Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1913. 2. évfolyam
Figyelő - Írói emlékünnepek 552. p. - A szerkesztőhöz beküldött könyvek jegyzéke 552–557. p.
FIGYELŐ: 553 A kolozsvári Nemzeti Színház múlt évi drámatörténeti sorozatos előadásainak bevezetéseit tartalmazza e könyv. A 27 előljáró beszéd a magyar drámának történetét 1557—1909-ig karolja fel. 22 szerzőnek 27 drámájához 15 író írta meg a bevezető ismertetéseket. A kiválogatás és az elrendezés nagy munkáját Janovics Jenő, a színház igazgatója végezte, ő írta a legtöbb bevezetést is (8-at) , a könyvalakban való közrebocsátás eszméje pedig a kiadó szövetség elnökéé, Pekár Gyuláé volt. A sorozatos előadás darabjai és szerzői a következők : Sztárai Mihály, Az igaz papság tükre (1557); Ismeretlen, Omnia vincit amor (1569); Bessenyei György, A philosophus (1777); Csokonai V. Mihály, Gerson du Malheureux (1795); Katona József, Bánk bán (1814) ; Kisfaludy Károly, Pártütők (1817) ; Vörösmarty Mihály, Csongor és Tünde (1830) ; Gaál József, Peleskei Nótárius (1838); Gr. Teleki László, A kegyenc (1840); Nagy Ignác, Tisztújítás (1841) ; Szigligeti Ede, Szökött katona (1843) ; Hugó Károly, Báró és bankár (1847) ; Sz. E., A csikós (1847) ; Sz. E., I. Rákóczi Ferenc fogsága (1848); Sz. E., Liliomfi (1849); Szigeti József, Vén bakancsos és fia a huszár (1855) ; Jókai Mór, Szigetvári vértanúk (1860) ; Rákosi Jenő, Aesopus (1866) ; Dóczi Lajos, A csók (1871) ; Tóth Ede, Falu rossza (1874) ; Csiky Gergely, A nagymama (1891); Herczeg Ferenc, Bizánc (1904); Gárdonyi Géza, A bor (1906); Lengyel Menyhért, Taifun (1909); Bródy Sándor, A tanítónő (1908) ; Molnár Ferenc, Az ördög (1907) ; Herczeg Ferenc, Dériné ifiasszony (1907). Ha magát a kiválasztást vizsgáljuk, bármilyen ügyesség mutatkozik is az egyes korszakok és irányok legjellemzőbb darabjainak kiválogatásában , nem mondható teljesnek az. (Madáchi) A bevezető előadásoknak legfőbb érdeme, hogy a művelt közönséget tájékoztatják а milieu-ről, melyben а darab született. Elárulnak egy-egy kis intimitást, mely a munka és az író között szövődött, amely a megértést világosabbá, a műélvezést öntudatosabbá teszi. Janovics Jenő előadásai kellemes irodalmi csevegések. Csokonai népiességére pl. így tér át : «Csokonai a nép gyermeke. Az apja borbélylegény volt. A Katona Józsefé pedig takács, Arany Jánosé földmíves s Petőfi Sándoré székálló legény. S mint ezek a glóriás nagyok, úgy Csokonai is a nép lelkéhez szólott.» (27. 1.) Itt-ott az előadó személyes vonatkozást is talál az illető darabbal. Márki Sándor Szigligetinek II. Rákóczi Ferenc fogsága ismertetésekor így nyilatkozik : «Félszázada már, hogy mi, akik az önkényuralom szomorú idejében születtünk, saját bánatunk rezgését érezzük a Rákóczit személyesítő színész sóhajában: «Olf Isten! Hiszen nekünk nincs hazánk !... Csak a szabadnak van hazája!» — A fiatalok, kik szabad hazában születtek, talán csak irodalmi alkotás gyanánt méregetik ezt a drámát.» (97. 1.) Értékes Dézsi Lajosnak A falu rosszához felolvasott bevezetése, melyben a magyar parasztnak színpadi történetét vázolja eredeti összeállítás alapján. Szépen elmélkedik Csengeri János Herczeg Ferenc Bizáncához írt bevezetésében, melyben Bizánc kritikai méltatását a következőkben foglalja össze : • Föltétlen elismerésünket érdemli a benne megnyilvánuló, mély tanulmányra valló erős történeti érzék, a távoli kornak és idegen világnak teremtő művészi kézzel élénk varázsolása és a jellemzés ereje. Mindezek- Irodalomtörténet. 36