Jel-Kép, 1989 (4. szám)
FÓRUM - Varga Csaba: Gondolatok a féléves Napzártáról
GONDOLATOK A FÉLÉVES NAPZÁRTÁRÓL 85 „... A Napzárta szinte minden napra tartogat valami meglepetést. (Kérdés, vajon meglepetésnek kell-e ennek lennie?) Olyan emberek olyan dolgokról beszélnek, akik amikről eddig nem szólhattak. Televíziónk elindult azon az úton, hogy propagandaeszközből tájékoztató orgánum legyen, hogy nemzeti intézményként a legkülönfélébb irányoknak, nézeteknek fórumot adjon. .." (Népszabadság, jan. 7.) Akár valamiféle felvezetésnek tekinthetjük az első hónapok lapzártáit, amelyek korrekt módon informáltak, tájékoztattak. Ebben az időszakban csupán az okozott némi zavart, hogy a nézők gyakran nem tudták, érdemes lesz-e „virrasztani", hisz nem ismerték az esti Napzárta témáját. A sajtó sem akkor, sem ma nem tünteti fel előre az aznapi témát, így az érdeklődőknek hozzá kellett szokniuk a napi ajánlatok figyelemmel követéséhez. A politika térnyerése A januárt követő időszak igen fontos és lényegi változásokat hozott. A műsor „politizálódott", amiben egyértelmű szerepet játszott a ma Magyarországára jellemző politikai és társadalmi környezet. A felgyorsult változások a politikai témák olyan tárházát kínálták fel, amelyet nagy könnyelműség lett volna kiaknázatlanul hagyni. Amennyiben a Napzárta meg akarta őrizni frissességét, érzékenységét, a Tv 2 védőszárnya alatt olyan műsorok elkészítését is vállalnia kellett, amelyek korábban, a hagyományos tévés struktúrában elképzelhetetlen, egyszersmind kivitelezhetetlenek lettek volna. Ilyen vállalkozás volt például a Nagy Imre és mártírtársai hamvainak exhumálásával foglalkozó, február 5-én elhangzott beszélgetés is. (Ne feledjük, hogy ekkor még nem volt hivatalos állásfoglalás a Nagy Imreügyben, így Gyenes Judit — Maléter Pál özvegye — Újhelyi Szilárdné — Losonczi Géza özvegye — és Vásárhelyi Miklós megszólaltatása a műsorban valóban bátor dolog volt.) A nézők sem voltak hozzászokva ilyen nyíltsághoz, így nem lehet csodálkozni, hogy sok néző igen ingerülten és értetlenül reagált a „bekeményedő" Napzárta műsoraira. „Nem veszik észre kérem, hogy már az ellenzéknek sokkal nagyobb szerepe van a televízióban, a rádióban és a sajtóban is, nem veszik ezt észre? Se a rádió vezetői, se a sajtó vezetői, se az MSZMP vezetői. Még mit akarnak?... Meg állandóan más mindenki ellen beszélnek, csak a hatalom mellett nem, senki már nem beszél. 40 éve itt semmi nem történt, ez nem igaz." „... Most csupa ellenség van, csupa nem tudom, és mindenki ellenség, és mindenki bűnös, bűnös, bűnös. Hát ez egy őrület hallgatni, őrület. Ennyit tudok mondani, remélem továbbítják ezeket a dolgokat." „Borzasztóan szégyellem magamat Horvát János helyett, és a műsorszerkesztés helyett, hogy csak olyan személyeket szólaltatnak meg, akik 1956-ban lőttek ránk, de azokat, akik védték a demokratikus rendszert, és azoknak a fiait, hozzátartozóikat nem szólaltatják meg, ez nem vet a Magyar Televízióra jó fényt." (Részletek nézői telefonokból.)* A kényes kérdésekkel foglalkozó Napzárták adásairól viszont a Kritika című folyóirat a következőképpen vélekedik: „Jellemző persze, hogy az elfogulatlan, nyílt és nyitott viták, közlések, izgatott eszmecserék, az egész hazai televíziózás történetében újdonságnak számító, utólag szenzációként emlegetett stúdióbeli beszélgetések a Napzárta c. találmányba szorultak, vagyis olyan kései időpontba, amikor a közügyekkel foglalkozó hazai felnőtt lakosság tekintélyes része már nem néz televíziót (sem érdekeset, sem unalmasat), lévén, hogy másnap hajnalban kell felkelnie. Vagyis: beszélni beszélhetünk már úgyneveztt kényes, rázós kérdésekről, évtizedeken át tabuként kezelt témákról, de csak a műsor perifériáján, eldugva sokak elől, rögtön vissza is véve abból a hatásból, melynek kifejtésére pedig a »kettes« stábja annyi tehetséget, energiát fektetett be." (Kritika, 1989/4.) • Forrás: a Tv2 rendszeres üzenetrögzítése