Kulcsár Szabó Ernő szerk.: Irodalomtörténet, 2007. 38/88. évfolyam
Műelemzés - Szilágyi Márton: Két újabb Csokonai-könyvről. Demeter Júlia–Pintér Márta Zsuzsanna: „Jöszte poétának”; Egy ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény; Lukács László: Csokonai a néphagyományban 257–263. p.
SZILÁGYI MÁRTON nevére irányuló kutatásokban, a több évtizedes munkával feldolgozott s kezelhetővé tett Csokonai-recepció textológiai tanulságai újabb interpretációs lehetőségeket kínáltak az értelmezések számára. Éppen ehhez a kivételes eredményhez képest — hiszen a magyar irodalomtörténeti kutatás általában is csak nagyon kevés esetben dicsekedhet befejezett szerzői kritikai kiadásokkal — váratlan és örvendetes fejlemény, mi több, a tervezhetetlen kutatás látványos példája, hogy Szatmárnémetiben, a Szatmár Megyei Könyvtár régi anyagában két kutató egy eddig ismeretlen, kéziratos Csokonaiversgyűjteményre bukkant. Az ott és akkor éppen más irányú, drámatörténeti vizsgálódásokat folytató szakemberek (Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna) nemcsak a találat filológiai jelentőségét ismerték fel, hanem igen gyorsan fel is dolgozták a kéziratot, s miután felfedezésükről több, előzetes cikkben is számot adtak, még a 2005-ös évforduló keretében, önálló kötetben is kiadták a Szatmárnémeti Gyűjtemény névre elkeresztelt versfüzet teljes anyagát. Valami olyasmi történt itt, aminek természetesnek kellene lennie, de ami bizony csak többszörösen is szerencsésnek nevezhető fejlemények következtében állhatott elő: a véletlen felfedezést - ráadásul egy határon túli közgyűjtemény anyagában - olyan szakemberek tették, akik képesek voltak megfelelő színvonalon feldolgozni az anyagot, s élni tudtak azzal a lehetőséggel is, hogy számos közreműködő előzékeny segítségével (közülük emeljük ki a lektort, Debreczeni Attilát és a sorozatszerkesztőt, Fenyő Istvánt) azonnal publikálják is azt. Nagyon gyorsan — bár mondhatnánk persze úgy is, a megfelelő időben és formában — válhatott így a Szatmárnémeti Gyűjtemény részévé a Csokonai-életműről folytatott filológiai kutatásoknak. A kéziratos versesfüzet jelentősége ugyanis, ahogyan ez ebben a kiadásban elénk tárul, nem merül ki abban, hogy néhány esetben autográf szövegforrást kínál bizonyos, eddig nem ismeretes Csokonai-versekhez, más esetben pedig gazdagítja az egykorú (autográf és mástól származó) másolatok körét. Ahogyan ezt a bevezető tanulmány is — kellő visszafogottsággal — leírja, sokkal lényegesebb az, hogy a Szatmárnémeti Gyűjtemény felbukkanásával előkerült egy olyan típusú füzet, amelyhez fogható, eddig mindössze egyet ismert a Csokonai-filológia, az ún. Zöld Codexet. Ez utóbbit pedig a kritikai kiadás úgy kezelte, mint Csokonai diákkori verseinek hitelt érdemlő forrását, s ez a szemlélet meghatározta azt is, ahogyan az irodalomtörténeti kutatás a benne található szövegek státusát megállapította. A Szatmárnémeti Gyűjtemény felbukkanásával azonban nemcsak a Zöld Codex egyedisége szűnt meg, hanem jelentősége is alapvetően átminősült: a Szatmárnémeti Gyűjtemény első, 195 lapos egysége ugyanis nyilvánvalóan Csokonai preceptori működéséhez kapcsolódik, s egyik, kétséget kizáróan nem azonosítható diákjának az előzetesen megadott kritériumok szerint 2007/2 • RECENZIÓK