Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1934. 23. évfolyam
Kisebb közlemények - Szirák Ferenc: Dickens-hatás egy Jókai-regényen 134–137. p.
134 Dickens-hatás egy Jókai-regényen. Tudjuk, hogy Jókai nem igen szerette, ha regényei cselekvényének motívumait, regényalakjainak eredetét, azoknak valószerűségét kutatták. Nem szerette, mert roppant könnyen mozgásbajövő fantáziája regényeinek írása közben nemcsak a valóság képeire borított előtte fátyolt, hanem annyira bekötötte lelki szemeit is, hogy nem látott mást, csak az előtte mozgó alakot vagy helyzetetígy, amint ezt a mágikus lámpa vetítette eléje. Ezt alighanem ő maga is tudta, mert csak így érthető meg egészen az a gyöngesége, hogy a Gyulai—Péterfyféle kritikában, a kissé élesen és túlzottan kihangsúlyozott, de mindenesetre benne lévő igazság nemcsak rosszul esett neki, hanem abban regényei életszerűségének, életből ellesett voltának s talán egy kicsit irói komolyságának lekicsinylését látta. Egyes regényeinek elő- vagy utószavában rátér erre s ha nyíltan nem is, de alakjainak élő alakok után mintázott voltáról, regényeinek valóságban megtörtént eseményeiről elejtett szavaival nemcsak az Arany-féle „epikai hitelt" hangsúlyozza, hanem védekezik is a kritikusok ezirányú támadásai ellen. Ezen védekezésének állandó konklúziója azután az, hogy minden felelősség az „életet" terheli, mely sokszor bizarrabb helyzeteket teremt és érthetetlenebb alakokat vet az ember elé, mint a legdúsabb fantáziájú író, tehát ő sem csinál egyebet, mint ezt kópiázza s odateregeti az olvasó elé. Jókainak ez a tetszetős védekezése el is tompította a közönség javarésze előtt a „goromba" kritika élét s minden, az életet csupán egy csapat elmosódó romantikus érzésben és képben összefogni tudó olvasója el is hitte neki ezeket, miközben nagyot sóhajtva, érzelmeinek lámpásával keresgélni kezdett hasonló érthetetlenségeket a maga életében, kedvenc írójának igazolására. Ezt nem is vehette zokon senki Jókai olvasójától abban a korban, melyben ő történeteit mesélgette neki. Nemcsak az emberek bizonyos tömege, hanem az egész nemzet valósággal rá volt hangolva akkor az efajta olvasmányokra . Jókai igazán élő lelki szükségleteket elégített ki azzal, hogy úgy adta elő történeteit, s úgy rajzolta alakjait regényeiben, amint tette. Ez Jókainak akkor szinte gondviselésszerű hivatása volt. Menekülni az egyéni és nemzeti tragédiák nyomása KISEBB KÖZLEMÉNYEK