Jel-Kép, 1987 (3. szám)
KITENKITÉS - László József: A lengyel "glasznoszty"
118 László József A lengyel „glasznoszty" Amikor vállaltam, hogy a Jel-Kép-nek írok, még nem sejthettem, hogy néhány nap múlva igen tragikus példán lehet szemléltetni mindazt, amit nyílt és gyors tájékoztatásnak, vagy ha úgy tetszik, glasznosztynak nevezhetünk. A megbízást május hatodikán kaptam. Május tizedikén délelőtt bekövetkezett a lengyel repülés eddigi legsúlyosabb tragédiája: 183 ember vesztette életét, amikor Varsó legdélebbi részén egy erdőbe zuhant a lengyel légitársaság IL-62-es repülőgépe. A baleset délelőtt 11 óra 12 perckor történt. Az első híradás a rádióban déli tizenkét órakor hangzott el. Igen rövid, hárommondatos hír, mindjárt az első helyen, arról, hogy a gép lezuhant, a mentőakció tart. Ekkortájt közölte a hírt a televízió is, adását megszakítva. Ezután az óránként elhangzó rádióhírekben egyre több részletet ismertettek, mikor indult a gép, mikor fordult vissza, hányan utaztak rajta, és már az egyórás híradásban elhangzott, hogy valószínűleg senki sem élte túl a szerencsétlenséget. A rádió két órakor szemtanúkat szólaltatott meg, igaz, ezt később a LOT szóvivője és a vezérigazgató helytelenítette, mondván, hogy az ilyen kijelentések nem megbízhatóak. A televízió 17 óra 15-kor a Teleexpress című híradóban közölt helyszíni beszámolót, ezeket a képeket vette át az Intervízió közvetítésével a magyar tévé is. Ekkorra már tényként közölték, hogy a katasztrófának nincs túlélője. Este nyolc órakor nemzetközi sajtóértekezletet tartott a LOT vezérigazgatója, aki néhány újabb részlettel szolgált, viszont azt is közölte, hogy ezután a tájékoztatás a baleset kivizsgálására alakult kormánybizottság feladata, és az alapos, pontos vizsgálat időbe telik. A szerencsétlenség napján ülésezett a lengyel népfront, a PRON kongresszusa, de a híradásokban nem a protokoll, hanem a hírérték szerint dőlt el a sorrend, vagyis az első helyen a szerencsétlenségről szóló hírek szerepeltek. A hétfői lapok ugyancsak saját tudósításokban számoltak be a katasztrófáról, a Zycie Warszawy első oldalon publikálta egy amatőr fotós felvételét, amely mintegy fél perccel a robbanás után készült. Mindezzel csak azt akarta megmutatni, hogy a lengyel sajtó az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsította, vagyis informált egy olyan eseményről, amely a társadalom döntő többségét mélyen érintette és érdekelte. Persze mindehhez kellett egy apróság, hogy informálhasson. Lengyelországban a sajtó sok szempontból könnyebb helyzetben van, mint a szocialista országok többségében. Itt elsősorban az információhoz jutás feltételeire gondolok. Minden valamirevaló intézménynek van szóvivője, akihez általában bizalommal lehet információért fordulni, továbbá a „szerkesztő úr" még mindig bizonyos társadalmi rangot jelent, annak ellenére, hogy a hetvenes évek ún. sikerpropagandájának tapasztalatai sokat rontottak az újságírás renoméján. Ezután az antitézis, a kudarcpropaganda következett, amin szintén túljutott a lengyel sajtó, bár talán még korai lenne azt kijelenteni, hogy itt van már a szintézis és a Kánaán. Az biztos, hogy a különböző érdekek és egyes csoportok véleményei jobban elkülönülnek és kifejezésre jutnak a különböző lapokban, mint a szocialista országok többségében. Ha a politikai skálát nézem, akkor