Igaz Szó, 1984. február-június (29. évfolyam, 2-6. szám)
1984-06-01 / 6. szám
Eltávozásra két-három hetenként mehetnek a katonák. Munkateljesítményük rendre meghaladja a száz százalékot. Ebben két ok miatt is érdekeltek. Egyrészt, mert teljesítménybérben dolgoznak, másrészt, mert a szocialista versenymozgalomba a katonai teljesítmények mellett ez is beszámít. Átlagosan 3500 forintot keres egy honvéd egy hónapban, és ennek a negyvenöt százalékát kapja kézhez. Az elosztás azonban nem automatikus, több szempont szerint differenciálnak. Aki menet közben valamilyen szakképesítést szerez, annak több pénz jár, úgyszintén a teljesítményükkel, a magatartásukkal élen járóknak. Ezekben az ügyekben a KISZ-alapszervezetek javaslatát figyelembe véve az alegységparancsnok dönt. A szabadidős tevékenységek közül elsőként kell említeni az általános iskolai oktatást és a különböző szaktanfolyamokat. Az elmúlt évben harmincöten végezték el az alakulatnál az általános iskola nyolcadik osztályát, az idén harmincan vágtak neki. A szervezetszerű oktatás mellett — a tanulókat ilyenkor mentesítik a szolgálati terhektől — a magasabb képesítéssel rendelkező társak (pedagógusok, technikusok) sokat segítenek a tanulásban. Vállalati szervezésben hegesztő, darukezelő A csavarok meghúzását gépi erővel végzik A síncserénél sok ember összehangolt, precíz együttműködésére van szükség Fotó: KÍSÉRI N. FERENC Tekerd, komám, most fényképeznek! Ezzel a mechanikus emelővel mozdítják ki az elhasználódott sínszálakat a helyükről