Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1976. 8/58. évfolyam
Műelemzés - Julow Viktor: Vargha Balázs: Csokonai Vitéz Mihály 449–453. p.
Szemle 4SI akkor Jénában tanuló Császári Loósi Pált, akit Csokonai ideiglenes minőségben helyettesített. Amiben nem is a mikrofilológiai eredmény a fontosabb, hanem ahogyan Vargha Balázs a konvencionális vígjátéki figurán átütő, Loósiról mintázott egyedi vonásokat felismerve, a darab befejezésében, Szászlaki sértődött elkocsizásában Csokonai titkos vágyképét fedezi fel (241—245.). Hiába hangoztatta a földönfutó költő, hogy függetlenségre, kötetlenségre van szüksége, bizony szívesen lehorgonyzott volna a csurgói gimnáziumban. De ennél konkrétabb új eredményekhez is vezethet ez az apró jelekből olvasó módszer, így a Kazinczy—Batsányi —Csokonai és Ilosvay Krisztina között szövődő különös szerelmi négyes és vetélkedés bravúrosnak mondható „desiffrírozása", amely egyúttal kulcs az Eurydicéhez írt versek hátteréhez. Különös képessége van Vargha Balázsnak helyzetek, jelenetek újraképzeléséhez. Akadnak ugyan eközben önkényes következtetései is, így arról: Lilla családja elfogadta Csokonait hivatalos udvarlónak, hiszen akkor nem írhatna a poéta a „nyilvános Köszöntő" versben „afféle névnapi puszi"-ról, amely „a reménybeli fiatalember kiváltságos reggeli csókja". (183.) Ez így tetszetős és önmagában korrekt következtetés, csak éppen semmi sem bizonyítja a Köszöntő „nyilvános" voltát. Az ilyen, a regényes életrajzokhoz húzó fantáziálás helyett azonban sokkal inkább jellemző a könyvre az életmozzanatok, néha szinte pillanatok tárgyilag megalapozott rekonstruálása, a legmegkapóbban talán a Lilla-regény egyes fordulatainak érzékletes feltámasztásában (különösen: 184 — 190.). Nem kell külön hangsúlyozni, mit jelent ez a könyv olvashatósága, élményszerűsége szempontjából. Szinte példátlan, hogy ez a fő célkitűzésében népszerűsítő könyv gyakran dolgozik a még sokszor a fiatalabb irodalmár-nemzedék szemében is száraz, unalmas szövegfilológiai módszerekkel, bizonyításokkal. Pedig ahogy pl. a Földi Rózsa, A tihanyi echóház szövegváltozatait egybeveti, s abból élet- és fejlődésrajzi, valamint a költő alkotásmódjára vonatkozó következtetéseket von le, az nemcsak tanulságos, hanem még a laikus számára is izgalmas (75 — 76., 139 — 144.). Költőélet és személyiség nem szakítható el a művektől. A Csokonaié kivált nem, két okból is. Az irodalomnak, az íróhivatásnak a romantikától kezdve datálható egy vitalisztikus felfogása, amelyben az élet, a megélés a primér, a mű pedig annak lecsapódása, megvallása (Ady: „Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga"). A régi költő művei — Csokonai különösen az —, áhítatos szolgája a műnek, a mű tökélyének. Emellett Vitéz fő élettartalma és tragédiája az alkotásai nyilvánosságáért folytatott szívós és kudarcokkal tele harc. Helyesen tette tehát Vargha Balázs, hogy könyvét sűrűn átszőtte az életmű ismertetésével és elemzésével, a művekre vonatkozó sok találó, gyak.