Ifjúmunkás, 1983 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-04 / 1. szám

1983 új évet kezdtünk, új lappal, aminek az első sorait már megírtuk. Meghatároztuk elérhető celláinkat, a módozatokat, ahogyan biztosíthatjuk az ország gazda­sági-társadalmi fejlődését az új esztendőben. A párt Országos Konferenciájának dokumentumai mindany­­nyiunk számára világos gyakorlati programot nyújta­nak, eligazítanak a mai bonyolult társadalmi-gazdasá­gi élet kérdéseiben, minden tevékenységi ág számára leszögezik a legfontosabb teendőket. Tanulmányozásuk V&Z 4985 NEMZETI JÖVEDELEM közben gondolatban már hozzáadtuk azt a többletet, amit egyéni hozzájárulásnak szoktunk nevezni, azokat a tartalékokat, amelyeket az egyén, a kisebb közösség mozgósíthat az általános előrehaladás sürgetésére. Az általános törekvés, amelynek része a vállalatok, KISZ-szervezetek, a fiatalok egyéni hozzájárulása, a fejlesztés intenzív tényezőinek fokozottabb érvényesí­tése. Ezt tükrözik az iparra vonatkozó előirányzatok is: míg az árutermelési érték 6,6 százalékkal fog növe­kedni az idén, addig a nettó termelési érték 8 száza­lékkal lesz nagyobb, mint 1982-ben. A két mutatószám közötti különbség nagyobb szellemi erőbedobást felté­telez, kevesebb anyagi ráfordítással kell elérnünk több és értékesebb árut. Szinte kivétel nélkül minden termékben növekednie kell az élő­munka részarányá­nak az anyagi költségek rovására. Nincs olyan válla­lat, ahol kellő szaktudással, ötletességgel ne lehetne (%) 4ММИР V. Ш ..v.­.v.v.v. többet és jobbat kihozni a felhasznált energiával, anyaggal. Ne feledjük, ehhez korszerű gépek, felszere­lések állnak rendelkezésünkre. Új lapot kezdünk, de az, hogy milyen sikereket írunk majd 1983 javára, attól is függ, mit tartalmaznak az előző lapok. Nem árt most visszapillantani, mit nem csináltunk elég jól a tavaly, miért nem pöröghetett elég gyorsan gépünk, mi okozta a hóvégi, a negyedév végi hajrákat, amikor bizony mindig előtérbe kerül­tek a mennyiségi törekvések. És már az év első nap­jaitól tegyünk meg mindent esetleges adósságaink tör­lesztésére, legyen az a rendelkezésre álló gép alapos ismeretében, az új anyagok használatában vagy a ta­karékosabb technológiák alkalmazásában való hézag. A termelőeszközök intenzív kihasználását, a magasabb minőségi mutatókat csakis nagyobb szakértelemmel, tervszerű, ütemes munkával biztosíthatjuk. NETTÓ TERMELÉSI ÉRTÉK ÁRUTER­MELÉ „Az elkövetkező évek felelősségteljes fel­­adatainak teljesítése, az ország gazdasági- társadalmi fejlesztése kitartó tevékenységet igényel a tudományos kutatás, az oktatás te­­rületén; megköveteli a kutatóintézetek erői­­nek hangsúlyozottabb összpontosítását a vállalatokban, a nemzetgazdaságban felme­rülő műszaki problémák megoldása, a tech­nológiák tökéletesítése, a fogyasztások csök­kentése, a termékek műszaki és minőségi színvonalának emelése végett. Minden kuta­tási szektorban számottevő erőkkel rendel­kezünk. Arra van szükség, hogy komplex programok alapján egyesítsük ezeket az erő­ket és teljes határozottsággal járjunk el a minden egyes tevékenységi szektor előtt álló problémák gyorsabb megoldásáért, ültessük gyakorlatba maradéktalanul a kutatás, az oktatás és a termelés szoros egységére vo­natkozó párthatározatokat." NICOLAE CEAUŞESCU Mikor mérnök a mérnök? 5. Hárman az élről kiváló eredménnyel végzett mérnökről nehezen téte­lezhető fel szakmai érdektelenség. Akit egy szakma kérdései egyáltalán nem izgatnak, talán elvégzi úgy­­ahogy az egyetemet, de kiugró teljesítményre aligha számíthatunk részéről. Megkerestem hát három olyan friss végzőst is, akik az élvonalban végeztek. Az elektro­technikus az országos mezőnyben az első ötven, a szá­mítógépes az első tíz között, a vegyész pedig országos első (!) volt. Valamennyiük kettős kihelyezés birtoko­sai, vagyis két év gyakornokság után kutatóintézetek, illetve az egyetem várja vissza őket. Szakmailag a kel­lő szinten kell hogy tartsák magukat, de még jobb vol­na, ha ez idő alatt fejlődni tudnának. Csak egyikük egyezett bele kilétének fölfedésébe, ketten jobbnak látták nem vállalni a sajtó nyilvános­ságát, így nevüket, munkahelyüket elhallgatom. ★ Wagner Bernd Klaus-Georg mérnököt asztala mellől hívom el a műhely egyik, beszélgetésre alkalmas — — többé-kevésbé zajmentes — sarkába. — Licistaként álmaim netovábbja az elektronika volt. De úgy hírlett, hogy oda a csodával határos bejut­ni, meg sem próbáltam tehát. Megmaradtam az elektro­technika mellett. Kezdetben nem hajtottam, olyannyira, hogy a másodé­vet kétszer is jártam. De ez éppen ele­gendő volt figyelmeztetésnek, így aztán ötéves összesí­tésben sikerült 9,50 fölé verekednem magam. A jegyek értéke sokszor megkérdőjelezhető, de én tényleg nem kimondottan a minősítésért készültem. Felsőbb évek­ben olyan tárgyakat tanultunk, amelyek valóban érde­keltek, érdemes volt komolyan készülni belőlük. Már licistaként rádióamatőrködtem, s mivel szakiicit végez­tem, elektromos gépek és berendezések szakot, ez ott jól jött Az egyetemen folytattam a rádiók, tévék bab­­rálását, komolyabb szerkentyűk építésére is vállalkoz­tam, amikor volt miből dolgozni. — Akkor a folytatás mikéntje sem lehetett mindegy. — Talán ellentmondásosan hangzik, de nem számí­tottam semmi rendkívülire. Szoktatgattam magam a gondolathoz, hogy csak otthon folytathatom az építge­­tést, a gyárban valami bürokrata munkát bíznak rám. S valóban így történhetett volna. Egy kollégámat is ide helyezték, irodista lett, Irattartókat cipel innen­­oda, jelentéseket ír, adatlapokat tölt ki. Az előbb éppen felhívott, ugyanis a gyakornokok családi helyzetéről kell kimutatást készítenie. Én szeretek. — Mit? — A főgépésznél dolgozom, a villamossági műhely­ben. Próbastandok házilag történő előállításán túl ké­szülékeket kell szervizelnünk. Rám osztottak egy olyan ultrahangos műanyaghegesztő masinát, amely eddig még nem működött. Nemcsak nálunk, de a galaci vál­lalatnál sem, amelyik lemondott róla. Nekünk pedig szükséges, mondhatni létfontosságú, mert import ra­gasztóanyagot kell vele helyettesítenünk. — És mikor fog működni a gép? — Szerintem fog működni. A hibát megtaláltam, ki­ment egy tirisztor. Nehéz beszerezni, mert nálunk ilyen típusút alig használnak. Jártam a fővárosi félvezető­gyárban, bíztattak, hogy segítenek. — Tehát jól érzi magát. — Abszolút. Itt, a sepsiszentgyörgyi autóvillamossá­gi vállalatban izgalmas feladatot kaptam, segítenek is, ennél többet nem kívánhatok. ★ A vegyésznek nincs asztala. Ha nagyon őszinték kí­vánunk lenni, munkája sincs. Fröccsöntéssel dolgozó részlegre került, ahol jól bejáratott, „klasszikus“ recep­tek szerint gyártanak tálakat, tálcákat, poharakat. A találkozás érdekében többször telefonáltam neki. Lát­szat­ érvekkel visszautasított. Megkerestem a gyárban, szintén nem „sikerült“ elbeszélgetnünk. Amikor erről a párttitkár tudomást szerzett, kérés nélkül szabadna­pot adott a mérnöknőnek — ugyanis ingázik —, hogy nála, otthon kedvünkre kibeszélgethessük magunkat. Ekkor már nem volt mit tennie, és az országos első megadta magát a „sorsnak“. — Én nem tudok semmi szépet, jót mondani, miért ragaszkodott a beszélgetéshez?! — Hogy elmondja az igazat. — Azt, hogy fölöslegesnek érzem magam?! Amíg az őszi kampány tartott, addig még kijártunk a mezőre, valakinek volt haszna belőlünk, mert többen vagyunk. Azóta túlestünk egy kéthetes munkavédelmi felkészí­tőn — már az első nap elölről hátra és hátulról előre elolvastam mindent, amit elénk tettek. Most az a fel­adatom, hogy „ismerkedjem“ a munka jellegével. Fél óra alatt mindent megtudtam a poháröntés és a fólia­gyártás technológiájáról. A gépkezelés megtanulását nem számítom mérnöki feladatnak. Nincs e gyárban semmiféle vegyi folyamat, olyan munkafázis, amiért vegyészek számára állást hirdethettek. Gépésznek meg elektrotechnikusnak inkább volna itt mit keresnie. — Amikor állást választott, nem is sejtette, mi fogja várni? — Be kell vallanom, ilyesmire számíthattam. Csalá­di megfontolásból vállaltam a kompromisszumot. A férjem még diák, nem kívántam elszakadni tőle. Nyolc­van kilométeres körzetben nem írtak ki egyetlen olyan állást sem, ahol a szakmám gyakorlására lehetőséget láttam volna. — Két év múlva milyen állás várja? — Kutatót. Remélem, nem fogok mindent elfeledni addig. Az egyetemre bejárogatok. Egy igen jó csapat­ban dolgoztam negyed- és ötödéven, szép eredménye­ket hoztunk ki. A többiek folytatják a megkezdett munkát. De ha legalább kétnaponta nem látom, mit csinálnak, hogyan haladnak, akkor csak néma szemlé­lő lehetek. Hogy mégis csináljak valamit, fordítani va­ló anyagot adtak. Még nem vittem be a gyárba, nem mertem. Pedig többet érne a mostani semmittevésnél. Mert nagyon kellemetlen, amikor állandóan arra kell­vigyáznom, hogy ne legyen feltűnő a lazsálásom. Ami­kor az a legfontosabb célom: ne legyek senki útjában! — Semmi esély a változtatásra? — Volna, ha valaki „szólna“ értem. Átengedhetné­nek valamelyik vegyipari vállalatnak, de ez nem megy simán, magától. A szülővárosomban négy ilyen gyár is van, bármelyikben hasznomat láthatnák, s én a szak­mámban maradhatnék. ★ A számítógépes munkahelye egy kétszer három mé­teres szobácska. Elsőként egy kibelezett tévére figyel fel a látogató, meg arra, hogy a helyiségben nyoma sincs a huszadik század „technikájának“. Az ajtó előtti udvaron szemétkupacok, kapirgáló tyúkok, gazdasági lim­lom. — Ugye, nem kimondottan fantáziaébresztő környe­zet?! De azt kell mondanom, ez is több annál, amire számítottam. Harcos vagyok, vagyis a számítógépek és a hozzá csatolandó rendszerek szervizelése a feladatom. Hárman vagyunk ennél az alegységnél, még egy mér­nök és egy technikus. A gyakornokság ideje alatt nem szabadna egyedül dolgoznunk, viszont a cég nem en­gedheti meg magának azt, hogy két évig ingyért eltart­son. Így mindjárt az elején konkrét feladatot kaptam. Illetve választásra adódott lehetőségem, hogy milyen feladatkört kívánok elvállalni. A felkészültségem mik­roprocesszoros súlypontú, az egyetemen ebbe sikerült valamennyire bedolgoznom magam. Úgy érzem, ez nyi­­tást jelent a jövő felé, ezért a TELEROM nevű intelli­gens terminálok szervizelését választottam. A TELE­­KOM-egységeket Kolozsvárt gyártják, oda kellett men­nem tanulni. Előbb kéthetes, majd tíznapos felkészítőn vettem részt Amikor le kellett jelentkeznem, megle­pődtem, hogy semmilyen hivatalos keret nincs tanfo­lyam végzésére. A főnököm — a szomszéd városban székel, a két kolléga is ugyanolyan beosztott, mint én —szóval a főnök elküldött egy ismerőséhez, de végül is ottmaradásomat el kellett „intézni“. Egy csomó minden izgat A játékszabályok, a köve­telmények, és nincs ahonnan kiderítenem ezeket. A saját bőrömön érzem, e kéthavi tapasztalat mutatja, vannak játékszabályok. A főnök úgy osztja be a mun­kát, hogy beszámítja az egyéni kezdeményezőkészsé­get is, meg a személyes ügyességet. Mint a kolozsvári példa is mutatja, olykor nem hivatalos lehetőséget kí­nál, hanem elvárja az egyén ügyeskedéseit a kapcso­latok működtetését. Azok, akik több éve dolgoznak egy helyen, talán van mit működtetniük, de egy kezdő­nek ez nagyon terhes. Meglehet, a módszer eredmé­nyes, általa megtörténik az alárendeltek szelekciója is, s aztán már jó, mert nem szorít bürokratikus merev­ségbe. De én úgy képzeltem el, hogy a kezdőnek a hó­na alá nyúlnak, elmondják, mire kell odafigyelnie, mikor mit kell tennie. Másokat talán nem zavarna e bánásmód, de az al­katom olyan, hogy inkább szeretem a normatív kere­tek közötti megoldásokat, csak akkor várok el szolgá­latot, ha ennek megvan a hivatalos kerete. Érdekes volt a két kollégával való találkozásunk is. Három napig a köszönésen kívül alig váltottunk szót egymással, s azóta sem sikerült feloldódnunk. Pedig jó­indulatukat nem vonom kétségbe, de dühít, hogy nem érdekli őket a helyzetem, ők mással foglalkoznak, de akkor is ismerik a belső rendszabályokat. Hetekig az­zal mentem haza, hogy ezek az emberek vagy mindent tudnak rólam, vagy semmi sem érdekli őket. Nyilván a második változat a valószínű. Mit mondhatnék még? Igyekszem komolyan venni a szakmát. Az eddigi méltatlankodásokon, vívódásokon túl azt kell mondanom, nagy szerencsém, hogy ide ke­rültem. A másik két lehetőség, iparban elhelyezkedni vagy számítóközpontos rendszermérnökként dolgozni, tapasztalataim szerint, sokkal kevesebb szakmai fela­datot kínál. Egy rendszermérnök szerepe ma nem vonzó. Itt gyakorlatilag az első perctől a szakmába ke­rültem. Már kihelyezés előtt kialakult bennem ez a kép, s nem csalódtam. Azt persze nem tudom, a hely­zetem mennyire általánosítható. Bodó Borné Ifjúmunkás 3

Next