Ifjúsági Magazin, 1979 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1979-05-01 / 5. szám

nyomán levél érkezett a Hungáriához az egyik kul­túrotthon vezetőjétől. .,Vár­juk önöket . . . kor, de kér­jük, hogy az új ABBA- műsorukat is bemutas­sák ... Mivel megjelent az Omega új, immáron kilencedik al­buma, a Gammapolis című, és amelynek felvételeinél személyesen is részt vehet­tem Offenbachban —, a magyar szövegeket a Rádió 8-as stúdiójában vették rá az alapokra —, így a mu­zsika alaposan bennem él. Néhány hónap szünet után, és magyar szövegekkel, jól­esett újból hallanom. A ze­ne, a hangvétel jellegzetes Omega-hang, amely mindig is vonzódott, a szövegek ezt csak alátámasztották, a mi­tikus jövő, az űr titkai és a jövő emberének hétköz­napjai felé, amely ugyan­akkor egy kicsit eligazítja a ma emberét is saját hét­köznapjaiban. És mind­ezekhez egy kétperces vicc, az Arcnélküli ember, Hau­­mann Péter közreműködé­sével: „amely valamiféle világi spirituálé fehér bőrű négerek ateista istentiszte­letén”. Hogy néha azért komo­lyan is veszik az itt meg­jelent sorokat, arra szerény bizonyíték, hogy a nép­szerű Mini együttes, meg­fontolván szövegeikről szó­ló korholásomat, egy, a személyi igazolványában is szövegíróként feltüntetett munkatársat vont be új al­bumának készítésébe, S. Nagy István személyében. Hogy mi születik ebből, az is a jövő zenéje. Kerek tíz esztendeje, pon­tosan 1969. augusztus 21-én zajlott le, illetve kezdődött minden idők legnevezete­sebb rockfesztiválja, amely Woodstock néven ment át e fiatal műfaj történelmé­be. Jómagam is jártam Woodstockban, no­kem 1969-ben, fájdalom a hazai sajtó pontatlanságára, rá hét esztendővel, 1976-ban. Óriási sík terület, semmi nem látható, nincsen em­léktábla, és csend van min­denütt. Egy novellában már írnám is, hogy csak a kör­nyékbeli szálas fák érzik magukban a régi ritmuso­kat, a tömegek ordításait, a szereplők arcait. De ez nem novella, a környékbeli farmerek nem a rockzene megszállottjai, és ha em­lékeznek, akkor mindent letaroló hordákat idéznek, nézők sáskajárását. No, mindezeket egy hír kapcsán idézem. Ugyanis arról esett szó, hogy a tízéves évfor­dulón megpróbálják fel­idézni az egykori Wood­­stock hangulatát és kon­certsorozatát. Augusztus 21- én kezdenék New Yorkban, filmeznék, és két LP-t je­lentetnének meg róla. Per­sze, nem könnyű dolog a múltat felidézni. Olyan zse­nik nem élnek már, mint az akkori szereplők közül Jimi Hendrix vagy Janis Joplin egyebek között, a Crosby, Stills, Nash és Young négyesnek újból kellene egyesülnie, ez vár­na a Creedence Clearwater­­re és a Mountain együttes­re is. A Band együttes már látványosan bejelentette szétválását, akkor újból összetoboroznák a tagokat? Azért a Blood Sweat and Tears még létezik, Joe Cocker is aktív, a Jefferson Airplane most Starship né­ven, de működik, a Great­ful Dead is létezik, és fel­léphetne még az eredeti előadók közül Johnny Win­ter, Paul Butterfield és Joan Baez is. És a Who is bemutatkozhatna új felál­lásában. Ha sikerülne meg­oldaniuk a problémákat, talán az új koncertsorozat nézőszáma is meghaladná az eredeti 450 000-et. És azt is remélem, hogy hét évvel a hangverseny után még én is elvetődnék New York­ba.. . Végül, ha már a nosztal­giánál tartunk, íme egy fel­vétel a hazánkban első íz­ben fellépett londoni zene­karról, a Nashville Teens­­ről. Újból megjelentették régi sikereiket, a Dohány­földeket és másokat, kö­zülük Ray Philipps még mindig aktív. Tán még so­kat emlékeznek is rá ná­lunk Rév Fülöp néven . . . Cintula — Mi most a menő, mondjuk a punk-zenében? — A Manson-család kiment a mosásban, az ügye­letes sztárok neve kicsit hosszabb lélegzetű. Ami­kor a zebra átmegy a zebrán. S váratlan fordulat a punkban: ők már zenélni is tudnak! — Azt rebesgetik, te is tudtál valaha . . . — Hogyne, persze, sőt, ma is elprüngyögök gitá­ron és zongorán. Minden felvágás nélkül mondom: tagja voltam a Benkó dixi-együttesnek. Amikor még kezdők voltak, Agárdon bevettek a buliba. Saj­nos, rövid életű volt a karrierem. Egy vájtfülű is ült a hallgatók között, játék közben felállt, megtörölte a száját és elüvöltötte magát: ne itt gyakoroljak, hanem otthon! — S ezzel kifújt? — Még nem. A József Attila gimibe jártam, ott hoztunk össze egy zenekart. Ez 61-ben vagy 62-ben történt, akkor még az angol módi járta, angolul énekeltünk és angolosan hangzó nevekkel kísérle­teztünk. Az egyik legszebbre jól emlékszem: The­­per­tő volt szegény! — S végül is mi vetett véget zenés pályafutásod­nak? — Az, hogy ellopták a Bródy új gitárját. Én vet­tem meg tőle az ernyedt régit, már a Shadows-szá­­mokat is egészen jól recegtettem rajta, amikor a lo­pás után visszavette tőlem. — S hogyan lettél lemezlovas? — Őrült tempóban gyűjtöttem magnóra a luxem­burgi rádióadó slágereit. Omega akkor volt feljövő­ben, Laux Józsi mondta, hogy állítsak össze nekik egy műsort a szünetre, így született a hazai disco. — Már elnézést, de táncolni tudsz? — Hogyne, tánciskolába is jártam. Az ott tanult szvingből építettük fel a rock and roll-t. Az iskolai bulikon például tilos volt kidobni a partnert, igaz­gatói intő járt a kidobós figuráért. Csak szordina jártuk, de komoly alapokkal rendelkezem. — Kedvenc táncod? — A twist. — Miért? — Mert néhány perc alatt meg lehetett tanulni, s máris arathattuk a babérokat. Szóval, demokrati­kus volt! — S hol szerezted a Cintula nevet? — Móra Ferenc a keresztapám. Az egyik novellá­jában szerepel furfangos Cintula, a hórihorgas kó­pé. Már 13 éves koromban elértem a mai magas­ságomat, nem nagyon tetszett a becenevem, min­denkit megvertem, aki így hívott, éppen ezért ma­radt rajtam. Disc-jockeyből KISZ-jockey lett. A KISZ által szervezett poprendezvények állandó műsorvezetője Cintula mester, azaz Keresztes Tibor. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat rendezvényein és az IM-esteken is az ő zenéjére ropják a tinédzserek.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék