Igaz Szó, 1985. július-december (30. évfolyam, 7-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
Szöveg a zsebbe! Élvezetes, jó műsor volt a televízió beszámolója az idei május 1-i felvonulásról. Különösen szellemesnek ítélhető Gálvölgyi János sokoldalú szereplése. Amikor hol munkást, hol paraszt bácsikát, vagy éppen „szakadt” ifjat személyesített meg. Már már felhőtlennek ígérkezett a sziporkázó kavalkád, amikor a kitűnő művész egy katonatisztet jelenített. Különös figura volt már ránézésre is, hiszen a zubbonyán zöld váll-lap díszelgett, ami köztudottan a határőrök „felségszíne", a sapkájáról viszont elmaradt az ugyancsak kötelező zöld betét... De ez lett volna a kisebbik szóvá tenni való, hiszen a melléfogás egyértelműen a kissé elmaradt felfogású és informáltságú kellékest minősíti... A nagyobb problémát az okozta katonaemberek számára, hogy a riporternő kérdésére az áltiszt, Gálvölgyi János a következőképp reagált: benyúlt a zubbony zsebébe, papírlapot húzott elő és arról olvasta a kétsoros választ. Azt a szöveget, amelyet egy óvodai kiscsoportos is „csípőből” kivágott volna... Nem túlérzékenység mondatja az emberrel, de ez a „húzás” inkább volt megszégyenítő, mint humoros töltésű ... Akarvaakaratlan azt sugallta, hogy lám, ilyenek ezek a tisztek. Képtelenek még arra is, hogy három gépelt sort egyedül, önállóan, értelmesen elővezessenek. Mit cifrázzak? Rosszul esett az egyenruhásoknak ez a megoldás, s alighanem teljes joggal! Két vált! Az IBUSZ-maratoni zavartalan lebonyolításához a fegyveres erők és testületek minden alkalommal jelentős segítséget adnak, így volt ez az idén is. Az illetékesek gondos eligazítások után bocsátották útjukra a kijelölt katonákat, rendőröket, határőröket, hangsúlyozva: személyes részvételükkel, példás magatartásukkal öregbítsék az egyenruhások tekintélyét, ugyanakkor reprezentálják testületüket. Nos, mint az összesítő értékelésekből is kitűnt, a közreműködők döntő többsége becsülettel ellátta rendezői, útbiztosítói feladatát. Talán ezért is volt olyan szembeszökő két határőrkatona magatartása. A páros a József körút és a Rákóczi tér sarkán helyezkedett el, a Keravill üzlet előtt. Az úttesten álltak, ott várták az egymás nyomában érkező futókat. Két rendőr az üzlet kirakata előtt silbakolt... Míg az utóbbiak előírásszerűen, szabályosan áltak a „vártán”, ennek pontosan ellenkezőjét tették a határőrök. Egyikük az úttest felező pontjában állt szétterpesztett lábakkal, tarkójára taszított sapkával, zsebrevágott kezekkel. Társa ugyanezt a pózt vette fel, a járdaszélen. A villamosok, autóbuszok ablakain át szinte fizikai rossz érzést keltett nemcsak a katonaemberekben, hanem a polgári utasokban is a kontraszt. Az a pökhendi, kivagy! feszítés, amelylyel a két fiatal feladatát ellátta. Tovább rontotta a hatást, hogy amikor se közel, se távol nem mutatkoztak futók, az úttest akkor sem szabadult föl a gépkocsiforgalom számára. Nem! A zsebre tett kezű, „ki ha én nem” felállású határőr csak azért sem lépett társa mellé, hanem kihívóan fürkészte a járművezetők arcát, szánt szándékkal kényszerítette őket az egysávos közlekedésre. Kár volt, nagy kár volt, legények! Százak, ha nem ezrek alakíthattak ki magukban cseppet sem hízelgő véleményt a kapott szolgálat henye, katonátlan ellátásáról. Végső soron ezen az útszakaszon mindazok reputációja is veszített értékéből, akik a főváros más szakaszain mintaszerűen, fegyelmezetten látták el megbízatásaikat. Talán nem fölösleges fáradság utólag is szóvátenni ezt. Hiszen nem különösebb gond megállapítani visszamenőleg, hogy kik voltak azok a bizonyos pöffeszkedők... Soma sem drága? Egy pénteki napon játszották a televízióban az Egy fiú bőrönddel című tévéfilmet. A kritikusok dolga, hogy értékeljék a címszereplő „különös lázadásának” történetét. Ami viszont részünkről ide kívánkozik, az az alkotásnak — mondhatni — második számú, ideggyenge, pszichiátriai kezelést igénylő szereplője, ő, visszaemlékezve egyetemi előfelvételis tizenegy hónapjára, ilyenféleképpen sommázza értékítéletét a hadseregről, az ottani állapotokról. Válogatott szemétségekben volt részünk ... Megtörtént, hogy a cuccainkat egy éjszaka tizenkétszer hajigálták ki a folyosóra... De tudom, mindezt kinek köszönhetem: az apám intézte el, hogy a bunkók közé jussak ... A néhány mondat jó, ha egy percet vett igénybe a csaknem másfél órás történetből. Hogy miért volt rá szükség, azt talán az író, Módos Péter tudja, az azonban bizonyos, hogy a fő műsoridőben elhangzott szöveg annyit ártott a hadsereg tekintélyének, amenynyi ennyi idő alatt csak lehetséges... Félreértés ne essék! Nem állítjuk ezzel, hogy hasonló kitolások, túlkapások itt-ott nem léteznek, nem fordulhatnak elő. Nagyon is megtörténhetnek. De ilyen formában, így kiragadva és tálalva szinte egy arcúlcsapással ért fel, hiszen a történetben sem korábban, sem a kirohanást követően egyetlen szó sem esett a katonaságról, a fegyveres szolgálatról! Arra már gondolni sem mer az ember, hogy netán ezt az epizódott a későbbi öngyilkossággal is összefüggésbe kívánta hozni az alkotógárda. Mert az lenne igazán a teteje az egésznek ... KIM válasz A televízió második műsorában, a Pedagógusok Fóruma című műsorban május 16-án, kérdéseket tettek fel a stúdió vendégének, Pálfalvi Átadóménak. A művelődési minisztérium képviselőjétől valaki — többek között — afelől érdeklődött, hogy egy tervezett tematikában helyet kapott-e a honvédelmi nevelés témaköre, s ha igen, milyen összetételben, hány tervezett órában? A válasz — enyhén szólva — különös volt. — Sok mindenre gondoltunk a tematika összeállításánál — hangzott az illetékes részéről —, de a honvédelmi nevelésre nem. De ha meggyőz bennünket a kedves kérdező annak szükségességéről, foglalkozunk vele... Hogy is van ez? — kölcsönözzük Nemes György jól ismert rovatcímét a Népszabadságból. Napjainkban „győzködni” kell a művelődési minisztérium képviselőjét ebben a témában? Amikor arra évekkel, évtizedekkel előtt jogerős párt- és állami határozatokat hoztak, léptettek életbe, s várják jogosan el végrehajtásukat ? ! Merjük remélni, hogy szó sincs erről! Minthogy abban is bizakodunk, hogy a rákövetkezőkben megfontoltabb, átgondoltabb és főként is szakszerűbb válaszokat kapnak a téma iránt az 530-233-as telefonszámon érdeklődők... B. I.