Iskolakultúra, 2000/1 (10. évfolyam, 1-7. szám)
2000 / 3. szám - KRITIKA - Trencsényi László: Lengyel László esete Lengyel Lászlóval (Szőnyi Erzsébet, szerk.: Kodály Zoltán nevelési eszméi a harmadik évezred küszöbén)
Szönyi Erzsébet: Kodály Zoltán nevelési eszméi a harmadik évezred küszöbén hézagos. S talán ez a feszültség is hozzájárul ahhoz, hogy a kodályi örökség körül mégsincs minden egészen rendben. A konferencia fő szónokai, így a kötetet egybeszerkesztő Szönyi Erzsébet is a pompeji katona hűségével (mit pompeji katona, valóságos őrtornyokként) álltak ki a Kodályi örökség mellett. Megszólalásaik lényege ez az öntudatos, már-már dacos kiállás. (Mi tagadás, a nemzetközi anyag tanúsága szerint mintha ez volna a biztos, hogy Kodály neve legyen a vállalt minták közt, s akkor már rendben van a dolog. A brazil „kodályista” drámai elemzéssel számolt be arról, milyen nehéz „multikulturális” hazájában megtalálni, megnevezni egyáltalán az „autentikus” forrásokat, a marokkói Kodály-referens számára egyenesen az a Mester örökségéhez méltó siker, ha a marokkói gyerekek karácsonyra megtanulják a ,Stille Nacht’-ot. De még az igazán hiteles japán előadó szavaihoz mellékelt könyvcímlap illusztrációja is van annyira „globalizált”, mint a sokat és nagyon rosszallóan hivatkozott Walt Disney, csak éppen ezen a köteten ott a „védjegy”. Ezek szerint az „őrtorony” mondhatná meg, hogy „mi a jó”? Hitelesek számomra azok a gyakorló szakemberek, a mindennapi munka nagymesterei, akik saját iskoláik gondjairól és sikereiről számoltak be elemzően. Arany János - a kötetben szinte egyedülállóan világos értelmezési kísérletet végzett, saját viszonyaira értelmezte a kodályi mű tanulságait. Ezek szerint az elvek a következők: a nemzeti hagyományok elsősége, az aktivitás, a műveltség-kötelezettség, a célszerűen megválasztott módszer. Arany azon meditál, hogy ezen elvek miképp érvényesülnek napjaink (örülünk neki, nem örülünk) megváltozott társadalmi körülményei között. Nyíregyházi és budapesti kollégái, Szabó Dénes és Sapszon Ferenc is a mindennapok csodáiról szólnak, arról, hogy megannyi kreatív ötlettel megalapozható olyan zenekedvelő-zenélő közösség még az iskola viszonyai között is, mely hiteles és stabil értékrend birtokában néz szembe a világgal. Vajon gondolt-e Kodály „lépcsőházi koncertre”, amely a nyíregyháziak kedves trükkje? Ez bizonyára már Szabó Dénes saját hozzátétele az örökséghez. De vajon „multiplikálhatóak-e” a tömegoktatás körülményei között e nagy egyéniségek? Nem arról van szó, hogy hiteles, autonóm közvetítő kezében arannyá válik, bármihez nyúl is, aki pedig csak a külsőségeket tanulta el, az kompromittálja, elherdálja az örökséget? A konferencia résztvevői egyébként nem győzték kárhoztatni a tanárképzést. Továbbá szenvedélyesen bírálták az „állami tantervgyártást”. Ha a NAT-tal kell elégedetlennek lenni, akkor azt (ezúttal is némiképp mágikus indíttatással, minthogy az utolsó előtti változathoz képest a hivatalos NAT-ból Kodály neve expressis verbis kimaradt, ez már csak árulás - talán még nem „hazaárulás” - lehet). Mert az elképzelhetetlen a szerző számára, hogy az alaptanterv alapján készült, az iskolákban felgyülemlett műveltséget tükröző helyi változatok magától értetődően alkalmazzák önmagukra a szóban forgó örökséget. Az iskolák autonómiájára bízott óraszám ügyében is határozott állami védelmet igényeltek, mert pedagógiai szakkérdésekben csak a szakmai tekintély mögé álló állami tekintélyt, hatalmat látják célravezetőnek. Nekik legyen mondva: a kerettanterv legutóbbi változatában állami egységességgel kopott le az óraszám a „kívánatos” alá. Az Avignon-i színjátszó fesztiválon két rendezvény zajlik egyszerre. Van „In” (ez a hivatalos program) s van „Off”, a kívülmaradottak fesztiválja, az évek során ez mára egyenértékű, ha nem izgalmasabb rendezvénnyé vált a francia városban. A konferencia (és az eseményeit megörökítő kötet) az „In” volt. Hol maradt a napilap cikkével vihart kavart Tóth Annás Hol Kokas Klárát Hol Gonda Jánost (Egyikük sem renegátja a Kodály-örökségnek!) De hol maradt a (már nem is fiatal) népzenei „új hullám”, a táncházasok huszonöt éve kultúránkban jelenlévő nemzedéke? Ez utóbbiak például a zenei írás-olvasás tanításáról vélekednek egészen alternatív módon, sőt a kanonizált alaprepertoárról is - éppen a tánctanítás tapasztalatai alapján - másképp gondolkodnak. De nem Kodály ellenére! 111