ifjúsági Magazin, 1980 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
Cigányszépség! Két évre megvásárolták Csombor Krisztina festetten arcát, huncut szemeit, kócos haját, törékeny alakját. Két évig csak Fabulon-reklámokon és divatfotókon szerepelhet. Ő lesz a Fabulon Hölgy, Pataki Ágnes fotómodell utódja. — Mik voltak az előzmények? — Sohasem akartam fotózni, plakátokon szerepelni, nem is gondoltam, hogy alkalmas vagyok erre! Féltem minden nyilvános szerepléstől. Divattervezőnek készültem, 1977 nyarán következett a fordulat. A jugoszláviai tengerparton nyaraltam, ahol nemzetközi szépségversenyt rendeztek. Kíváncsi voltam rá. Sajnos, belépőjegyre nem tellett, belógtam. Nem voltam valami jól öltözve, mégis felfigyeltek rám, s rábeszéltek, hogy nevezzek. Úgy jelentettek be a közönség előtt, hogy az egzotikus cigányszépség Magyarországról. Első lettem. Utána viszont mindjárt megszöktem. Igencsak meglepődött aderék libériás „delegáció”, amikor utánam jött, s megtalált a kempingbeli kutyaólsátramban. Mindenesetre átadták az első díjat: isztambuli társasutazást. — Hogyan fedeztek fel a fotózásnak? — Sikertelenül felvételiztem az Iparművészeti Főiskola divattervező szakára. A vizsga szünetében odajött hozzám az egyik tanár, Sajnovits Sándor és megkérdezte, akarok-e fotózni? Kezdetben csak azért érdekelt a dolog, mert elég rosszul álltam anyagilag. Legnagyobb meglepetésemre másnap felhívott, s azzal kezdte: tudok-e nyitott szemmel, hosszú estélyi ruhában úszni és nevetni a víz alatt? — Mire te? — Azt feleltem, hogy igen. Amikor megérkeztem a Komjádi uszodába, ahol a medence szélén estélyi ruhás lányok várakoztak, megértettem, hogy komolyan gondolják . . . — Mivel nyerted el a kétéves szerződést? — Állítólag én nevettem a legszebben a víz alatt. Felkerültem a BNV-n a Fabulon-pavilon fotóposztereire, majd Pataki Ágival együtt bejutottam Dozvald János diaporáma show-műsorába. A vásár után a Kőbányai Gyógyszerárugyár reklámszakemberei szerződést ajánlottak, amit elfogadtam. Iskolafestő Örömmel járnak iskolába az elmúlt év decembere óta, a Dohány utcai kisegítő általános iskola tanulói. Mindez Kulifay Tamásnak, és társainak köszönhető. A fiatal festő és barátai kezenyomán az épület szürke, sivár falai lassan sorra megtelnek vidám, színes rajzokkal, mesekönyvek ismert figuráival. — Már több kiállításod is volt, de egy hasonló munkának — a kórházfestésnek — volt a legnagyobb visszhangja. Hogyan jött ez az ötlet? — Mindenkinek, a felnőtteknek éppúgy, mint a gyerekeknek színes, barátságos környezetre van szüksége. A kicsiknél fokozottabb mértékben igaz, hogy a sivár, egyhangú termek, a fehér falak és bútorok fokozzák félelmüket a kórházi kezeléstől. Dr. Polcz Alaine pszichológustól tudtuk meg mindezt, ő kért bennünket, hogy segítsük otthonosabbá, elevenebbé tenni a II. számú Gyermekklinikát. Kilenc kórtermet festettünk ki, egyéves munkával. A kórház festése egyébként olyan élmény volt, amely azóta is befolyásolja egész életemet. Csodálatos érzés volt látni a gyerekek örömét, önfeledt rajzolgatását. Mindenért kárpótolt minket, hogy voltak olyan kicsinyek is, akik gyógyulásuk után sem akartak hazamenni. — Hogyan kezdtél el festeni? — Mindig szerettem rajzolni, de 1975-ig nem is gondoltam, hogy ilyen fontossá válik majd ez a számomra. 75 karácsonya volt a fordulópont. Ekkor kaptam az első olajfestékkészletemet, s a festészet ettől kezdve ellenállhatatlanul vonz. Eleinte még szobrászattal is megpróbálkoztam. — Meg tudsz élni a festészetből? — Nem, mert nincs diplomám, nem vagyok a Képzőművészeti Alap tagja, ezért nekem csak az anyag árát fizették az egyéves munka után. A Kartográfiai Vállalatnál dolgozom, szerencsére olyan a munkaköröm, amely mellett másra is tudok időt szakítani. — Terveid? Van egy nagy álmom: szeretnék egy csoportot létrehozni, olyan embereket találni, akikkel több műfajban együtt lehetne dolgozni. Festőkre, zenészekre, grafikusokra, fotósokra gondolok elsősorban. Csontszobrász Szarvasbika, lesben álló vadász, erdei idillek. Főként ezek a motívumok láthatók Sármány Béla, 33 éves budapesti csontfaragó miniatűr alkotásain. Az iparművésszel tízéves pályafutásáról beszélgettünk. — Hogyan lettél csontfaragó ? Állami gondozottként nevelkedtem. Apám börtönbe került, amikor még kissrác voltam, nem sokkal utána édesanyám diszszidált. Az intézetben korán felfigyeltek rajzkészségemre és hogy kitűnően formázom a gyurmát. Oktatóim művészeti pálya felé irányítottak, hetedikben már eldöntöttem, hogy a képző- és iparművészeti középiskolában fogok tanulni. Nappal iskolába jártam, éjszaka pékségben dolgoztam. Két évig futotta is az erőmből, de az iskolát nem tudtam végigcsinálni. Maszek autófényezőhöz kerültem segédnek, dolgoztam raktárosként, szenesként, foglalkoztam üvegtechnikával, kő- és sírkőfaragással, voltam fűtő, porcelánégető, porcelánszobrász és még sorolhatnám. — Végül mégis megtaláltad a helyed . . . — 1970-ben megláttam a vadászbolt kirakatában néhány csontfaragványt. Ilyet én is tudok, állapítottam meg magamban és faragni kezdtem. — Hogyan jutottál műhelyhez? — Amikor nagykorú lettem, anyám lakásába költözhettem. Spórolt pénzemen agancsot vettem és hitelbe megvásároltam egy kiszuperált fogtechnikai fúrót, a hozzá való szerszámkészlettel. Kezdetben 2—3 napig dolgoztam egyetlen figurán, ma egyetlen nap alatt hármat is elkészítek. — Miket faragsz? — Sakk-készletet, apró szobrokat, miniatűr jeleneteket, női díszeket, karkötőt, gyűrűt, melltűt, hajdíszt, mandzsettagombot. — Milyen csontok alkalmasak erre? — Főleg aszarvasagancs, de faragtam már elefántagyarat is. AZ INTERJÚKAT KÉSZÍTETTÉK: GYŐRI ANNA, KELEMEN EDIT, LENGYEL KINGA, IFJ. PETRUS GYÖRGY, sAmathy tamas, SEBES ERZSÉBET, SZÁNTÓ IVán, SZARKA ÉVA ÉS TŐKE PÉTER Az utolsó tánc A 24 esztendős Regőczy Krisztina és a 26 éves Sallai András a Lake Placid-i téli olimpiát követően már csak egy világversenyen indul. A népszerű jégtáncospár bejelentette, hogy a dortmundi világbajnokság után visszavonul. — Végleges az elhatározásotok? — Meggondoltuk, megfontoltuk, eldöntöttük. Túlságosan régen csináljuk. S most már egy kicsit szeretnénk úgy élni, mint a velünk egykorúak. Tanulni, társaságba, színházba és táncolni járni, szórakozni. Napi négy-öt órás korizás után erre kinek lett volna kedve és ereje? — De most vagytok a pálya csúcsán? — Ezért tűnünk el most. Szépen akarunk búcsúzni. — Hány éve korcsolyáztok együtt? — Február 17-én, Lake Placidban ünnepeljük párosunk megszületésének tizenharmadik esztendejét. — Mióta szerepeltek világversenyeken ? — 1970-ben indultunk először Európa-bajnokságon. — Az első siker? — A müncheni, 1974. évi világbajnokság hatodik helye. Akkor mondta az edzőnk : ez volt az utolsó versenyetek, amit élveztetetek. Igaza lett. A későbbiekben már egyre nőtt a felelősség. Hiszen attól kezdve már vártak tőlünk valamit, hiszen a legtöbbször egyedül képviseltük Magyarországot a nagy téli viadalokon. — Melyik versenyetekre vagytok a legbüszkébbek? — A tavalyi bécsi világbajnokságra. Az ezüstérem megszerzése számunkra nagyon nagy erednény volt. — Mi lesz a dortmundi búcsútánc? — Ugyanazt a kűrt futjuk, amit az Európa-bajnokságon és a téli olimpián. Tarantellát olasz zenére tangózunk a ,,Féltékenység” című örökzöld dalra, utána jön a spanyol keringő és a gyors szamba. — Visszavonulásotok után mi lesz a korcsolyacipőkkel? — Mi azért nem tudunk véggel szakítani. Le-lejárunk majd a Műjégpályára. Olyan régen szeretnénk egy jót rohanni, nem forogni, nem pörögni csak száguldani, amire a balesetveszély miatt már évek óta nem mertünk vállalkozni. ívrí \m~ ft* KGST-bajnok Tóth István, a debreceni MEZŐGÉP 30 éves esztergályosa remekül zárta az elmúlt esztendőt. Magyar bajnok lett esztergályozásban, majd megnyerte a KGST-országok bajnokságát is. Eredményei hívták fel rá a televízió ifjúsági osztálya és szerkesztőségünk figyelmét, s őt is megválasztottuk Az év emberének. — Mivel nyertél? — Nekem is ugyanazt a munkadarabot kellett elkészítenem, mint a többieknek: egy szerszámgép tengelyét. 100 percet kaptunk rá, s aki a legjobban oldotta meg ez alatt az idő alatt, az nyert. — Biztosan sokat gyakoroltál? — Szerszámüzemben dolgozom, így van rá lehetőségem, de olyan géppel, amivel versenyeztünk, korábban még alig volt dolgom. A verseny előtt elmentem házalni, mert megtudtam, hogy a szomszédban van egy ilyen gép. Éppen csak annyi időm volt, hogy jól megnézzem magamnak, ne legyen teljesen ismeretlen. — A tévé nézőinek pillanatok alatt le is rajzoltad az elkészítendő munkadarabot. A rajzkészség együttjár az esztergámi tudással? — Együtt kell, hogy járjon, hiszen műszaki rajzok, után dolgozunk. Aki jól ért a műszaki rajzhoz, az természetesen jobban boldogul. — Milyen érzés a legjobbnak lenni? — Nem hiszem magamról, hogy a legjobb esztergályos vagyok. Ezt a versenyt csak fiataloknak hirdették meg, a nagy rutinnal, szakismerettel rendelkező szakemberek nem indultak. De a fiatalok között is bizonyára akadnak jobbak nálam. Nem mindenki vett részt a versenysorozaton a szakmai vetélkedőkön, no meg a győzelemhez jó adag szerencse is kellett a szaktudás mellett. — Sportban a győzteseket levegőbe dobálással ünnepelik . . . — Az én esetemben szegényebb volt a fogadtatás, egyszerűen csak gratuláltak a kollégák és ismerősök. — Mi az, hogy KGST- bajnokság? — Hét európai szocialista országból a legjobb 16 esztergályos mérte össze a tudását. Tilskhy