Ifjúsági Magazin, 1985 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1985-02-01 / 2. szám

MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK • MINI INTERJÚK Önkéntes száműzetés Paudits Béla vette a kalap­ját és elköszönt a Madách Színháztól. Jelen pillanat­ban egyik színházhoz sem kötődik. — Színészi pályafutásod 13. esztendejében állt be a krí­zis? — Egy kicsit belefásultam és beleuntam a dolgokba. A színházamnál nem kaptam meg azt a megbecsülést, amit vártam volna. Soha­sem kaptam prémiumot. „Könnyű neked, egyedül vagy” — mondták. Tizenhá­rom év után mindössze 5200 forint volt a fizetésem. Eb­ből is levontak adóra. El­határoztam, hogy ezentúl ci­vil leszek, csak hobbiból fo­gok játszani. — Nehéz megérteni az el­határozásodat, hiszen a té­­ué-show-műsorod után tető­fokra hágott a népszerűsé­ged . . . — Esetleg a közönségnél. A szakma azonban lehúzott. Olyan kritikák jelentek meg rólam, hogy csámpás va­gyok és remegő hangú. A nagylemezem egy szálig el­fogyott, de a tényt, hogy megjelent, sehol sem reklá­mozták. Soha nem volt rá­diófelvételem, a Filmgyár­ban sem jártam. Most 36 éves vagyok, majd kitalálok magamnak valamit. — Min töröd a fejed? — Szeretnék gyerekeknek játszani. Azt tervezem, hogy nekik csinálok műsorokat. — Ügy tűnik, nagyon ott­hon vagy a régi dalok vilá­gában. Honnan ez a szeretet az egykori melódiák iránt? — Volt egy bája, kedves­sége e kornak. Hangulatos zeneszámok születtek. — Mivel töltőd napjaidat önkéntes száműzetésedben? — Valamikor faipari tech­nikumot végeztem. Ugye mondanom sem kell, hogy egy napot sem töltöttem el a szakmámban. Most egy kicsit pótolom a szakmai gyakorlatokat. Intarziázom, fúrok, faragok. De legalább engem nem fúrnak . . . Versmondó leány Gál Vera, a Babits Mihály Országos Vers- és Próza­mondó Verseny második he­lyezettje különös, összetett egyéniség. Szaval, kórusban énekel, az Esztergomi Taní­tóképző Főiskola levelező szakának hallgatója, s amúgy civilben •anestervizs­­gás női szabó. — Mi a titka e sokrétű­ségnek? — Tulajdonképpen a zon­gorázással kezdődött, hiszen ötéves koromban ültem elő­ször e nagyszerű hangszer­hez. Ezt követte a zenei ál­talános iskola, később pedig a szép hangú fafúvóson, az oboán tanultam meg játsza­ni. És ha már hangszereket szólaltattam meg, természe­tes, hogy kíváncsi voltam a saját hangomra is. így aztán nem volt nehéz rábe­szélni, hogy belépjek az OKISZ Erkel kórusába, ahol 14 éves korom óta a mai na­pig is énekelek. Mindig sze­rettem a verseket, de arra, hogy magam is előadjam őket, csak 18 éves korom­ban kaptam kedvet. — Megváltozott valami az életedben a TV-szereplés óta? — Talán kedvesebbek hoz­zám az ismerőseim, a rádió­tól is felkértek egy vers­mondó sorozatban való részvételre, de a legszebb él­mény az volt, amikor a csúcsforgalom kellős köze­pén egy busz lefékezett mel­lettem, s a vezetőülésből egy középkorú úr gratulált nekem. — Nem akartál soha szí­nésznő lenni? — De igen, régebben. Je­lentkeztem is a főiskolára, elsőre kirúgtak. Egyébként a verseny után voltam a rá­dióban bemondói meghallga­táson, d° azt mondták, főis­kolai végzettség nélkül nem megy a dolog, majd har­madéves koromban jelent­kezzem újra. Megpróbálom. Foglalkozása: játékvezető Vágó István, a Televízió népszerű riportere úgy tű­nik. a vetélkedőkre specia­lizálta magát. A „Fele sem igaz” után a megyék közöt­ti vetélkedőket a „Szivár­ványt” vezeti. — Mikor kezdődött a já­tékvezetői pályafutásod? — Jó néhány évvel ezelőtt a Kicsoda-Micsodával mutat­koztam be a tévé képernyő­jén. Abszolút zöldfülűként csináltam, ráadásul egyenes adásban. Ez olyan, mintha egy légtornász védőháló nélkül mutatná be a produk­cióját. — A vetélkedők általában azt a célt szolgálják, hogy játékos módon tanítsanak. A Fele sem igaznál viszont három lehetséges variáció közül kell választani a játé­kosnak. Félő, hogy a helyes választ így senki sem tudja megjegyezni . . . — A feltett kérdések olya­nok, amelyek nem feltétle­nül szükségesek az általános műveltséghez. Akik azon­ban érdeklődnek az elhang­zott dolgok iránt, azok meg­vásárolhatják a Fele sem igaz című könyvet, amely az első ötven adás témáját fog­lalja össze. — Milyen a jó játékvezető? — Pártatlan, barátságos és helyzetfelismerő. Minden vá­ratlan eseményre fel kell készülnie. — Hogyan fest egy eszmé­nyi játékos? — Egyéniség legyen, aki­vel lehet évődni, aki vissza­­beszél. — Mi alapján választottad ki a Fele sem igaz vendé­geit? — Ismert embereket keres­tem. Egy adás során lehe­tőleg olyanokat hívtam meg, akik bár különböző műfaj­ban dolgoznak, mégis at­moszférájában hasonlóak. — Magánidődben mivel foglalkozol szívesen? — Nyelvtanulással. Angol­ból. németből, franciából és spanyolból felsőfokú nyelv­vizsgám van. Orosz, lengyel és olasz nyelveken is ri­­portkéoes vagyok. Jelenleg az arab nyelvvel birkózom. AZ INTERJÚKAT KÉSZÍTETTÉK: KEMÉNY GYÖRGY E. GORDON GYÖRGY TÓTH KORNÉLIA Fél­árnyékban? A „Mamma Maria" kisle­mez, amelyet Korda György és Balázs Klári énekel, aranylemez lett. Ezúttal a népszerű énekes házaspár hölgytagját kérdezzük. — Hogyan alakult eddigi pályafutásod? — Eredetileg kozmetikus­nak készültem, két eszten­dőn keresztül dolgoztam egy szépségszalonban. Közben el­végeztem egy fotómodell tanfolyamot Is. Többek biz­tatására énekelni is tanul­tam. Bóta Gizi és Vályi Éva a színművészeti főiskola hangképző tanárai voltak a mestereim. 1978-ban ORI- vizsgát tettem, és még ab­ban az évben sikeresen el­végeztem a rádiós stúdiót is. A Periszkóp együttes­ben kezdtem előadói tevé­kenységemet, 1980-tól szóid­ban énekelek. — Illetve duóban . . . — Korda Gyurival gyak­ran lépünk fel együtt és ilyenkor közös számokat is énekelünk. — A közös fellépéseknél nem tartottál attól, hogy fő­leg Gyurira figyel a közön­ség? — Tulajdonképpen termé­szetesnek tartottam, hogy ő vigye a prímet, sokévi mun­kája fekszik abban, hogy a műfaj egyik sztárja lett. De azt hiszem, hogy ma már azért rám is odafigyelnek. — Egy népszerű énekes­nek nem rontja a boltját, ha a feleségével lép fel? — Először féltem attól, hogy Gyuri rajongói rossz szemmel nézik, hogy mellet­te vagyok, de ma már én is kapok leveleket, virágokat, akárcsak ő. Ne felejtsd el. hogy nemcsak a hölgyek jár­nak a koncertjeinkre . . . — Mit szeretnél még meg­tanulni a szakmádból? — Nagyon szeretnék jó táncos is lenni. Pályázó Pályázatok örökös résztve­vője a KISZ vásárosna me­nyi városi bizottságának tit­kára, Szűcs Gyula. Csak az aláírás soha nem a saját ne­ve, hanem a beregi terület valamelyik községe, vagy KISZ-szervezete. Érdemes-c határszélről benevezni az or­szágos pályázatokra? — Én még soha nem latol­gattam, hogy esetleg azért ne adjunk be pályázatot, mert a legtávolabb lakunk a fővárostól. Nyitott szem­mel kell járnunk és így ész­revehetjük azokat a lehető­ségeket. amelyeket a KISZ Központi Bizottsága kínál a lakóterületi politikai mun­ka, avagy a rétegmunka el­mélyítésére. Hiszen számta­lan ötlet születik az ország­ban, csak nem mind jut el illetékesekhez. A pályázat lehetőséget kínál a töprengő fantáziának, hogy közkincs­­csé tegyék, amit kitalált. — Milyen pályázatokon szerepeit Vásárosnamény és a beregi körzet? — A legjelentősebb egy jubileumi, szabadidős park terve volt. A városközpont­ban igen sok társadalmi munkával alakítottuk ki. Az óvodás megtalálja a rönk­fákat a romkertben. Az is­kolások nagy örömmel másszák meg a piros-kékre festett, kiselejtezett tiszai hajót. A nagyobbak spor­tolhatnak, a felnőtteknek színi előadásokat tarthatnak egy hamarosan kialakításra kerülő területen. Ezzel a tervvel százezer forintot nyertünk a KISZ KB-tól, s már szépen halad a megva­lósítás. — Most min töprengenek a vásá rosnaményiek ? — Tényleg töprengés, de kialakítunk egy városi klubot. Van a gimnázium pincéjében egy hatalmas labirintus, amelyben a Rá­kóczi nevét viselő diákklub­bot hozzuk létre. Én azt hi­szem, az „alulról” jövő kez­deményezéshez így megta­láljuk a „felülről” csurranó­­cseppenő anyagiakat.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék