Igaz Szó, 1985. július-december (30. évfolyam, 7-12. szám)

1985-07-01 / 7. szám

Szöveg a zsebbe! Élvezetes, jó műsor volt a televízió beszámolója az idei május 1-i felvonulás­ról. Különösen szellemes­nek ítélhető Gálvölgyi Já­nos sokoldalú szereplése. Amikor hol munkást, hol paraszt bácsikát, vagy ép­pen „szakadt” ifjat szemé­lyesített meg. Már már fel­hőtlennek ígérkezett a szi­porkázó kavalkád, amikor a kitűnő művész egy kato­natisztet jelenített. Külö­nös figura volt már ráné­zésre is, hiszen a zubbo­nyán zöld váll-lap díszel­gett, ami köztudottan a ha­tárőrök „felségszíne", a sap­kájáról viszont elmaradt az ugyancsak kötelező zöld betét... De ez lett volna a kisebbik szóvá tenni való, hiszen a melléfogás egyér­telműen a kissé elmaradt felfogású és informáltságú kellékest minősíti... A nagyobb problémát az okozta katonaemberek szá­mára, hogy a riporternő kérdésére az ál­tiszt, Gál­­völgyi János a következő­képp reagált: benyúlt a zubbony zsebébe, papírla­pot húzott elő és arról ol­vasta a kétsoros választ. Azt a szöveget, amelyet egy óvodai kiscsoportos is „csípőből” kivágott vol­na... Nem túlérzékenység mondatja az emberrel, de ez a „húzás” inkább volt megszégyenítő, mint humo­ros töltésű ... Akarva­­akaratlan azt sugallta, hogy lám, ilyenek ezek a tisztek. Képtelenek még arra is, hogy három gépelt sort egyedül, önállóan, értel­mesen elővezessenek. Mit cifrázzak? Rosszul esett az egyenruhásoknak ez a megoldás, s alighanem teljes joggal! Két vált! Az I­BUSZ-maratoni za­vartalan lebonyolításához a fegyveres erők és testüle­tek minden alkalommal jelentős segítséget adnak, így volt ez az idén is. Az illetékesek gondos eligazí­tások után bocsátották út­jukra a kijelölt katonákat, rendőröket, határőröket, hangsúlyozva: személyes részvételükkel, példás ma­gatartásukkal öregbítsék az egyenruhások tekintélyét, ugyanakkor reprezentálják testületüket. Nos, mint az összesítő értékelésekből is kitűnt, a közreműködők döntő többsége becsülettel ellátta rendezői, útbiztosí­­tói feladatát. Talán ezért is volt olyan szembeszökő két határőrkatona magatartá­sa. A páros a József körút és a Rákóczi tér sarkán helyezkedett el, a Keravill üzlet előtt. Az úttesten áll­tak, ott várták az egymás nyomában érkező futókat. Két rendőr az üzlet kiraka­ta előtt silbakolt... Míg az utóbbiak előírásszerűen, szabályosan áltak a „vár­tán”, ennek pontosan ellen­kezőjét tették a határőrök. Egyikük az úttest felező pontjában állt szétterpesz­tett lábakkal, tarkójára ta­szított sapkával, zsebrevá­­gott kezekkel. Társa ugyan­ezt a pózt vette fel, a jár­daszélen. A villamosok, autóbuszok ablakain át szinte fizikai rossz érzést keltett nemcsak a katonaemberekben, ha­nem a polgári utasokban is a kontraszt. Az a pökhen­di, kivagy! feszítés, amely­­lyel a két fiatal feladatát ellátta. Tovább rontotta a hatást, hogy amikor se kö­zel, se távol nem mutatkoz­tak futók, az úttest akkor sem szabadult föl a gépko­csiforgalom számára. Nem! A zsebre tett kezű, „ki ha én nem” felállású határőr csak azért sem lépett társa mellé, hanem kihívóan für­készte a járművezetők ar­cát, szánt szándékkal kény­szerítette őket az egysávos közlekedésre. Kár volt, nagy kár volt, legények! Százak, ha nem ezrek alakíthattak ki ma­gukban cseppet sem hízel­gő véleményt a kapott szol­gálat henye, katonátlan el­látásáról. Végső soron ezen az útszakaszon mindazok reputációja is veszített ér­tékéből, akik a főváros más szakaszain mintaszerűen, fegyelmezetten látták el megbízatásaikat. Talán nem fölösleges fá­radság utólag is szóvátenni ezt. Hiszen nem különösebb gond megállapítani vissza­menőleg, hogy kik voltak azok a bizonyos pöffeszke­­dők... Soma sem drága? Egy pénteki napon ját­szották a televízióban az Egy fiú bőrönddel című té­­véfilmet. A kritikusok dol­ga, hogy értékeljék a cím­szereplő „különös lázadásá­nak” történetét. Ami vi­szont részünkről ide kíván­kozik, az az alkotásnak — mondhatni — második számú, ideggyenge, pszi­chiátriai kezelést igénylő szereplője, ő, visszaemlé­kezve egyetemi előfelvételis tizenegy hónapjára, ilyen­féleképpen sommázza ér­tékítéletét a hadseregről, az ottani állapotokról. Válo­gatott szemétségekben volt részünk ... Megtörtént, hogy a cuccainkat egy éj­szaka tizenkétszer hajigál­­ták ki a folyosóra... De tudom, mindezt kinek kö­szönhetem: az apám intézte el, hogy a bunkók közé jus­sak ... A néhány mondat jó, ha egy percet vett igénybe a csaknem másfél órás törté­netből. Hogy miért volt rá szükség, azt talán az író, Módos Péter tudja, az azonban bizonyos, hogy a fő műsoridőben elhangzott szöveg annyit ártott a had­sereg tekintélyének, ameny­­nyi ennyi idő alatt csak lehetséges... Félreértés ne essék! Nem állítjuk ezzel, hogy hasonló kitolások, túlkapások itt-ott nem lé­teznek, nem fordulhatnak elő. Nagyon is megtörtén­hetnek. De ilyen formában, így kiragadva és tálalva szinte egy arcú­lcsa­pással ért fel, hiszen a történetben sem korábban, sem a ki­rohanást követően egyet­len szó sem esett a katona­ságról, a fegyveres szolgá­latról! Arra már gondolni sem mer az ember, hogy netán ezt az epizódott a későbbi öngyilkossággal is össze­függésbe kívánta hozni az alkotógárda. Mert az len­ne igazán a teteje az egész­nek ... KIM válasz A televízió második mű­sorában, a Pedagógusok Fó­ruma című műsorban má­jus 16-án, kérdéseket tettek fel a stúdió vendégének, Pálfalvi Átadóménak. A művelődési minisztérium képviselőjétől valaki — többek között — afelől ér­deklődött, hogy egy terve­zett tematikában helyet ka­­pott-e a honvédelmi neve­lés témaköre, s ha igen, mi­lyen összetételben, hány tervezett órában? A válasz — enyhén szól­va — különös volt. — Sok mindenre gondol­tunk a tematika összeállí­tásánál — hangzott az ille­tékes részéről —, de a hon­védelmi nevelésre nem. De ha meggyőz bennünket a kedves kérdező annak szük­ségességéről, foglalkozunk vele... Hogy is van ez? — köl­csönözzük Nemes György jól ismert rovatcímét a Népszabadságból. Nap­jainkban „győzködni” kell a művelődési minisztérium képviselőjét ebben a té­mában? Amikor arra évek­kel, évtizedekkel előtt jog­erős párt- és állami hatá­rozatokat hoztak, léptettek életbe, s várják jogosan el végreha­j­tásukat ? ! Merjük remélni, hogy szó sincs erről! Minthogy abban is biza­kodunk, hogy a rákövetke­zőkben megfontoltabb, át­gondoltabb és főként i­s szakszerűbb válaszokat kapnak a téma iránt az 530-233-as telefonszámon érdeklődők... B. I.

Next