Irodalmi Ujság, 1985 (36. évfolyam, 1-4. szám)
1985 / 1. szám
1985. 1. szám IRODALMI ÚJSÁG Förtelmes magány ? Cs. Lacinak Nézd mint élénkül a négy fal fagyott köbméteres terek az éj fekélye után a Nap csorog be s a Nappal : árnyűző Emberek Goethe Hugo Kierkegaard s egy-egy villanó porszemen talán Krisztus is csendesen... A fal rése ott lásd : Matisse s amott a kékárnyú Rouault jégvirágos a vakolat Utrillo pingált rá havat s Te szorongsz borzadsz egyedül — egyedül ? — míg üres birtokod népesül : Pilinszky mond rébuszos verseket elkapsz egy bólintó nőfejet ott , ott a múltháló megett... A karosszékben lepihen fejed izgága polipos világ mely szót ringat és Óperenciát « külön világot alkotok magam » — sikolt a költő — s nem cella falam de Tejút versek operák nézd : ott jő Gigli kottakerten át s búj szökik a « förtelmes magány a szoba telt nyüzsgés a négy falán nyüzsgés mert — Mágus — akarod s akarjad mert Te akarhatod : a múltba lép a láb az ész — Múltad van ! Jelened van — ennyi az egész... HUNYOR TAMÁS ! ! Tíz nappal a halála után Cs. Szabó Lászlóról álmodtam. Mély alvó vagyok és az álmaimat ébredéskor rendszerint elfelejtem. De nagyon intenzíven gondoltam rá az utóbbi hónapokban : reméltem, hogy megint leküzdi súlyos betegségének egy válságos szakaszát, mint ahogyan ezt részben az orvosi beavatkozásnak, de talán nagyobbrészt a makacs élniakarásának hála, néhányszor már megtette. Amikor azután szeptember 27.-én hajnalban, egyszer csak nem lélegzett többé és reggelre Londonba ért a lesújtó hír, hiánya vált felzaklatóan intenzívvé. Bizonyára ezért álmodtam róla. A Charing Cross Road forgatagában jött szembe, borús, szürke londoni délután, zöld lódenkabátjában, fején a sötétkék, sildes sapka, amellyel manapság öregurak fickósítják magukat. A Charing Cross Road természetes színhelye volt az álomnak, hiszen a könyvesboltok utcája, ahol Csé sokszáz kötetet vásárolhatott hosszú emigrációja folyamán , kéjjel válogatva a Zwemmer-féle művészeti könyvüzletben, vagy a magát a világ legnagyobb könyvkereskedésének hirdető Foylesnál. Az antikváriumokban nem nagyon böngészett, a könyveket új korukban szerette, ropogósan, más kezétől érintetlenül. De azért sem volt szokatlan színhely a Sohonak ez a peremvidéke, mert ott volt Csé kedvenc csemegekereskedése, kedvenc kávészaküzlete és kedvenc olasz vendéglője. Meglepődve láttam magas, vállas alakját közeledni a borongós délutáni szürkeségben, mert tudtam, hogy már meghalt. Vajon, más is tudja, hogy itt jár ? — Hogyhogy, Laci bácsi ? — kérdeztem tőle köszönés helyett. Kicsit szomorúan nézett rám és azt felelte : — Most ezt lehet. Ez egy új dolog. Ritkán és csak rövid időre. Ha nem Magyarországon halt volna meg, nem így fogalmazódott volna az álom. A rezsim javára írtam az « új dolgot » és különös mód, nem arra gondoltam hallatán, hogy viszontláthatom-e így majd a szüleimet, hanem arra, hogy Szabó Zoltánnal találkozhatom-e, jóllehet ő nem magyar földben nyugszik. — És mit csinál odafent, Laci bácsi ? — kérdeztem. — Színdarabot írok — felelte Csé, majd növekedni kezdett, három-négy méter magassá, akár egy szobor, úgy nyújtott kesztyűsen kezet, s eltűnt. Csak álltam a Charing Cross Road járókelői közt és arra gondoltam : esszéistának abszolút kitűnő, van több érdekes, magvas novellája, s néhány szép verse ; miért ír színművet ? A BBC Magyar Osztályán karácsonyi rádiójátékokat írt főnöki rendelésre, házifeladatként ; képességeire vall, hogy nem voltak rosszak s végül megérdemelték a nyomdafestéket. Az egyikben, amely az akkor újdonság számba menő űrutazás bűvöletében született, magam is játszottam, mint Második Őrangyal. De álmomban sem tudtam elképzelni, hogy Cs. Szabó drámát írjon, mégha olyan értője is Shakespeare művészetének és belső mozgatómechanizmusának. Vérbeli esszéista volt, mint Halász Gábor és Szerb Antal. Nem angol típusú : elvont gondolati témák (mint Illyést a halál), csip-csup kiinduló pontok (mint Lamb-et a kéményseprők) nem ihlették. Alkotásokról és színhelyekről, ritkábban , tárgyakról tudott művészettel írni, szemléletes megjelenítő erővel, korok pontos ismeretével és jó asszociációs készséggel. Filozófiáját esszéi helyett a novelláiban találjuk. Az esszék inkább németesek, körmönfontan mívesek, didaktikusak, lexikálisak, de színesek, gyakorta drámaiak és hódolón ámulók egy-egy fontos művész nagy és eredeti teljesítménye láttán. Sohasem szárazak, hiszen írásművész alkotásai, ki fiatalon talán túl kemény burkot vont maga köré intellektuális hűvösségből, de öregedőn felengedett és végül már vallott is , rávitte a szükség. A posta feketekeretes gyászjelentést hozott. Mi minden érheti az embert halálában : a jelentést a Tiszáninneni Református Egyházkerület Elnöksége és Tudományos Gyűjteményei adta ki, a főgondnok, az igazgató valamint a püspök aláírásával, a család nevében is. A sárospatakiak. Akik ezentúl az író tízezer kötetre rúgó könyvtárát használhatják, végrendeleti adománya folytán. Új szárnyat építenek, ide kerül a gyűjtemény és berendeznek egy kis múzeumsarkot is. Miért Sárospatak ? Cs. Szabó sohasem volt diákja a kollégiumnak. Kolozsvárott járt iskolába, ahová nem sokkal születése után került Budapestről . Erdély elcsatolása után Pesten a Református Gimnáziumban tanult, majd az egyetemen közgazdasági doktorátust szerzett. De ahogyan élete végén többször is visszalátogatott Magyarországra, rádöbbent, hogy a magyar vidéket nem ismeri eléggé, nyári utakat tett öreg napjait bearanyozó, hű barátnéjával, Hunyor Katival, hol a cenki kastélyba, Széchenyi nyomát keresni, hol a bibliás Vizsolyba, vagy éppen Sárospatakra. Újszászy Kálmán sárospataki református főgondnok háza a temető mellett van, ablakából a vén fáktól ligetes sírkertre látni. Kitekintett látogatása során az író ezen az ablakon , a fák zöld árnyat vetettek a sírokra, s úgy határozott, ott akar nyugodni. Azt tudatja a Tudományos Gyűjtemények szomorúfűzfával ékes jelentése, hogy Cs. Szabó László író és esztéta hunyt el 79 éves születésnapja előtt nem sokkal, elbeszélő és költő, « a nyugati magyar emigráció vezéralakja, hazájának mindig hű fia ». Ezekkel a szépen fogalmazott szavakkal. Tény és való, hogy hű fia volt hazájának, magyar maradt hazájától távol is, napról napra figyelte az ország sorsát. Magyar volt és európai, tehát Angliában harminchárom év után is eléggé idegen. A londoni munkások különös dialektusát nem értette, taxisofőrrel, autóbuszkalauzzal nehezen kommunikált. Akkor már közelebb állt a németajkúakhoz, mert ismerte — szász édesanyja révén — a gyermekdalaikat , vagy a franciákhoz, olaszokhoz, mert ínyen volt — párizsi diákéveiből és emigrációja első, olasz korszakából — az ételeik íze. Az angolokat, mint csodabogarakat figyelte, s nagy alkotóikat egy tudós lankadatlan szorgalmával igyekezett belülről megismerni. Első autómon, a távolról sem az ő méreteire tervezett kis, kék Minin, kezdeményezésére a hatvanas évek vége felé a nagy angol festő , Constable szülőhelyét kerestük fel, a legszebb képein megörökített suffolki East Bergholt falut és környékét, hogy méltató esszéjének a megírása előtt magába szívhassa a « Constable country » autentikus levegőjét. Hazájának hű fia maradt, állapítja meg a sárospataki partecédula, míg a Népszabadság gyenge stílusban összeábdalt megemlékező sorai szerint « természetesen, a hidegháború időszakában Cs. Szabó László is használt nemtelen eszközöket. Nemtelen eszközök nem illettek hozzá, el sem tudom képzelni, mire céloz a névtelen emlékező. Nemtelen dolog, ha kultúrpolitikusi pozíciómat kihasználva eszmei ellenfelemet letartóztattatom vagy elhallgattatom. De ha ennek az engem fenyegető veszélye miatt mindenemet hátrahagyva elmenekülök és külföldről szabad véleményem kimondásával szegülök szembe egy elnyomó renddel, abban semmi nemtelen sincsen. A Népszabadság mindazonáltal megbocsájtó is, azt írja, hogy az elhunyt és a rendszer között voltak világnézeti különbségek, ám « ennek ellenére megbecsült munkatársa maradhatott volna hazai sajtónknak az ellenforradalom után ». Amiből látható, hogy az emlékező úgy hiszi : Cs. Szabó László újságíró volt, s annak pedig nemtelen. A pártlap a maga részéről így képzeli el, miként kell megadni annak a jutalmát, hogy egy kiváló író és egy nagy egyéniség, élete alkonyán hazalátogatott. S azzal sem szegte meg a fogadalmát, mert az úgy szólt, hogy addig nem megy haza, amíg a művei ott nem jelenhetnek meg. Szívbéli jóbarátja, Szabó Zoltán e téren hajthatatlanabb volt. Most bizonyára erről is beszélgetnek egy felhőn üldögélve. Hunyor Kati októberben Londonba érkezett, hogy elrendezze a hagyatéki adminisztrációt Szabó Andrással, az író fiával. Kati volt ott Csé halálos ágyánál a budapesti kórházban, sokmindenben neki rendelkezett utoljára. Megkértem, hadd térhessek be néhány percre még egyszer Cs. Szabó londoni házikójába, hogy úgy emlékezzem e barátságos fészekre, ahogyan ott lenni szerettünk a feleségemmel. Utóbb már csak be-be tekintgettünk, színházba vittük a nagybeteget, többször megszédült, amíg a nézőtérig elért, de azután köhintés nélkül végigülte a két és fél órát szeretett Shakespeare-je társaságában és napokig kuncogott azon, hogy megint mennyire kibabrált a halállal , talán éppen jött érte, ő meg nem volt otthon. Meghitt estét tavaly novemberben töltöttünk a Gloucester Mews-i házban, Csé születésnapján. Hatosban Katival, Czigány Lórántékkal ünnepeltük a hetvennyolcadikat, pezsgőt ittunk, de nem voltunk vidámak, mert sejtettük, hogy a rákövetkező novemberben már nem lesz kit ünnepelnünk. Hűltek körülötte az árnyékok. Ő azonban sziporkázott és humorizált, hagyta magát tisztelni, hálából szeretetreméltó volt és szellemes. Az illyési íróbirodalom játékszabályainak gunyorával az alkalomra kitűzte egyetlen kitüntetését, az olasz köztársaság lovagi keresztjét. Anglia bezzeg nem tüntette ki Shakespeare, Dickens és a romantikus brit festők népszerűsítőjét. Baljós jelek azonban mutatkoztak : Czigány és Siklós István a hetvenötödik születésnapjára egy régi ábécéskönyvet ajándékozott neki és azt kérte, hogy minden novemberben írjon egy-egy versikét a soron következő betűhöz, mégpedig ötsoros limerick formában. Csé tréfásan megígérte, hogy eljut a Z-ig. Az Á-hoz és a Bé-hez kitűnő strófákat kerekített, de a hetvennyolcadik születésnapja előtt már nem volt jól és ottlétünkkor Kati a háttérből integetett Czigánynak : ne kérje számon a soros limericket. Utoljára jártam tehát a kedves « kocsislakásban ». Ilyen mews-house volt az előző otthona is, egy azóta lebontott utcácskában, ahol hosszú évek után, 1957 legelején találkoztunk újra, amikor második feleségével bableves-partit adtak a frissen kimenekült fiataloknak. Az a parti még a földszinten zajlott, a régi házban befértünk a könyvek mellé a könyvtárrá alakított kocsiszínben. A Gloucester News tágas kocsiszínje azután már színültig megtelt könyvekkel, a polcok között papírral gondosan letakart könyvhalmok emelkedtek, csak oldalazva férkőzhetett be maga Csé is, ha keresett valamilyen kötetet. Vendégeit az emeleten fogadta. Belépve hollandiaian meredek lépcsővel találja magát szembe a vendég, a kékesszürke falakon magyar tárgyú Bartlettacélmetszetek függenek. Balra nyílik a nagy könyvtárhodály, ajtaja felett egy szép művészfotó Michelangelo egyik szobráról. Én akasztottam oda, mert októberben megint nagy átrendezése volt a képeknek, Cs. Szabó új könyvespolcot is készíttetett, berámáztatta Varga Mátyás kolozsvári látképét és az ágya fölé rakatta a falra , még évekre számított, s egyre szépítgette amúgy is meghitt és lakályos otthonát. A lépcsőn felkapaszkodva parányi előtérbe jutunk, onnan nyílik a kellemes, utcafelőli társalgó, melegbarna mahagóni bútorokkal, hintaszékkel, vöröses perzsákkal és egy imponáló Piranesi veduta-gyűjteménnyel. Szemben a háló- és dolgozószoba, ahonnét a sokrekeszes, mór díszítéses szekreter és az írónak kedves nádszék, a sárgaréz hangulatlámpával együtt a sárospataki múzeumsarokba utazik. Itt születtek az utóbbi évtizedek művei, először mindig kézírással a lapra róva, Csé egyenletes, jól olvasható betűivel, amelyek öregkorában, betegségében sem kezdtek dülöngélni. Ágya felett, fejtől, két nyomat idilli gyermekkora színhelyéről, Kolozsvárról. A Varga Mátyás féle látkép mellett háromszáz éves metszet függ a városról, s e képnek története van : 1948-ban Cs. Szabó úgy ment ki Rómába a Magyar Intézet lakójának, hogy még nem döntötte el végérvényesen : kint maradjon-e vagy sem. Kint maradt. Belgrád rakparti kincses lakását a hatóságok foglalták le, a benne lévő holmit széthordták. Egy jóbarátnak módja nyílt sebtében leakasztani a falról Kolozsvár látképét és kijuttatta később Londonba. Nagyon örült a megmentett metszetnek Csé, de amikor anyagi gondjai voltak, fel-felsóhajtott : « Ej, ha a barátom inkább a másik képet akasztotta volna le. Azt, amit az apósomtól nászajándékba kaptam és amit válásunk után a feleségem becsülettel soha vissza nem követelt. Az após ugyanis a legnépszerűbb pesti kabaré zseniális tulajdonosa és konferansziéja volt : Nagy Endre. Ő járt a századfordulón Párizsban és ő kért el a plakátragasztótól pár krajcár ellenében egy kabaréfalragaszt, amely nászajándék korában, bekeretezve már becses érték lehetett, s ma ikertestvérei negyvenezer dollárért kelnek el az árveréseken, mivelhogy Toulouse-Lautrec litografálta őket, így a hencser fölött nem Toulouse-Lautrec műve függ, hanem Kandó László becsületes festőmester portréja a még fiatal íróról, amint elmélyedve újságot olvas. Az életnagyságú olajkép, vastag rámájával együtt az egyik kórházi vérátömlesztés után a holtsápadt, pillegyenge Cséré váratlanul rázuhant, majdnem agyonütötte. A kis képek és fotók kedvesebbek ebben a szobában. Elsősorban azok, amelyek a könyvespolc oldalán sorjáznak egymás alatt : Szabó Lőrinc, Illyés a tengerészsapkájában, Borsos Miklós, Babits lenyírva a halálos ágyán, Szőnyi István dedikált vázlatai. Fogyatkozó baráti kör. Szabó Zoltán erről azt mondotta : annyival távolabb kerül az ember az országtól, ahány ottani jóbarátja meghal. Cs. Szabó úgy vélte : annyival közelebb a haza, ahány új barátot szerez onnan az ember. A szemközti polc élére függesztve kis keretben Arany János kezeírása, valami beküldött közölnivalót nyugtáz a levélbe. Hogy közéleti ember lett, a költőnek is az volt a jelszava, mint Csőnek : mindig rendelkezésre állni. Az életében legfontosabb asszonyok mindegyikéről kép van itt vagy amott a házban : Nagy Katóról haloványan színezett szépia fotó ; Bözsiről a « Római muzsiká »val meggyászolt második hitvesről Ferenczy Béni gyönyörű rajzai és emlékidéző felvételek élete második Katalinjáról. Rajongott hosszú élete során más asszonyokért is, nemrég Budapesten Rátkai Márton nyolcvanon túl járó özvegye árulta el, hogy a régi Lovardában, galopp közben neki is csapta a szelet az ifjú egyetemista (a Lovarda-igazgató jóképű, kreol fia) és Párizsból később francia nyelvű költeményt írt hozzá. Én még a tüneményesen szép első feleségével is emlékszem gyermekkoromból, amikor sűrűn jártak budai házunkba. Cs. Szabó urbánusként bizonyította, hogy az apámszerkesztette «Válasz» nem volt klikknépies. Ez volt Cs. Szabó fénykora, a Magyar Rádió irodalmi osztályvezetőjeként dolgozott, elsőrendűen megfelelő ember a neki való állásban, egészen 1944-ig, a németek bejövetelének napjáig, amikor is lemondott. Néhány hete kaptam meg Budapestről a « Babits Hangja » című érdekes archív hanglemezt, ezen több mint nyolc perces beszélgetés hallható Cs. Szabó és az akkor újonnan San Remo-díjas Babits között. A hangja keveset változott majdnem ötven év alatt, s akkor is a lehető legtökéletesebb felkészültséggel, anyagismerettel ült le interjúalanyával a mikrofon szemközti oldalán, úgy mint később a BBC Magyar Osztályának Illyéssel, Pilinszkyvel, Weöressel, Ottlikkal beszélgető protokoll-interjúvolója. Esszé-stílusa szintén kialakult volt már a harmincas években, az volt az írói elve, hogy néhány indázó, veretes mondatot mindenkor kövessen egy-egy csattanószerű rövid. Nagy Kató fényképe a Gloucester Mews-i ház kisasztalán egy olyan sugárzó, társasági hölgyet, boldog írófeleséget mutat, aki még nem sejti házasságuk menthetetlen elromlását, a hitleri fasizmus előretörését, és a Rákosi-évek sivárságát. A Nagy Endre baba(Folytatás a következő oldalon) llllllllllllllllllllllllllllll SÁRKÖZI MÁTYÁS Utolsó látogatás : illiiii ; iiiiiii ) iiiiii