ifjúsági Magazin, 1981 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Főorvos úr, közelmúltban megjelent könyvének Az ifjúkor válságai címet adta. E cím azt jelentené, hogy az ifjúkor egyenlő a válságokkal? — Nem egyenlő, noha válságmentes ifjúkor elképzelhetetlen. így is fogalmazhattam volna: ifjúkori válságok, de úgy érzem, végleges választásom sokatmondóbb. A kifejezés tartalma: az ifjúkor biológiai, szellemi, szociális problémái annyira kiéleződhetnek, hogy zavar jelentkezik a fejlődésben. Például, ha valaki e válságok miatt nem tud tanulni, kapcsolatokat teremteni, a jövőre készülni, elutasítja a felnőtt életet és öngyilkossági hangulatba kerül. Ilyenkor emlegetem az ifjúkor válságait, amelyek nem betegségek, de nem is egészségesek. A társadalom problémái is konffliktushelyzetben vetődnek fel, ugyanúgy a serdülőkori fejlődés rugóit is összeütközésekhozzák felszínre. Arról van szó, hogy a serdülőkori válság normállélektani folyamatok kiéleződése. Melyek a legjellemzőbb kamaszkori válságok? — A serdülőkor egyik gyakori kérdése, van-e a környezetben olyan ember, akivel meg lehetne a gondokat beszélni? Emlékszem serdülőkoromból, mennyire szerettem volna egy felnőttel mindent megbeszélni. Ehhez éppúgy joga van a kamasznak, mint ahhoz, hogy tanítsák. Úgy tűnik, ennek megtalálása ma is csak ábránd, bár ilyenkor nemcsak a környezet megértőképességének hiányáról van szó. Van a serdülőkornak egy olyan időszaka, amikor nagyon fél a külső hatásoktól. Fél, hogy megváltoztatják, nem hagyják a saját módján változni. Emiatt nehéz megnyerni a serdülő bizalmát. De ha van igénye közölni valakivel gondjait, ez már jelentős fejlődési fok. Attól, hogy elmondja problémáit, még lehet magányos. — Persze. De inkább attól magányosak a kamaszok, hogy vannak titkaik, amelyeket senkivel nem akarnak közölni. A titok szükséges lehet ahhoz, hogy önálló létét megélje. Mégis, ha ezek a zárak kinyílnak, könnyebben teremtenek kapcsolatokat, megszűnik környezetük iránti bizalmatlanságuk. Könyvem egyik fő gondolatának érezték, hogy az ifjúkori válságok fő oka a környezet közömbössége. Ez nincs egészen így. Baj esetén mindig keressük az okot is. Az élet azonban nem ilyen egyszerű: sokismeretlenes egyenlet, nem lehet egyértelmű okokat felderíteni. Mondok egy példát. Egy tizenöt éves lány mellei kiesik, mert átmenetileg elmaradt a biológiai fejlődésben. Látja, hogy osztálytársnői fejlettebbek, türelmetlen lesz, bulikba jár, fiúkkal ismerkedik, megpróbál szexuálisan szabadon élni, hogy gátlásait legyőzze. Szülei aggódnak, és szinte mindentől eltiltják. Ki a hibás ? A lány, aki szorongása miatt szexuális kalandokat keres? A szülők, mert ezt tiltják? Esetleg a természet, mert késlelteti a lány fejlődését? Valójában ő maga is fél attól, amire vágyik. A szülők zsarnokká válnak, a lány lázadóvá, holott nem egészen erről van szó, mert a szerepeket egymásnak osztották ki. Ez csak séma, az élet még ennél is bonyolultabb lehet. Tény, hogy a serdülőkor a szülőknek is válságos időszak. Gyermeke felnőtté válásával visszavonhatatlan lépést tett az idősebb kor felé. Szembekerül saját öregségének tudatával, azzal, hogy egy idő múlva fölöslegessé válik gyermekének. Serdülő fiú mondta nekem egyszer: az a baj, hogy a családban mindhárman változó korban vagyunk... INTERJÚ DR. VIKÁR GYÖRGY PSZICHIÁTERREL