Irodalmi Ujság, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám
1984. 1. szám A párizsi Magyar Demokrata Klub 1983 november 24.-én este összejövetelt rendezett, amelyen a Franciaországban tartózkodó Nagy Bálint építész és ifjabb Rajk László építész tartott előadást. Nagy Bálint a legismertebb és legelterjedtebb hazai szamizdat folyóirat, a « Beszélő » egyik szerkesztője, ifjabb Rajk László pedig a hatóságok által néhány hónapja betiltott szamizdat-butik menedzsere. Kemény István szociológus megnyitó és üdvözlő szavai után, elsőnek ifjabb Rajk László beszélt : — Nem vagyunk jó előadók, — mondta, — nem is nagyon szeretjük az előadást, mint formát , kellemesebb a párbeszéd. A nagyon alapvető információkat — amelyek egy része lehet, hogy már ismert — elmondjuk, s aztán a beszélgetés során reméljük, hogy újabbak is előkerülnek — ha sikerül megválaszolnunk a kérdéseket. — Azzal kezdem, hogy mi elég valószínűnek tartjuk, hogy jelentős változások lesznek a közeljövőben Magyarországon, s ez kihatással lesz a magyar ellenzék életére is. Két okból merném ezt állítani : az egyik, hogy 1984 lesz az első év, amikor az országnak már nemcsak kamatokat kell fizetnie a felvett kölcsönök után, de meg kell kezdenie a törlesztést is. A helyzetet súlyosbítja, hogy 1983 a mezőgazdaságban nagyon rossz esztendő volt. Márpedig külkereskedelmi bevételünk legnagyobb része éppen a mezőgazdasági termékekből származik ; könnyen elképzelhető, hogy mindezek miatt jövőre komolyabb gazdasági krízis következik be. Mindemellett szeretném hangsúlyozni, hogy sem mi, sem más a demokratikus ellenzékből nem vélekedik úgy, hogy « minél rosszabb, annál jobb », vagyis annál jobb az ellenzéknek. Nem kívánjuk, hogy Magyarország gazdasági katasztrófa felé sodródjon. Ez az egyik nagyon fontos téma, amelyről, azt hiszem, beszélnünk kell, a másik pedig az a szomorú hír, amely már minket is idekint ért , vagyis hogy rakétákat fognak felállítani Csehszlovákiában és az NDK-ban. Most nem szeretnénk vitatni, hogy ezeket a rakétákat csak most fogják-e felállítani, vagy már régesrégen elhelyezték őket ; az viszont tény, hogy rakéták lesznek Magyarország közvetlen szomszédságában. Ez az ellenzéket, az ellenzék véleményét nyilván nagyban befolyásolni fogja. Azt például mindnyájan tapasztaltuk, hogy Csehszlovákiában jelentősen megváltozott a Charta helyzete, amióta a rakétákkal kapcsolatos bejelentés elhangzott. E két fő témán kívül még néhány apróbb információ az ellenzék helyzetéről, kronológiai sorrendben : decemberben megindult egy retorziós folyamat, amely azóta is tart, sőt, egyre erősebbé vált. A hatósági akciók már előző nyáron megkezdődtek, de akkor még jóval enyhébb formában. Házkutatások, éjszakai kihallgatások stb. Az akcióknak két fő hatásuk volt. Az egyik, amely kézenfekvő : elég komoly károkat okoztak a házkutatások a szamizdatnak, a másik következmény viszont pozitív : sokan láthatták a rendőrség akciói nyomán, hogy a demokratikus ellenzéket mégiscsak komolyan kell venni ; nem felel meg a valóságnak az a suttogó propagandával terjesztett hír, hogy az ellenzékiek egyetlen célja, hogy hivatalos karriert fussanak be, csak éppen ehhez más oldalról közelítenek. Röviden : az akciók óta komolyabban vesznek minket az emberek, s megnőtt irántunk a szimpátia is. Jól példázza ezt egy egészen friss esemény : a « Mozgó Világ »-gal kapcsolatos egyetemista fellépés. (L. lapunk 5. oldalán) Azt hiszem, nagyon régen nem történt már meg Magyarországon, hogy a diákság önállóan, az ellenzéktől függetlenül lépett akcióba. Önmaguktól, spontán próbáltak megvédeni egy folyóiratot, amelyet szerettek és a magukénak éreztek. Talán a mi munkálkodásunk eredménye is, hogy a civil kurázsi ismét megjelent Magyarországon, s ráadásul nem is akármilyen formában, mint ezt az úgynevezett « Mozgó Világ-vita »is bizonyítja. — Számunkra elég viharos volt az utóbbi egy év ; egész egyszerűen az történt, hogy a szamizdat, amely az ellenzék legfőbb megjelenési formája, átkerült a megtűrt nyilvánosság szférájából a jól szervezett illegális elosztás területére. Talán kissé csökkent a kiadott könyvek, tanulmányok és folyóiratok száma és példányszáma, de semmiképp nem állítható, hogy a szamizdat leállt volna, vagy hogy súlyos krízist élt át. A nyáron megjelent egy Szolidaritás dokumentum-gyűjtemény az 1981 december utáni eseményekkel kapcsolatban ; ez már a negyedik kötet. A tényszerű tájékoztatáson túl célunk még ezzel, hogy a jövőbeli kutatások számára rendelkezésre álljon egy magyar nyelvű dokumentum. Előre gondolunk azokra az időkre, amikor a Szolidaritás majd tudományos kutatási téma lesz. Az otthoni szerzők tanulmányai közül talán Tamás Gáspáré a legfontosabb, előkészületben van, vagy már meg is jelent Szász Béla könyve : « Minden kényszer nélkül ». Ez utóbbi igen jelentős hézagpótló mű — de igen szerencsétlen is : eddig szinte minden házkutatásnál elvitték a nyomólemezeit, s a munkát kezdhettük élőről... A szorosabban vett ellenzéki köröktől függetlenül az idén is újabb újságok jelentek meg, főképp művészek önkiadásában. Az avantgarde művészeti újságok közül érdemes megemlíteni Palántai György A. L.-jét (Arts poor letters), amely nagyon rendszeresen jelentkezik ; nemrég jelent meg egy Katalízis (vagy Katarzis ?) című lap. Ez a fajta, tőlünk független kiadói tevékenység is bizonyíték a már korábban említett « civil kurázsi »-ra. Lényeges megemlíteni még Illyés Gyula halálát ; szellemi örökségét szinte automatikusan vette át Csoóri Sándor, ő talán keményebben, lehet, hatásosabban képviseli a « népiesek » vonalát, vagy még pontosabban fogalmazva : a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek problémáit, helyzetét. Erre bizonyíték előszava Duray Miklós New Yorkban megjelent kötetéhez. S bár Magyarországon általános vélemény szerint a vallás nem játszik komoly politikai szerepet, fontos megemlíteni a bázisközösségeket, különösen azért, mert ők voltak az elsők, akik megtagadták a katonai fegyveres szolgálatot ; közülük sokan ülnek ma is börtönben. A Vatikán lényegében Lékai bíborosra bízta a bázisközösségekkel kapcsolatos ügyek elbírálását, ami nem tette könnyebbé e kis csoportok dolgát. S ami még súlyosabb : az említett, börtönbüntetésüket töltő báziskösségi tagok ezzel elvesztették utolsó reményüket, hogy a Vatikán közbelép szabadonbocsátásuk ügyében. Tudomásunk szerint több mint száz személyről van szó. Ezután Nagy Bálint beszélt : — Én arról szeretnék néhány rövid szót szólni, hogy mi is tulajdonképpen ez a « válság » ? Vagy : hogy van-e egyáltalán válság ? — A rendőri akcióknak nem örültünk, de annyiból könnyebb volt elviselni, hogy szórványosan már korábban is értek minket ilyen hatósági támadások, tehát mindenki föl volt egy kicsit készülve a folytatásra. Másrészt pedig a rendőri erőszaknál talán még súlyosabb válságon már keresztülmentünk , a lengyel katonai hatalomátvétel idején. Akkor sok ellenzéki azt gondolta, hogy nem lehet tovább csinálni, minden demokratikus kezdeményezést katonai vagy rendőri, külső vagy belső erővel elfojtanak majd. Ez a krízis nem tartott sokáig , a hazai második nyilvánosság felfutó időszakában zajlott ez le. Megindult az AB kiadó, a « Beszélő » példányszáma növekvőben volt, a butik látogatói egyre sokasodtak , a magyar léptékhez képest ez a nagy aktivitás időszaka volt. Ez a lendület átbillentett minket az 1981. december 13-i lengyelországi mélyponton. Nem állíthatjuk azonban, hogy veszteségek nélkül folyt le az elmúlt egy-két esztendő : a SZETA, amely az ellenzék első szervezett intézménye volt, tulajdonképpen minimálisra korlátozta a tevékenységét, a « Feketében » című antológiájuk oly sokszor és oly nagy példányszámban esett a razziák áldozatául, hogy az ebből remélt újabb anyagi alap ezzel elúszott. Megszűntek nagyon fontos újságok, mint a « Magyar Figyelő » és a « Kisúgó » , az AB kiadó által támogatott « Tájékoztató » a 3. szám után kénytelen volt bejelenteni, hogy megszünteti a tevékenységét — és talán a legérzékenyebb csapás : a butik felszámolása. Nemcsak azért, mert ez volt az a fórum, ahol a második nyilvánosság termékeinek jórésze elkelt, hanem azért is, mert a butik rendszeres heti találkozóhely volt, ahol információkhoz is jutottunk. Ez van a veszteség-oldalon. — A nyereség-oldal sem lebecsülendő. A « Beszélő » folytatja munkáját, azóta három számunk is megjelent, s az év végéig még két újabb számot tervezünk kihozni. A « Beszélőt » is sújtották a razziák és a házkutatások, bár mi viszonylag « olcsóbban » úsztuk meg, mint az AB kiadó vagy a Rajk-butik : három-négyszáz példányunk veszett oda. De a sajnálatos rendőri akcióknak pozitív oldaluk is volt : a « Beszélő » saját terjesztőhálózaton keresztül juttatja el a lapot az olvasókhoz, s a butik elleni razzia után pár nappal már újjá is szerveződött ez a hálózat, hogy a butikban le nem foglalt példányokat elhelyezze. Egy másik dolog : minden alkalommal fölteszik nekünk a kérdést, hogy milyen a munkássággal a kapcsolatunk ? Sajnos, azt kell válaszolnunk, hogy nagyon rossz. De a legutóbbi időkben igen pozitív változások következtek be. Aki olvasta a « Beszélő »ben megjelent sztrájktörténetet — ebben az esetben addig jutottunk, hogy végig folyamatosan konzultáltunk a sztrájk résztvevőivel. — A demokratikus ellenzék körein kívüli, de mindenképpen nagy ellenzéki siker a békemozgalmak létrejötte Magyarországon. Ez pont akkor kezdődött, amikor megszaporodtak az ellenzékkel szembeni rendőri akciók. A békemozgalmak nagy pozitívuma, hogy teljesen spontán módon jöttek létre és funkcionálnak. A résztvevők zöme középiskolás és egyetemista. Három jelentős csoportosulásról lehet beszélni : a Dialógus békemozgalom (1. Irodalmi Újság 1983. 3. és 4. szám) egyetemisták körében működik, nem tekinthető egységes mozgalomnak, Budapesten és vidéken önálló csoportjaik működnek, amelyek ezt a nevet használják. Bulletinjük van, újság kiadásának gondolatával foglalkoznak, taglétszámuk mintegy két-, kétezerötszáz fő, legalábbis ennyi volt addig, amíg az őket is ért rendőri retorziók miatt be nem jelentették szervezetük föloszlatását. Ez nem jelenti azt, hogy a Dialógus békemozgalom megszűnt Magyarországon, hiszen sok csoportjuk önállóan folytatja tevékenységét a béke érdekében, sőt, egyre intenzívebben keresik a kapcsolatot a demokratikus ellenzékkel. Még két másik békecsoport szerveződött : az Anti-Nukleáris Company és egy másik (most nem jut eszembe a neve). E két csoportban főleg középiskolások vannak ; az ANC még tagsági igazolványokat is bocsátott ki, ebből tudható, hogy 1500 tagot számlálnak. Nagyon nehéz lenne tehát eldönteni, hogy összességében milyen mérleget állíthatunk ki az elmúlt esztendőről, mert a magyar demokratikus ellenzék nem egy szervezett csoport, hanem független csoportosulásoknak és egyéneknek az összessége, akikre ezt az átfogó nevet igazából a hatóság húzta rá. Úgyhogy inkább csak arról beszélnék, amit a « Beszélő » szerkesztősége gondol : mindenképpen, ameddig lehetőségünk van rá, tovább folytatjuk az újság szerkesztését és megjelentetését. Egyelőre úgy néz ki, hogy olyan nyomás nem nehezedett ránk, ami ezt a célt elérhetetlenné tenné. Már ittlétünkkor érkezett ugyan a hír : lapengedély-kérelmünket elutasították, mégpedig azzal az indoklással, hogy « a Szabad Európa ügynökeinek nem adnak engedélyt ». A rövid bevezetők után beszélgetésre került sor az előadók és a hallgatóság között. Az első kérdést Kende Péter, a « Magyar Füzetek » szerkesztője tette fel : — Ti a békemozgalomról úgy beszéltek, mint az ellenzék egy részéről. Mennyire igaz ez ? — A békemozgalom körülbelül egy része az ellenzéknek, — felelte Rajk László, — mint a « népiesek » mozgalma — tehát tevékenységük nem kifejezetten ellenzéki tevékenység. De, ha a « népiesek »-ről azt mondjuk, hogy mozgalmuk az ellenzéki mozgalom része, akkor ez áll a Dialógus-csoportra is. Ahogy Nagy Bálint már elmondta, sok különálló csoport és egyén tevékenységéről van szó, amelyek sokszor átfedésben is vannak egymással... A kérdésre a legvilágosabb választ úgy adhatom, hogy megmondom : a Dialógus-csoport feloszlatásáról szóló nyilatkozat tulajdonképpen csak tiltakozás volt a rendőri akciók ellen. A csoport létezik, sőt radikalizálódott, lemondott régi dédelgetett álmáról, hogy hivatalos támogatással klubhelyiséget kap majd, lapot indíthat, « félhivatalos » akciókat szervezhet. Tevékenységüket új alapra helyezték, illúzióik elvesztésével az ellenzék szerves részévé váltak. — Úgy tennék különbséget . — jegyezte meg Nagy Bálint, — nem részesei a demokratikus ellenzéknek, de működésüket ellenzékinek tekintjük. Épp úgy, mint a « népiesek », a katonai szolgálatot megtagadók, sőt még a bázisközösségek is ebbe a kategóriába sorolhatók. Én idevenném még a hivatalosság szélén álló csoportosulásokat is, mint például a « Mozgó Világ », a FIJAK (Fiatal írók József Attila Köre) vagy a fiatal közgazdászok egy része. Kemény István : — Én nem annyira kérdeznék, mint inkább vitatkoznék, mégpedig Kende Péterrel. Tudniillik teljesen egyértelmű, hogy ma ugyanaz a helyzet a pacifistákkal, mint ami néhány éve volt azokkal a csoportokkal, amelyek az emberi jogokért szálltak síkra. Abban az időben is, minden ilyen csoport azzal kezdte a működését, hogy leszögezte : mi nem foglalkozunk politikával, mi csak az emberi jogainkért küzdünk. Mégis, mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ez politika. Ugyanez a helyzet ma a békemozgalmakkal. Karádi Viktor, szociológus : — A bázisközösségekről szeretnék többet megtudni, mert erről keveset tudunk... Nagy Bálint : — Nem vagyok egyházi szakértő, amit tudok, azt én is a « Beszélő »-ből tudom. A báziskösségek természetesen a katolikus egyház keretén belül működnek. Legismertebb vezetőjük, « prófétájuk » Bulányi, de ezen kívül Kovács István és mások is nevet szereztek maguknak a tevékenységükkel. Amennyire tudom, ellentétük a hivatalos egyházi hierarchiával éppen az, hogy ők tagadják e hierarchia létalapját, s a bázisközösségek ezen kívül még sokkal szigorúbban vett, szövegszerű bibliamagyarázatukkal is kitűnnek. — Nagyon nagy a hatékonyságuk a fiatalság körében, különösen vidéken. Nem tudom megbecsülni, hogy hány tagjuk van, de az közismert, hogy a katonai szolgálat megtagadása miatt körülbelül százhúszan vannak pillanatnyilag börtönben. A katonai szolgálat idejének másfélszeresét kell leülniük. Mint Rajk László is mondta, a Vatikán szabad kezet adott Lékai bíborosnak a bázisközösségek letörésére. Lékai és Bulányi között több nagyszabású vita zajlott le , ezekről részben, általában csak az egyik fél véleményét közölve tájékoztatott a hivatalos katolikus sajtó is. Mint kívülálló, én kritikusan közelítem meg ezt a kérdést,elsősorban a katonai szolgálat megtagadásával kapcsolatosan. A bázisközösségek ideológiájából közvetlenül következik a fegyverviselés elutasítása, de a bázisközösségek vezetői nem állnak ki bebörtönzött híveik védelmében. Ez a kritika elsősorban Bulányira vonatkozik : a kevésbé ismert papok többször is bátran felléptek, ezeket szilencium alá is helyezték. Borovi János fizikatanár, a IV. (trockista) Internacionálé magyar szekciójának párizsi kőnyomatos lapja, a « Szocialista Forradalomért » egyik szerkesztője : — Örömmel fogadtuk, hogy a rendőri akciók ellenére is tovább működik az ellenzék, de szerintem nem szabad arra számítani, hogy a hatósági önkény kifullad... Borovi szavazásra kívánt bocsátani egy nyilatkozatot a Demszky Gábor szamizdatkiadó ellen tervezett per megbélyegzésére és a « Mozgó Világ » mellett. A vitát vezető Kemény István szavazás helyett azt javasolta, hogy aki akar, egyénileg csatlakozzék a felhíváshoz. Faragó Béla, közigazgatási bíró : — Az imént mondtátok, hogy rossz a kapcsolatotok a munkásokkal. Miért ? Mert van kapcsolatotok, de az rossz, vagy mert nincs is kapcsolat ? Nagy Bálint : — Mert nincs kapcsolatunk. Borsos Sándor, volt parasztpárti képviselő : — Szeretném megkérdezni : van-e programotok, tudjátok-e, hogy mit akartok ? Tudjátok-e, hogy ebből a helyzetből, amiben van Magyarország és általában a népi demokráciák, mi a kivezető út ? Mi az alternatíva ? Én furcsának tartom, hogy erősen hangsúlyozzátok : demokratikus ellenzék vagytok. Nem lenne jobb azt mondani : szocialista ellenzék ? Ne féljünk ettől a szótól... Én a mai napig hű maradtam ahhoz a szocializmushoz, amit, mint az ifjúsági szövetség főtitkára 46-ban hirdettem. Mi itt kint, többek között Fejtő Ferenc javaslatára is, föltettük a kérdést 1955-ben : vajon hogy valósul meg az alternatíva az első Nagy Imre-kormány működése nyomán ? Mi lesz ? Lesz-e robbanás ? Valami programra szükség volt. Személy szerint nagyon tisztelem Bibó Istvánt. De az ő javaslatait, amit az oroszok második bejövetelekor szerkesztett, már ki kellett volna adni 1956 júniusában, májusában, mint tárgyalási platformot... Engedjétek meg, hogy 63 éves fejjel, hosszú politikai tapasztalattal azt mondjam : az, hogy « demokratikus ellenzék », nekem egy kicsit ködös. Közbeszólás : — Szerencsére az, hogy « szocialista », az nagyon is világos ! (Derültség). Borsos Sándor : — Összefoglalva : van-e valami programotok az alternatívára ? Békés fejlődés, robbanás ? Fejtő Ferenc író : — Ha megengeditek... akkor hozzászólnék Borsos barátomnak a felszólalásához. Én magam nem osztom már teljesen az 1955-ös véleményemet ebben a kérdésben. Nem osztom, mégpedig nem azért, mintha nem (Folytatás a következő oldalon) A demokratikus ellenzékről Ifjabb Rajk László és Nagy Bálint előadása Párizsban IRODALMI ÚJSÁG 3. oldal