Jel-Kép, 1981 (1. szám)
Tallózó - Könyvekről
KÖNYVEKRŐL nete" a kötet kiemelkedő tanulmánya. Sokban forrásértékű munkáját dicséri még az információgazdag jegyzetrész. A magyar rajzfilm két évtizede (A Pannónia Filmstúdió belső kiadványa) c. munka írója, Bernáth László feltesz egykét olyan kérdést („Mit kellene tudni ?"), amelyre néhány évvel korábban, részben, Kelemen és Fáy (Fleischer) Mariann tanulmányai „válaszoltak", részben pedig, később, Matolcsy György írása „reagál". „Az ökröcske és méhecske" alcím az első meserajzfilmekkel, tartalmi és stílusbeli átalakulásukkal, fejlődésükkel foglalkozik, s — érthetően — az obligát tényezővel is: filmjeinknek a Disney-stílushoz való — megszüntetve megőrző — viszonyával. A „Peti, a gyerekek és a sorozat" voltaképpen ismeretterjesztő kritikusi módon mutatja be azt az időszakot, azokat a műveket és problémákat, amelyeket Kelemen, illetve Fáy kutatói alapossággal, részletekbe menően tárgyal, így — hála a szerkesztésnek — mintegy három szerző prizmáján át alternatívákat kínál: plasztikusabban láthatja az olvasó az ismertetett korszakot, eseményeket. Kritikusunk révén nagy lépésekkel („A ceruza, a radír és a vonal") jutunk el az animációs film haladását jelző fontosabb filmekhez és művészekhez: „A ceruza és a radír kilenc perce mutathatta meg igazán Magyarországon először, milyen lehetőségek vannak a rajzfilmben." A lehetőségek változatairól szólva pedig többek között Jankovics Koncertisszimója (1968), Vajda Béla Tojás c. filmje (1969), Gémes József „Infantilizmus"-a (1971) és Reisenbüchler Sándor „Az 1812-es év"-e (1972) az idézett, minősített modell. Figyelmet érdemlő meglátás: „további nagy művészi lehetőségeket látok a népművészet tiszta formáiban". A jelenleg is folyamatosan készülő Magyar népmesék c. rajzfilmsorozat egyes darabjai mintha igazolni akarnák az említett megállapítást. Sorozatfilmek értékelésével folytatja Bernáth a két évtized summáját, ítéletei több pontban érintkeznek Kelemen, Fáy, majd Matolcsy nézeteivel, s nem utolsósorban a filmpszichológiai nézővizsgálatok tapasztalatával, mely szerint a preferált animációs műfajon belül különösen kedveltek a vissza-visszatérő sorozatfigurák. ,,S felült János vitéz a huszárok lovára" — hirdeti a következő fejezetcím. Alatta a hosszú animációs filmek — itthoni és külföldi — gondjait, perspektíváit találjuk. Epilógus helyett kérdéssel zárja szerzőnk tanulmányát: „Egyáltalán: mit lehet várni a jövőtől ? Mert ajánlani . . . nincs túl sok értelme egy ilyen történeti jellegű összefoglalásban, amely szükségszerűen hátrafelé tekintget és nem előre." A magyar animációs film átalakulása (Tanulmányok a magyar animációs filmről. Magyar Filmtudományi Intézet, Bp. 1975.) című fejezet Fáy (Fleischer) Mariann korábbi — úttörő! — kutatási anyagaiból válogatott szemelvényekből áll. Közelebbről A magyar animációs film 1964-ben (1965), Vázlatok a magyar animációs film fejlődéstörténetéhez (1967) és A magyar animációs film útja (1969) c. írásokból (melyek teljes kézirata a Filmtudományi Intézet nyilvános könyvtárában olvasható). Fáy Mariann célzottan vizsgálja az „újhullámos" korszakot, a hatvanas éveket: belőlük emel ki jelentős filmeket, alkotókat. Ma már számos észrevételéről, prognózisáról elmondhatjuk: beigazolódott. „Az újfajta ábrázolásmód egyik jellemzője a harmadik dimenzió (az illuzionisztikus perspektíva érzékeltetésének) redukálása, illetve teljes elhagyása — összefüggésben a televízió megjelenésével is, amennyiben a képernyőn nem érvényesülhetnek a nagy térmélységek —, és ez nem független a korszak gondolkodásmódjától, a fogalmi közlés igényétől." Filmekkel támasztja alá a szerző az újfajta közlés sajátosságát, s avatottan elemzi a példafilmeket. Jelentős teret szentel továbbá a pszichikum rajzfilmi ábrázolásának, s mint általában, itt is következetesen bizonyítja elméleti általánosításait — a gyártás gyakorlati produktumaival —, hogy aztán ezeket a műveket is részletesen elemezze. „A tudatvilágnak a maga kibontakoztatottságában való ábrázolása elsőként Csermák Tibor: »A pirospöttyös labdá«jában (1961) nyer kifejezést, mely egyúttal Csermák művészileg legkiteljesedettebb, legösszefogottabb munkája." A Fáy Mariann kutatási anyagából válogatott szemelvények egyikének külön értéke: kitekint az egyetemes filmművészetre. Mégpedig úgy, hogy konkrét hazai filmeket, szerzői közlésfajtákat vet egybe korai és újabb előzményekkel, a gyökereket keresi, találja meg, vagy hiányolja. Joggal villantva fel nagy neveket s műveket : Blackton, Cohl, Richter, Eggeling, Giersz, Mimica, Borowczyk, Lenica és mások történeti értékű alkotásait. Rejtetten arra is utal ezzel, hogy bár van nemzeti, szűkebben hazai, magyar animációs filmművészet — karakter —, de ami igazán mérvadó, az a műfaj egyetemes törvénye, azt kell tanulmányoznunk.