Jelenkor, 1959 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1959-08-01 / 4. szám - Tarbay Ede: Hirtelen ősz (vers)

TARBAY EDE: VERS 27 Már reggel hangosak a bronzszín testekkel megtömött uszodák, gyorsvonatok öntik a népet, feldúlják a nappalt, éjszakát. íme: antennák ujjongnak az össze-vissza háztetők felett, villamosok állnak, robognak s örökké nyugtatok a terek. Tarbay Ede Hirtelen ősz Érett az ősz, a szöllő, serény és hosszú volt a nyár, az asztalon vakító tiszta kendő, kenyérdarabkák, félig-telt pohár; vacsoramorzsák, a nyarat még reggel visszahozták. Szusszantok, ezzel vége, indulhatok az úton elfogódva a szöllők törpe-erdejébe, előttem piroslik a galagonya bokra, zörrenti ágát, pergamen-levelei fakó aranyak, sárgák. A szerb Krisztusnál jobbra térek, hervadnak testén zöld-kék dér-virágok, a csöppek, mint az Öt Sebének megerudt kínja hull az árok fagyott földjére kiterített nagy, fuből-szőtt köténybe. Vacog a völgy, a dombhát, a hirtelen jött őszben fagyra ébredt; ezüst-felhők — kibontott vitorlák húznak, cigányok zenélnek s a kőkunyhókban nyarat sirató ének lobban.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék