Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Fogarassy László köszöntése - Chmel, Rudolf: A szlovákiai magyar irodalomtudomány újabb termése

mának a problémáit, ennek az irodalom­nak az értelmét, lényeg- és küldetés­kérdéseit. Ezeknek a problémáknak per­sze nem föltétlenül kell a minőség kér­déseivel érintkezniük, elvégre kisebb formációkban is mindenekelőtt a szer­zőre , annak alkotó egyéniségére, a mű minőségére esik a hangsúly. „Hogy egy bizonyos körülhatárolt területen élünk, még nem jelenti azt, hogy szük­ségszerűen regionális irodalomtípust kell teremtenünk. A nemzeti irodalmak létező regionális ágai sincsenek eleve provincializmusra és peremhelyzetre kár­hoztatva, nem kell az ún. központi iro­dalom különös keretének vagy hátteré­nek lenniük.” (O. Čepan: Néhány kérdés a központ és a periféria irodalmának témájához. Slovenské pohľady, 1970/6, 32. 1.) Hadd hivatkozzunk rögtön egy kézzelfogható példára: Fábry Zoltánt nem a kizárólagossága, nem a magá­nyossága vagy az elszigeteltsége tette a szlovákiai magyar kultúra legismer­tebb és legnagyobb személyiségévé, ha­nem az, hogy egész ténykedésével túl akart nőni a helyi határokon és helyi ügyeken. S tette mindezt annak a nem egyszerű nemzetiségi sorsnak az ellenére is, amellyel csak nehezen vetett számot. Fábry is tudta, hogy a szlovákiai magyar irodalmat nem lehet valami a priori jó­indulattal értékelni, hogy nincs és nem is lehet magyar író, aki magyar íróként ugyan nem állja meg a helyét, de mint csehszlovákiai magyar író megjárja. Csak azért, mert magyar! Bizonyára va­lahol itt, ebben a felfogásban rejlenek a problémák, s nem olyan egyszerű ki­hámozni belőlük a lényeget. De ha a föntiekből indulunk ki, akkor az egyet­len és legfőbb kritérium a minőség is­mérve, az érték ténye lesz. Az irodalom­­tudományra vonatkoztatva: a szakmai és eszmei igényesség; ez persze nem zárja ki a módszerek különféleségét, ha azok az irodalmi jelenségekben, korszakok­ban, alkotókban, művekben stb. valami újat fedeznek föl. A szlovákiai magyar irodalomtudo­mánynak az ilyen új­ fölfedezésre több­féle lehetősége van. Emellett több for­rásból is merít, de a visszhangja vagy hatása nem mindig arányos ezzel. Te­kintsünk el most a nyelv és a bizonyos fokú elszigeteltség kérdéseitől, s vizsgál­juk a témát tulajdonképpeni tárgyán keresztül. Ez és ennek az eredmé­nyei önmagukban megmutatják, hogy a szlovákiai magyar irodalom vajon ön­álló jelenség-e, s hogy miképp töltődik fel a magyarországi, illetve a szlovák és cseh irodalomtól stb. Úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyar irodalomtudomány — főleg a Madách kiadó prezentálja ezt — a hazai magyar irodalom állapo­tából indul ki. Más szóval: azt adja ki, amit ez az irodalom fel tud neki kínál­ni. Nem kevés ez, de nem is sok. Per­sze a problémák nem a mennyiségből adódnak. E téren, úgy vélem, nincsenek­­­akadályok. A módszerek különbözősége a szerzők különbözőségéből fakad, a problémáknak abból a sokaságából ered, amelyek ez előtt az irodalom előtt — és részben mögötte — állnak. De ennek ellenére is, ha az utóbbi évek szlovákiai magyar irodalomtudományi kutatásait globálisan akarjuk értékelni, akkor bi­zonyos módszertani, anyag- és forrásbeli másneműség az, amire fölfigyelünk. Mindez persze nem csupán ennek a te­rületnek a jellegzetessége. E másnemű­ség többek között a témáknak és felada­toknak abból a sokaságából is követke­zik, amit a hazai magyar irodalomtudo­mány be akar fogni: szinkron és diakron módszerrel vizsgálja a magyar irodal­mat, a szlovákiai magyar írásbeliség történetét és jelenét s a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok különféle alakulá­sának a kérdéskörét. Főleg ezen az utób­bi területen belül azonban többé-kevés­­bé a fordulat előtti múlt talaján mozog, s az újabb irodalom — főként az utóbbi félszázad­­ vizsgálatába csak elvétve vonja be az összehasonlító irodalomtu­domány szemléletét. Már az elmondot­takból is kitűnik, hogy az a teher, amit a szlovákiai magyar irodalomtudomány­nak viselnie kell, még egy nagyobb és differenciáltabb, irodalom számára is ne­héz, s hogy feladatait ennek az iroda­lomtudománynak így csak erejét meg nem haladó részterületekre kell korlá­toznia, olyan kérdésekre és személyisé­gekre, amelyekhez és akikhez gyakrab­ban visszatér. Örvendetes, hogy mind mennyiségben, mind minőségben egyre inkább gazdagodnak ezek a területek. A könyvkiadványok mellett elsősorban az Irodalmi Szemle utóbbi évfolyamain mérhető le ez az irányzat. Koncsol László és Zalabai Zsigmond néhány ta­nulmányára, esszéjére és kritikájára, idősebb és ifjabb szerzők — Turczel Lajos, Csanda Sándor, Duba Gyula, Tő­­zsér Árpád, Mészáros László és mások

Next