Alszeghy Zsolt szerk.: Irodalomtörténet, 1938. 27. évfolyam
Műelemzés - Kozocsa Sándor: Voinovich Géza: Arany János életrajza 182–184. p.
bírálatok Voinovich Géza: Arany János életrajza. 1—3. köt. Bp , 1929, 1931, 1938. Magyar Tudományos Akadémia. 253, 416, 352., 4, 3, 5 mell. A népi realizmusnak a lírában Petőfi, az epikában Arany legnagyobb művésze. Népünk jellemvonásait, lelki mélységeit a legmaradéktalanabbul ők fejezték ki. Művészi és nemzeti hivatásuk elvi jelentőségű értékelését örökérvényűen rajzolta meg Gyulai Pál. Amit Vörösmarty Toldy Ferencnek köszönhetett, azt a hivatást töltötte be Arany művészetének tudományos elismertetésében Gyulai. Az ő kritikái, majd klasszikus emlékbeszéde (1883) minden Arany-kutatás alapja. Az elvi értékelésnek ez a precíz határozottsága volt oka, hogy Arany életrajzára annak végső érettségéig, Voinovich könyvéig, oly sokáig kellett várnunk. Eddig két életrajzát ismertük : Gyöngyösy kritikátlan „életiratát" (1901) és Szinnyei Ferenc kitűnő pályaképét (1909), melyben az adatok megbízhatósága versenyez az értékelés biztosságával. Aranyról még két könyv forrásjellegű: Riedl gyönyörű esszéje, a költő belső ,rajza (1887) és Dóczy Jenő Arany Jánosa, mely regényes ,tanulmányokban az elbeszélő művészet eszközeivel állítja elénk a költőben az embert (1929). Voinovich Géza könyve terjedelemben és tartalomban egyaránt legmonumentálisabb költői életrajzunk. Mesterének, Gyulainak művészi leleményét a modern kutatás lélekelemző műgondjával egyesíti. Gyulaiörnismartyja, Papp Ferenc Kemény Zsigmondja mellett a legplasztikusabb arckép, mely eddig magyar költőről készült. Az adatok rendkívüli gazdagsága, a művészi finomságok kiaknázása szempontjából írójának is legérettebb gyümölcse. Arany korának a legapróbb részletekre kiterjedő vizsgálatában messze túlszárnyalja Voinovich eddigi életrajzait: korkép szempontjából Eötvöst (1904), az adatok teljessége és belső egységénél fogva Madáchot (1914). A mult század nagy költői nemzedéke (Vörösmarty, Katona, Kemény, Petőfi, Arany, Gyulai) után Ady fellépéséig hanyatlóban volt a kiváló tehetségek kora. Akkori csodálatos kivirágzása irodalmunknak sem előtte, sem utána ilyen klasszikus gazdagságban többé nem jelentkezett. A „nagy nemzedék" monográfusai éppen e kor utolsó klasszikusának, Gyulainak tanítványai köréből kerültek ki: Ferenczi Zoltán Petőfi, Papp Ferenc Kemény és Gyulai, legújabban pedig Voinovich Arany életrajzával járultak hozzá e korszak irodalmi arcképének tudatosításához, színesítéséhez. Arany életét adatról-adatra kísérni és kimutatni Voinovich könyvének rengeteg új megállapítását, megfigyelését, vagy apró adalékát, az óriási (több mint ezer lap) terjedelménél fogva sem lehetséges. Ezért csak legfontosabb érdekességeire hívjuk fel a figyelmet. A forma és a gondolat küzdelmét és végső összhangját (különösen a belső forma eredeti felfogását) mesteri módon mutatja be Arany művészetében. Amennyire beleéli magát Arany a múltba, annak egyes részletébe, amennyire rekonstruálni tudta az eltűnt életek reális képét és jellemző sorsát (ezt a könyv több helyen is kidomborítja), olyan erudicióval merül el és alkotja újra Voinovich Arany életét, nyomról nyomra kísérve s a művekben mintegy az alkotás folyamatát tükrözve egy-egy lírai darab belső ökonómiájat