Jelenkor, 1959 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1959-08-01 / 4. szám - Nagy István: Rádiógyógyítás (vers)

30 NAGY ISTVÁN: VERS És egyre közelebb jött a víz. Azutárt mégiscsak Zolika sietett, mert ő volt min­dig a bátrabb. De nem engedték el egymás kezét. Az árvák megtanulják, hogy csak együtt érnek valamit. Egy nagyobb nyaláb szél harangcsengést szórt a víz fölé. Megálltak. A han­gok megkerekedtek a gyenge párában, és megtisztultak. — Hallja? Ennyi a búcsúszó. De én most is megmondom. Jobb így. Egész­séges, boldog emberek kellenek erre az életre. És, akit árván hagynak, az beteg. És örök életre az marad. Mert csak a fészekben nőhetünk, és ha az ketté sza­kad, kár tovább itt maradni. Az öreg óvatosan elhúzta a kezét. — Még egyet. Várjon. Él az apjuk, és az anyjuk, de árva gyerekek voltak, istentelenül árvák. Adó Zoltán a vizet nézte. Levette párás, könnyes szemüvegét, mintha a csukló, görcsös fájdalomtól féltené. * Szabó Marcsa, Kapor Szabó Balázs felesége a menyéhez fordult ültiben. — Kinek harangoznak? Vajkó Boris a kecskéket figyelte, mennyire közel bókláztak a folyóhoz. Jön az a vén süket is, ez a ragadóskezű Dobók, s még megfejt valamelyiket, ha nem ügyelnek. Egy városi embert is látott a parton, tetszhetik neki a folyó. 4 — Tudod tán? — Tudom. A két pesti gyereknek, akik Timár Jolinál voltak. Belesétáltak a vízbe, nem régen. Mind a ketten a kecskéket nézték tovább, mert ez volt a dolguk a mai délutánon. Nagy István R­ádi­ógyógyítás Két sógorom meg egy parasztlegény Hárman hajolnak konyha­asztalunkra, Kezükben paraszt­ módra ég a munka, S mindez, épp nagykarácsony éjjelén. A készülék darabokban zenél, Mint disznóöléskor ha fölsikongna A hústömeg már zsigerekre bontva, Kígyó mikor ízekre szelve él. A három paraszt rokkant szekeret Gyógyítgat így, szemükben gyermekek kisautót zsigerlő szenvedélye. A csoda nekik már itt születik, S nagy buzgalmukban el is feledik, hogy menni kéne éjféli misére.

Next