Ikarus, 1975 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-03 / 1. szám
" Szirony János és Dudás Péter lakatos szakmunkások. Amikor az üzemnek szüksége volt a rendkívül nehéz üvegezési munka elvégzésére, ők azt is vállalták. Az üzemvezető szerint mindenféle munkára használhatók. Nagy segítséget nyújtottak gyáregységüknek a terv túlteljesítéséhez ÜTEMESEN TERMELÜNK TOVÁBB" . A fehérvári gyár vállalt feladatait, a 3900 autóbuszt, maradéktalanul teljesítette. Vajon a nem egyszer nagy erőfeszítéseket kívánó felajánlás teljesítése nem hat-e kedvezőtlenül januári termelésünkre? Számíthatunk-e partnereink folyamatos szállítására? — ezekre a kérdésekre Kelemen Pál fehérvári főmérnök a következő választ adta: A fehérvári gyárban körülbelül másfél éve, hagyományosan, napi ütemességgel folyik a buszgyártás. Igaz, az év utolsó felében voltak nehézségeink. Átmeneti zökkenők miatt olykor még a szabad szombatot is át kellett csoportosítanunk. A fehérjém, könnyűfém és lemezanyagok ellátásában nehézségeink lehetnek, mert a túlteljesítés során feléltük azokat a tartalékainkat, melyek a biztonságos termeléshez szükségesek. De ez vállalati szintű gond, mely remélhetően megoldódik majd. Az alapvető alkatrészek, egységek ellátásában nem lesz fennakadás. A gyár ütemes termelésében január 1. is egy közönséges dátum. Legfeljebb utána egy kicsit ünnepi hangulatban dolgozunk, és öregebbek leszünk egy évvel. Mivel a Csepel Autógyár hozzánk hasonlóan, szintén a kongresszusi felajánlás megvalósításával biztosította a túlteljesítéshez szükséges fenékvázakat, ez a jövő évi szállításaikat, a darabszámot nem befolyásolhatja. Az új év kezdését tekintve tehát semmi különösebb okunk nincs az aggodalomra. Ezt az a tény is megerősíti, hogy december közepe táján már megérkeztek az első, januárban szerelésre kerülő fenékvázak. —ia Épülünk, szépülünk, korszerűsödünk Felfedező úton a grillsütők alatt Befejezvén dolgomat a busz I főosztályon a szerkesztőség felé indulva egyszercsak megakadt a szemem a nyugati kapun. Egykor, nem is tudom, van már vagy két éve, mikor utoljára kimentem rajta, a gyárudvarra vezetett. És most? Sejtéseim vannak, hiszen néhány napja bejárta a sajtót a hír: az Ikarusban október 30-án volt a műszaki átadása az új, mintegy 800® négyzetméteres csarnoknak. A nyugati bővítés és a sajtoló busz közti átfedés építési költségei a kapcsoló beruházások nélkül is megközelítik a 60 milliót. Az ajtó mintha titkot rejtene úgy vonzott. (És nemcsak engem, hiszen, mint hallottam először lakattal zárták — azt valaki hamarosan leverte. Később körbehegesztették az átjárás megakadályozására, de valaki fáradságot nem sajnálva ezt is fölvágta.) Szerencsére nekem csak a kilincset kellett lenyomnom, s ezt azzal az elhivatottsággal tettem meg, hogy fölfedezem valamennyi érdeklődő számára, mit takar most a kapu. Váratlanul egy szűk udvarra tévedtem. A régi fejépület és az új üveg-beton fal között még szűk sávban a szabad ég télies hűvöse borzongat. Nyikorgó és a felfedezőt kilengéssel, recsegéssel riasztó deszkákon át végre elértem az új épület kapuját és megkönnyebbülve beléptem a hatalmas csarnokba. Először ió méretek kötik le szemem. A tető legalacsonyabb pontja is 9,6 méterre van a földtől, de a fénynek különleges törést adó üvegtető 12 méterre magaslik. Az új épületnek e része „mindössze” 3600 négyzetméteren terül el, de a természetes világítást biztosító üvegfal ennél tágasabb tér illúzióját kelti. Most még szinte teljesen üresnek hat az épületbelső. A falak mentén, a tető alatt húzódó keresztszerkezeteken, az állványokon, a nagy munkára váró darun, a hatalmas arányok mellett törpének ható emberek szorgoskodnak. Odakünn csontig hatoló szél fúj, itt kellemes hőmérséklet uralkodik, a magasban átívelő fémvázon szabályos közönként gigászi „grill sütők” kapaszkodnak nagy körzetben kellemes meleget árasztva. Az Ikarusban először alkalmazott modern gázinfrafűtés burái ezek, a vörösen izzó magú fordított fémtálak, melyekben a szakemberek szerint az elektromosan vezérelt gázból termelődik hő. A csarnokban a szerelők kalapácsütései visszhangozva válaszolnak a hegesztőpisztolyok monoton sziszegésére. Az egyelőre üres tér sokszorosára erősíti föl a hangot. Lépteim is szinte dübörgésnek hatnak. A lemezes sorról a kocsitestek már kifutnak az új csarnokba. Első, biztató jele ez itt a termelésnek. Egyébként minden irányban számomra ismeretlen rendeltetésű betonalakzatok: aknák, gödrök, platók korláttal és anélkül, emelvényszerű formák. Nem sok idő telik el és valamennyiről bebizonyosodik majd, hogy fontos feladatot tölt be a zavartalan termelésben. Ráfordulok az átfedés területére. A sajtólóból idevezető sínen egy szigorú kockaformákból kialakított, sok irányító gombjával tekintélyt követelő elektromos targonca áll. Fő feladata a sajtoló szerszámainak szállítása lesz. Egyelőre még ő is csak az új hellyel ismerkedik. Szemem hiába keresi a régi raktárépületek nyomait. Végestesen végig sima beton, a korábban említettekhez hasonló mélyedésekkel és kiemelkedésekkel. A 440 négyzetméter nagyságú területen az emlékezet sikertelenül próbálja rekonstruálni az építkezés előtti emlékeket. A tetőmagasság itt hat méter. Ezért, s mert a kinti halványuló fény most már nehezebben hatol át az üvegburkolaton, fölfedezem az éles, tiszta fényt sugárzó higanygőzlámpákat is. A sajtolóüzem egyik oldalajtaja felé indulok. Mégegyszer körültekintek. Nagy lépést tettünk. Az építkezés során újabb mintegy 80 ezer köbméter zárt területhez jutottunk. S nem véletlen, hogy a magasságot is számon tartjuk, hiszen a különböző emelőberendezések a kocsitestek, szerszámok, alkatrészek egymás fölötti mozgatását is megoldják majd. E remények nem túl távoli megvalósulásán gondolkodva csuktam be magam mögött a sajtolóba vezető ajtót. S a jól ismert vágógépek láttán méginkább bizalom töltött el. Hiszen nem is olyan régen ugyanezen az ajtón, ugyancsak bizakodva még az udvarról léptem be, s lám most már a hűvös szél helyett az „elektromosan vezérelt gázfűtés” kellemes melege követi a nyomomat az ajtó nyílásán át. Lakatos Tamás Szervezetebb lesz a munka Fehérváron november 7. tiszteletére átadták a hatoshetes hajót. Hogyan állnak a szerelési munkák? Mikorra várható itt a termelés megindulása? — erről beszélgettünk a gyári főmérnökkel, Kelemen Pállal. — A két, összesen 8000 négyzetméteres hajóval a fehérvári nagycsarnok építése befejeződött — mondta a főmérnök. — S ezekkel együtt 28.000 négyzetméterre bővült. Decemberben a belső berendezés, az épületgépészeti munka folyt. — Mikorra várható a termelő terület betelepítése? — A hatos hajóban január első felében megkezdődik és folyamatosan történik a termelés indítása. — Milyen munkákat végeznek majd itt? — A szerelőszalagra rádolgozó munkafázisokat fogjuk idetelepíteni. Mint például az elektromos előszerelő műhelyt, a csomagtartó és kapaszkodó szerelő üzemet, a székszerelőket. Így szervezettebbé válik a munka, csökken a szállítások útvonala és lényegében megszűnik az ebből eredő anyagkár. — Hogyan áll a másik új hajó? — A hetes hajó csak 1975 közepétől, a vonszoló berendezés szerelésének befejezésétől lesz teljes egészében üzemeltethető. E tartalék vonszoló lehetővé teszi majd, hogy az ötös hajó vonszoló berendezésének hamarosan időszerűvé váló felújítását vagy a váratlanul jelentkező hibák kijavítását termeléskiesés nélkül végezzük el. — S ha nincs szükség ilyen „besegítésre”? — Ez a hajó akkor sem marad kihasználatlan. Számos munkaterületet telepítünk még ide. Csak olyanokat, melyek szükség esetén két nap alatt áttelepíthetők, hogy a tartalék vonal zavartalanul termelhessen. Az itt üzembe állítandó vonszoló berendezés oda-vissza mozgatható lesz. S így lehetővé teszi, hogy a speciális, egyedi jellegű buszokat itt és ne a termelő sorokon készítsük el. — A két új hajó végleges üzembe állítása után számos régi épület és helyiség üresedik meg. — A felszabaduló épületek nagy részét szociális helyiségre használjuk. Az elektromos előszerelő műhely régi helyén például öltöző és mosdó lesz. Más felszabaduló területeken pedig a helygonddal küzködő, zsúfolt irodáknak biztosítunk helyiségeket. LaTa Az egyik partnerünk mondja... „A Könnyűfémmű évi 24 ezer tonnányi présárut tud előállítani. Ebben benne van a folyamatos műszak, benne van, hogy az Ikarus fehérvári gyárától 20 ember segített a présmű munkaerőgondok enyhítésén. Benne van, hogy valamenynyi présmű április 4-e, május 1-e, november 7-e és a karácsony kivételével percnyi szünet nélkül dolgozik. Megrendelőink közül az egyetlen olyan nagy vállalat az Ikarus, akinek terven felül szállítottunk. A tervezett 1750 tonna helyett 2700 tonna alumínium profilt kaptak, ezen belül 500 tonnát NSZK importból. A kapacitásunk határai végesek, nem is lesz jelentősen nagyobb legfeljebb három-négy év múlva. Most is és akkor is csak az előrejelzett igényeket képes kielégíteni. Előretekintve az a véleményünk, hogy a partnereket 1975. évben az eddigi mértékben fogjuk kielégíteni. A hazai ipar alumínium félgyártmány igényeit a jelenlegi présmű kapacitással csak részben tudjuk kielégíteni. (A présáruexportot teljes egészében leállították.)” Részlet: Bertalan Ferenc, a KÖFÉM üzemi főosztályvezető sajtónyilatkozatából. (Szerk. megjegyzése: Íme egy példa vállalatunk és népgazdaságunk egyik gondjára: csak annyi alapanyagot használhatnak fel a vállalatok, amennyi az országnak rendelkezésére áll. Bízunk benne, hogy a kontingensek megállapításakor figyelembe veszik a járműprogram fontosságát. Mi annyit tudunk segíteni, hogy igyekszünk mielőbb rögzíteni az 1975. évi igényeinket.) Segíthetnénk a gyerekkocsisoknak Hazánkban egyre nagyobb szerephez jut a család- és népesedéspolitika. Mind szélesebb körben terjed a felismerés, az ország életének kiegyensúlyozottsága, mindannyiunk jövője is összefügg ezzel a kérdéssel. De mi köze ehhez egy autóbuszgyártó vállalatnak? — kérdezhetné valaki. Nos, valamit mi is tudnánk tenni. Számos országban megoldották már, hogy gyerekkocsival is fel lehessen szállni a járművekre. Sőt az NDK és Csehszlovákia számára gyártott elővárosi kocsijainkon mi is megoldottuk: a felszállást segítő kapaszkodó korlátot nem középre, hanem egy kissé eltolva szereljük, így egyik oldalán a kocsival is föl lehet lépni. Az utóbbi időben egyre több karonülő kisgyermeket látni. S a papák, mamák a megmondhatói, mennyivel könnyebb kocsiban tolni a csemetét, mint kézben cipelni. De, ha messzebbre mennek, legalábbis középsúlyú súlyemelőnek kellene lenniük, hogy a gyerekkocsit átemeljék a buszok kapaszkodó korlátján. A téma sokakat érint, ezt mutatja, hogy a Csúcsforgalom egyik rádióadásában is szóvá tették. Elképzelhető, hogy a BKV rendeléseiben nem kerül szóba a felszállást segítő kapaszkodók ügye. De meg kell ezt várnunk? Tegyünk mi ajánlatot! Járuljunk hozzá ilyen módon mi is a rokonszenves program sikeres megvalósításához! —más Meglehetősen nagy forgalmat bonyolít le a vállalati pénztár, naponta 80—100 embernek fizet ki különböző összegeket Kőczei Jánosné Nincs vonalmozgató Az egyedi gyáregység fényező műhelyében 1972-ben állították üzembe a modern, olasz fényező berendezést. Tízmillió forintba került, de ezzel legalább világszínvonalra emeltük a fényezést a gyáregységben. A vonalmozgató berendezés még külön 5 millió forint lett volna, ezért meg se rendelték, mondván, hogy az üzemfenntartás majd készít hozzá egy tolópadot. El is készült, mégis... Két év telt el azóta, s a festők tologatják a kocsitesteket a fúrókamrába, onnét a beégető kemencébe, a kemencéből ki az udvarra, az udvarról a csiszolóba, aztán kezdik elölről. Rabszolga brigádnak nevezik magukat, mondván, hogy ekkora erővel már akár egy piramist is felépíthettek volna. Különösen nehéz a munkájuk, mióta a 190-eseket gyártják. Ezt kormányozni sem lehet. Két oldalról két 509 milliméteres rúddal irányítják, s minden oszlopnál meg kell állni, kivenni a rudat, s félreállni vagy bebújni a kerék helyére, mert különben súlyos baleset származhat a „mozgatásból”. S mindezt kocsitestenként 36—38- szor kell ismételni. Többek között lehívták Samu Józsefet, a vszb munkavédelmi felügyelőjét is, aki elismerte, hogy ez a mozgatási rendszer rendkívül balesetveszélyes. Miért nem intézkedik a gyáregység? Vagy ez meghaladja a hatáskörét? Ha számukra nem volt megfelelő, amit az üzemfenntartás készített, és ha az üzemfenntartás megállítja, hogy ez megfelel a célnak, vajon ki döntsön ebben a kérdésben? Vagy az üzemfenntartás előbb vagy utóbb csak készít egy másikat? Sürgessék? Szállítsák le a túlzott igényeket? Vagy... Míg ezekre sorra megválaszolnak, a munkások tolják tovább a kocsikat? Jó, jó, de meddig?! —.