Ikarus, 1978 (26. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-13 / 1. szám
Találkát adtak Ötszáz nyugdíjas jött el Rövid egy év — és hosszú. Rövid, ha általában minden rendben, jó a közérzet, sikereket, eredményeket könyvelhet el az ember. Hosszú — végtelenül hosszú — ha egyik baj a másikat tetézi, ha anyagi gond jelentkezik, ha megromlik az egészség, betegség betegséget ér, kórházból ki, kórházba be. Sajnos, idősebb korban az utóbbiak gyakran jelentkeznek, így aztán a röpke egy év mégiscsak nagy idő. Többszörös öröm újra látni, fölfedezni a régi kedves arcokat. No, meg mesélni, kérdezni, beszélgetnivaló is akad bőven, hiszen éppen egy éve jöttek így össze. Igaz, a nyugdíjas bizottság minden hét csütörtök délelőttjén fogadónapot tart, a kirándulásokon is sokan találkoznak, ám nem ennyien. A több, mint 800 meghívóra közel ötszázan jöttek el. Zsúfolásig megtelt a művelődési központ nagyterme. Találkát adtak egymásnak vállalatunk volt dolgozói , a nyugdíjasaink. NEM NEKEM TALÁLTÁK KI Két óra lesz néhány perc múlva. Hegedűs Lajos és a felesége beadták a kabátjukat a ruhatárba, igyekeznek helyet foglalni. Hegedűs néni huszonnégy év után ment nyugdíjba. Igaz, férje nem a vállalat nyugdíjasa, de hat éven át az Ikarusban dolgozott és ma is mindkettőjüket érdekli, ami a gyárral kapcsolatos. Kedves ismerős mellé ülök. Örömmel üdvözlöm a 83 éves Bökönyi Sándor bácsit. Semmit sem változott. Mozgékony, friss, mint tavaly. A kedélye is a régi. Ám a szervezete mégiscsak ellenkezhet, mert idén már nem vállal munkát. Igaz, tavaly azt mondotta: „Az állandó pihenést nem nekem találták ki, de ma már nem bír dolgozni. Orbán István nyugdíjas bizottsági elnök köszöntőjét hirtelen félbeszakítják. „Tátrainé menjen haza. Megjöttek Csehszlovákiából a vendégei." Valaki mellettem megjegyzi: „Igazán érkezhettek volna egy-két órával később azok a vendégek." Mindenki jól tudja, mennyire elfoglalt Toldi József vezérigazgató, ezért is örülnek oly nagyon, hogy jelenlétével megtisztelte a nyugdíjasokat. (Tavaly hiába várták.) Különösen azzal fogja meg az érzelmeket, amikor az idős emberek vállalat iránti hűségéről, ragaszkodásáról szól. És osztatlan sikert arat a kérése is: igazgassák unokáik lépteit az Ikarusba. Hasonlókról beszél Kovács György észt-titkár is, hangsúlyozva, továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek nyugdíjasaik érdekében, tennivalóm. Esküszöm többet dolgozom, mint azelőtt. Nagy a rokonság, mindig van körülöttem valaki. Nem mondhatom, hogy a kolleganőim nem látogatnak meg, az újságnak mégis örülök. Sok mindenről tájékozódhatom." A teremben egymás mellett ül Nagy Imre és felesége. Csak Annus néni a vállalat nyugdíjasa, de elkísérte a párja. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Imre bácsi is dolgozott a gyárban, mégpedig a legnehezebb időszakban, 1944 decemberétől 1957-ig. Szerettek itt lenni, sok az ismerős, így aztán nem csoda, ha szívesen jöttek a mai összejövetelre. Mert olyan jó érzés — mondják mindketten — találkozni, szót váltani a régi munkatársakkal. A 76 éves Weigel Lajos tizenöt éve élvezi a nyugdíjas időt. Ám előtte huszonöt évig volt az üzemfenntartási gyáregység géplakatosa. Utána kerek egy évtizedig portáskodott a Húsipari Készletező Vállalatnál. Az utóbbi években kénytelen pihenni. Érszűkületes a lába, nehezére esik a járás. Uhriéknál kezdett 1938-ban, s a fia is már huszonöt éve hűségesen kitart első munkahelyénél. „A mai találkozás nagy öröm. Mert bizony előfordul, hogy már csak a hangról ismerjük meg a másikat. Azt szeretnénk elérni, hogy akik különböző időpontokban mentek nyugdíjba, azok is megismerjék egymást." Verba Jenő veszi a kabátját. Mennie kell. Grándíts Béla bemegy hallgatni a Biosort. Mónus Ferenc elszív még egy cigarettát. Mellé ülök, s megtudom. Csak most hatvan éves, de már négy éve leszázalékolt. Egészségileg változatlanul nincs jól. Évente legkevesebb két-három alkalommal kórházi kezelést kap. Mint minden egyedül élő embernek, nehezen telnek a napjai. Hiányzik a társ. Az alacsony, törékeny, Zöld Gáborné nyugodtan letagadhatna sok-sok évet, de hová rohan ilyen sietve? „Haza." S hol van az a haza? „Derecskén." Zöld Gáborné mindössze egy évet dolgozott takarítóként az orvosi rendelőben, de ma hajnal három órakor fölkelt, hogy Debrecenben elérje a vonatcsatlakozást és részt vehessen ezen az elillanó néhány órán. S még így sem lehetett önfeledt. Figyelnie kellett az órát, mert hétkor indult a vonata. Hetvenkét éves, és azt mondja: „tudja, gyerekem, mondtam a főnővérnek is, szívesen visszajönnék én takarítani, csak lenne lakásom." Dehát mi hozta föl? Mi késztette a hosszú útra? Rejtély. Ne bolygassuk, így is szép , megható. TÖBBET DOLGOZOM, MINT AZELŐTT Sokan élnek a lehetőséggel. Elmondják észrevételeiket, javaslataikat, kéréseiket. Balla László például azt, a „tűzoltómunkákban" bármikor számíthatnak rájuk — éljenek vele! Ugyancsak ő jegyzi meg halkan: ha a vállalat az elhunytat saját halottjának tekinti, akkor a vállalat képviselője jelenjen is meg a temetésen. Veres Mihályné köszöni, bár ezideig még nem kapja az újságot. Ám reméli, egyszer csak elér hozzá is. A szünetben kellemes zsongás tölti be a termet. Kis csoportokba verődve diskurálnak, nézelődnek, vagy éppen fogyasztanak valamit az álló büfénél. Kiss János és Otyehely László a kabátját kéri. Indulnak haza. A 63 éves Kiss János hét esztendeig dolgozott a rendészeten. Jó, hogy összefutottunk, nem kapja az újságot. Följegyzem új címét: Gödöllő, Hámán Kató utca 11. Fekete Józsefné is a lappal kezdi. Nagyon örül a küldeménynek, bár állandó vele a bonyodalom. Fekete Jánosné névre jön, és soha nem a pontos házszámra. Márpedig ő változatlanul Kistarcsán, a Brassói utca 19/A alatt lakik. Mindent elolvas. Már hogyne tenné, amikor nem újkeletű a szerkesztőséggel a kapcsolata. Évekig a tepaszban volt újságfelelős, majd nyugdíjig a 3-asban. Özvegy Kerepeczky Mihályné kellemes emlékeket őriz az Ikarusban eltöltött három évről. Sajnos sokat betegeskedik. Ez évben is négyszer feküdt kórházban. A fiatalos külsejű Tímár Józsefné egyedül üldögél. Huszonegy évig dolgozott a kárpitosban, de most sem tétlenkedik. „Akad „ÉN MÁR NEM, DE A FIAM IGEN" Mészáros József ötödik éve tevékeny tagja a nyugdíjas bizottságnak. „Ha én már nem is, de a fiam még a gyárban dolgozik, a sajtoló technológiáján.” Úgy látszik az alma nem esett messze a Tájától. Mészáros József ugyanis még az SZÁLL A SÓHAJ Késő van, besötétedett. A megállóban Fehér Istvánné buszra vár. Sajnálta otthagyni a műsort, — a harmatgyenge műsor miatt talán csak én bosszankodtam — de mennie kell. Egyedül él, nem szeret túl későn hazaérni. „Pedig olyan jól éreztem magam" — száll a sóhaja. —tarpai— Tovább javult a szervezeti élet Az év utolsó pártbizottsági ülésén értékelték az 1977 évben végzett politikai munkát. A téma előadója Kovács György, a pártbizottság titkára volt. 1977-ben a törzsgyár pártszervezetei megvalósították céljaikat. Tovább javult a párt belső, szervezeti élete. Erősödött a közösségi vezetés az alapszervezetekben és a pártvezetőségekben. Sokat javult a taggyűlések színvonala. Nem minden alapszervezetnél egyformán. Az alapszervezetek hetven új tagot vettek föl. Ez is mutatja, hogy a pártépítési tevékenység eredményes. A fölvettek aránya is kedvezően alakult. A hetvenből hatvanhetet hagyott jóvá a vb, ezeknek 76 százaléka munkás, 24 százaléka alkalmazott és 22,4 százaléka nő. Érdemes fölfigyelni arra, hogy az új párttagoknak mintegy 55 százalékát a KISZ-alapszervezetek javasolták. Az elmúlt évben tizenöt új munkásőrt adott gyárunk. A pártbizottsági ülésekre jellemző volt a hozzászólók nagy száma. Felelősséggel vetették föl a vállalat gondjait a pártbizottság tagjai. A meghívottak azonban nem mindig válaszolták meg a kérdéseket. Év közben a pártbizottság testületében két személyi változás történt. Kiss Ernő megromlott egészségi állapota miatt nyugdíjba ment, de tagja maradt továbbra is a pártbizottságnak. Több évtizedes munkájáért a végrehajtó bizottság kiváló dolgozó kitüntetésre javasolta, amelyet ünnepélyes keretek között át is adtak. A pártbizottság beszámolója foglalkozott a vállalati koordinációs tevékenységgel, melyről megállapította, hogy az tovább erősödött. Ennek jele volt az is, hogy közös vb-ülést tartottak Székesfehérvárott. A tömegszervezetek pártirányításának értékelése után a pártbizottság munkabizottságainak tevékenységét elemezték. A beszámolóval egy időben vitatta meg a pártbizottság az 1978 első félévi munkatervet is. Ezek összeállításakor figyelembe vették a felső pártszervek javaslatait, pártbizottságunk korábbi határozatait, továbbá a cselekvési program által megjelölt témákat. Az Ikarus pártszervezet idei legfőbb feladata a párt belső életének továbbjavítása. A munkatervet ennek megfelelően állították össze. Erősíteni kívánják a tömegszervezetek pártirányítását is. A gazdaságpolitikai feladatok közül a legalapvetőbbeket kívánják megtárgyalni. Ilyen jellegű témája az év első felében a pártbizottságnak három, a végrehajtó bizottságnak négy lesz. A munkabizottságok kapcsolódnak a végrehajtó bizottság és a pártbizottság feladataihoz, de vannak olyan témák, amelyeket saját testületi üléseiken kell megtárgyalniuk. A pártbizottság a munkaterveket megvitatta és elfogadta. Mátyásföld piros betűs napja December 30. Piros betűs ünnep a kerület életében. Harminchárom évvel ezelőtt ezen a napon szabadult föl Mátyásföld. A művelődési központ előtti téren ennek tiszteletére adtak találkozót egymásnak 30-án délelőtt 10 órakor a XVI. kerület politikai és társadalmi szervezeteinek képviselői, vállalatunk vezetői, dolgozói és a kerület lakói. Az ünnepségen megjelentek az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakulatok képviselői is. A Himnusz elhangzása után Wester Jánosné személyzeti és szociális igazgató méltatta Mátyásföld felszabadulásának jelentőségét, és az azóta megtett utat. A művelődési központ falán lévő emléktáblán a megemlékezés koszorúit vállalatunk nevében Toldi József vezérigazgató, Kovács György vállalati pártbizottsági titkár, Kovács György éiszt-titkár, és Imre Miklós KISZ- bizottsági titkár; a kerületi KISZ- bizottság nevében Pethő Gábor KISZ-bizottsági titkár, Papp János szervező titkár és Kun Dezső ágit. prop. titkár, valamint a kerületi lakók nevében Almási Sándor, a kerületi OTP igazgatója és Bornes Nándorné, a Hazafias Népfront XVI. kerületi elnöke helyezte el. A díszőrséget adó nyolc ikarusi ifjúgárdista fegyelmezettségével nagyban hozzájárult a kis ünnepség hangulatához, amely az Internacionálé hangjaival zárult. Van aki elmegy" (. . - ijesztőel Divatba jött a gyár egyik főosztályán, hogy egy sereg dolgozó vagy gyáron kívülre vagy gyáron belülre távozik - új munkahelyet keresve. Divatba jött, de mégis furcsa, hogy rövid időn belül igen sokan jelentették be ezt a szándékukat. Mi az indíték? Elsősorban az anyagiakra való hivatkozás, más munkakör előnyei, de a jövő kilátásainak nem ismerésével is érveltek. Függetlenül attól, hogy jogosak vagy sem az érvek, egy dologra — mellesleg — oda kell figyelni: van, akiknél a fölmondólevél csak trükk! Jó trükk, hogy fizetésemelést kaphasson soron kívül, azonnal, jogtalanul a többiekkel szemben. S mindezt esetleg csak azért tudják véghezvinni, mert pillanatnyilag pótolhatatlan a szaktudásuk, hiszen nincs kivel helyettesíteni őket. Reméljük sokan, hogy előbb-utóbb az igazság győz — az olyan dolgozók elnyerik a méltó fizetéskiegyenlítődésüket! (Krémer) KIVÁLÓ VÉRADÓ A véradás az emberek gondolatvilágában szinte azonossá vált már a gyógyítással, az életmentéssel. A Magyar Értelmező Kéziszótár is így tömöríti: „az a cselekvés, hogy valaki gyógyítási célokra vért enged venni magából". Nem kis dolog. Már csak azért sem, mert maga az élet az egyik legnagyobb érték a Földön. Ezért is jár köszönet mindenkinek, aki önszántából — térítésmentesen — vért ad. Mint ahogyan nem lehet elégszer köszönetet mondani annak a 132 dolgozónak sem (busz, sajtoló, raktár, alkalmazottak), akik a múlt év két utolsó véradásán (októberben és novemberben) megjelentek. Véradás többször is előfordul évente, de véradók tiszteletére rendezett ünnepség elvétve. Ezt pótolta a vállalat Vöröskereszt szervezete, amikor december 20-án kis házi ünnepségen huszonnégy véadónak adták át a Kiváló véradó jelvényt. Kik ők? Megtiszteltetésként sorakozzon a nevük. Rizmayer Jakabné (busz I) az egyetlen, aki már összesen ötvenszer adott vért. Megható a segíteni akarása. De mások is említésre méltók. így például Balogh Béla (kovácsműhely ) Hajdú Jánosné (busz I) , Musits János (üzemfenntartási gye.), Palotai István (tanműhely) — ők harmincszor adtak vért. Húszszoros véradók: Balogh Jánosné (busz I), Bodnár Istvánná (pénzügyi o.), Büros László és Jakab Lajos (3-as gye.), Juhász István (üzemfenntartási gye.), Jurcsi Lajos (egyedi gye.), Muskovics Rezső (igazgatási főo.), Oláh József (kovácsműhely), Szíjártó Mihály (szerszám gye.), Tasnádi Nándorné (3-as gy) Wágner Ferenc (busz I). Tizenöszőrös, kiváló véradó: Bakos Lászlót (szerszám gye.), Bényi Gyuláné (igazgatási főo.) Papp Pál (újítási o.), Tele Károlyné (busz II) . Eddig tíz alkalommal adott vért: Bodor István (termelési főp.), Buzgán János (busz II) Novoszádszki János (sajtoló) és Vas Lászlóné (busz II). — 1. — Nagyon fontos az alapos fölkészítés 1975-ben a fehérvári gyár pártbizottsága megkapta az önálló tagfelvételi jogot, ezért a pártépítési munkabizottságra is fokozott felelősség hárul. A munkabizottság a párttaggá nevelés céltudatos irányítása, ellenőrzése és segítése érdekében évenként munkatervet készít. A pártépítés elméleti és gyakorlati kérdései között alapvető helyet foglal el, hogy milyen követelményeket támasztanak a pártba lépőkkel szemben, milyen társadalmi rétegekből egészítik ki a párt sorait, végül hogyan alakul a tagság számszerű növekedése és összetétele. A tagfelvétel alapelvei, a párttagság elé állított követelmények meghatározzák a tagok összetételének változásait, és visszahatnak a felvételi munka gyakorlati feladataira. Az alapszervezetek pártépítő munkájukat megfelelően végzik. Az egyes párttagok tevékenysége, magatartása is jelentősen befolyásolja, hogy a pártonkívüliek közül kik és mennyien kérik fölvételüket a pártba. Örömmel állapítható meg az, hogy állandóan növekszik azoknak a száma, akik nemcsak helyeslik pártunk politikáját, hanem annak kialakításában és végrehajtásában a párton belül akarnak részt vállalni. A párttaggá nevelésben — ha csak a számokat vizsgáljuk — az alapszervezetek igen eredményesen dolgoznak. Az ütemességben azonban még lehet javítani, a jövőben sokkal tervszerűbben kell dolgozni. A fölvett párttagokon belül a munkások aránya folyamatosan fejlődött. 1975-ben 84 százalék volt a munkások aránya, 1976-ban 90 százalék, 1977-ben pedig 87 százalék. A nők aránya viszont nem emelkedett megfelelően. A párttaggá nevelésben nagy gondot fordítanak a folyamatos fölkészítő munkára. A dolgozók a fölvétel előtt megismerik a párttagsággal járó jogokat és kötelességeket. A pártbizottság meghatározta, hogy a jövőben az irányító és ellenőrző tevékenységben több gondot kell fordítani: — az alapszervezetek ideológiai munkájának javítására; — a felvételi munkában a minőség melletti ütemességre; — a párttaggá nevelési tervek összeállításánál a nők arányának növelésére, valamint a KISZ és a szakszervezet javaslataira; — a pártcsoport vezetői megbeszélések rendszerességére, színvonalára. — V. — PÁVARÖPTÉBEN A Röpülj páva! negyedik elődöntőjének szereplői közül hadd említsük most — rendhagyó módon — a társadalmi zsűrit. Az Ikarus-gyáriakat, akik érdeklődésükkel, sőt, hozzáértésről tanúskodó megjegyzéseikkel és kérdéseikkel nagyszerűen képviselték a széles nézőtábort. A szakmai zsűri ezúttal alig jutott szóhoz, és a kritikus elől is jószerivel etették a bírálat kenyerét. Szóvá tették például, hogy Hajdú-Bihar műsorából kiamaradt Debrecen és a Hortobány (erről külön film készült), hogy az asszonyok valamiféle egyenruhába bújtak, mintha azon a tájon nem is volna népviselet. Észrevették, értékelték a betlehemes játékok világi elemeit, profán báját, érdeklődtek a hajdúsági festett-faragott koporsók eredete felől. A Kalocsai Sárköz műsorában a sok gyerekszereplőnek, a hagyományok továbbélésének örültek, de a halottas játékot éppen olyan idegenkedve fogadták, mint a tudós zsűri egyik-másik tagja. Kérésükre külön kiselőadást is kellett rögtönözni a kalocsai hímzésekről, a „rózsák, szemérmes liliomok futamútjáról." Az Ikarus-gyáriak „szereplése" is jólesően bizonyítja, hogy napjainkban a népművészet reneszánszát éli. Vajk Vera (1977. december 20. Népszava)