Irodalmi Ujság, 1967 (18. évfolyam, 1-22. szám)

1967-01-15 / 1. szám

1987. január 15. KÉSZEI ISTVÁN VERSEI 5. Gyökere némán lappangott a földben , sudárba szökve, lombba szökve a föld örök üzenetét a fa mégis kimondta : zúgó lombjáig felkúszott, csapott kilombosodó beszéde. Hiába szól szavam ! Az emberi beszéd a némaságtól véd-e ? Csak szétrongyolja nyelvemet a szó, nem oldja némaságom. Bárcsak lényem lényege, gyökere kilombosodna számon. Irodalmi Újság Qtradéi Gyökerek kacskaringói, sok száz kanyarja indázik, kúszik úgy, ahogy neved betűiben a kacskaringók. Föld takarja a gyökeret, s titkok humusza életed. Gyökerestől miért szakadt vadul papírra legmélyebből ez az aláírás, bensőd sötét sűrűjéből, hová lefúrva önvallató vádad ásója ás? A földalatti lappangó gyökérzet tömör, sűrű szövetéből is érzed, hogy a betűkként kacskaringózó gyökerek indázásával üzen a tenyészet : gyökér­szárú betűket hajt az élet, amely titkon a legősibb Gyökérből ered. 3 DÍSZES MUNKÁT hozott a posta Budapestről, nyomtatott de­­dikációval : ’’Ezt a könyvet a kül­földön élő magyar származású honfitársaknak tisztelettel átnyújt­ja a Magyarok Világszövetsége”.Cí­­me : Szülőföldünk — Olvasókönyv a külföldön élő magyar gyerekek számára, a színes borítólapon fa­törzsből kihajtott levelek, virágok és gyümölcsök között énekes ma­dár. Meghatottan lapozgatom az 588 oldalas gazdagon illusztrált, jó kiállítású könyvet, melyet Lő­­rincze Lajos bevezetőjében gye­rekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánl : ’’Azt kívánjuk, hogy könyvünk forgatása egyformán hasznos és kellemes időtöltés le­gyen annak, aki ebből kapja az első tájékoztatást múltunkról s je­lenünkről, annak, aki régi kedves emlékeit idézi fel vele, vagy uno­káinak olvasgat belőle, de akár an­nak is, aki — mondjuk — szép verseket, prózai írásokat keres egy ’magyar est’-en való szavalásra, felolvasásra”. írni-olvasni idejében megtanul­tam, nagyapa még nem vagyok, költői esteken nem szerepelgetek, így hát nekem csak a ’’régi emlé­kek” felidézésére nyújt alkalmat a könyv, ezért kérdezhetem jog­gal : hazánk-e még a szülőföld ? Ahogy a szerkesztő (Kis Jenő), a munkatársak (Hegedűs Géza, Her­nádi Sándor, Illyés Gyula, Jólesz László, Kerényi György, Kovács Dezsőné, Lőrincze Lajos, Pálmai Kálmán, Varga Domokos) és az il­lusztrátor (Reich Károly) elembe tárják, habozás nélkül felelhetem, igen ! Én ebben a Magyarország­­ban születtem, nőttem fel és küz­döttem a haladásért, a reformo­kért. Valami furcsa érzés mégis fogva tartott olvasás közben. Jó­indulat, melegség, szeretet sugár­zik a Szülőföldünk-kötet minden oldaláról, de szinte ösztönös moz­dulattal próbáltam a port letörül­ni. Miről vagy kiről? Az ország­ról, ami a húszéves kommunista uralom alatt rárakódott, az agyak­ba szüremlett és a gondolkodást belepte. Maga a válogatás, az anyag összeszedése, de az eredeti írások és a különös magyarázatok is éreztetik, hogy nem teljesen szabad emberek készítették, az or­szág sem szabad és az indoktriná­­lás finom párája ott lebeg a sorok között. A KÖTET természetesen a ”Himnusz”-szal kezdődik és a ”Szózat”-tal végződik. Mindkettőt csak énekeljük az emigrációban —­­ritkán szavalják. Most megint elol­vastam, hosszú idők után először a ”Himnusz”-t, aztán a ’’Szózat”­­ot, nem vártam, amíg a végére érek. Fájt, hogy a ”Himnusz”-ban Isten nevét kis kezdőbetűvel nyom­tatták, nem az első sorban, mert nyelvtani szabály tiltotta, az utol­só versszakban : ’’Szánd meg is­ten a magyart...” Nem vagyok különösebben vallásos ember, in­kább csak hívő, vitába nem is szállnék a kis vagy nagy kezdő­betű használatáért Isten nevével kapcsolatban, de nekem Kölcsey Ferenc írta a ”Himnusz”-t, mint mindannyiunknak, és ateista pro­pagandára mégsem kellene felhasz­nálni a kijavításával. A ’’Szózat”­­nál meg az fájt, hogy mindnyájan elbuktunk, kinti magyarok és ott­honiak, a nagy fogadalmat ille­tően : nem voltunk rendületlen hí­vei a hazának, akik eljöttünk ; nem választották a nagyszerű ha­lált, akik maradtak ... Ami a két vers között van, az lenne a haza : a nyelv, az ének, a vers, a történelem, a föld, a jelen. A sorrendből kiemeltem Hegedűs Géza részét : ’’Képek hazánk múltjából”, ezt olvastam el mind­járt a ’’Szózat” után. A kötet merénylete értelmünk ellen itt vá­gott meg olyan erővel, hogy abba akartam hagyni az olvasását. He­gedűs Géza vagy maga írta meg történelmünk fontosabb mozzana­tait (a gyerekeknek megfelel), vagy versekkel, regényrészletekkel, el­beszélésekkel összekötötte azokat. A verseket nem népszerűsítette Arany János ’’István király”-a ere­deti (még Isten neve is nagybetű­vel szerepel, aminek valószínűleg elnézés az oka ; nem olvassák annyiszor, mint a ”Himnusz”-t...), hasonlóképpen Garay János ”Kont”-ja, Czuczor Gergely ”Hu­­nyadi”-ja, Lévay József ”Mikes”-e, Karinthy Frigyes ”Martinovics”-a vagy Petőfi ’’Nemzeti dal”-a. Az is rendben van, hogy Fodor Jó­zsef ’’Piros fejfák” című versét közli, ami a magyar földben nyugvó orosz katonák dicsőségét zengi, de felesleges volt bevenni Balázs Bélát, ’’Tábortűz mellett vörös őrségen”, mert a külföldi magyarságnak 1919 mást mond, mint a hazai kommunistáknak (vagy elfelejtette volna, hogy neki és nem a párttitkárságnak készült a könyv?). Ami nincs rendben és szerfelett bosszantó, hogy fejezeté­ben a regényrészletek vagy elbeszé­lők szerzőinek neve után tíz eset­ben van odabiggyesztve , nyomán. HEGEDŰS nem tartja a kül­földi magyarokat, se kicsiket, se nagyokat, olyan értelmeseknek, hogy feltételezné, megértik az eredeti szöveget is, vagy talán ma­gukról a szerzőkről nem tételezi fel, hogy meg tudják értetni ma­gukat ? Így­ aztán Dózsa György parasztháborúját Gergely Sándor nyomán, Mohácsot Benedek Elek nyomán, Eger veszedelmét Gár­donyi Géza nyomán, a kis kurucot Móricz Zsigmond nyomán, Mun­kács hős lelkű asszonyát Jókai Mór nyomán, a bujdosókat Móra Fe­renc nyomán, az első magyar nem­zeti színházat Eötvös Károly nyo­mán, Kossuth Lajost Cegléden Rá­kosi Viktor nyomán, Sipkát, a hí­res toronymászót, Krúdy Gyula nyomán, a Baróthy-domíniumot Mikszáth Kálmán nyomán kell megismernünk. Eredetiben csak a következőket olvashatjuk : Petőfi Sándor (naplójából), Ady Endre (’’Úri földrengés”), Kamjén István (”A kubikos halála”), Illés Béla ("Hazatérés”), Darvas József (’’Bu­dapest szabad”), és természetesen őt magát (Hegedűs Géza). Magyarázataival merényletét megtetézi. Nem betűrendben vagy téma szerint, csak ahogy a lapok alján egymás után megtaláljuk, ilyen kioktatásban részesülünk . Besenyő : kihalt török nyelvű lo­vas nomád nép ; martalék : zsák­mány, préda ; körülhordoztatta a véres kardot : ez volt a jel, hogy veszélyben az ország ; sáska : növényevő, nagyokat ugró, repülni is tudó rovar ; hatalmad elhűlt : megszűnt ; álnokul : ravaszul, nem őszintén ; ármány : cselszö­vés, alattomos támadás ; fekete csuhás : fekete papi ruhás ; Bocs­­koros : bocskorban járás, a bocs­­kor a szegények lábbelije, felhaj­tott szélű bőrdarab, melyet a szé­leibe fűzött szíjjal erősítenek fel ; fáklya : nyeles, nyílt lánggal égő, a szabadban használt világítóesz­köz ; Erdélyi vajda : Erdély fő­embere, ura ; elengedték a fülük mellett : úgy tettek, mintha nem hallanák ; szultán : mohamedán uralkodó, török császár ; földsánc: árok ; kócsag : hosszú nyakú és lábú, fehér tollú vízimadár ; zár­da : női kolostor ; redők : rán­cok ; vivát : éljen ; patyolat : fi­nom fehér vászon ; csepürágó : vá­sári komédiás , Táncsics Mihály , forradalmi szellemű írásaiért bör­tönbe zárt hazafi. És így tovább, és így tovább. Általában nem zavarnak a hazai látogatók Amerikában, bár egyikért-má­­sikért (pl. Barcs Sándor) nem lel­kesedem, senki ellen nem tüntet­tem, de ha Hegedűs Géza New Yorkba érkezik, mint Ford-ösztön­­díjas, picketelni fogok ellene... DE MÉGSEM, mert akkor az mindenkinek kijárna, aki csak ma­­gyarázgatott a fejezetében vagy valakinek a nyomán közli a tör­ténteket. Kis Jenő ’Az otthon” cí­mű fejezetben odáig megy el, hogy még azt is külön megmagyarázza, mit jelent Gárdonyi Géza "Marci vacsorája” című kis elbeszélésében a ’’fejét csóválta”. Nos , jobbra­­balra ingatta a fejét (mert nem tetszett a gyerek viselkedése). Illyés Gyula egyik verséhez hozzáadja : grádics : lépcső ; ficánkol : ugrál; rőzse : faágak, gallyak ; felesel : visszabeszél. Más helyen megta­nuljuk, hogy a cipó : kis, kerek kenyér ; kender : ipari növény ; nyakon csíp : megfog ; zsákutca : folytatás, elágazás nélküli utca ; kotkodás : a tyúk hangja. A ma­gyar mondákat Jólesz László válo­gatásában Benedek Elek nyomán (’’Isten kardja”, ’’Emese álma”, ’’Botond” stb.), Voinovich Géza nyomán (’’Csanád”, "Korona és kard”), Szép Ernő nyomán (’’Má­tyás kovács”), Komjáthy István nyomán (’’Hatalmas vitéz”, ’’Áru­ló-e a bakonyi kanász?”), Lam­­pérth Géza nyomán (’’Bottyán apó”), Thaly Kálmán nyomán (’’Esztergom megvétele”) és Baróti Lajos után (”Az érdemjel”) van szerencsénk megismerni. Már csak azoknak, akik nem olvasták ere­detiben. Érthetően nem nyúlt Arany Jánoshoz Jólesz sem, ’’Rege a csodaszarvasról” című verse érintetlen, csak a magyarázatok nem maradtak el. Jólesz László önmagát is eredetiben adta : ’’Csörsz árka”, ”A Szent Gallen-i kaland”. Szép Ernő eredeti mon­dával is szerepel : ’’Egyszer volt Budán kutyavásár”, a 117 soros szöveghez azonban 26 magyaráza­tot kapunk. A másik eredeti és huszonkétsoros Szép Ernő-monda: ’’Mit gondolt Kinizsi Pál a maga fejéről”, két magyarázattal meg­úszta (szultán : császár ; meg­kurtította egy fejjel , lenyakaztat­­ta, leütötte a fejét). A ’’MAGYAR TÁJAK” című fejezet szerzője (vagy összeállító­ja ?), Varga Domokos tiszteletre méltó buzgalommal vezet bennün­ket végig az országon, miközben ő is folyton magyaráz : szövegben is, jegyzetben is. így aztán meg­tanulhatjuk, mint az jó diák­hoz illik, hogy a centrum : központ ; góc : gyűjtőpont ; pár­kány : ház (ablak) kiemelkedő széle ; detonáció : robbanás ; erőd­­rendszer : katonailag megerősített helyek sora ; szentély : a templom része ; palást : díszes köpenyeg ; konda : disznócsorda ; gulya : szarvasmarhák csapata ; ménes : lovak csoportja ; komisz : rossz, silány ; vályog : agyagsárból szá­rított tégla ; ér : csermely ; pillér : tartó oszlop ; avar : lehullott, szá­raz lomb, stb. stb. De azt is meg­tudjuk tőle, hogy ’’ami nem Bu­dapest, az Magyarországon mind ’vidék’. A többi város mind vidéki város. Még Szeged, Debrecen, Mis­kolc és a többi ipari központ, egyetemi székhely is.” És ha eddig nem tudtuk volna, most végre vegyük tudomásul, hogy ’’Pest bel­ső kerületeiben fokról fokra meg­szüntetik a három-négyemeletes épületek mai egyhangúságát. Ha nem is felhőkarcolókkal, de tizen­öt-húsz-huszonötemeletes mag is házakkal. Ezek azonban nem szorulnak úgy egymáshoz, mint New Yorkban vagy Chicagóban. Arányosan elosztva helyezkednek el, hogy se egymástól, se környe­zetüktől ne vegyék el a levegőt és a napfényt”. Well. Varga Domo­kost, nem fogom megpicketelni, ha New Yorkba érkezik (akár ösztön­díjasként, akár turistaként), csak arra kérem majd, hogy mutassa meg nekem az egymáshoz ragasz­tott felhőkarcolókat... A MAGYAROK VILÁGSZÖ­VETSÉGE Szülőföldünk-kötetének legnagyobb fogyatékossága az elér­­tés, félreértés. A ’Képes ABC” megkapó és megható, az ember gyerek szeretne lenni megint, hogy ilyen gondos vezetéssel bukdácsol­jon végig betűinken és szavainkon (melyek egyike-másika azért cél­­zatos, mint béke, dob, űrrepülő, fűrész, ital). Kedvesek, bájosak a versikék, de ezeket a nagyapák jobban élvezik, mint az unokák. Nekem elég egy érintés, máris vissza vagyok a múltban, de mit mond egy New York-i, londoni, párizsi vagy akár bécsi, de még egy pesti magyar gyereknek is, Móricz Zsigmond tündéri versiké­je : Megrémült a disznók hada, Fényes délben vágtat haza, Mind rémülten karikázik, Az Új ruha meg elázik”. A képet nem látja, a képzeletében más folyamatot in­dít el, ha egyáltalán elindít vala­mit. És Kosztolányi gyöngyszeme : ’’Este, este árnyak ingnak, és be­zárjuk ajtainkat, figyelünk a kó­sza neszre, egy vonat-fütty mesz­sze-messze. És a csend jó.” Petőfi ’’Kiskunsági naplementé­ je, József Attila ”Mamá”-ja, Szép Ernő ”Sza­­már”-a oly gyönyörű képek, mély érzések, emberi távlatok, de csak nekünk —­ öreg vagy öregedő ma­gyaroknak száműzetésben. A gye­rekeink vagy unokáink comic strip­­bein gondolkodnak, egy sokat vita­tott elektronikus szociológus, Map­­hall Mc­Luhan szerint a TV-ké­­szülék előtt ülve vagy hasalva, ők maguk a képernyő. Hol vannak ők már a magyar élet ártatlan él­ményeitől ? De azt hiszem az ott­honi gyerekek sem maradtak meg a rezervátumban, az ő szemükkel többet mutathattak volna a szer­zők a külföldi magyar gyerekeknek is. Ezt a könyvet hazai felnőttek írták kint élő magyar felnőtteknek, kiket a gyereknek néztek. . ILLYÉS GYULA népmese válo­gatása tökéletes, a szimbólumok — a szegény ember igaza, az igazság feltétlen diadala a gonoszság felett — annyira természetes, logikus, hogy az ember már csak azt vár­ja, hogy Ludas Matyi mikor adja vissza a magyar népen esett sé­relmeket, veréseket és megalázta­tásokat mai urainak. Kerényi György ’’Magyar népzene” című fejezete a Bartók-Kodály-i kultú­rát tárja elénk ; az ’’alkalomhoz kötött népdalokat” (gyermekdalok és a­ népszokások dalai) ismerteti, az ’’alkalomhoz kötött népdalok” között balladák szerepelnek (’’Gö­rög Ilona”, ”A megölt legény” ’’Kádár Kata”) és a ’’tulajdonkép­peni” népdalok. ’’Népzenénk hatá­sa” a környező népekre, a magyar ’’úri osztályra”, valamint a ’’mű­vészi zenére” szintén szóba került. Ennek a fejezetnek vehetik leg­jobb hasznát a külföldi magyar gyerekek, Kerényi kitűnő szakem­ber, nagy népzenei nevelő, ő jól tudta, hogy mit kell adni nekik . ”A magyar népzene tudománya az utóbbi ötven évben a legelsők közé emelkedett a világon. A Nem­zetközi Népzenei Tanács (Interna­tional Folk Music Council) leg­utóbb a magyar Kodály Zoltánt választotta elnökéül. Illendő, hogy e nagy eredményekről ti, külföldön élő magyarok is minél többet tud­jatok”. Nagyon hasznos a ’’Nyelvtani alapok” című fejezet, ebből vala­mennyien tanulhatunk , amit a magyar nyelvtanból elfelejtet­tünk, még mi, felnőttek is könnyen pótolhatjuk. A SZÜLŐFÖLDÜNK-kötet in­­doktrinálási kísérlete a jelen dol­gaiban jut leginkább kifejezésre. ’’Irénke szolgálatba megy” címmel egy kis úttörő vasutas történetét mondja el, Simon István ’’Tizen­két hónap” című versének Május­szakasza meg így szól : Piros zászló, piros arcok, ünnepel a föld, a gyár, utcahosszat ének harsog, az egész föld muzsikál. ’ Csepeli Szabó Béla verse, ’’Itt élek én”, finoman szövi a hálót a kis szíveknek, Bol­dizsár Iván cikke az inotai erőmű­ről, ”A Dunántúl szívében” elemi iskolás szinten ismerteti, miként lesz a szénből elektromos áram, de azt a megjegyzését nem lehet fél­reérteni, hogy a tájat ’’nem a ter­mészet változtatta meg, hanem az alkotó, a munkás ember”. Váci Mihály meg, miután egy pillanatra elkeseredett a magányos tanyák lerombolásán, összeomlásán, így örvendez : ’’Izgalomtól szorul el a szívem, hogy meglestem a nagy pillanatot, amikor a történelem os­tor- és korbácssuhogásától, defter­dártól és muskétástól szétriasztott és tanyákra rebbent, tollavesztett falvaink, szétszóródott népünk új­ra összeterelődik, mikor megszüle­tik, mikor születni kezd egy új, sikongó életforma”. A sikongást már régóta halljuk, de az új életformát még nem lát­juk ! KOVÁCS IMRE" HúZÜNK-E MÉG tt SZÜLŐFÖLD ?

Next