Irodalmi Ujság, 1987 (38. évfolyam, 1. szám)

1987-11-01 / 1. szám

. Az elsőn, az ötödiken, a tizediken, a huszadikon, a huszonötödiken , a francia sajtó, a rádió, a televízió minden alkalom­mal megemlékezett a magyar forradalom évfordulójáról, de soha olyan mértékben, soha olyan részletesen és mélyrehatóan, mint ezúttal, a 30. évforduló alkalmából. A legnagyobb francia napi- és hetilapok cikkek egész sorát szentelték 56 eseményei­nek és a legtöbb francia újság riportereket küldött Budapestre, hogy a jelenlegi helyzetről tudósítsanak. A « Le Figaro » október 23-i száma Fejtő Ferencnek a forradalom előzményeit és lefolyását ismertető beszámolóját két fény­képpel illusztrálta : az egyik Nagy Imre arcképe volt, a másik a ledöntött Sztálin­­szobor bronz­ feje a pesti utcán. Október 26-án Arielle Thedrel írt budapesti benyo­másairól : elmondta, hogy a magyar gazda­sági helyzet jobb, mint a többi « szocialis­ta » országé, de ahhoz, hogy valaki valóban jól, vagy az átlagosnál jobban éljen, nem egyszer napi 16 órát kell dolgoznia. A « Le Monde » október 22-én első oldalán közölte Kis János cikkét. A « Beszélő » című budapesti szamizdat fo­lyóirat szerkesztője « A ‘felejtési szerződés’ vége ? » címet adta cikkének, amelyben hangsúlyozza a mai magyar fiatalság egyre növekvő érdeklődését 56 eseményei iránt és idézi azokat a feliratokat, amelyeket fiatalok piros pisztolyfestéssel írtak fel a fővárosi házak falaira : « I Love 56 », « Remember 1956 ». A szocialista párthoz közelálló « Le Ma­tin » ugyancsak első oldalán kezdi megem­lékezéseit, és még három teljes oldalon folytatja azokat. Benoit Rayski « A re­ménység leckéje » címmel kommentálja 56-ot ; a napilap 7 fényképpel illusztrálja a forradalom eseményeit és további 4 fény­képpel budapesti tudósítóinak riportját. A katolikus « La Croix » ezt a címet adja magyarországi beszámolójának : « Egy csoda, amelyik kifulladóban van ». A napi­lap első oldalán fényképet közöl az 56-os Budapestről , a szovjet tankok felvonulásá­ról. A « Le Quotidien de Paris » első és 17. oldalán közöl fényképet és nagy cikket Georges Dupoy tollából az október 23. és november 4. között lezajlott ese­ményekről. « A « Libération » első oldalának tetején végigfut a nagybetűs cím : « Ma harminc éve , Budapest ». A különösen fiatal kö­rökben rendkívül népszerű napilap nem kevesebb mint 7 oldalt szentel Magyaror­szágnak. A történelmi visszaemlékezések szerzői Alexandre Adler és Kende Péter, a mai helyzetről szóló beszámolókat és inter­júkat Véronique Soulé és Alain Garric jegyezte. Az egész francia sajtóban egyetlen disz­­szonáns hang volt : a kommunista párt lapjáé, a « l’Humanité »-é, amelyik azt írta, hogy a magyar zavargások 56 októbe­rében egy Szent Bertalan-éj jellegét öltöt­ték. A pártlap interjút közölt Kádár helyet­tesével, Németh Károllyal, aki kijelentette, hogy a szovjet beavatkozás « elkerülhetet­lenül szükséges » volt. (Feltehetőleg : neki és társainak...) Az interjút az a Jacques Coubard készítette, aki 56-ban Budapesten volt, és — mint a « Le Monde » emlékeztet rá — a november 4-i szovjet intervenció után azt jelentette lapjának : « Budapest mosolyog ». Tekintettel arra, hogy a Fran­cia Kommunista Párt Georges Marchais vezérsége alatt a választásokon a felére zsugorodott, állásfoglalása — feltéve, hogy a tagság egyetért vele — a francia közvéle­ménynek csak egy töredékét tükrözi. * Az állami televízió minhárom csatornája napokon keresztül emlékezett dokumen­tum­filmekben a múltról, és helyszíni ripor­tokban szólt a mostani életkörülményekről. A legszebb és legmegindítóbb tudósítás az volt, amikor is az első csatorna vasárnap esti, leghallgatottabb heti összefoglalójá­ban a televíziós újságíró a budapesti Marx Károly Közgazdasági Egyetem hallgatóit kérdezte meg arról : mit jelent nekik 56 ? A lassan induló, egyszavas válaszok hama­rosan « belemelegedtek » és 8-10 fiatal egyetemista egymás után mondotta el, mit köszönhetnek szabadságban, életszívonal­­ban, történelmi büszkeségben a forrada­lomnak. A párizsi Magyar Katolikus Misszió kere­tében — ünnepélyes mise után — Yves de Daruvár, a Felszabadulási Emlékérem, az egyik legmagasabb francia állami dekoráció kitüntetettje, Alain Griotteray képviselő, Sujánszky Jenő, a Magyar Szabadságharco­sok Szövetségének elnöke és Németh Ist­ván, a Szövetség főtitkára emlékezett meg 56-ról. A Magyar Szabadságharcosok Szö­vetsége október 23-án este megkoszorúzta a Diadalívnél az Ismeretlen Katona emlékművét. Két kiállítás is nyílt az évforduló alkalmá­ból : a Párizs melletti Neuilly-ben Fran­ciaországban élő magyar, lengyel és csehszlovák képzőművészek mutatták be műveiket ; a kiállítást a város magyar szár­mazású polgármestere, Nicolas de Sárközy nyitotta meg. Párizs második kerületi elöl­járóságának dísztermében nagyhatású törté­nelmi-visszatekintő kiállítást rendeztek fényképekből, könyvekből, dokumentu­mokból. Az «Auditorium des Halles »-ban hangverseny volt, amelynek keretében Ko­dály, Liszt, Bartók és Berlioz műveit ját­szották ; a Châteauroux-i Filharmonikus Zenekart Kőmíves János vezényelte ; Hé­­lène Engel franciául elmondta József Attila « Levegőt » és Illyés Gyula « Egy mondat a zsarnokságról » című költeményét. A franciaországi megemlékezések csúcs­pontja az az egynapos összejövetel volt, amleyet a Bóta Ernő alapította Emberi Jogok Magyar Ligájának rendezésében a Szenátus épületében tartottak. A tanácsko­zás díszelnöke Maurice Schumann, a Fran­cia Akadémia tagja, v. külügyminiszter, a szenátus tagja volt. A Franciaországban élő legismertebb magyar írók, művészek, tudó­sok mellett a konferencia díszelnökségében többek között a francia szellemi és politikai életnek olyan kiválóságai foglaltak helyet, mint Alain Peyrefitte, volt miniszter, Si­mone Veil, az Európai Parlament v. el­nöke, Jean-Pierre Abelin képviselő, Jean Lecannet szenátor, v. igazságügyminiszter, André Bergeron, a Force Ouvrière szakszervezet elnöke, Alain Poher, a Sze­nátus elnöke, Adolphe Chauvin, a Szenátus alelnöke, Eugene Ionesco akadémikus, Jean d’Ormesson akadémikus, Alain Gold­mann, Franciaország főrabbija, Yves Jouffa, a francia Emberi Jogok Ligájának elnöke, Jean Laloy v. nagykövet, Yves Montand színművész, Francois de Rose, nagykövet és a legnagyobb francia, vala­mint Franciaországban megjelenő lengyel és csehszlovák folyóiratok főszerkesztői. A tanácskozást a díszelnökség egyik tagja, Claude Malhuret, az emberi jogok minisztere nyitotta meg ; ez volt az első eset, hogy az V. köztársaság egy aktív minisztere ilyen jellegű rendezvényen részt vett és felszólalt. A délelőtti ülésen az a Fejtő Ferenc elnökölt, akinek országos és az ország határain is messze túlterjedő tekintélye és áldozatos erőkifejtése nélkül a díszelnökség összeállítása és az összejövetel megvalósítása lehetetlen lett volna ; a délu­táni ülés elnöke Maurice Schumann volt. A magyar forradalom eseményeiről, a francia szellemi és politikai életre tett hatásáról, az eltelt harminc év mérlegéről a következők tartottak előadást : Molnár Miklós, genfi egyetemi tanár, Claude Lefort történész, Paul Thibaud, az « Esprit » című, haladó katolikus folyóirat főszerkesztője, Jean-Pol Baras, a Szocialista Internacionálé kulturá­lis bizottságának főtitkára, Marc Varaut, nemzetközi jogász, Emmanuel Le Roy- Ladurie történész, Méray Tibor, az « Iro­dalmi Újság » szerkesztője, Pierre Daix író, Renato Mieli, a « Corriere della Sera » munkatársa, Kende Péter egyetemi tanár, Jean-François Revel író, Faragó Béla tör­vényszéki tanácsos, Ditrói Ákos épí­tészmérnök, Gilles Martinet, v. nagykövet. Az összejövetel — Méray Tibor javasla­tára — két határozatot fogadott el. Az egyik egy sürgöny elküldése volt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöké­nek ; a részvevők felemelték szavukat az ellen, hogy Nagy Imrének és társainak, az 56-os forradalom mártírjainak közel 30 évvel haláluk után is ismeretlen a sírja ; felszólították az Elnöki Tanács elnökét , intézkedjék, hogy ez a helyzet haladéktala­nul végetérjen és a családok eltemethessék halottaikat. A másik határozat : az Emberi Jogok Franciaország A 30. évforduló visszhangja Anglia A Forradalom harmincadik évfordulója olyan mértékben fordította az angol közvé­lemény figyelmét Magyarország felé, amire 1956 óta nem volt példa. A sajtó tele volt a Forradalom hatását és történelmi jelentőségét elemző, valamint az azóta eltelt harminc év jellegét vizsgáló cikkekkel, tanulmányokkal. Általában az volt a riportok és elemzések kicsengése, hogy a szemmel látható életszínvonal­javulás ellenére a szovjet elnyomás jellege, súlyossága mit sem változott és Kádár negatív történelmi szerepe, hazaárulása túltesz a javulással kapcsolatos érdemein. A SZEPSI CSOMBOR KÖR a londoni Lengyel Klub zsúfolt színháztermében az angliai emigráns magyar írók 1956-tal kap­csolatos írásaiból tartott jól összeállított felolvasó-estet. A BRIT-MAGYAR BARÁTI TÁRSA­SÁG kerekasztal-beszélgetést rendezett a Forradalomról és Magyarország utóbbi har­minc évéről, Leszek Kolakowski oxfordi professzor, Urbán György, Péter László és Schöpflin György részvételével. Péter László a történész szemével vizsgálta a forradalmat. Visszaemlékezett emigrációja első angliai heteire, amikor az angolok megkönnyebbülten mondották neki : a hi­degháborús időkben féltek attól, hogy a kommunizmus Nyugat-Európára is átter­jedhet, de a Budapesten történtek után látják, hogy Kelet-Európát sem tudja ma­radéktalanul meghódítani. Urbán György esszészerű vitaindítója a Forradalom kivál­tó okát abban kereste, hogy az emberek megcsömörlöttek a hazugságoktól. Kola­kowski professzor példákkal illusztrálta, milyen közel állt Lengyelország ahhoz, hogy a magyar Forradalom miatt az orosz tankok lerohanják. Schöpflin György az utóbbi harminc év magyar depolitizálási taktikáját említette, azt, hogy a népet csak az anyagi javak szerzése iránt teszik érde­­keltté. AZ ANGLIAI MAGYAR SZABAD­SÁGHARCOS SZÖVETSÉG estjét Lady Fry, az 1956-ban Budapesten szolgált angol követ özvegye nyitotta meg. A szónokok közt volt I.M. Törnie, a Középeurópai Federalisták elnöke, W.S. Churchill képviselő, Sir Bernard Braine képviselő és Anglia 1956-ban Budapesten szolgáló légü­gyi attaséja. OKTÓBER 23-án a londoni Magyar Nagykövetségnél tüntetés volt Solidarnosc­­zászlók alatt felvonuló lengyel emigránsok részvételével. A BBC Televízió «Sírj, Magyaror­szág !» címmel több mint egy órás emlékműsort sugárzott. Ezúttal nem értel­miségiekre bízta a történtek interpretálá­sát, hanem olyanokat szólaltatott meg főként, akik részt vettek a fegyveres har­cokban és ma munkások, egyszerű kisem­berek Angliában és Amerikában. Egy észak-angliai taxisofőr, immár helyi dia­lektusban beszélve az angolt, megmutatta a fekete-fehér dokumentumfilmen, melyik volt ő a páncélkocsikra felkapaszkodott, 16 éves ifjú harcosok közül, majd színes filmen láthattuk, amint a budapesti Duna­­parton elmagyarázta a kamera előtt az egyik 1956 októberi összecsapás lefolyását. Egy amerikai tervezőmérnök arról beszélt megrendülten, milyen érzés volt életében először másik emberre fogni a puskát, de a forradalom lázában, a gyűlölt elnyomók túlereje láttán másként nem tehetett. Be­szélt forradalmi élményeiről a sikeres író , Vizinczey István és szerepelt többek közt a Corvin köz híres, 56-os főparancsnoka, az Amerikában gazdálkodó Pongrátz Gergely. A BBC TV esti összefoglaló-műsora, a NEWSNIGHT napról napra hat alkalom­mal vetette össze a Forradalom kronológiá­ját a szuezi beavatkozás menetével — ebben többek közt Mikes György nyilatko­zott —, és arra a megállapításra jutott, hogy a Forradalom sikerét nagyban akadá­lyozta Anglia és Franciaország téves politi­kai lépése, valamint az ENSZ tehetetlen­sége, franciaországi Magyar Ligája vásároljon egy sírt a párizsi Pere Lachaise temetőben Nagy Imrének és a magyar forradalom halottainak és kivégzettjeinek. Ez a sír addig létezzék és váljék zarándokhellyé, amíg Nagy Imre és a forradalom minden halottja Magyarországon nem részesül nyil­vános sírhelyben és tisztes temetésben. A TIMES hasábjain Urbán György írt féloldalt betöltő tanulmányt egyrészt a Forradalom jelentőségéről, másrészt az utóbbi harminc évről. Az INDEPEN­DENT című, új angol napilap Tamás Gáspár Miklós levelét közölte. Mint ez a két tekintélyes újság, a DAILY TELE­GRAPH és a GUARDIAN szintén tudósí­tót küldött az évforduló kapcsán Buda­pestre, ezek több napon át telefonálták jelentéseiket és összefoglalólag elemző ta­nulmányokat közöltek. A SUNDAY TE­LEGRAPH megbízta Vizinczey Istvánt, hogy írjon az ország 1956 óta eltelt harminc évéről. Ő Budapestre utazott anyaggyűjtés végett. Visszafelé indulóban, a Ferihegyi repülőtéren a járatot feltartóztatva kikutat­ták, irományait botrányos körülmények között elkobozták. Még Csurka István fényképét is elvették tőle. Bár Vizinczey viszonylag kedvező képet szándékozott fel­vázolni három évtized magyarországi válto­zásairól, hosszú cikkében végül azt írta meg, hogy a rendőrállam jellegében épp olyan, mint a Rákosi-időkben volt. A cikkíró Erdély ügyét szintén az angol olvasók elé tárta. A BBC Rádióban Judy Dempsey ír Kelet-Európa szakértő érdekes riportösz­­szeállítása hangzott el, amelyet Budapesten olyan fiatalokkal vett fel, akik már a Forradalom után születtek. Ugyancsak ő írt hosszú tanulmányt a Forradalomról az IRISH TIMES hétvégi képes mellékleté­ben. Az ANGOL RÁDIÓ MAGYAR ADÁ­SA napról napra kísérte végig a Forrada­lom történetét. A kronologikusan összeállí­tott dokumentum-műsorban megszólalt ré­gebbi felvételről Kéthly Anna és a harcok számos névtelen résztvevője, aki még sza­bad­földre érkezése után nyilatkozott , a mostani alkalomra pedig többek közt Pong­rátz Gergellyel, Király Bélával, Kopácsi Sándorral, Aczél Tamással, Méray Tibor­ral, Szász Bélával, Krassó Györggyel és Hegedűs Andrással készült beszélgetés. A FORRADALOM ÉVFORDULÓ­JÁN megjelent magyar, csehszlovák, len­gyel, keletnémet közös DEKLARÁCIÓ óriási visszhangra talált Angliában. Minden nagyobb napilap vezércikkben üdvözölte, az összefogást történelmi jelentőségűnek nevezte. A NEW STATESMAN tanulmányírója, Misha Glenny arra mutatott rá, hogy a mai nyugtalan magyar fiatalság a nacionalizmus felé hajlik. A tömegkommunikációs heti­lap, a LISTENER hasábjain a BBC-film rendezője, Jeremy Bennett írt cikket 1956- ról, írása végén felidézve filmje képeit arról, hogy a mai Magyarországon csak a néhány megölt ávós és pártfunkcionárius kaphatott emlékművet, míg a Forradalom mártírjai szégyenszemre jeltelen sírban nyugszanak. A SPECTÁTOR Jessica Gwynne cikkét közli, amely az Inconnu képzőművész-csoport munkásságát ismer­teti, leírja, hogyan emlékeztek meg ezek a bátor budapesti művészek a Forradalom­ról. 1987. 1. szám AZ 1956-OS ESEMÉNYEKKEL FOGLALKOZÓ KIADVÁNYOK : 1956 a hazai rádióadások tükrében DM 35.— Gosztonyi : A magyar forradalom története 27.— A befejezetlen forradalom (nyugati írók írásai) 35.— Méray : Nagy Imre élete és halála 34.— Aczél-Méray : Tisztító Vihar 34.— Nagy Ernő : A forradalom sajtója (fakszimilé kiadás) 50,— Magyarország lángokban, videofilm VHS 150,— Újdonságok : Csurka : Az elfogadhatatlan realitás (U.S.A.) 18,— Konrád György : A cinkos (U.S.A.) 40,— KÉRJE DÍJTALAN KÖNYV­­HANGLEMEZ­KAZETTA-VIDEOFILM KATALÓ­GUSAINKAT MUSICA HUNGARICA Romana Str. 4. D-8000 München 40. Tél. : (089) 30-50-43

Next