Irodalmi Ujság, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 1. szám

1984. 1. szám A párizsi Magyar Demokrata Klub 1983 november 24.-én este összejövetelt rendezett, amelyen a Franciaországban tartózkodó Nagy Bálint építész és ifjabb Rajk László építész tartott előadást. Nagy Bálint a legismertebb és legelterjedtebb hazai szamizdat folyóirat, a « Beszélő » egyik szerkesztője, ifjabb Rajk László pedig a hatóságok által néhány hónap­ja betiltott szamizdat-butik menedzsere. Kemény István szociológus megnyitó és üdvözlő szavai után, elsőnek ifjabb Rajk László beszélt : — Nem vagyunk jó előadók, — mondta, — nem is nagyon szeretjük az előadást, mint formát , kellemesebb a párbeszéd. A nagyon alapvető információkat — amelyek egy része lehet, hogy már ismert — elmondjuk, s aztán a beszélgetés során reméljük, hogy újabbak is előkerülnek — ha sikerül megválaszolnunk a kérdéseket. — Azzal kezdem, hogy mi elég valószínűnek tartjuk, hogy jelentős változá­sok lesznek a közeljövőben Magyarországon, s ez kihatással lesz a magyar ellenzék életére is. Két okból merném ezt állítani : az egyik, hogy 1984 lesz az első év, amikor az országnak már nemcsak kamatokat kell fizetnie a felvett kölcsönök után, de meg kell kezdenie a törlesztést is. A helyzetet súlyosbítja, hogy 1983 a mezőgazdaságban nagyon rossz esztendő volt. Márpedig külkereskedelmi be­vételünk legnagyobb része éppen a mezőgazdasági termékekből származik ; könnyen elképzelhető, hogy mindezek miatt jövőre komolyabb gazdasági krízis következik be. Mindemellett szeretném hangsúlyozni, hogy sem mi, sem más a demokratikus ellenzékből nem vélekedik úgy, hogy « minél rosszabb, annál jobb », vagyis annál jobb az ellenzéknek. Nem kívánjuk, hogy Magyaror­szág gazdasági katasztrófa felé sodródjon. Ez az egyik nagyon fontos téma, amelyről, azt hiszem, beszélnünk kell, a másik pedig az a szomorú hír, amely már minket is idekint ért , vagyis hogy rakétákat fognak felállítani Csehszlovákiában és az NDK-ban. Most nem szeretnénk vitatni, hogy ezeket a rakétákat csak most fogják-e felállítani, vagy már ré­­gesrégen elhelyezték őket ; az viszont tény, hogy rakéták lesznek Magyarország közvetlen szomszédságában. Ez az ellenzéket, az ellen­zék véleményét nyilván nagyban befolyásolni fogja. Azt például mindnyájan tapasztaltuk, hogy Csehszlovákiában jelentősen megválto­zott a Charta helyzete, amióta a rakétákkal kapcsolatos bejelentés elhangzott.­­ E két fő témán kívül még néhány apróbb információ az ellenzék helyzetéről, kronológiai sorrendben : decemberben meg­indult egy retorziós folyamat, amely azóta is tart, sőt, egyre erősebbé vált. A hatósági akciók már előző nyáron megkezdődtek, de akkor még jóval enyhébb formában. Házku­tatások, éjszakai kihallgatások stb. Az akcióknak két fő hatásuk volt. Az egyik, amely kézenfekvő : elég komoly károkat okoztak a házkutatások a szamizdatnak, a másik következmény viszont pozitív : sokan láthatták a rendőrség akciói nyomán, hogy a demokratikus ellenzéket mégiscsak komolyan kell venni ; nem felel meg a valóságnak az a suttogó propagandával terjesztett hír, hogy az ellenzékiek egyetlen célja, hogy hivatalos karriert fussanak be, csak éppen ehhez más oldalról közelítenek. Röviden : az akciók óta komolyabban vesznek minket az emberek, s megnőtt irántunk a szimpátia is. Jól példázza ezt egy egészen friss esemény : a « Mozgó Világ »-gal kapcsolatos egyetemista fellépés. (L. lapunk 5. oldalán) Azt hiszem, nagyon régen nem történt már meg Magyarországon, hogy a diákság önállóan, az ellenzéktől függetlenül lépett akcióba. Önmaguktól, spontán próbáltak megvédeni egy folyóiratot, amelyet szerettek és a magukénak éreztek. Talán a mi munkálkodásunk eredménye is, hogy a civil kurázsi ismét megjelent Magyar­­országon, s ráadásul nem is akármilyen formában, mint ezt az úgynevezett « Mozgó Világ-vita »is bizonyítja. — Számunkra elég viharos volt az utóbbi egy év ; egész egyszerűen az történt, hogy a szamizdat, amely az ellenzék legfőbb megjele­nési formája, átkerült a megtűrt nyilvánosság szférájából a jól szervezett illegális elosztás területére. Talán kissé csökkent a kiadott könyvek, tanulmányok és folyóiratok száma és példányszáma, de semmiképp nem állítha­tó, hogy a szamizdat leállt volna, vagy hogy súlyos krízist élt át. A nyáron megjelent egy Szolidaritás dokumentum-gyűjtemény az 1981 december utáni eseményekkel kapcsolatban ; ez már a negyedik kötet. A tényszerű tájé­koztatáson túl célunk még ezzel, hogy a jövőbeli kutatások számára rendelkezésre áll­jon egy magyar nyelvű dokumentum. Előre gondolunk azokra az időkre, amikor a Szoli­daritás majd tudományos kutatási téma lesz. Az otthoni szerzők tanulmányai közül talán Tamás Gáspáré a legfontosabb, előkészületben van, vagy már meg is jelent Szász Béla könyve : « Minden kényszer nélkül ». Ez utóbbi igen jelentős hézagpótló mű — de igen szerencsétlen is : eddig szinte minden házkutatásnál elvitték a nyomóleme­zeit, s a munkát kezdhettük élőről... A szorosabban vett ellenzéki köröktől függetle­nül az idén is újabb újságok jelentek meg, főképp művészek önkiadásában. Az avant­­garde művészeti újságok közül érdemes meg­említeni Palántai György A. L.-jét (Arts poor letters), amely nagyon rendszeresen jelentke­zik ; nemrég jelent meg egy Katalízis (vagy Katarzis ?) című lap. Ez a fajta, tőlünk független kiadói tevékenység is bizonyíték a már korábban említett « civil kurázsi »-ra. Lényeges megemlíteni még Illyés Gyula halálát ; szellemi örökségét szinte automati­kusan vette át Csoóri Sándor, ő talán kemé­nyebben, lehet, hatásosabban képviseli a « népiesek » vonalát, vagy még pontosabban fogalmazva : a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek problémáit, helyzetét. Erre bizonyíték előszava Duray Miklós New Yorkban megjelent kötetéhez. S bár Magyar­­országon általános vélemény szerint a vallás nem játszik komoly politikai szerepet, fontos megemlíteni a bázisközösségeket, különösen azért, mert ők voltak az elsők, akik megtagad­ták a katonai fegyveres szolgálatot ; közülük sokan ülnek ma is börtönben. A Vatikán lényegében Lékai bíborosra bízta a báziskö­zösségekkel kapcsolatos ügyek elbírálását, ami nem tette könnyebbé e kis csoportok dolgát. S ami még súlyosabb : az említett, börtönbüntetésüket töltő báziskösségi tagok ezzel elvesztették utolsó reményüket, hogy a Vatikán közbelép szabadonbocsátásuk ügyé­ben. Tudomásunk szerint több mint száz személyről van szó. Ezután Nagy Bálint beszélt : — Én arról szeretnék néhány rövid szót szólni, hogy mi is tulajdonképpen ez a « válság » ? Vagy : hogy van-e egyáltalán válság ? — A rendőri akcióknak nem örültünk, de annyiból könnyebb volt elviselni, hogy szór­ványosan már korábban is értek minket ilyen hatósági támadások, tehát mindenki föl volt egy kicsit készülve a folytatásra. Másrészt pedig a rendőri erőszaknál talán még súlyo­sabb válságon már keresztülmentünk , a len­gyel katonai hatalomátvétel idején. Akkor sok ellenzéki azt gondolta, hogy nem lehet tovább csinálni, minden demokratikus kezde­ményezést katonai vagy rendőri, külső vagy belső erővel elfojtanak majd. Ez a krízis nem tartott sokáig , a hazai második nyilvánosság felfutó időszakában zajlott ez le. Megindult az AB kiadó, a « Beszélő » példányszáma növekvőben volt, a butik látogatói egyre sokasodtak , a magyar léptékhez képest ez a nagy aktivitás időszaka volt. Ez a lendület átbillentett minket az 1981. december 13-i lengyelországi mélyponton.­­ Nem állíthatjuk azonban, hogy veszte­ségek nélkül folyt le az elmúlt egy-két esztendő : a SZETA, amely az ellenzék első szervezett intézménye volt, tulajdonképpen minimálisra korlátozta a tevékenységét, a « Feketében » című antológiájuk oly sokszor és oly nagy példányszámban esett a razziák áldozatául, hogy az ebből remélt újabb anyagi alap ezzel elúszott. Megszűntek nagyon fon­tos újságok, mint a « Magyar Figyelő » és a « Kisúgó » , az AB kiadó által támogatott « Tájékoztató » a 3. szám után kénytelen volt bejelenteni, hogy megszünteti a tevékenysé­gét — és talán a legérzékenyebb csapás : a butik felszámolása. Nemcsak azért, mert ez volt az a fórum, ahol a második nyilvánosság termékeinek jórésze elkelt, hanem azért is, mert a butik rendszeres heti találkozóhely volt, ahol információkhoz is jutottunk. Ez van a veszteség-oldalon. — A nyereség-oldal sem lebecsülendő. A « Beszélő » folytatja munkáját, azóta három számunk is megjelent, s az év végéig még két újabb számot tervezünk kihozni. A « Beszélőt » is sújtották a razziák és a házku­tatások, bár mi viszonylag « olcsóbban » úsztuk meg, mint az AB kiadó vagy a Rajk-butik : három-négyszáz példányunk veszett oda. De a sajnálatos rendőri akcióknak pozitív oldaluk is volt : a « Beszélő » saját terjesztőhálózaton keresztül juttatja el a lapot az olvasókhoz, s a butik elleni razzia után pár nappal már újjá is szerveződött ez a hálózat, hogy a butikban le nem foglalt példányokat elhelyezze.­­ Egy másik dolog : minden alkalommal fölteszik nekünk a kérdést, hogy milyen a munkássággal a kapcsolatunk ? Sajnos, azt kell válaszolnunk, hogy nagyon rossz. De a legutóbbi időkben igen pozitív változások következtek be. Aki olvasta a « Beszélő »­­ben megjelent sztrájktörténetet — ebben az esetben addig jutottunk, hogy végig folyama­tosan konzultáltunk a sztrájk résztvevőivel. — A demokratikus ellenzék körein kívüli, de mindenképpen nagy ellenzéki siker a békemozgalmak létrejötte Magyarországon. Ez pont akkor kezdődött, amikor megszapo­rodtak az ellenzékkel szembeni rendőri akciók. A békemozgalmak nagy pozitívuma, hogy teljesen spontán módon jöttek létre és funkcionálnak. A résztvevők zöme közép­­iskolás és egyetemista. Három jelentős cso­portosulásról lehet beszélni : a Dialógus bé­kemozgalom (1. Irodalmi Újság 1983. 3. és 4. szám) egyetemisták körében működik, nem tekinthető egységes mozgalomnak, Bu­dapesten és vidéken önálló csoportjaik működnek, amelyek ezt a nevet használják. Bulletinjük van, újság kiadásának gondolatá­val foglalkoznak, taglétszámuk mintegy két-, kétezerötszáz fő, legalábbis ennyi volt addig, amíg az őket is ért rendőri retorziók miatt be nem jelentették szervezetük föloszlatását. Ez nem jelenti azt, hogy a Dialógus békemozga­lom megszűnt Magyarországon, hiszen sok csoportjuk önállóan folytatja tevékenységét a béke érdekében, sőt, egyre intenzívebben keresik a kapcsolatot a demokratikus ellen­zékkel. Még két másik béke­csoport szerveződött : az Anti-Nukleáris Company és egy másik (most nem jut eszembe a neve). E két csoportban főleg középiskolások vannak ; az ANC még tagsági igazolványokat is bocsá­tott ki, ebből tudható, hogy 1500 tagot számlálnak.­­ Nagyon nehéz lenne tehát eldönteni, hogy összességében milyen mérleget állítha­tunk ki az elmúlt esztendőről, mert a magyar demokratikus ellenzék nem egy szervezett csoport, hanem független csoportosulásoknak és egyéneknek az összessége, akikre ezt az átfogó nevet igazából a hatóság húzta rá. Úgyhogy inkább csak arról beszélnék, amit a « Beszélő » szerkesztősége gondol : minden­képpen, ameddig lehetőségünk van rá, tovább folytatjuk az újság szerkesztését és megjelen­tetését. Egyelőre úgy néz ki, hogy olyan nyomás nem nehezedett ránk, ami ezt a célt elérhetetlenné tenné. Már ittlétünkkor érke­zett ugyan a hír : lapengedély-kérelmünket elutasították, mégpedig azzal az indoklással, hogy « a Szabad Európa ügynökeinek nem adnak engedélyt ». A rövid bevezetők után beszélgetésre ke­rült sor az előadók és a hallgatóság között. Az első kérdést Kende Péter, a « Magyar Füze­tek » szerkesztője tette fel : — Ti a békemozgalomról úgy beszéltek, mint az ellenzék egy részéről. Mennyire igaz ez ? — A békemozgalom körülbelül egy része az ellenzéknek, — felelte Rajk László, — mint a « népiesek » mozgalma — tehát tevé­kenységük nem kifejezetten ellenzéki tevé­kenység. De, ha a « népiesek »-ről azt mond­juk, hogy mozgalmuk az ellenzéki mozgalom része, akkor ez áll a Dialógus-csoportra is. Ahogy Nagy Bálint már elmondta, sok külön­álló csoport és egyén tevékenységéről van szó, amelyek sokszor átfedésben is vannak egymással... A kérdésre a legvilágosabb vá­laszt úgy adhatom, hogy megmondom : a Dialógus-csoport feloszlatásáról szóló nyi­latkozat tulajdonképpen csak tiltakozás volt a rendőri akciók ellen. A csoport létezik, sőt radikalizálódott, lemondott régi dédelgetett álmáról, hogy hivatalos támogatással klubhe­lyiséget kap majd, lapot indíthat, « félhivata­los » akciókat szervezhet. Tevékenységüket új alapra helyezték, illúzióik elvesztésével az ellenzék szerves részévé váltak. — Úgy tennék különbséget . — jegyezte meg Nagy Bálint, — nem részesei a demokra­tikus ellenzéknek, de működésüket ellenzéki­nek tekintjük. Épp úgy, mint a « népiesek », a katonai szolgálatot megtagadók, sőt még a bázisközösségek is ebbe a kategóriába sorol­hatók. Én idevenném még a hivatalosság szélén álló csoportosulásokat is, mint például a « Mozgó Világ », a FIJAK (Fiatal írók József Attila Köre) vagy a fiatal közgazdászok egy része. Kemény István : — Én nem annyira kérdeznék, mint inkább vitatkoznék, mégpedig Kende Péterrel. Tud­niillik teljesen egyértelmű, hogy ma ugyanaz a helyzet a pacifistákkal, mint ami néhány éve volt azokkal a csoportokkal, amelyek az emberi jogokért szálltak síkra. Abban az időben is, minden ilyen csoport azzal kezdte a működését, hogy leszögezte : mi nem fog­lalkozunk politikával, mi csak az emberi jogainkért küzdünk. Mégis, mindenki számá­ra nyilvánvaló volt, hogy ez politika. Ugyanez a helyzet ma a békemozgalmakkal. Karádi Viktor, szociológus : — A bázisközösségekről szeretnék többet megtudni, mert erről keveset tudunk... Nagy Bálint : — Nem vagyok egyházi szakértő, amit tudok, azt én is a « Beszélő »-ből tudom. A báziskösségek természetesen a katolikus egy­ház keretén belül működnek. Legismertebb vezetőjük, « prófétájuk » Bulányi, de ezen kívül Kovács István és mások is nevet sze­reztek maguknak a tevékenységükkel. Amennyire tudom, ellentétük a hivatalos egyházi hierarchiával éppen az, hogy ők tagadják e hierarchia létalapját, s a báziskö­zösségek ezen kívül még sokkal szigorúbban vett, szövegszerű bibliamagyarázatukkal is kitűnnek. — Nagyon nagy a hatékonyságuk a fiatal­ság körében, különösen vidéken. Nem tudom megbecsülni, hogy hány tagjuk van, de az közismert, hogy a katonai szolgálat megtaga­dása miatt körülbelül százhúszan vannak pillanatnyilag börtönben. A katonai szolgálat idejének másfélszeresét kell leülniük. Mint Rajk László is mondta, a Vatikán szabad kezet adott Lékai bíborosnak a bázisközössé­gek letörésére. Lékai és Bulányi között több nagyszabású vita zajlott le , ezekről részben, általában csak az egyik fél véleményét kö­zölve tájékoztatott a hivatalos katolikus sajtó is. Mint kívülálló, én kritikusan közelítem meg ezt a kérdést,elsősorban a katonai szolgá­lat megtagadásával kapcsolatosan. A báziskö­zösségek ideológiájából közvetlenül követke­zik a fegyverviselés elutasítása, de a báziskö­zösségek vezetői nem állnak ki bebörtönzött híveik védelmében. Ez a kritika elsősorban Bulányira vonatkozik : a kevésbé ismert pa­pok többször is bátran felléptek, ezeket szilencium alá is helyezték. Borovi János fizikatanár, a IV. (trockista) Internacionálé magyar szekciójának párizsi kőnyomatos lapja, a « Szocialista Forrada­lomért » egyik szerkesztője : — Örömmel fogadtuk, hogy a rendőri akciók ellenére is tovább működik az ellen­zék, de szerintem nem szabad arra számítani, hogy a hatósági önkény kifullad... Borovi szavazásra kívánt bocsátani egy nyilatkozatot a Demszky Gábor szamizdat­­kiadó ellen tervezett per megbélyegzésére és a « Mozgó Világ » mellett. A vitát vezető Kemény István szavazás helyett azt javasolta, hogy aki akar, egyénileg csatlakozzék a felhíváshoz. Faragó Béla, közigazgatási bíró : — Az imént mondtátok, hogy rossz a kapcsolatotok a munkásokkal. Miért ? Mert van kapcsolatotok, de az rossz, vagy mert nincs is kapcsolat ? Nagy Bálint : — Mert nincs kapcsolatunk. Borsos Sándor, volt parasztpárti képviselő : — Szeretném megkérdezni : van-e progra­motok, tudjátok-e, hogy mit akartok ? Tudjá­tok-e, hogy ebből a helyzetből, amiben van Magyarország és általában a népi demokrá­ciák, mi a kivezető út ? Mi az alternatíva ? Én furcsának tartom, hogy erősen hangsú­lyozzátok : demokratikus ellenzék vagytok. Nem lenne jobb azt mondani : szocialista ellenzék ? Ne féljünk ettől a szótól... Én a mai napig hű maradtam ahhoz a szocializmus­hoz, amit, mint az ifjúsági szövetség főtitkára 46-ban hirdettem. Mi itt kint, többek között Fejtő Ferenc javaslatára is, föltettük a kérdést 1955-ben : vajon hogy valósul meg az alterna­tíva az első Nagy Imre-kormány működése nyomán ? Mi lesz ? Lesz-e robbanás ? Valami programra szükség volt. Személy szerint na­gyon tisztelem Bibó Istvánt. De az ő javasla­tait, amit az oroszok második bejövetelekor szerkesztett, már ki kellett volna adni 1956 júniusában, májusában, mint tárgyalási plat­formot... Engedjétek meg, hogy 63 éves fej­jel, hosszú politikai tapasztalattal azt mond­jam : az, hogy « demokratikus ellenzék », nekem egy kicsit ködös. Közbeszólás : — Szerencsére az, hogy « szocialista », az nagyon is világos ! (Derültség). Borsos Sándor : — Összefoglalva : van-e valami programo­tok az alternatívára ? Békés fejlődés, robba­nás ? Fejtő Ferenc író : — Ha megengeditek... akkor hozzászólnék Borsos barátomnak a felszólalásához. Én magam nem osztom már teljesen az 1955-ös véleményemet ebben a kérdésben. Nem osztom, mégpedig nem azért, mintha nem (Folytatás a következő oldalon) A demokratikus ellenzékről Ifjabb Rajk László és Nagy Bálint előadása Párizsban IRODALMI ÚJSÁG 3. oldal

Next