Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1991. 22/72. évfolyam
Figyelő - Tarnai Andor: Tolnai Gábor, 1910–1990 635–636. p.
EMLÉKEZÉS TOLNAI GÁBOR 1910-1990 Az idén 80. esztendejébe lépett Tolnai Gáborról szűkebb környezetében, az Eötvös Loránd Tudományegyetem régi magyar irodalmi tanszékén, a bölcs és szeretett főnöknek kijáró tisztelettel már vagy húsz esztendeje úgy beszéltek, hogy ő az „öreg". Ez az „öreg" szívesen beszélt azokról, akik a véges emberi lét szabályai szerint hozzá képest voltak öregek, vagyis egy nemzedékkel előtte jártak: Sik Sándorról, Mészöly Gedeonról és Zolnai Béláról, a Szegedi Fiatalok egyetemi oktatóiról, fiatalkorának pesti éveire emlékezve Babits Mihályról és Schöpflin Aladárról, akiknek körében gyakran megfordult, amikor az Országos Széchényi Könyvtárban „ádobos"-ként dolgozott, beszélt egykori kollégáiról, főként Halász Gáborról, aki most 89 éves lenne, de meghalt a „végzetes esztendőben", hosszan és szívesen mesélt Hoffmann Edithről, Rédey Tivadarról és arról a másik pesti körről, amelynek tagjait árnyékrajzokban örökítette meg az egykori Hoffmann-ház úrnője: az ő képeiket adta aztán ki Tolnai Gábor utolsó, 1988 nyarán megjelent könyvében, amikor egykori barátainak levelezését már kézirattárakból kellett összeszednie. A tanszék szeretve tisztelt öregje az évek során, ahogy „nőttek az árnyak", egyre színesebben emlékezett, mert amit megélt, teljes írói és tudósi világképpé formálódott benne. E kettőt elválasztani sem lehet sokszínű életművében. Halász Gábor már 1939-ben azt írta róla, hogy az erdélyi főurakról szóló könyve „iskolapéldája a jó összefoglalásnak és a ... beléfektetett lelkesedés folytán nemcsak tudományos, de irodalmi mű". Mint tudós vette vizsgálat alá Szenes Molnár Albertet, Tótfalusi Kis Miklóst, Bethlen Miklóst, Lázár Jánost és Teleki Józsefet, de mint író korántsem csak a tudósoknak írta tanulmányait, hanem a magyar hagyományoknak is megfelelően egy bizonyos szélesebb olvasóközönségnek: azoknak, akik számára a közérthetőség és az olvasmányosság többet jelentett, mint a filológiai pontosság vagy pontoskodás. Tolnai Gábor mint író fogadta második hazájává Itáliát, amelyet diplomataként és magános utazóként egyformán ismert. Az író, a visszaemlékező és az adatokat gyűjtő tudós egyformán munkált benne