Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1959. 47. évfolyam
Tanulmányok - Pándi Pál: Egy szakasz Petőfi útján 344–370. p.
PÁNDI PÁL EGY SZAKASZ PETŐFI ÚTJÁN* Petőfi 1844 tavaszán írta „megbotránkoztató" verseinek azt a csoportját, amelyből bohém, könnyelmű, léha poéta-arc nézett a közönségre. Ez év márciusának és áprilisának pajkos szülöttei a Javulási szándék, Betegségemben, Gazdálkodási nézeteim, Deákpályám, tehát azoknak az önarckép-verseknek zöme, amelyeken a kritika és a közönség mosollyal vagy felháborodással bámulta a petőfiség tipikusnak vélt jeleit. Ugyanez év tavaszán, nyarán és őszén keletkezett az a „második bordalcsoport", amelynek korábbi darabjai az önarcképversekkel tartanak közeli rokonságot, később született társaik pedig az évvégi líra eszmeköréhez húznak. (Furfangos borivó, Dáridó után stb.) De a költő fejlődésének egészét vizsgálva , ez a nyári, őszi bordalcsoport már nem vág a fejlődés fővonalába, némi túlzással azt is mondhatnók, hogy túlhaladott műnem Az alföld és a családversek után, a költői levelek és kikristályosodott népdalok és zsánerek környezetében. S éppen ennek a verscsoportnak meghaladásával születő harmadik bordalcsoport — pontosabban a harmadik „boros" verscsoport — beleilleszkedése a fejlődés fővonalába igazolhatja majd a korábbi termés másodlagos szerepét a lírai kibontakozásban. Petőfinek Pákh Alberthez 1844 április 15-én írt levelében már a következőket olvassuk : „Lemondok tehát a színi pályáról, s tudod mi leszek ? vagyis mi vagyok már úgyszólván ? hát izé , a Regélő segédszerkesztője, a jövő félévtől kezdve Vachott Imre mellett. Már bizonyos Bajza, Vörösmarty, Nagy Ignác s átaljában mindnyájan helyeslik e lépésemet. Vachott Imre maga szólított föl." Tudjuk, hogy Petőfi már e levél megírása előtt (április 7—9) meglátogatta szüleit, majd rövid pesti tartózkodás után április közepétől június közepéig időzött Dunavecsén. Részint itt, részint Pesten írta feltűnést keltő önarckép-verseinek zömét, márciusban és áprilisban, tehát mielőtt még tartós kapcsolatba került volna Vahot Imrével. Ezek a versek a pesti pálya küszöbére lépő Petőfi játékosan rikító névjegyei. A keserves debreceni tél, a megkínlódott gyalogút Pestre, az egri kedves fogadtatás, az első pesti közöny, majd Vörösmarty pártolása : ezeknek a hideg-meleg élményeknek váltakozó hatása nyilván mélyebben érintette a bohém életfilozófiát sugárzó versek költőjét, mint első találkozásai Vahot Imrével. Vahot, aki jószemű szerkesztő és üzletember volt, észrevehette ezekben és a rokon-költeményekben a „neki valót", különösen ha tekintélyek is álltak a fiatal poéta mögött. Hiszen jól tudta ő, hogy az Athenaeum köreiben — ha nem is „futtatják" de megbecsülik Petőfit, s nyilván tudta Vahot azt is, hogy a Regélő Pesti Divatlap ezévi 3. számában Erdélyi János írta a leendő segédszerkesztőről, hogy „A lyrai pályán valamennyi felett, kik 1840 óta léptek fel, kiemelendő Petőfi Sándor", s hogy „neki olly életének kell lenni, hol közel van hozzá minden költői anyag s nem kell zaklatni a phantasiai képekért s érzésekért". Nem is szólva arról, hogy minden valószínűség szerint Vörösmarty személyesen * Részletek egy előadásból. Regélő Pesti Divatlap, 1844. január 11. Levelek Ottiliához.aláírással. 344.