Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1952. 40. évfolyam
Műelemzés - Vargha Balázs: Révész Ferenc: Csokonai Vitéz Mihály 240–242. p.
Vesd össze Révész: 5—6. 1. és Mód — 1951-es kiadás — 27. 1.) Ezenkívül hivatkozik egy ízben Pándi Pálra, s ebből az alkalomból három oldalnyi anyagot szabad átírásban közöl a tanulmányából. De az egész könyv nem említi sem Waldapfel József tanulmányát, sem a Magyar Klasszikusok válogatott kiadását. Nem kívánjuk, hogy egy ismeretterjesztő mű filológiai apparátussal legyen megterhelve, de azt hiszem megkívánhatjuk egy olyan tanulmánytól, amely a Magyar Irodalomtörténeti Társaság égisze alatt jelenik meg, hogy a Társaság folyóiratában megjelent alapvető cikket és a Társaság szerkesztésében megjelent válogatott kiadást megemlítse, már csak azért is, hogy elmélyülésre buzdítsa az érdeklődő olvasót. Méginkább hiányoljuk a hivatkozást azért, mert Waldapfel tanulmányának és a válogatott kiadásnak alapos felhasználása lépten-nyomon kitűnik a könyvből. A szerző olyan nagy mértékben dolgozott kész anyagból, hogy lábjegyzetei is néhol szó szerint azonosak a válogatott kiadás jegyzeteivel(109. és 116. 1.). Itt-ott ráismerni vélek azokra a szóképekre, fordulatokra is, amelyeket a válogatott kiadás előszavában használtam. (Pl. 81. 1.: Az a viszonylagos légüres tér, amely debreceni tartózkodását jellemezte, éltető levegővel telítődött.) Ez természetesen nem lényeges kérdés, de jól jellemzi a szerzőnek forrásaihoz való viszonyát. Nézzük meg részletesebben, hogy milyen a könyv kidolgozása. Közel egyéves bevezetője összefoglalás a XVIII. század második felének történelmi, társadalmi és kulturális képéről, jórészt Mód Aladár műve alapján, ezzel a címmel: „Magyarország helyzete Csokonai korában". Ez a bevezető alig van kapcsolatban a többi részekkel, nem törekszik arra, hogy a történelmi és művelődéstörténeti adatokat Csokonaira nézve válogassa ki. Az életrajz és a vele kapcsolatos elemzések két részre oszlanak: „A debreceni évek" és „A terroruralom évei". A beosztás helyes, Csokonai működése valóban két, élesen elhatárolható részre válik. Az egyes versek idézése azonban nem veszi figyelembe az éles határt és többször ellene mond az alapszerkezetnek. Egy helyen (a 36. lapon) említi is a szerző, hogy azért idéz itt a Culturából és a Dorottyából, hogy Csokonai hazafiságáról teljesebb képet adjon. Azt azonban nem indokolja, hogy a „Búcsú a magyar múzsától" miért kerül a dunántúli vándorlás időszakára (75.-76. 1.), holott a sárospataki jogászkodás emléke, tehát jóval korábbi. Még gorombább időrendi tévedés a 73. lapon: „Martinovicsékat meggyilkolták, barátait bebörtönözték, legjobb barátja, Földi János pedig a hajdúhadházi temetőben porladozik" — írja a költő komáromi csalódása idején, pedig Földi csak négy évvel később, 1801-ben halt meg. Pontatlanság jellemzi a szerzőt egyéb adatok felhasználásában is. Szilágyi Gábort a költő ősi ellenségének mondja (20. 1.), pedig összetűzésük előtt baráti leveleket váltottak (lásd Csokonai leveleit Szilágyi Gáborhoz). Tempefőit úgy jellemzi, mint az irodalomért lelkesedő szegény költőt, noha a darab alaposabb elolvasása után nyilvánvaló, hogy előkelő származású — éppen ez a dráma egyik érdekes problémája. Nem felel meg a valóságnak az a megállapítása sem, hogy Lázárnak, Karnyóné boltoslegényének az alakját debreceni emlékei alapján mintázta meg, mert azok a háborús adatok, amelyeket Lázár összezagyvál, éppen az 1798-as év hadjárataival függnek össze. Érdekes ,még megemlíteni azt a magyarázatot, amelyet Révész egy Csokonaiidézethez fűz. „Valóságos érzéseim ritkán engedték eszembe jutni, hogy én poéta vagyok, vagy még a jövendőben erotikus író kerekedik belőlem" — ez az idézet. „Az úri társadalom nem tűrte az őszinteséget még a szerelmi élet területén sem" — ez a magyarázat. Pedig Csokonai éppen nem a pajzán verseire gondolt, mikor önmagát mint „erotikus írót" jellemezte, neki ez a kifejezés egyszerűen szerelmi költemények íróját jelentette, például Himfyt, aki egyáltalán nem „erotikus" a szónak mai értelmében. A szerző stílusát nem jellemzi az a tiszta pontos fogalmazás, amely éppen a népszerű műveknél igen fontos. Igyekezett élénken, színesen írni, de ez sok helyen frázisosságba és képzavarokba vitte. Pl. „ ... Ausztria sasszárnya alá kell menekülnünk, mert a magyar nép önálló nemzeti léte felett a történelem megkongatta a lélekharangot" (34. 1.). „A reményt adó kék foltokat is sűrű felhők takarják el" 16 Irodalomtörténet — 6 1