Igaz Szó, 1971. január-június (19. évfolyam, 1-6. szám)

1971-03-01 / 3. szám

Csokonai-kultusznak a Domby Márton szerkesztette Csokonai-sír­­felirat kétszeri előfordulása (III., IV. kötet), valamint egy verses Csokonai-anekdota és Horváth Ádám Kölcsey Ferenc recenziójára írt versének másolata. Mindezek arra utalnak, hogy Viski István s baráti köre, kiktől megszerezhette azokat a kézirato­kat és nyomtatványokat, melyek­ből a Csokonai-műveket vagy a rá­vonatkozó alkotásokat bemásolta gyűjteményébe. Csokonai költésze­tét nagyra értékelte, s szembehe­lyezkedett Kölcsey Ferenc szigorú bírálatával. Horváth Ádámnak A' meg­haltt Csokonai Vitéz Mihály, az élő Kölcsey Ferencznek című verses válasza a Tudományos Gyűj­temény 1818., VIII. kötetének vé­gén jelent meg a szerző megneve­zése nélkül. Viski utal is rá, hogy innen másolta. Egyáltalán nem tarthatjuk véletlennek, hogy a Tu­dományos Gyűjteményből ezt, s az egy évvel előbb megjelent Kölcsey-recenziót másolta ki, mint ahogy az sem véletlen, hogy az 1824-ben Papp József kiadásában megjelent önképzőköri gyűjte­ményből, az öröm-Ünnep­ből a Csokonai­ utolsó álma című versbe foglalt anekdota nyeri meg tetszé­sét. Nincs kizárva az sem, hogy Viski Csokonai-kultuszánál számol­nunk kell a Vásárhelyen működő Szász József hatásával is, annál is inkább, mert a gyűjtemény ott ke­letkezett s az említett hét Csokonai utánzat közt található a közismert Csokonai hatású „Az én Lillám, mint a tói“ kezdetű Szász József­­vers is. A Viski-féle Poétái Gyűjtemény csak egyike azoknak a gyűjtemé­nyeknek, melyek anyaga eddig fel­táratlanul maradt. A Kolozsváron, Nagyenyeden és Vásárhelyen meg­található gyűjtemények tanulmá­nyozása pontos kénét fog adni Cso­konai erdélyi kultuszáról (román és magyar olvasóközönségénél egy­aránt), amit az eddig megjelent szórványos közlések csak sejtetni engednek. MUZSNAY ÁRPÁD A TEMESVÁRI THÁLIA DIÁKSTÚDIÓ E folyton mozgásban lévő és vál­tozó együttesről nem szólhatok a kívülálló tárgyilagosságával. Aki valamelyest ismeri a kollektív já­ték örömeit és örömeit, az tudja, hogy a színpadi munkában az em­berek nem maradhatnak közömbö­sek egymás iránt, s bizonyos fokú elfogultság nélkül lehetetlen nyi­latkozni magunkról és munkánk­ról. Ez az egy év, amióta a stúdió munkáját irányítom, számomra is élmény volt. Én, a tegnapi srác — akit a saját srácai arra figyelmez­tetnek, hogy már nem is olyan csi­­ha-fiatal —, köztük mindig felfris­sülök és fizikai, szellemi üdeségük­­től felszítódnak bennem itt-ott már hamvadó tüzek. Igaz, hogy mi min­dig játszani jövünk össze, s a já­téknak — még ha komoly is az a játék — megvan az a jó tulajdon­sága, hogy nem engedi az embert berozsdásodni, vagy önmagáról le­mondani. Bennük nézem, látom tegnapi önmagam — önmagunkat, akik küzdő, küszködő, csetlő-botló, de valamit mindig akaró fiatalok voltunk, mi mai negyvenesek. . Ezek a fiatalok is akartak, akar­r­nak és tesznek — igen sokat tesz­nek — azért, hogy anyanyelvüket ne feledjék az egész napos nem anyanyelvű tevékenység, tanulás, nyelvi érintkezés közepette. A ho­mo ludens igénye mellett ez a szám­ 468

Next