Iskolakultúra, 1997/1 (7. évfolyam, 1-7. szám)
1997 / 4. szám - SZEMLE - Szoleczky Emese: A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai négy tételben
Iskolakultúra 1997/4 A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai négy tételben Másfélszáz esztendeje annak, hogy elkészült a Nemzeti Múzeum mai, Pollack Mihály tervezte épülete. E jeles évfordulóra teljes egészében megújult, korszerűsödött a patinás intézmény. A felújításnak köszönhetően mintegy kétszeresére bővült a kiállítási tér, a millecentenárium tiszteletére elkészültek az új történeti kiállítások. 1. tétel Az 1996-os esztendőnek, a millecentenárium évének mi is lehetett volna szebb és méltóbb nyitánya, mint a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett „Őseinket felhozod..." - A honfoglaló magyarság című kiállítás? Szerzői nem kevesebbre vállalkoztak, mint arra, hogy átfogó képet adjanak a honszerző magyarok életéről, társadalmáról, műveltségéről és művészetéről, s ezzel járuljanak hozzá ahhoz, hogy a honfoglalás 1100. évfordulóján méltó, helyes nemzeti önértékeléssel tekinthessünk eleinkre s magunkra - nem a dicsőség keresésének, de nem is az ellenkező szándékával. A kiállítás mintegy száz év, nagyjából a 890-es évek közepétől a Géza fejedelem és Szent István uralkodásáig terjedő időszak régészeti leleteit vonultatta fel. Huszonhét kisebb-nagyobb közgyűjtemény - határon innen és túlról - kölcsönzött e bemutatóra műtárgyakat - az anyag gazdagsága ennek megfelelően lenyűgöző volt. A kiállítás a kupolateremben kezdődött, ahol a látogatókat felállított jurta (nemezsátor) fogadta. Manapság még a kisiskolások is betéve fújják: ilyenben laktak ősienk, ha vándoroltak; hogy szétszedhető és néhány óra alatt összerakható pusztai lakóalkalmatosság volt, melynek felállítása ügyességet, csapatmunkát kívánt; hogy a jurta oldalát adó, széthúzható, egymással összeerősíthető farácsok (keregek) száma határozta meg a sátor nagyságát - a felállított példány hat kereges lehetett. Ebbe illesztették az ajtó keretét, majd kezdődhetett a tető felállítása. Ezután hosszú, villaszerű rúddal hatalmas fagyűrűt emeltek fel a leendő kupola magasságába, amelynek az oldalán, külső peremén levő lyukakba illesztették sűrűn egymás mellé a tetőszerkezetet alkotó rudakat. Ezek alsó, görbített végét a kerege rácsszerkezetének x alakú találkozási pontjaihoz rögzítették. Ha a faváz kész volt, akkor a keregekre kívülről hengerpalást-szerűen nemeztakarót erősítettek, majd erős, színpompás szövetcsíkok segítségével két, egymással némi átfedésben levő fél csonkakúp-alakú nemezpalástot borítottak a jurta tetőszerkezetére. A felső fagyűrűre - amely a füst kiengedésére szolgáló nyílás -, külön nemeztakaró-darab került, amelyet tetszés és szükség szerint borítottak rá vagy távolítottak el róla. Meghatározó jurta-élményem jut eszembe a nemezsátorról, s vele kapcsolatban tulajdonosa, a fájdalmasan fiatalon elhunyt turkológus ismerősünk, Mándoki Kongur István. Az ő hasonlóan tekintélyes méretű kazah jurtáját állítottuk fel az 1983-as év telén a Hadtörténeti Múzeum egyik termében, amelyet széltében-magasságában egyaránt kitöltött. Bemutatása komoly közönségsikernek ígérkezett, s ezt először magunkon, munkatársainkon mérhettük le: összeállításában mindenki részt akart venni, legalább nézőként; egyszerűen jó érzés volt ránézni, benne lenni. Közművelődési célra is használtuk, a nejlonnal leterített nemezszőnyegekre rá lehetett lépni, igaz, csak cipő nélkül. Tudomásom szerint budapesti iskolások tömegesen akkor fordulhattak meg először jurtában. Foglalkozásainkon le lehetett a tűzhely-rekonstrukció mellé telepedni, ahogy azt az 123 Szemle