ifjúsági Magazin, 1981 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

­ Főorvos úr, közelmúltban megjelent könyvének Az ifjúkor válságai címet adta. E cím azt jelentené, hogy az ifjúkor egyenlő a válságokkal? — Nem egyenlő, noha válságmentes ifjúkor el­képzelhetetlen. így is fogalmazhattam volna: ifjúkori válságok, de úgy érzem, végleges választásom so­katmondóbb. A kifejezés tartalma: az ifjúkor bioló­giai, szellemi, szociális problémái annyira kiéleződ­hetnek, hogy zavar jelentkezik a fejlődésben. Pél­­dául, ha valaki e válságok miatt nem tud tanulni, kapcsolatokat teremteni, a jövőre készülni, elutasít­ja a felnőtt életet és öngyilkossági hangulatba kerül. Ilyenkor emlegetem az ifjúkor válságait, amelyek nem betegségek, de nem is egészségesek. A társa­dalom problémái is konffliktushelyzetben vetődnek fel, ugyanúgy a serdülőkori fejlődés rugóit is össze­ütközések­­hozzák felszínre. Arról van szó, hogy a serdülőkori válság normállélektani folyamatok ki­éleződése.­­ Melyek a legjellemzőbb kamaszkori válságok? — A serdülőkor egyik gyakori kérdése, van-e a környezetben olyan ember, akivel meg lehetne a gondokat beszélni? Emlékszem serdülőkoromból, mennyire szerettem volna egy felnőttel mindent megbeszélni. Ehhez éppúgy joga van a kamasznak, mint ahhoz, hogy tanítsák. Úgy tűnik, ennek meg­találása ma is csak ábránd, bár ilyenkor nemcsak a környezet megértőképességének hiányáról van szó. Van a serdülőkornak egy olyan időszaka, amikor nagyon fél a külső hatásoktól. Fél, hogy megváltoz­tatják, nem hagyják a saját módján változni. Emiatt nehéz megnyerni a serdülő bizalmát. De ha van igé­nye közölni valakivel gondjait, ez már jelentős fej­lődési fok.­­ Attól, hogy elmondja problémáit, még lehet magányos. — Persze. De inkább attól magányosak a kama­szok, hogy vannak titkaik, amelyeket senkivel nem akarnak közölni. A titok szükséges lehet ahhoz, hogy önálló létét megélje. Mégis, ha ezek a zárak kinyíl­nak, könnyebben teremtenek kapcsolatokat, meg­szűnik környezetük iránti bizalmatlanságuk. Köny­vem egyik fő gondolatának érezték, hogy az ifjúkori válságok fő oka a környezet közömbössége. Ez nincs egészen így. Baj esetén mindig keressük az okot is. Az élet azonban nem ilyen egyszerű: sokismeretle­­nes egyenlet, nem lehet egyértelmű okokat felderí­teni. Mondok egy példát. Egy tizenöt éves lány mel­lei kiesik, mert átmenetileg elmaradt a biológiai fejlődésben. Látja, hogy osztálytársnői fejlettebbek, türelmetlen lesz, bulikba jár, fiúkkal ismerkedik, megpróbál szexuálisan szabadon élni, hogy gátlásait legyőzze. Szülei aggódnak, és szinte mindentől eltilt­ják. Ki a hibás ? A lány, aki szorongása miatt szexuá­lis kalandokat keres? A szülők, mert ezt tiltják? Esetleg a természet, mert késlelteti a lány fejlődé­sét? Valójában ő maga is fél attól, amire vágyik. A szülők zsarnokká válnak, a lány láza­dóvá, holott nem egészen erről van szó, mert a szerepeket egy­másnak osztották ki. Ez csak séma, az élet még ennél is bonyolultabb lehet. Tény, hogy a serdülőkor a szülőknek is válságos időszak. Gyermeke felnőtté válásával visszavonhatatlan lépést tett az idősebb kor felé. Szembekerül saját öregségének tudatával, azzal, hogy egy idő múlva fölöslegessé válik gyer­mekének. Serdülő fiú mondta nekem egyszer: az a baj, hogy a családban mindhárman változó korban vagyunk... INTERJÚ DR. VIKÁR GYÖRGY PSZICHIÁTERREL

Next