Jel-Kép, 1985 (4. szám)
MÉG EGYSZER - Mécses Sopronkőhidáért (Rapcsányi László emlékműsora)
MÉCSES SOPRONKŐHIDÁÉRT Ián kitüntető címmel, abban az időben fegyházlelkész volt Kőhidán. Geisbühl Mátyás: Korán reggel átmentem Pataky Istvánhoz. Fiatal ember volt, ült a szalmazsákon. Melléje ültem, kezdtünk beszélgetni. Először egy kicsit bizalmatlan volt, de aztán kértem, hogy beszéljen a múltjáról. Én azzal kezdtem, hogy most sok magyar fiatal kint a fronton meghal, tulajdonképpen azt sem tudják, hogy miért, mert számukra ez az egész háború értelmetlen. Ő elmondta azt, hogy társaival sokat beszélgettek arról a sok igazságtalanságról, ami nálunk van. „Arra határoztuk el magunkat, hogy itt már tenni is kell valamit, nemcsak beszélni." És valóban: ő a front mögött hidakat robbantott, és emiatt ítélték halálra. Riporter: Ő katolikus ember volt ? Geisbühl Mátyás: Katolikus ember volt, igen. Riporter: Gyónt és áldozott, vagy nem ? Geisbühl Mátyás: De igen, rávezettem lassacskán. Azt mondja: „Gyermekkoromban vallásos voltam én is, de aztán ahogy lenni szokott, elhagytam." Mondom: „Az Úristen szereti magát, mert kereste az igazságot. Ő az igazság maga és szereti azokat,akik keresik az igazságot. Maga is kereste az igazságot, tulajdonképpen az Isten pártján állott és kereste őt." Riporter: Hogy fogadta ő ezeket a szavakat ? Geisbühl Mátyás: Azt mondja: ,,Az imádságokat elhanyagoltam persze, és azt gondoltam, hogy az nem érdekel. Most azonban szinte irigylem azokat, akik tudnak imádkozni, bele tudnak kapaszkodni az Istenbe." Mondom: „Máris megtette ezt." Közben letelt a két óra. Jöttek az őrök, kopogtak, menni kell! Fölugrottunk mind a ketten, a nyakamba borult és megköszönte. Azt mondta: „Köszönet, plébános úr, hogy velem volt az utolsó órában." Riporter: Kikísérte ? Geisbühl Mátyás: Egészen nem, mert közben a kinti misére kellett sietnem. Már nyolc óra volt, nyolc órakor kezdődött a kinti kápolnában az én misém. Azt mondtam, én most a szentmisét magáért fogom felajánlani. Mikor megkezdtem, ott kinn a híveknek megmondtam, hogy honnan jövök, imádkozzunk érte. Riporter: Mondta a nevét ? Geisbühl Mátyás: Nem, így nem. Persze meg volt hatódva a hívősereg, könnyek közt . . . Érdeklődtem, azt mondták, nagyon bátran halt meg. Őt agyonlőtték. * Almásy Pál: Lehetett beszélgetni, ha az őröknek jókedvük volt, és nem éppen bal lábbal keltek föl. Bajcsy-Zsilinszky Endre engedélyt kapott, hogy sebes léptekkel egy belső kis körön mérje az udvart állandóan. Akkor mindig egy-egy ember csatlakozott hozzá és beszélgetett vele. Markos felajánlott neki téli fehérneműt, mert elég gyengén volt Bajcsy-Zsilinszky Endre felöltözve, akkor elég hidegek voltak már december közepén. Nem fogadta el, és azt a kijelentést tette, hogy olyan mindegy, hogy az ember náthásan megy-e az akasztófára vagy pedig nem. Ő tudatosan készült a halálra. Amikor eljött december huszonharmadika, és Bajcsy-Zsilinszky Endrét tárgyalásra állították elő, óriási izgalom vett erőt az egész fegyházon, mert rögtön elterjesztettük a hírt az ebédbeadásnál, a csöbrözésnél, hogy baj van, Bajcsy-Zsilinszky Endrét tárgyalásra viszik. 23-án volt a tárgyalás napközben, s akkor Dominich elment (legalábbis így tudtuk mi, írnokok) Kőszegre, megerősítésre. Kőszegen volt Beregfy és Feketehalmy-Czeydnernek a főhadiszállása, a „gyepűszállás". Estefelé jött vissza Dominich, s akkor újra elővezették Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Rövid tizenöt-húsz perc után hozták vissza az iskolából. Akkor mi Révayval mind a ketten az irodaajtóban álltunk, és próbáltuk leolvasni az arcáról, hogy vajon mi történt. De nem lehetett az arcáról semmit leolvasni, mert teljesen merev tartással, egyenesen — semmi roskatagság nem látszott rajta — ment vis.