzem, e kéthavi tapasztalat mutatja, vannak játékszabályok. A főnök úgy osztja be a munkát, hogy beszámítja az egyéni kezdeményezőkészséget is, meg a személyes ügyességet. Mint a kolozsvári példa is mutatja, olykor nem hivatalos lehetőséget kínál, hanem elvárja az egyén ügyeskedéseit a kapcsolatok működtetését. Azok, akik több éve dolgoznak egy helyen, talán van mit működtetniük, de egy kezdőnek ez nagyon terhes. Meglehet, a módszer eredményes, általa megtörténik az alárendeltek szelekciója is, s aztán már jó, mert nem szorít bürokratikus merevségbe. De én úgy képzeltem el, hogy a kezdőnek a hóna alá nyúlnak, elmondják, mire kell odafigyelnie, mikor mit kell tennie. Másokat talán nem zavarna e bánásmód, de az alkatom olyan, hogy inkább szeretem a normatív keretek közötti megoldásokat, csak akkor várok el szolgálatot, ha ennek megvan a hivatalos kerete. Érdekes volt a két kollégával való találkozásunk is. Három napig a köszönésen kívül alig váltottunk szót egymással, s azóta sem sikerült feloldódnunk. Pedig jóindulatukat nem vonom kétségbe, de dühít, hogy nem érdekli őket a helyzetem, ők mással foglalkoznak, de akkor is ismerik a belső rendszabályokat. Hetekig azzal mentem haza, hogy ezek az emberek vagy mindent tudnak rólam, vagy semmi sem érdekli őket. Nyilván a második változat a valószínű. Mit mondhatnék még? Igyekszem komolyan venni a szakmát. Az eddigi méltatlankodásokon, vívódásokon túl azt kell mondanom, nagy szerencsém, hogy ide kerültem. A másik két lehetőség, iparban elhelyezkedni vagy számítóközpontos rendszermérnökként dolgozni, tapasztalataim szerint, sokkal kevesebb szakmai feladatot kínál. Egy rendszermérnök szerepe ma nem vonzó. Itt gyakorlatilag az első perctől a szakmába kerültem. Már kihelyezés előtt kialakult bennem ez a kép, s nem csalódtam. Azt persze nem tudom, a helyzetem mennyire általánosítható. Bodó Borné Ifjúmunkás 3