ifjúsági Magazin, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
Amikor beléptem az apró konyhába, valami nagyon régről feltörő otthonos érzés fogott el. Tiszta arcú, kedves fiatalasszony fogadott olyanféleképpen, mintha most ugrottam volna át a szomszédból egy csipetnyi sót kérni, vagy egy kis baráti fecsegésre. Betessékelt a szobába, s itt aztán eldönthettem, mit csináljak. Vizsgálgassam a szebbnél szebb faragott-festett bútorokat, lessem mi lesz vacsorára, vagy kérdezgessek életükről, munkájukról, gondjaikról. A falak sokat elárultak a köztük élők érzésvilágáról. Színes festmények, rajzok váltották egymást, Márti és Lajos munkái. — Ezeket mind éjjel festettem. Hajnali ötkor mindenképpen be kell fejeznem a munkát, azontúl inkább rontok, mint szépet alkotnék. Tudod, főleg az elején, amolyan kiállítóterem volt a lakásunk, egy ecsetvonás egy csöngetés, így inkább a nyugodtabb időszakra hagyatkoztam — magyarázza Márta. Mázas cserépkancsók, tányérok a kicsiny konyha falát díszítik, még a vacsora is díszes edényben készül. — A gimnáziumban kerámiát tanultam, de egyre többet akartam megtudni a népi iparművészetről. Erdélyben folytattam tanulmányaimat Páll Antalnál. Ekkor ismertem meg a fa különleges tulajdonságait, érdekelni kezdett kezelése. — Mennyiben rokon a fa és a kerámia festése? — A bútorok és tányérok szimbolikus díszítése hasonló, de az ecsetkezelés lendülete és technikája különböző. — Hogyan folytattátok a kutatást? — Sütő Béla bácsi legelőször kimenesztett bennünket az erdőbe, hogy megbarátkozzunk a fák és az erdő életével, utána kerülhetett sor a fa összerakásának, kezelésének megbeszélésére. Tanácsot adott, merre induljunk tovább a keresésben, így jutottunk el Homoródalmásra, Sepsiszentgyörgyre és ki tudja még merre paptól szomszédig. CSÖMÖR LAJOS ÉS KOCSI MÁRTA FESTETTBÚTORKÉSZÍTŐK — Lajos, te miért döntöttél a bútorkészítés mellett? — Apám sokat mesélt nekem Erdélyről, ezek után jobban odafigyeltem, ha Erdélyről volt szó. Kerámiaszakkörbe jártam gimnazista koromban, tehát főképp az iparművészet érdekelt. Ezután elindultam Székelyudvarhelyre székely kaput látni. Szerencsémre, útközben olyan emberekkel találkoztam, akik segítettek, merre, hogyan induljak, mire figyeljek. Hogy milyen hatással volt rám ez akkor, erről munkám beszél. Egy év múlva újra itt voltunk, de most már barátaimmal együtt. Mártával el is határoztuk, hogy ezeket a hagyományokat továbbfejlesztjük a mai kornak megfelelően. Szeretnénk megtisztítani a népi művészetet a giccstől. Nagyon elszaporodott hazánkban a giccs. Közben a műteremben félbehagyott bútorokon láthattam a festés folyamatát az alapozástól a színek törvényének érvényesüléséig, a tizenkét réteget. A sarokban egy-két művészfotó mellett békében megfértek a vargyasi, homoródalmási és más díszítő motívumok rajzai. — Részt vettünk egy nyári tábor munkájában, amelyet hátrányos helyzetű szakmunkástanulók részére szerveztek.A gyerekeknek és a gyerekekkel gyökereinkről, a szeretesről, hovatartozásunkról, a természet és az ember viszonyáról beszélgettünk. — Milyen élményt nyújtott ez a tábor? — Nagyon érdekes és hasznos vállalkozás ez, folytatásra érdemes. Szeretnénk átadni a népművészet ismeretét, szeretetét, ami az emberek érzésvilágát, értékítéletét, egészséges irányba tereli, népünk múltjával megismerkedve és arra építve további munkánk alapjául szolgál. — Hogyan próbáljátok ezt megvalósítani? — Jövőre is ellátogatunk ilyen táborba, azonkívül könyveink készülnek. Először a köröndi fazekasságról írunk, a következő Székely bútorok című lesz, később a székely mennyezetekről szeretnénk kiadni egyet és bútorterveink vannak. Bakonyoszlopon egy új tábor építésére gondoltunk. Itt olyan lakóházak épülnének, melyeknek mintáit a régi parasztházak adnák. Szerkezetükben eredetiek, formailag pedig annyiban változnának, amenynyire ezt a mai kor megköveteli. Minden házhoz tartozna egy műhely is, amely egy-egy paraszti kézműves szakma szálláshelye volna, így fazekas, kékfestő, fafaragó, szövő és így tovább... PAPP KATALIN Kincsek őrzői