Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1959. 47. évfolyam
Tanulmányok - Pándi Pál: Egy szakasz Petőfi útján 344–370. p.
ajánlotta Vahot figyelmébe Petőfit. Márpedig Vörösmarty nagy tekintély volt ekkoriban, mondhatni abszolút irodalmi tekintély ; arcképe ott függött Petőfi debreceni szobájának falán is. A vahotimreség hatását Petőfire ott kell keresnünk, ahol az év eleji, Vahot előtti önarcképek érvényének kiterjesztését, vagy látszólagos kiterjesztését tapasztaljuk a költő útjának olyan szakaszára, amelyen a fővonaltól már távolabb esik a bohémes önarckép. A második bordalcsoport tulajdonképpen egyfajta prolongálása a koratavaszi önarckép-verseknek — ám boros-iszákos tónusban. Lehet ez az ifjúi kedély szertelen csapongása, lehet — a versek egy részénél — az őszi szüretek alkalmi hatása, s mindezekkel, no meg a közönség visszhangjára való hallgatással együtt, a Pesti Divatlap és Vahot Imre szellemének, illetve biztatásának eredménye. A peleskeiség, amelynek szembetűnő jeleire a költő ruházkodásán már felhívtuk a figyelmet, át-áthatott lírájára is. Mint láttuk, az idillizáló népiesség hatása sem volt erős, egészennyilvánvalóan, direkt módon talán csak az Est című költeményen mutatkozik, itt is elfinomítottan Petőfi ízlése által. A költő egészséges plebejus ösztönei jórészt elhárították a népieskedő liberalizmus irodalmi beszivárgásait, sőt , olyan mesterműben tette tudatossá Gvadányi aktualitásának jelentését, amelyben nyoma sincs a hamis, ál-népi értelmezésnek. Nincs ennek nyoma — külön-külön vizsgálva azokat — boldalaiban és a rokonkölteményekben sem. De hogy az év nyarán és őszén még gyakorta nyúl ehhez a kifejezési eszközhöz, hogy visszavisszatér az év folyamán olyan fiktív vagy csak elrajzolt önarcképi vonásokhoz, amelyeknek értékes, lázongó tartalmát más verseiben már jelentősebben kifejezte, — ebben, tehát egy ízlésállapotnak a költői fejlődés belső tényezőivel már aligha magyarázható meghosszabbításában érezzük a vahoti légkör, a vahoti tolmácsoláson átszűrt közönségvisszhang hatását a Pesti Divatlap Petőfijén. Később, a költő alakuló ars poétikájáról szólva, művészi elveinek és gyakorlatának szembesítésénél, rá kell majd mutatnunk arra is, hogy a ahotimre -i magyarosnépies ízlés-eszményben átmeneti szövetségesre, támaszra találhatott Petőfi a bajzai-vadozsándori érzelmességgel, holdvilágszürcsöléssel szemben. S a korviszonyok között ez a második bordalcsoport is rendelkezett azzal a polemikus energiával, mely az életszerű, realisztikus líra természetes tulajdona volt az elvont, puha, szentimentális, üvegházi költészet elenében. Ez a körülmény is felad egy kérdést : hogyan lehetséges az, hogy Petőfi közelebb kerül a liberalizmus nemesi oldalát élénkebben tükröző Vahot Imréhez és eszményeihez, mint a polgáriasabb színezetű Bajzához és Vachott Sándorhoz — de ezt a problémát itt éppen csak jelezzük s a válaszra később kerítünk sort. Mindeddig azt igyekeztünk bizonyítani, hogy a különböző lírai nemekben nem a szerepjáték a döntő, meghatározó mozzanat, hanem a költői egyéniség érvényesülése, kölcsönhatásban a táguló élménykörrel. Ennek egyik — meghaladandó — eszköze egyfajta „szerepjáték" is, amely voltaképpen szerepteremtés—szerepjáték és szerepkritika komplexuma — végső soron az önkifejezés érdekében. A különféle verscsoportok elemzésekor rámutathattunk arra is, hogy a megalkotott szerep sohasem nélkülöz valamilyen ténybeli, élménybeli vagy legalább kedélybeli rokonságot a költővel, s arra is, hogy egyes életelemek, azaz részmozzanatok felnagyítása és önállósítása a szerepalkotás révén, vagy személyes vonatkozás nélküli, fiktív elemekkel való keverése és eltúlzása , éppen hogy alkalmas lehet a költői lényeg élesebb, plasztikusabb, tisztább érvényesítésére. De az 1844-esesztendő újsága valójában az, hogy a népdal zsáner, zsánerező önjellemzés és bordal virágzása vagy másodvirágzása mellett előretör a közvetlen önkifejezés lírája, s már olyan költemények jelentik a mércét, mint Az Alföld, Egy estém otthon, Füstbement terv, a költői levelek, s az évzáró, szép Búcsú 1844-től. Ha pedig alaposabban körülnézünk az „önarckép-versek" és a második boldalcsoport tájékán, akkor észre kell vennünk ennek a tendenciának érvényesülését számos kisebb költeményben is. Alakulóban van itt egy másik önarckép, az előbbinél direktebb módon megrajzolt s részleteiben hitelesebb amannál. Ha a korábbi képen a szerepszerű túlzások mögött, sőt éppen a túlzásokban felfedeztük az