Iskolakultúra, 2004/1 (14. évfolyam, 1-7. szám)
2004 / 6-7. szám - KONFERENCIA - Seress Ákos: A líra árnyékában
Iskolakultúra 2004/6-7 C rokonait is elsősorban „lírai alkatként” tartják számon, kinek művészete legtökéletesebben a rövid dalban teljesedett ki. Általános vélemény róla, hogy a meseszövés nem erőssége, ami alátámasztható azzal is, hogy a ,Gerson’, ,Kamyóné ,Cultura’ című vígjátékait deus ex machinával zárja le és bár ő maga sem hisz ezekben a befejezésekben, kényszerű okokból mégsem tud mást választani. Csokonai drámaelméleti fejtegetéseiről nem sokat tudunk; a ,Tempefei’ is inkább műfaji problémákat vet fel, hiszen ezt a szerző nem nevezi drámának, sokkal inkább „Nemzeti játék formába öntött satyrának”, vagy „Comoedia formába öntött satyricum Román”-nak. Valóban, ezek a művek ellentmondanak annak a drámaelméleti felfogásnak, mely a dráma lényegét a konfliktusban látja. Ez a felfogás azonban főleg Lessing Arisztotógusz kritikája miatt igen szilárdan meghatározta azt az elváráshorizontot, amelyet a magyar költő főleg barokk jegyeket mutató, iskoladrámákra hasonlító művei csak provokálni tudtak, módosítani nem. Csokonai drámafelfogásának fő jellemzője, hogy a tragikum és komikum keverésével próbálja az életet legszélesebb kiteljesedésében utánozni. Legközelebb ehhez a felfogáshoz a bécsi népszínművek álltak, melyek egy részét a magyar költő ismerte is; tudjuk például, hogy ,A varázsfuvola’ bécsi előadásának szövegkönyve eljutott hozzá. Ugyanígy felhasználta az egykorú magyar iskoladráma nyomtatásban megjelent termékeit, különösen Simai Kristófnak, a Kassai Magyar Múzeumban megjelent ,Váratlan vendég’-ét, de eljutott hozzá Bessenyei drámája is, aFilozófus’. Ez utóbbi hatását mutatja Csokonai ,Tempefői’ című drámája, amely az egyetlen irodalmi szándékkal elkészített darabja. Ugyanolyan könyvdráma ez, mint Bessenyeié, ami leginkább az író eszméinek szócsövéül szolgál. Művét Csokonai szerette volna kinyomtatni, erről Kazinczyt is értesítette. A többi vígjátékkal kapcsolatban ez nem merült fel, egyedül a ,Gerson’t akarta eljátszatni a poétika-osztály néhány tanulójával. Ez egyébként nem miatta, hanem a Hitvallás miatt hiúsult meg, amelyhez a debreceni kollégium is csatlakozott, és amely a színjátékot hiú látványosságnak minősítette. Bécsy Tamás a ,Tempefői’ kapcsán pozitívan értékeli az írónak azt a magatartását, mely a lírai témákat fordítja át a dráma nyelvére. (1) Ilyen téma a magány, mely Csokonai költészetében kiemelt szerepet kap, ám egy dialógusokra és viszonyrendszerekre épülő műnem esetében ennek bemutatása igen nehéz feladat. Értelemszerűen a dráma így nem a konfliktusokra épül, sokkal inkább egy középpontos modell jellemzőit mutatja abban az értelemben, hogy a cselekmény fókuszában egy passzív hős áll, akihez való viszonyulásban minősül a többi szereplő. (2) Mint már említettük, a szerző művét szatírának minősíti, ami Voltaire hatását mutatja: „Voltaire-től tanulta, hogy a színpadot szószéknek tekintse s alakjait szócsöveinek; s ha Voltaire-nél a tendencia szétlazítja a klaszszikus tragédia merev formáit, Csokonainál a mondanivalóval szemben teljesen mellékessé válik a cselekmény. A hármas egységet megtartja némi tágítással, mint A líra árnyékában Csokonai drámai műveinek megítélése Több olyan, Csokonai Vitéz Mihályhoz hasonló költőt találunk a magyar irodalom történetében, aki lírai életműve mellett drámákat is alkotott. Ám mindannyiukról - Petőfiről, Vörösmartyról vagy Illyésről is - elmondható, hogy az utókor színpadi műveiket nem értékelte verseikkel egyenrangúnak. 179 szemle