Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1957. 45. évfolyam
Műelemzés - Kovalovszky Miklós: Domby Márton: Csokonai élete és kortársak emlékezései Csokonairól. Sajtó alá rend., jegyz.: Vargha Balázs 116–118. p.
1816-ik esztendőben készített, de késvén, attól elmaradt" (7). Az életrajz pótlásaként Márton Csokonai egykori csurgói tanítványának, a költő halála idején pedig özvegy Csokonainé debreceni kosztosdiákjának, Gaál László ügyvédnek rövid életrajzi vázlatát használja fel a kiadás élőbeszédében. Gaál a költőnek igen sok kéziratát őrizte, eredetiben és másolatban. Ezeket később átadta az Akadémiának, illetve Toldy Ferencnek, az 1844(—46). évi Csokonai-kiadáshoz. Akkortájt írta össze, ugyancsak Toldy kérésére, a költőre vonatkozó emlékezéseit és életrajzi jegyzeteit. Márton kiadásának előszava és a bele iktatott Gaál-féle vázlat mellett ezekből a terjedelmesebb jegyzetekből is bő szemelvényeket közöl a mostani kis gyűjtemény. A három szerző munkája tehát nemcsak tárgyánál fogva, hanem keletkezésük körülményei folytán is szorosan, szinte szervesen összetartozik. Jelentőségük főként az, hogy mint az első, kortársaktól, szemtanúktól és barátoktól származó emlékezések, nélkülözhetetlen alapját alkotják Csokonai életrajzának. Domby könyvéből megismerjük a költő debreceni diákéveinek ifjúi vidámságát, a bontakozó tehetség szellemi mohóságát és hol játékosan csapongó, hol érzékenyen komoly kedélyét. (Itt olvasható a „csapot-papot felejt" híres esete is.) Gaál jegyzetei a költő családjáról, gyermekkoráról, a debreceni kollégiumból való kicsapásának körülményeiről, somogyi és különösen csurgói tartózkodásáról, végül pedig haláláról közölnek érdekes adatokat. A Márton-féle Előbeszéd, illetve a Gaálféle vázlat fő érdekessége és értéke Csokonai debreceni professzorainak, pataki barátjának s végül édesanyjának levélbeli nyilatkozata. Az egyes szövegek jellege és értéke természetesen nem egyforma. Domby bőbeszédű, sokszor nehézkes és fellengős, bölcselkedő méltatása inkább Csokonai emberi és költői egyéniségéről ad meleg, rajongó képet. Gaál adatokban gazdag, közvetlen, természetes hangú emlékezéseinek pedig inkább életrajzi és jellemző értékük van. A két írás szerencsésen és hasznosan egészíti ki egymást. Mindegyikben külön is élvezzük a magyar nyelvnek deákosságában is jó ízeit, zamatát. Mivel a Magyar Könyvtár hasznos és dicséretes programja irodalmi ritkaságoknak és régi, gyakran a kutatók számára is nehezen hozzáférhető munkáknak újra való közzététele, nemcsak az egyszerű olvasók, hanem a tudomány igényeit is figyelembe kell venni az egyes kötetek sajtó alá rendezésében. A legfontosabb kérdés a szövegközlés módja. A filológus igénye a betűhű, esetleg hasonmás-kiadás volna, a tágabb olvasóközönségé a könnyen olvashatóság. Ezt a két szempontot kell a kiadványokban összeegyeztetni. Az eredmény — ezzel előre számolnunk kell — a legjobb szándékkal is csak felemás lehet. Vargha Balázs az Utószóban közli röviden a szöveg korszerűsítésében követett eljárásának elveit : „Domby Mihály művét szó szerinti hűséggel adjuk közre. A szöveget közelebb hoztuk a mai helyesíráshoz, de vigyáztunk arra, hogy a szerző beszédmódjára utaló sajátságok ne vesszenek el. A ma már nem közkeletű rövidítéseket feloldottuk" (127). Mindez nyilván a többi szöveg közlésmódjára is áll. Ezek az elvek általában helyesek, de a részletekben, alkalmazás közben könynyen eltorzulhatnak. Hogy lássuk, milyen mértékben sikerült összehangolni a két ellentétes igényt, próbaképpen egybevetettük Márton Élőbeszédének eredeti és most kiadott szövegét. Az eltérések meglehetősen szabálytalan képet adnak, és a tanulság bizony nem megnyugtató. A helyesírási módosítás legfeltűnőbb és leggyakoribb a kettőzött mássalhangzók esetében. Például ugyanazon a lapon (109) az eredeti ahoz-t nem írták át a mai ahhoz-ra, az eredetiben is,a mai szabálynak megfelelő efféle alakból pedig eféle lett az új kiadásban. — Hasznos az eredetiben pontatlanul használt írásjeleknek a mai szokás szerinti, az olvasást és a megértést megkönnyítő, szabatos kitétele. Óvatosságra van azonban szükség itt is ; nem ártana [ ]-ben jelezni a pótlást, mint általában minden helyesbítést, szövegkiegészítést. Az eredetiben a közbevetett részeket vesszők különítik el, az új kiadásban gondolatjeleket találunk helyettük. Ez többnyire szükségtelen, meg is hamisítja az eredeti szövegformát, s néha értelmi zavart okoz, mint pl. a 117. lap első bekezdésének utolsó mondatában, amely a gondolatjelek elhagyásával válik értelmessé. Másutt meg gyakran elmaradnak az eredetiben használt tagoló gondolatjelek. A 118. lap első bekezdésének Méltó szava mögül hiányzik a vessző, amely figyelmeztet, hogy az a szó nem jelző, hanem állítmány. Kettőspont helyett pont és utána nagybetűs új mondatkezdet szakítja ketté a 115. lap közepén levő hosszú mondatszerkezetet. A szerző beszédmódjának, kiejtési sajátságainak megőrzéséhez tartozik a magánhangzók értékének pontos jelölése. Az eredeti é hangú változatok e hangúvá lettek a következő esetekben : verselésbeli (110) évele (117), tapasztalásbeli (119). Az ismértetni alak viszont esmertetni az eredetiben