Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1951. 39. évfolyam
Műelemzés - Szauder József: Csokonai Vitéz Mihály válogatott művei I–II. Sajtó alá rend., bev., jegyz.: Vargha Balázs 125–128. p.
Jobban sikerült a tanulmány 3. és 4. fejezete, melyekben Vargha ügyesen, jellemzően csoportosította anyagát, úgyhogy az életrajzból a költő politikai állásfoglalása, reálisabb szemléletének kialakulása is kiderül. Az, amit itt feltétlenül szóvá kell tennünk, nem hiba, hanem hiányosság: Vargha Balázs kitűnően s közelről jellemzi a költő személyes sorsát, jó szándékkal, gonddal követi Csokonai politikai fejlődését, de alig ír azokról az objektív kulturális tényezőkről, melyek mint tartalmak a személy haladásának — ekkor politikai haladásának is ! — mértékéül szolgálnak. Az irodalom is lehet az öntudat megváltoztatásának főeszköze valamely ország bizonyos korszakában, írja Révai s ezzel kapcsolatban rámutat a nyelvkérdés fontosságára. Nos, a Csokonainál annyira döntő nyelvkérdésről pl. — néhány sornyi általánosságot kivéve — semmit sem olvasunk Vargha Balázs tanulmányában, annak ellenére, hogy ő maga több ízben hivatkozik a magyar nyelv kérdésének fontosságára. Sort kellett volna kerítenie arra, hogy rendszeresen is megvizsgáltassék Csokonainak sok, a nyelvvel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kijelentése, különösen azok, melyek a változás, a haladás megállíthatatlanságát hangsúlyozzák (pl. a Kleisthoz írott élőbeszédében az is benne van, hogy a „dolgok" változásával kell a névadásnak együtt haladnia, s nyelvbővülés tehát nem pusztán eszmei gazdagodás, hanem a társadalom tárgyi gazdagodásának tükrözője). A másik hiányosság, amit szintén meg kell említenünk, annál is inkább, mivel nem egy marxista irodalomtörténeti tanulmányunkat teszi elvonttá, általánosságban mozgóvá, az esztétikai értékelés hiánya. Vargha Balázs alig mond valamit a Dorottyáról, a Lilla-dalok, a szerelmes versek kérdéséről pedig jóformán semmit sem. A kifejezés, a műfajok Csokonainál annyira fontos problémáit föl sem veti. Arról pl. hogy a szerelmi érzés és ennek sajátos kifejezése szintén a költő elszigetelődésére jellemző, hogy társtalanságát ez a szerelem tette teljessé, anélkül azonban, hogy költőnk művészetét formalizmussá, üres játékká süllyesztette volna, anélkül, hogy népies és realista stílusát elvont, a nemesi vagy polgári szemléletmódnak megfelelő szentimentális modorrá torzította volna, minderről nem olvashatunk a tanulmányban. Ahelyett, hogy részletesen beszélnénk arról, mily döntő kérdések megtárgyalása hiányzik még Vargha Balázs Csokonai-tanulmányából, még egyet — a legösszefogóbb természetűt — szóvá kell tennünk. Erősen hiányoljuk azt, hogy a tanulmány Csokonai helyét és jelentőségét a magyar irodalom történetében konkrétan nem jelöli ki. Költészetének fővonásai, elődeivel való kapcsolata, Kazinczyhoz és kortársaihoz való viszonya, az irodalmi fejlődés és ízlésváltozatok különböző vonalai közötti elhelyezkedése s ennek okai, életén túlmutató irodalmi, költészeti hatása, végül aza tanulság, mely miatt ma, a szocializmus építésének korában is kulturális örökségünk értékei közé kell számítanunk, mindez kimaradt Vargha Balázs tanulmányából. Azt ugyan elmondotta, hogyan hamisította meg a burzsoá irodalomtudomány az igazi Csokonai művészetét, azzal azonban adós maradt, hogy milyen is tk. az igazi Csokonai művészete. Pedig azzal, hogy Csokonai haladó világnézetét — társadalmi gyökérzetével együtt — feltártuk, még nem végeztük el a költő — a művészet szempontjából nemcsak haladó, hanem nagy költő — értékelését. Nem elég azt mondanunk, hogy Csokonai a felvilágosodás legnagyobb magyar költője. Mennyiben, hogyan elődje ő Petőfinek? Nyilván nem a politikai állásfoglalás következetességében, hanem azokban a plebejus tendenciákban, melyek felszívódnak költészetébe s azt ma is élővé teszik. Egyedül a paraszti népiességnek, a legkevésbbé egyoldalúnak alapján volt lehetséges megtestesítenie a korszak társadalmilag is sok irányból eredő ízlésbeli sokszínűségét és úgy testesíteni meg azt, hogy ezzel eredeti magyar költészetet hozzon létre, igazolva az előrelátó Kármán kívánalmait. Az a tény, hogy Csokonai társtalan maradt, elszigetelődött, irodalomtörténetileg abban tükröződik, hogy elkerülte az „iskolákénak, megannyi szerveződő társadalmi réteg képviselői-