Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1932. 21. évfolyam
Tanulmányok - Brisits Frigyes: Vörösmarty és Kazinczy. Ó és új magyar. [II.] 65–77. p.
66 TANULMÁNYOK A költészetnek pedig uralkodó műfajai: eclogae sacrae, idyllia sacra, epigrammata sacra. Egyben azonban megegyeznek velük: a magasztaló alkalmi ódákban s a hazafias, hősi eszményérzések kultuszában. A XVIII. századi latin-jezsuita költészet már nemzeti jegyű.43 Legkiválóbb képviselőjének, Jacobus Baldenak pl. ilyen ihletkörű versei vannak: Felix status Veteris Germaniae. — Prava et perfunctoria Germanicae Iuventutis educatio. — Exteri mores in Germaniam illati. — Disciplina militaris nostro aevo profligata. — Ad Germanos.44 — Csupa rokon motívum a mienkeivel! Baróti Szabónak és Rajnisnak tehát rendi örökségként adva volt költészetük mintája. Az ő munkájuk csak az volt, hogy az alkalmi ódaköltészet kapott formáit kitöltsék indítékaiban s tartalomban teljesen magyar vonatkozásokkal s a hősi eszményérzéseket magyar ideálokról foganatosítsák, így szakad el költészetük a családfától s így lesz a deák magyarság magyar deáksággá. Csak a stíluson végigfodrosodó barokk ékítés,45 a tájelemekbe beleszövődő rokokó-emlékek, a humanista költészet tudós felszerelésének retorikája árulják el eredésük hovávalóságát. Egyébként ez a költészet is ,mint az egyetemes jezsuita költészet is, elsősorban iskolás, tudós költészet, melyben az alakító és értékelő elv a tudás értelmi mértéke. De viszont a magyar deákságú költészet érzelemelemeiben ringott az új magyarság érzelemanyaga. Ennek már nem „enyelgő materia", nem is „voluptuozus hangzat"-ok kellettek. Ez az érzelemanyag megnagyult, idealizálódott és cselekvésre képessé férfiasodott a hősi versformákban, amelyek lebegésében még visszhangott a tőlük meghordozott antik történetek s eszmények emlékezete. De e formák szépsége már csak az a szolgálat volt, amellyel a ritmus-emlékek asszociációit beleolvasztották annak az új hangnak a pompájába, amely új érzések mélységéből színesedett fel, s amely lassanként szétoldotta, végre pedig eltüntette a formákat is. E folyamathoz természetesen más irányú ihlet és képzelet is kellett. A fejlődésnek azonban nagy utat kellett megtennie addig, hogy megjöhessen az, aki e munkát majd teljességhez juttatja. 4S Nagl—Zeidler: Deutschösterreichische Literaturgeschichte. Wien, 1899, 665. lap. 44 Jacobi Balde: Opera Poetica Omnia. MonachiJ, 1729. 45 Horváth János: Barokk ízlés irodalmunkban. Napkelet. 1924. IX. sz.