Irodalmi Ujság, 1958 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1958-03-15 / 6. szám
1958 március 1. Irodalmi Újság . Az 1956-os magyar emigráció már nem találkozhatott az élő Jászi Oszkárral. És Jászihoz sem érkezett már el a magyar októberi forradalom dicsőségének és tragédiájának híre. 1956 őszén már kihunyt öntudattal várta a halált, 1957 február 13-án halt meg. A 82 éves Jászi Oszkár életéből csaknem 40 évet töltött emigrációban. Halála pótolhatatlan űrt hagyott a régi emigráció szellemi elitjének életében. A hontalanság gyötrelmével most ismerkedő szellemi száműzöttek pedig már nem kereshetnek nála vigasztalást és erőforrást. Az új emigránsok közül néhányan még ismerték Jászit első emigrációjuk idejéből; legtöbbjük hallott róla, esetleg néhány írását olvasta, de egészen biztos, hogy — ha Jászi él — ők is, mint annyian elődeik közül, keresték volna vele a személyes kapcsolatot. Leveleket írtak volna hozzá, vagy ha Oberlin közelébe kerülnek, meglátogatták volna a csendes Forest Streeten „kabin”nak nevezett dolgozószobájában. A látogatók száma minden bizonynyal kisebb lenne, mint a levélíróké. Hiszen életének utolsó szakában Jászi kapcsolata a világban szétszórt barátaival és tisztelőivel főleg levelezésből állt. S bár a levelezés egyre inkább nehezére esett, amíg csak leírta, nagy gonddal válaszolt minden levélre. „Egy érdemleges levelet megírni nálam munkaszámba megy” — írta gyakran, mentegetőzve az elkésett válaszért — „és minimális nyugdíjamból még egy diáktitkárt sem tarthatok heti négy-öt órára, mint ezt aktív tanárkodásom idején tettem volt.” Az íróasztalán felgyülemlett megválaszolatlan levelek bántották lelkiismeretét. Végül is úgy keresett kiutat, hogy sokszorosított levélben kért türelmet az érdemleges válasz megírásáig. Az ígért „érdemleges választ” azonban soha nem írhatta meg. De amit életében írt — könyveiben, tanulmányaiban, cikkeiben és leveleiben —, az érdemleges választ adhat a múlt, jelen és jövő számos kérdésére, odahaza éppúgy, mint a száműzetésben. Főbb műveinek bibliográfiáját, Lányi György összeállításában, a „Látóhatár” közölte 1955 március-áprilisi számában, melyet Jászi életének és művének méltatására adott ki 80-ik születésnapjára. Az életművet különösen a fiatal új emigránsok figyelmébe ajánlanánk, akiket Jászi gondolatai útbaigazíthatnak töprengéseik közepette. Nekik szólna elsősorban az alábbi levél is, melyet Jászi 1954 január 8-án írt egyik tépelődő ifjú hívének. A levél válasz egy „távoli világrészből” érkezett levélre, mely Jászit „őszinteségével, bátor szókimondásával és az igazi lelki szenvedések nyomaival” hatotta meg. Úgy érezte, „az emigráció igazi problémája itt van, azok lelkében, akiket elsősorban nem anyagi és családi bajok nyomnak, hanem akik az új lelki, politikai és környezeti realitásokat nehezen tudják elviselni”. A levélíró , Nagy Imre „új útjának” idején — a hazatérés gondolatával foglalkozott és Jászihoz fordult tanácsért. Jászi hosszú levélben válaszolt. Azzal a gondolattal is foglalkozott, hogy a levélváltást a „Látóhatár”-ban kellene közzé tenni, mivel az „hasznos lehet a szellemi emigránsok kis csoportjának”. Közlésére annak idején nem került sor. Ha most néhány részt adunk belőle, talán sok fiatal száműzött lelki dilemmáján segíthetünk, jelképes válaszként azokra a levelekre, amelyeket már nem írhattak meg az élő Jászi Oszkárhoz. „...az Ön helyzete és lelki dilemmája kellő világossággal áll előttem” — írta Jászi. „Meg is tudom érteni, mivel közel az utolsó úthoz magam is olykor átérzem ezt a dilemmát: az emigráció gyökértelenséget, életünk igazi dinamikájának elvesztését jelenti, még olyanok számára is, akik (mint jómagam) rokonszenves működési körbe kerültünk és munkánk nem volt egészen eredménytelen. De az új országban, ahol élünk, vezető emberek és események mintegy csak másodkézből érintenek, igazi teljes átérzés és küzdelmi elan nélkül. Nekem is hiányoznak, egyre keservesebben, a magyar föld és a régi barátok szuggesztiói. Ha ilyen érzések merülhetnek fel kapuzárás előtt, nagyon megértem, hogy fiatal, aktív lelkű férfiak a messze távolban és meg nem felelő munkakörben olykor szerencsétlennek érzik magukat.” „...Amikor Nagy Imre programbeszédét elolvastam, valósággal a szívemhez kaptam. íme, gondoltam, a Szovjet magáévá tette minden lényeges ponton októberi forradalmunk programját, nyíltan leleplezve a szovjet rendszer hibáit, bűneit és ostobaságait. Mindezeket pedig csak új politikai rendszerrel lehet kiküszöbölni, az egyéni szabadság és az emberi méltóság szellemében, amely nélkül minden politikai célkitűzés puszta taktikai játék és a szenvedő emberek galád félrevezetése. De rögtön tovább fűztem tépelődéseimet. Gondolhatja-e komolyan az eszmékkel és a realitásokkal számoló becsületes ember, hogy a Moszkva által diktált új program őszinte és nem csupán a megakadt és belülről is fenyegetett rendszer A múlt esztendő végén ezeken a hasábokon felhívással fordultunk a magyar irodalom külföldön élő barátaihoz. Arra kértük őket, hogy ha a külföldi magyar irodalom fejlesztését szükségesnek vélik s támogatni kívánják olyanformán, hogy egy, az írószövetség által kezdeményezett könyvsorozatra előfizetnek, szándékukat bejelenteni ne vonakodjanak. Meg kell vallanom, hogy annak idején elsősorban a tájékozódás szempontjai vezettek. Ezen a módon akartam értesülést kapni arról, hogy a magyar irodalom, amely hazájában fogoly, külföldön árva, vidéki milyen méretű érdeklődésre számíthat. Az eredmény a borúlátók elképzeléseit messze felülmúlta s a derülátók elképzeléseinek valamennyire mögötte maradt. Azoknak a száma, akik a tervezett könyvbarát szövetkezésre jelentkeztek, az ötszázat jóval meghaladja, de jócskán elmarad az ezer mögött. Buzdítólag azonban nemcsak a jelentkezések száma hatott, hanem az is, hogy a kezdeményezést milyen sokan milyen gyengéd lelkesedéssel és milyen bizalommal fogadták. E jelek arra vallottak, hogy az emigrációban, még rejtőzve bár, de megvan egy olyan közszellem, amely írókat alkotásra, irodalombarátokat tömörülésre ösztönöz. A bizalom jelének éreztem azt is, hogy az előfizetők százai olyan könyvsorozatra jelentették be igényüket, amelynek programjáról még semmit sem tudtak, ahogy valaki helyesen jegyezte meg: ,,zsákbamacskát árultunk”. A kifejezés csak annyiban nem találó, hogy az akció megindításakor korántsem könyvárusítási szempontok lebegtek a szemem előtt. Véletlenül se gondoltam arra, hogy nekünk afféle üzleti vállalkozásra van szükségünk, amely az írószövetség cégére alatt, de az adokvészek elve alapján s a keresletkínálat törvényeit követve a lehető legkönnyebb olvasmányt bocsátja a lehető legigénytelenebb közönség rendelkezésére. Magamnak kezdettől fogva a Nyugat könyvkiadó, illetve méginkább az Erdélyi Szépmíves Céh példája volt az irányadó. Ez a kezdemény, mint ismeretes, Erdélyben elérte azt, hogy olyan értelmiségiek, akik jók és olyan értelmiségiek, akik olvasók, egy közösségbe tömörüljenek. A Céh elérte azt is, hogy igen kedvezőtlen, kisebbségi, körülmények között Erdélyben a magyar irodalomnak új hajtása fejlődött. Ezt az eredményt az tette lehetővé, hogy a Céh minden tagja előfizetett a Céh minden kiadványára, ezáltal az erdélyi író a könyvpiac törvényeitől függetlenül dolgozhatott, kipróbálhatta s fejleszthette a maga tehetségét a népszerűtlenebb műfajokban is. Azt, hogy Erdély ma már külön fejezet a magyar irodalom történetében, nem csupán erdélyi tehetségeknek, hanem az Erdélyi Szépmíves Céh működésének is köszönhetjük. Annak az egyesülésnek, amely írószövetségi kezdeményezésre jött létre s amelyet ezentúl a ,Magyar cselvetése, hogy időt nyerjen és tovább rohanjon képtelen végcélja felé?” „...Ezek az emberek elvakult ideológiájukkal, hatalmi tébolyukban nem is akarhatják a Marx- Lenin-Sztálin szintézis komoly átalakítását, mivel abszolút kollektivizálás abszolút rabszolgaság nélkül lélektani és logikai lehetetlenség. A rendszert sem Nagy Imre, sem nála sokkal nagyobb emberek nem tudják ,átállítani’... Ezt az átállítást csak egy orosz Napóleon valósíthatná meg, a francia zsenialitásával, vakmerőségével és új koncepciójával. Ezt a folyamatot nem lehet a csatlósországokban elkezdeni, mivel a moszkvai hatalmasak, a hadsereg, a bürokrácia, a titkosrendőrség, a tervgazdaság urai azonnal kitekernék a lázadók nyakát... Marxi elképzelések és marxi etika alapján az igazi szabadságharc el sem gondolható.” „...a mai nemzetközi erőviszonyok lényeges megváltozása nélkül gyakorlati és elvi átállítás nem következhetik be. A történelmi tények logikája szerint a csatlósországok erre képtelenek... Az igazi átállítás csak Oroszországból jöhet, ha ott az új középosztály, Könyvbarátok Külföldön” néven tartunk számon, ehhez hasonló szerepet szánnék. A párhuzam a magunk feladatai és a kisebbségi feladatok között szembeötlő. Itt is, ott is idegen nyelvi környezetben kell a szellemi elitet, írót és olvasót egyaránt, a maga nemzeti műveltségében megtartani. Az emigrációs helyzet azonban kisebbségibb a kisebbséginél: se iskola, se színház; nemzeti műveltségünk fenntartása és ápolása egyedül a nyomtatott betűre marad. Mivel csak a könyv, csak a folyóirat, csak az újság juthat el az idegen környezetbe ágyazott otthonokba. Következésképpen az író és különösképpen a szerkesztő nemzeti felelőssége nagyobb, mint bármilyen más helyzetben. Ezért oly művek kiadása, amelyeknek se nemzeti irodalmunkhoz, se a magyar ügyhöz nincs köze, nem a mi gondunk. Az a gondolat, hogy ,,bestsellerekkel” szolgáljunk az emigrációnak, bennünket nem foglalkoztat. Ha választanunk kell irodalmilag értéktelen, de érdekfeszítő munka és értékes, bár kevésbé olvasmányos mű között — feltétlenül az utóbbit fogjuk választani. Éppen az irodalom szolgálata követeli meg, hogy az üzletekben kevésbé kelendő műfajoknak biztosítsunk tekintélyes helyet: a verset és novellát értem. A hazai helyzet ugyanekkor előírja azt is, hogy törekedjünk a szó eötvösjózsefi, Kemény Zsigmondi vagy bitróistváni értelmében vett politikai irodalom kifejlesztésére külföldön. E szempontok jegyében állítottam össze — irodalmi kérdésekben mértékadó munkatársaim megkérdezése után — az 1958—59-es esztendőkre előirányzott illetménykötetek listáját. Az ilyen munka természetesen mindenkor a lehetőségek művészete s az ember saját kívánalmainak a tárgyi adottságok keretein belül kell maradnia. A kiadványlista még nem teljes és nem is feltétlenül végleges: valószínű, hogy részletekben mind változtatásra, mind kiegészítésre sor kerülhet. Bizonyos azonban, hogy könyvsorozatunk a külföldre került magyar költők, elbeszélők, prózaírók és politikai írók minél teljesebb felvonultatására fog törekedni. Az, aki ,,poéta lett Magyarországon”, odahaza általában füzetnyi verseskötetekkel jelentkezett az irodalomban. Ilyen kötetek kiadása külföldön általában veszendő igyekezet. Ezért mi 160—200 oldalas antológiákban mutatjuk majd be azokat a fiatalabb magyar költőket, akik hazai költőtársakhoz nem méltatlanok. Ez antológiák egy-egy költőt legalább 10—20 versével, vagyis egész költői egyéniségében fognak bemutatni. A költői pálya második állomása mindenkor az ,,összegyűjtött verseké” volt. Sorozatunkban Csokits az új értelmiség öntudatra ébred és egy hatalmas szellem vezérlete alatt kitűzi nem az új osztályharc, hanem az igazi emberi egyenlőség és méltóság zászlaját a gondolkodó munkások és parasztok részvételével, feltéve, hogy a katonai vezetőségnek számra és súlyra jelentékeny része átlátja az idők követelményeit.” „...nagyon megértem, hogy új hazájában gyakran idegennek és egyedülállónak érzi magát és vágyik alkotó munka után. De hazamenve, csak két lehetőség várna Önre, ha ugyan életben maradhatna: vagy elhallgatni és ellentmondás nélkül minden parancsot végrehajtani, vagy beállni a társutasok csoportjába. És ezt nem elmélet vagy a kommunisták iránti ellenszenv mondatja velem, hanem közvetlen tapasztalat, az, ami egykori híveimmel, szocialistákkal és radikálisokkal történt, akik a diktatúra után otthon maradtak s akiket erre a bolsik felbátorítottak, mondván: Önök szabadon követhetik meggyőződésüket mindaddig, amíg a köztársaság javára akarnak közreműködni. És az eredmény? Vagy elhallgattatták, vagy kikergették, vagy Kebörtö János és Faludy György összegyűjtött verseinek teljes kiadását irányozták elő. A magyar irodalomnak hagyományos költői műfaja a műfordítás is. E műfajt sorozatunkban Horváth Béla összegyűjtött műfordításainak kötete képviseli majd. Előkészületben van Cs. Szabó László ,,Félszáz ének” című verseskötete. Az elbeszélők megszólaltatásánál elsősorban egy olyan kötelezettséget kell vállalnunk, amelyre a hazai könyvkiadók ez idő szerint nem gondolhatnak. Déry Tibor folyóiratokban közzétett, de könyvalakban ki nem adott novelláinak gyűjteményes kötetére célzok. Előirányoztuk Méray Tibor ,,Búcsúlevél” című regényét és Márton László ,,Farkasfogú december” című, novelláskötetét, valamint olyan dekameronok kiadását, amelyek külföldi novellistáinkat szólaltatják meg, csoportosan. E novelladekameronok, amelyeknek kiadása alkalmasint évről évre megismétlődik majd — akár a versantológiák —, a fiatalabb nemzedék együttes jelentkezését szolgálják. Több olyan regény áll elbírálás alatt, amelynek kiadása szóba jöhet. A harmincas évektől a magyar irodalomban mind jelentékenyebb szerephez jutottak olyan prózai munkák, amelyek sem regények, sem elbeszélések s gondolati tartalmat vagy élményanyagot fejeznek ki a széppróza eszközeivel. E nemben Kovács Imre munkája szerepel illetményköteteink között. Kovács Imre a közelmúltban hoszszabb távolkeleti tanulmányúton volt s ennek során falukutató munkát is végzett Indonéziában és Indiában. Naplójegyzeteit, útiélményeit és falukutató tapasztalatait summázzák. Előirányoztam a saját forradalommal kapcsolatos naplójegyzeteim teljes szövegének a kiadását is. E csoportba kívánkozik Koestler Artúr önéletrajzának magyar kiadása, kivételként ama szabályt erősítendő, hogy egyelőre nem adunk ki oly művet, amely nem magyarul íródott. Koestler Artúr azonban, bár angol író gyanánt lett világhírű, éppen önéletrajzában a század magyar gyermekének mutatkozik; a mű önértékén kívül ez indokolja, hogy a könyvet sorozatunkba megkérjük. A regényes életrajz műfajában tervbe vettük Fejtő Ferenc II. Józsefet, amely ugyan franciául jelent meg, de a szerző eredetileg magyarul írta s az eredeti magyar szöveg nem került kiadásra. Számításba vettem Ignotus Pál és Cs. Szabó László egy-egy prózai művének kiadását is. A magyar politikai irodalom külföldi újjáélesztésének nyitányául Bibó István összes tanulmányainak kötetét (a ,, Valóság” és ,,Válasz” évfolyamaiban megjelent írások) szántam. Mivel ezek szétnézték őket, vagy a díszellenzék aljas szerepére lettek kárhoztatva...” „...A mai körülmények között a honi helyzetnél minden hely jobb, ahol szabadon lehet élni és gondolkodni. Mint a költő mondotta a török szolgaságról a hazavágyás ellensúlyozására: Ablakomra titkos poroszlók nem járnak Éjjeli sötétben hallgatni beszédem Beárulás végett...” „...De ha egyelőre nem is változtathat helyzetén (hisz az emigráció vezérkara részben konzervatív, részben reakciós és az amerikai hivatalos politika nekik kedvez), mégis új hazájában is megtalálhatja a komoly és szép munka lehetőségét... A politikai harcot nem szabad túlbecsülni. A gondolati küzdelem szabad emberek agyában fontosabb...” Jászinak e késői üzenetében mélységesen igaza van: a gondolati küzdelem szabad emberek agyában nemcsak fontosabb, hanem a leghasznosabb életforma azok számára, akik Jászi Oszkár szellemében akarnak élni az emigrációban, hogy majdan az ő gondolatait vigyék haza a szabad Magyarországra. Szükségünk lesz rájuk, látnak alapvetéssel ahhoz a magyar politikai gondolkodáshoz, amely csakis hazai hagyományokon épül, felfogásában realista, tartalmában szocialista, hajlandóságában liberális, népi és nemzeti egyben. A forradalom gondolati és politikai tartalmának kifejezését két politikai esszékötet szolgálja. Ezek mindegyike négy-öt jelentékeny terjedelmű s egyeztetett tematikájú politikai tanulmányt tartalmaz majd. Az egyes tanulmányok írói munkaközösség gyanánt működnek együtt egymással a forradalom politikai mondandójának elemzésére és annak akadályozására, hogy e történelmi fordulat öröksége továbbra is elherdáltassék, pusztán propagandát szolgáló munkákban, két irányban is. E munkában többek között Borbándi Gyula, Fejtő Ferenc, Kovács Imre, Krassó Miklós, Révai András, Zádor István közreműködésére számíthatunk. Abból a célból, hogy a magyar irodalom egészéről tagjainknak jó kézikönyv jusson birtokába, Móricz Zsigmond Magvetőjének új kiadását vettük fontolóra, esetleg az illetményköteteken kívül. Mint az illetménykötetek listája mutatja, a program jelentékeny része olyan kötetekből adódik (a költők antológiái, a dekameronok és a politikai esszékötetek), amelyek egyfelől az új nemzedék csoportos jelentkezésére adnak alkalmat, másfelől műhelymunkát kezdeményeznek s a csupán nyitánynak szánt forradalmi témájú tanulmányköteteket más esszé-kötetek is kiegészítik majd. Ez első program részletezését mindazok, akik a Könyvbarátok sorába jelentkeztek, néhány héten belül címükre megküldött nyomtatványban kapják meg. E nyomtatványon kérni fogjuk, hogy belépésüket konfirmálják és a velejáró anyagi kötelezettséget (évi 5 angol font, illetve 16 USA dollár) vállalják. Egyidejűleg egy körlevélben meg fogjuk kérdezni előfizetőinket, hogy a fentieken túlmenően milyen további könyveket kívánnak. Megfelelő számú igénylés esettén törekedni fogunk arra, hogy igényeiket kielégítsük. A fenti alapvonalakban vázolt terv megvalósítása részben íróinkon, részben előfizetőinken múlik. Azon, hogy vállalt kötelezettségüknek az előfizetés megküldésével (az évi nyolc kötet ellenértéke egy-egy kötetre aránylag csekély s alatta marad az átlagos amerikai vagy angol könyv bolti árának) eleget tesznek-e? Enélkül a tartós és tervszerű munka lehetetlenné válna, mivel e kezdemény szubvenciót nem kap s a rendelkezésünkre bocsátott hitelkeret csupán azt teszi lehetővé, hogy az előfizetői hozzájárulásokat ne kelljen az első illetménykötetek megjelentetése előtt kérnem. Olvasóink eddigi tömeges jelentkezését abban a reményben köszönöm meg, hogy a Magyar Könyvbarátok illetménykötetei az itt vázolt programnál nem kevesebbel, hanem többel szolgálhatnak majd a következő két esztendőben. Szabó Zoltán Jászi Oszkár üzenete írta: Borsody István Magyar Könyvbarátok Külföldön