Igaz Szó, 1945 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1945-02-20 / 8. szám
1945 február 20 Van-e magyar ember, kinek szívverése ne gyorsult volna meg a hírre, hogy Budapest hadszíntér lett? Van-e igaz magyar, akit ne kínzott volna a gondolat. Elpusztul-e egyik legszebb városa a világnak, a magyar főváros? S van-e budapesti lakos, ki, távol élve hazájától, ne kérdezte volna önmagától: várjon kit lát viszont szerettei közül az élők sorában? És milyen lesz a viszontlátás?... A Szálasi-banditák segítségével Hitlerék arra ítélték Budapestet és népét, hogy elpusztuljon s halálvergődésével hosszabbítsa meg a fasiszta rémuralmat. S a város sokat szenvedett, ezer sebből vérzik — de nem pusztult el. Sajnos, a Duna-hidak, Budapest büszkeségei, nincsenek többé: a Pestről kiszorított német banda felrobbantotta valamennyit. Sok házon réseket ütött, soknak a sarkát szelte le a tüzérségi tűz. Sok ablak, ajtó betörve. De a legtöbb épületet a mesterien és hősiesen harcoló szovjet rohamcsoportok megmentették. Teljesen lerombolt ház, — mint Sztálingrádon vagy Varsóban. — Budapesten sokkal kevesebb. És akik lakják, vagy lakták a házakat? kérdi nyilván az olvasó. Rengeteg népet hajtottak a németek és Szálasiék bőrkabátos banditái sáncmunkára. Az ellenállók, szabadságért harcolók ezreit géppuskázták le a Dunaparton, verték agyon a börtönökben s a nyílt utcán is. A szőke Duna habjai ezrével sodorták a megkínzottak tetemeit. De Budapest népe mégis élt Meggyötörve, megtizedelve, de él, hogy új élethez kezdjen. Szovjet hírlapírók járják a várost, Mátrai magyar újságíró kiséri őket. Nézik, hogy él a nép az éppen felszabadult városnegyedekben. A hitleristák élelem nélkül hagyták a lakosságot. „Enni akartok? Fogjatok fegyvert és zsákmányoljatok élelmet az oroszoktól, azoknak van elég“ — mondták cinikusan azéhezőknek a hízott bőrkabátos Szálasibanditák. — kiéhezett ember beszéli ezt el. A beszélgetők mellett elsiet egy aszszony, kinek kezében egy darab lóhús van. A lovat akna-szilánk, avagy golyó terítette-e le , kinek fontos? Kissé odébb, kopott katonaköpenyben egy öreg ember sietve visz szenet egy papírzacskóban. Ez a kis jelenet mutatja, hogy milyen volt a leleményes pestiek önellátása. Az újságírók bemennek egy bunkerbe, mely négyméternyi mélységben van. Egy túlzsúfolt vasúti kocsi képe tárul elénk, megnagyobbított méretekben: a fekhelyek emeletszerűen vannak egymásra építve. Bőröndökből és egyéb holmikból válaszfalak készültek. Kicsiny asztalkákon gyertyák és lámpák pislognak. Nagy zsivaj és fülledt levegő tölti meg a helységet. Az élénk beszélgetés, e sok érdeklődő arc nagy megkönnyebülést fejez ki, bár Budán még folyik a harc. A bunkerben külvárosi lakók is vannak. Elmesélik, hogy őket még októberben''kilakoltatták, mondván, hogy a külvárosi kerületek hadizónává váltak. A kilakoltatottak legnagyobb része Pestre költözött. Gyorsan kellett otthagyniok lakásaikat, s csak kevés holmit tudtak magukkal hozni. Néhány hét múlva sokan visszalopózkodtak, hogy mentsék, ami még menthető. Késő volt: lakások, üzletek, raktárak mind ki voltak rabolva. Miközben Budapest határában folyt a csata, s a városban magában dühöngött a náci terror: a függetlenségi front földalatt működő budapesti bizottsága folytatta a nemzeti erők harcra szervezését. Még kevés részletet tudunk ebből a sok áldozattal járt hősies küzdelemből, de bizonyos, hogy Budapest megmentésében nem kis érdemeket szereztek a demokratikus magyar front bátor harcosai. S a németek leverése után immár szabadon folytatják a küzdelmet, hogy a magyar fővárosban egyetlen német ügynök se maradjon. Mert a vert német hadak bérenceiket hátrahagyták, akik a Szálasi-féle bőrkabátot levetették, polgári ruhát öltöttek. Jellemző esetek játszódnak le a városparancsnokságon. Jön egy csoport izgatott magyar ember. Ketten közülük erősen fognak egy nyakkendős, kalapos férfit. „Németi“ — jelentik izgatottan az orosz alezredesnek, aki itt parancsnok, s aki fordító nélkül is rögtön tudta, hogy miről van szó. Az elfogott ember zsebében tojásgránát meg egy orosz és magyar nyelven kiállított igazolvány volt, mely szerint az illető az ideiglenes magyar nemzeti kormány képviselője. Az igazolványon vörös pecsét volt éktelenül nagy sarlóval és kalapáccsal! Megpillantva ezt, a parancsnok elmosolyodott: otromba hamisítványt Nem egy ilyen hátrahagyott hitlerügynököt tettek ártalmatlanná a magyar hazafiak. Amíg a magyar kormány Budapesten is megszervezi az új magyar hatóságokat, átadják ezeket a fasiszta bérenceket a szovjet katonai parancsnokságnak. A fenti sorok írásakor Budán még folyt a harc. Ma már a város teljesen fölszabadult. A foglyok száma, amit a vörös csapatok Budapesten ejtettek, több mint 120 ezer. Közülük igen sok a magyar, akik boldogan tették le a fegyvert. De a fasiszták, félve a leszámolástól, elkeseredetten védekeztek. Hitler felmentő serege és kitüntetésekkel biztatta az ostromlottakat. Nem rajta múlott, hogy a felmentésre küldött fasiszta hadosztályokat szétverték. És a vaskereszt érdemrendekkel töltött bomba sem érkezett el hozzájuk, mert Buda felszabadított részén ért földet. Éjjel dobták le a német repülők, nappal nem mertek már menne lenni. Éjjel dobták le a „Führer“ parancsait, hogy tartsanak ki a végsőkig, s német újságokat is, melyekben az állt, hogy a „birodalomban“ minden jól van. Néha konzerveket és muníciót is ledobtak, de mindezen küldemények nagyobb része a szovjet csapatok kezébe került. A német remigek csak nagy magasságban mertek megjelenni, s onnan próbálták a vár területére vetni a küldeményeket. A németek azt hitték, hogy a Dunahidak felrobbantásával megakadályozhatják a Buda körzetében lévő szovjet csapatok ellátását. Mint igen sokmindenben, úgy ebben is elszámították magukat. A szovjet hidászok a Ferdinánd híd közelében hamarosan új hidat építettek, amelyen, hosszú gépjármű-, ápró- és kocsioszlopok Pordünek keresztül szünet nélkül. A németek már nem tudták zavarni a szállítmányokat sem ágyútűzzel, sem légibombákkal. S Buda is teljesen megtisztít. Most szorgos munkával takarítják el fővárosi honfitársaink a romokat. Nem kételkedünk benne, újjá fog épülni a város s szebb lesz, mint valaha. S a német rabságtól megszabadítva, a szabadság városává válik. Nagy-Budapest lakossága A középkor idejében általában 15—201 ezerre teszik Pest-Buda lakosságát. A török hódoltság idején 56 ezer lakosról van hír, de a törökök kiűzése után ismét rohamosan esik a lakosság száma és 1720-ban csak 12 ezret tesz ki. Állandó és gyors emelkedést az ipari fejlődéssel kapcsolatban csak a 19. század második fele hoz, 1863-ban nem egész háromszázezer Budapest lakossága, 1896- ban, a milleniumi ünnepek évében, már több mint hatszázezer. 1910-ben 880 ezer, 1920-ban 928 ezer budapesti lakost állapított meg a népszámlálás. Ebben nem foglaltatik benn a peremvárosok lakossága. Ezekkel együtt Nagy-Budapest lakossága több mint másfél milliót tesz ki. Nagy-Budapest gyűrűződési folyamatában az első kiterjeszkedés a pesti oldal északi részén indult meg 1880 körül. Először Újpest, majd 1910 után Rákos- palota kezdett népesedni. A pesti oldal keleti részén az erősebb szaporodás 1900 körül indult meg, Kispestre és Pestszenterzsébetre korlátozva. Az 1900-as években indult meg ezek mellett Csepel, 1910-ben Pestszentlőric, 1920 után Vecsés és Pestszentimre fellendülése. A budai oldal peremvárosai csak 1920 után kezdtek némi lendületet venni. 1941-ben a legjelentősebb peremvárosok lakosainak száma a következő: Újpest — 76.072, Rákospalota — 49.035, Kispest — 65.139, Pestszenterzsébet — 76.894, Pestszentlőrinc — 42.066, Csepel — 42.135, Nagy-Budapest hathetes ostroma alatt a német fasiszták és magyar pribékeik pincékbe szorították a polgári lakosságot, melynek számát menekülők is megduzzasztották. Étel, ital és fűtőanyag hiányában pokoli kínokat szenvedett Budapest lakossága. Igaz Szó Szovjet tiszt a budapesti harcokról ADunapartot állandó gépfegyvertűzzel lőtték — írja egy szovjet haditudós. A. Pestr81 — A félig befagyott Duna vizéből a lerombolt hidak roncsai emelkednek ki; a hídíveket felrobbantották, amitől az egész város olyannak látszik, mint egy óriás lény, melynek kettétörték a gerincét... De Pest él. E nagy város életét ma sztálingrádiak, poltavaiak és kirovgrádiak őrzik, férfiak, akik sok rohamban ésezer kilométeres menetelésekben váltak tapasztalt harcosokká, — mondja a szovjet tudósító. A városért harcolva mi kíméltük házait, templomait, emlékműveit, színházait, pályaudvarait, hídjait. Megakadályoztuk a németeket abban, hogy még többet romboljanak. Megmentettünk középületeket, melyek levegőbe repültek volna, mert a németek óraműre beállított pokolgépeket rejtettek el bennük. Kimérttk a várost és lakosságát azután is, hogy a németek s hű szolgáik, Szálasiék, elutasították a megadásra felszólító ultimátumot, s orvul megölték követeinket. A németek vak és esztelen dühükben semmit sem kímélnek, semmit sem sajnálnak, már nem kételkednek pusztulásukban s azt akarják, hogy velük együtt pusztuljon a világ. De Pest él. Pesten napkeltével ezernyi tömeg lepi el az uccákat, előjönnek a pincékbe, a bunkerekből. Gondterhes férfiak és asszonyok sietnek. Szánkákat húznak, talyicskákat tolnak, melyek batyukkal, ládákkal vannak megrakva, mintha az egész város valahová átköltözne. Pest szenvedései persze eltörpülnek Leningrád s a tragikus sorsú Voronyezs kínszenvedései, avagy Sztálingrád, Kurszk, Poltava keservei mellett. A magyarok most elátkozzák a németeket. Nők, férfiak, kiket a németek Budapestre hajtottak, most visszaviszik gyermekeiket s holmijukat a mögöttes területekre, a mi biztos oltalmunk alá; magyar katonák örülnek, amikor foglyul ejtjük őket. Farkas Imre nevű katona, aki egyik Rákóczi-úti pincéből előbújva adta meg magát, elmondta, hogy felesége és anyja éhenhaltak, mert a németek elvittek a házból mindent, ami ehető. _ Harcolni fogunk a németek ellen — mondotta. Beszél az évszázados német elnyomásról, amit a magyarok elszenvedtek. A mi népünk nem felejti el, hogy a német barbárok betörésében magyarok is résztvettek. A magyar népnek szívós munkával, a fegyverszüneti egyezmény pontos végrehajtásával kell bűnét jóvátenni. „Előre tudták, hogy elveszett“ Hat héten át üvöltöztek Szálasiék arról, hogy Budapest „védelmének“ igenis van értelme és célja és reménye. Hogy a Budapesten német vágóhídra hurcolt magyar nem hasztalan dobja oda életét. Mindennap tízszer elismételték, hogy jön már a segítség, a fölmentés, a fordulat. Már átlépte a Vértes-hegységet, már átment a Pilisi hegyeken, már elérte a Dunát. . . S közben ilyeneket mondtak (szószerinti idézetek): „Budapest hivatása, hogy falain megtörjön az ázsiai fergeteg“. És ilyeneket: „A nagy bolsevista rohamnak ki kell fulladnia Budapest falainál“ És ezt is: „Minden remény megvan arra, hogy a németeknek épúgy sikerül megfordítani a hadiszerencsét, mint Nagy Frigyesnek a hétéves háborúban“. Sőt ezt is: „Buda védelme kihatással van a Königsbergért folyó küzdelemre és a német véderő erősítése az Odera mellett érezhető Magyarországon“. Mindez üres hazudozásnál nem volt egyéb. De közben valóra vált Budapest elpusztítása. S most egy német haditudósító, összefoglaló jelentést adva a budapesti harcokról, kiböki az igazat: „Ezek a katonák olyan poszton álltak, amelyről előre tudták, hogy elveszett“. Hát nem, a katonák nem, a katonák nem ezt tudták, mert nem ezt hirdették nekik. De akik a katonákat a halálba vezényelték, azok igenis tudták ezt. Pontosan tudták és mégis halálba hajszolták a katonát. Mert nem Budapest érdekelte őket, az „előre elveszett poszt“, hanem Bécs és München és a többi német hadállás, ami még majd csak holnap vész el. De — most már biztos — ott is magyar vér fog folyni, föltéve, hogy a Németországba elhurcolt magyarok kötélnek állnak. A budapesti vasúti hálózat A magyar Vasúti hálózat sajátossága az, hogy valamennyi nagy átbocsájtó képességű fővonal a fővárosban torkol össze. Ez Budapestet tette legfőbb átmeneti állomássá, nemcsak magyar, hanem déleurópai viszonylatokban, mind az észak-déli, mind a kelet-nyugati irányiban. Az átmeneti forgalom lebonyolításában különösen a három nagy budapesti rendezőpályaudvar: a rákosi, a ferencvárosi és a kelenföldi játszottak fontos szerepet. A rákosi rendező a ceglédi és a galántai irányokból fogadott és állított össze vonatokat, a ferencvárosi, a hatvani, szolnoki és szabadkai irányból, a kelenföldi, a dombóvári és győri irányból. De átmeneti vonatoknak egyik irányból a másikba való átterelésében, az összeállított vonatoknak átvezetésében a különböző irányok fővágányaira, még fontosabb a körvasút szerepe. A rendezőpályaudvarok ütőerei a körvasútba vezető vágányaik. A Duna által kettészelt Budapest körvasútában a döntő jelentőségű részeket a két vasúti híd képezte. A budapesti vasúti hálózatnak vonalvezetésénél elsősorban e hidak helyzetét kellett figyelembe venni. A hibakhoz alkalmazkodott nemcsak a rendező és a helyi teherpályaudvarokat összekötő hálózat vezetése, hanem a személypályaudvarokat összekötő vonalak is. Budapest vasútforgalmi jelentősége az utolsó öt év alatt egyre nőtt. Németország balkáni rablásai, az élelmiszer- és a sztratégiai nyersanyag Budapesten futott össze és itt átrendezték rendeltetése szerint Győr—királyhidai, vagy Galánta—zsolnai irányban. Fokozódott Magyarország gazdasági kizsákmányolása is és egyre több magyar mezőgazdasági termék ment a budapesti pályaudvarokon át Németországba. Még jobban növelte a vasúti forgalmat a budapesti dunai kikötőnek átrakodó hellyé való berendezése. A Balkánon rablott javak jórészét a dunai uszályhajókkal hozták fel a németek Budapestig és a dunaparti teherpályaudvaron rakták át vasúti kocsikba. A délkeleti fronthoz vezető lengyel vonalak elvágásával a németek utánpótlásaikat csakis Magyarországon — Budapesten — át küldhették. Még erősebb lett a magyar vonalak igénybevétele, amikor az Alföld vált hadszíntérré. Budapest felszabadulásával mindezen szállítmányok megszűntek. De a németek vandáli pusztításaikkal hasznavehetetlenné tették Magyarország vasúti szívét, a budapesti hálózatot is. Felrobbantották annak legfontosabb részét, a két dunai vasúti hidat, éppúgy, mint a város összes többi hídjait. A budapesti dunai hidak kapcsa nélkül az Alföld és a Dunántúl egymást nem tudja kellőképpen támogatni. Sürgős legalább az egyik vasúti híd újjáépítése. Ehhez a hídhoz kell majd alkalmazkodnia az egész budapesti vasúti hálózatnak és ez helyenként új vonalvezetéseket fog igényelni. A romjaiból újjáépülő Budapest egyik legjelentősebb dátuma lesz, amikor a dunai hídon ismét egymáshoz érnek a sínvégek és átgördül rajtuk az első vonat. Egy pesti munkás elbeszélése Kerekes Sándor a MÁV-javítóműhelyben dolgozik. Három gyermeknek volt az apja, de egy német löveg tíz nappal ezelőtt megölte mind a hármat. A Duna közelében van a lakásuk, amelytől nem messze az oroszoknak egyik forgalmas átkelőhelye volt. Ezt a környéket a németek lőni kezdték s egyik löveg Kerekesék udvarában csapott le s kioltotta a három gyermek életét. A gondokkal és bánattal sújtott munkásember elbeszélte,, hogy Szálasiék ki akarták szolgáltatni a budapesti szakmunkásokat Hitleréknek, hogy azok németországi rabmunkára hajtsák őket. Valamennyieknek megparancsolták, hogy a meghatározott időben jelenjenek meg a gyülekező helyen a legszükségesebb holmival. — Megértettük, — mondta Kerekes — hogy túl soká tartottunk ki a németek mellett. Senki sem akart velük együtt szakadékba zuhanni. Mikor jöttek a nyilasok, elkeseredetten tiltakoztunk. Véres összeütközés lett, harmincan meghaltak, vagy súlyosan megsebesültek. Mi többiek szétfutottunk s elbújtunk ki hol tudott, pincében, padláson. Voltak akik a bűzös gyűjtőcsatornába mentek, deszkát szereztek, azt fektették a szennypatakra keresztbe és azon feküdtek. Most már nem kell bujdosni. Igaz, hogy új magyar hadsereget állítanak fel? — kérdezi feszült érdeklődéssel. S meghallva az igenlő választ, megjegyzi: Megfizetünk a németeknek Budapestért, a gyermekeinkért! Sok gyermek maradt apa nélkül és sok apa maradt gyermek nélkül. Kerekes tudott oroszul. Az első világháború idején orosz fogságba került és itt volt négy esztendeig. A beszélgetésben résztvevő orosz tiszttel örömmel elbeszélget oroszul. Elpanaszolja, hogy akik az első világháborúban orosz fogságban voltak, 25 esztendőn át mindig gyanús szemmel nézték. „Te Oroszországban voltál? Jó munkát ne remélj, még ha aranyból volna is a kezed.“ — Miért jött haza? — kérdi tőle az orosz tiszt. — Viszont akartam látni a szülőföldemet. Hiszen érti, milyen érzés ez otthon van az apád, az anyád, meg a leány, akinek sokmindent ígértél... — válaszolt Kerekes. .— De jobb lett volna ottmaradni: Magyarország úgy fogadott bennünket, mint mostohagyermekeit. Mert itt a reakciósok voltak felül. Sokmindent lehetett leolvasni gondterhelt arcáról, de mintha a legvilágosabban az a remény fejeződött volna ki, hogy a múlt már soha vissza nem tér, a fasiszta pokolnak, mely hosszú éveken keresztül mérgezte és fojtogatta a magyar népet, örökre vége, s hogy az igazságos bosszú örökre megtisztítja a a magyar eget a jogtalanság és elnyomás sötét felhőitől. A 168-as tábor magyarjai gyűlésükön egyöntetű lelkesedéssel kifejezést adtak ama készségüknek, hogy fegyverrel a kézben harcoljanak a hitler-fasiszták és cinkosaik teljes megsemmisítéséért, a szabad, független, demokratikus Magyarországért. Kérelemmel fordultak a szovjet kormányhoz, hogy tegye lehetővé részvételüket a fasizmus elleni fegyveres harcokban. A 101/4-es tábor magyarjai gyűlésükön ismételten kinyilatkoztatták akaratukat, hogy a fasizmus ellen fegyveresen hadbavonuljanak. „Harci akarat — írják levelükben —, a fasizmus elleni gyűlölet, szabadságszeretetés elszántság tölt el bennünket. A Vörös Hadsereget támogató munkánkkal ezt már nemegyszer bebizonyítottuk. Hisszük, tudjuk, hogy erős karunk becsülettel forgatná a fegyvert is a német elleni“ A 101/8-as tábor magyarjai felhívást intéztek bajtársaikhoz, melyben magyar bajtársaikat arra szólítják fel, hogy csatlakozzanak a fegyveres harcban való részvételre. „Végtelen örörrtmel vettük a hírt — mondja a felhívás —, hogy lehetővé vált a magyar nép számára saját kezébe venni sorsának intézését s biztosítani szeretett hazánk függetlenségét. Mi, a táborban élő magyar hadifoglyok, a jelenlegi történelmi időkben nem nézhetjük tétlenül, hogy népünk nélkülünk vívja meg harcát. Mi, a régi bűnös fasiszta politika legtöbbet szenvedett áldozatai, saját bőrünkön tanultuk meg, hogy csak az a nép érdemli meg szabadságát, mely érte mindent áldozva harcolni kész. Ezért harcolni akarunk mi is fegyverrel a kézben hazánk és népünk szabadságáért.“ 3 A csepeli Weiss Manfréd fegyvergyár Magyar hadifogoly tisztek Budapest uccáján