Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1952. 40. évfolyam
Tanulmányok - Baróti Dezső: Csokonai „Dorottyá”-ja 156–186. p.
kapcsolatban „legvalódibb magyar couleur locale"-ról beszél, a mű esetleges tendenciájának kérdését mégsem vizsgálja, ezért, amikor a korabeli magyar társadalomhoz való kapcsolatát felveti, valóban alig mondhat mást, mint azt, hogy Csokonai a „18. századvégi dunántúli magyar úri társaság rokokó világának a torzításon át is felejthetetlenül színes képét örökítette meg benne..." s hogy „a Dunántúl, melyet ő annyira szeretett, róla többé le nem törölhető rokokó kedvesség színeivel öröködött meg költeményében . . .". Az előbbi véleményekkel szemben Csokonai a Dorottya Előbeszédében, mint ismeretes, határozottan kijelölt műve tendenciáját, de az író által megadott szempontokat csak kevesen nézték meg közelebbről. Jól tudva azonban azt, hogy az Előbeszéd megfogalmazásába a cenzúra figyelmének elterelése is erősen belejátszott, egyelőre jobb lesz, ha Csokonai szavaitól függetlenül indulunk el a kérdés megvizsgálására. Vizsgálódásunkat lényegesen megkönnyíti, hogy az világirodalmi környezet, amellyel a Dorottyát eddig kapcsolatba hozták, épp a különböző tendenciózus műfajok, a vetélkedések és a komikus eposzok környezete. Tendenciózus tartalomra utalnak a Dorotjának eddig csak mellékesen érintett folklorisztikus vonatkozásai is. A „Dorottya" és a folklore A Dorottyának és mellette Csokonai egyéb műveinek folklorisztikus vonásai, újabb, az eddigieknél módszeresebb vizsgálatokat kívánnak. Nem elégedhetünk meg többé azzal, hogy kijelöljük azokat a helyeket, ahol Csokonai népszokásokat ír le, vagy ahol a népnyelvből és a népköltészetből vett szavakat, formulákat használ. Azt kell megnéznünk, hogy mindez mikép befolyásolja mondanivalóját. Minden irodalmi alkotás folklorisztikus jellegének feltétele — amint erre a szovjet irodalomtörténetírás módszerei megszívlelendően figyelmeztetnek — ugyanis az, „hogy folklórforrásai legyenek eszmei, nem pedig formai értelemben". A Dorottya folklorisztikus elemeinek az eddigiektől eltérő vizsgálatához talán az visz legközelebb, ha előbb azt a felfogást vesszük revízió alá, mely szerint a Dorottya a magyar irodalomban és folklorban sem ismeretlen . Csokonai. Budapest, 1936. 60—65. — Takács Gyulának a Dorottyáról írott tanulmánya (Válasz 1949.) érinti a tendencia kérdését is. A tanulmány mégis inkább a Dorottya néhány, eddig alig érintett kaposvári vonatkozásának felderítése miatt érdemel figyelmet. A Magyar Klasszikusok Csokonai-kötetének (Budapest, 1950) bevezetése — Vargha Balázs munkája — már határozottan hangsúlyozza, hogy a Dorottya a korabeli nemesség életének páratlan reális kritikai ábrázolása, részletes elemzésére azonban nem tér ki. (I. XXIX. 1.) A Dorottyában megnyilatkozó társadalomkritikáról néhány szót újabb tankönyveink is szólnak. A „Magyar Irodalomtörténet a gimnáziumok számára" (I. rész Budapest, 1950.) lényegében véve helyesen állapítja meg, hogy Csokonai a Dorottyában a „vidéki nemesség életének nagyszerűnek vélt, de valójában kicsinyes mozzanatait teszi nevetségessé", továbbá, hogy maga Dorottya is a „nemesi, úri társadalom torz képviselője". Révész Ferenc Csokonai Vitéz Mihály c. tanulmánya (Bp. 1951) megjelenésekor szövegünk már ki volt szedve. 4 A kérdés legalaposabb összefoglalásai: Gulyás József: Népi és folklorisztikus elemek Csokonai műveiben. Ethnographie, 1923—24., * 151. Ugyancsak tőle: Csokonai népies vonásai. (Csokonai tanulmánya. Sárospatak, 1926. 1—12.) V. ö. még Elek Oszkár: Költőink képzelete és a népmesék. Irodalomtörténet 1915., 306. és Lengyel Dénes: A Dorottya népiessége. Irodalomtörténet, 1937., 116. ) E. V. Gippiusz, a moszkvai Néprajzi Intézet tudományos tanácsának ülésén mondott beszédéből. Szovjetszkaja Etnografija, 1948., 3. (V. ö. Irodalomtörténet, 1949., 2., 211.)