Jelenkor, 1962 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1962-02-01 / 1. szám - SZEMLE
az eddig kikerült igazságot — a férj vágja szemébe: „Gyáva vagy.'’ Ha ennek a műnek legszebb értékeit összegezni akarjuk, az körülbelül így hangzik: egy élet lélegzetelállítóan igazzá és közelivé fogalmazott képe és folyamata, melyben minden erre az egy mondatra csattan. Ebbe torkollik minden szó, minden mondat vízióereje. A félig nyitott ajtót a kimondott igazság kérlelhetetlenül két kulcsra zárja. Az utolsó jelenet súlya: a mélyre zuhantság és mozdulatlanság képével. Az önmaga alatt tudott, a cinizmus villanásaival győzni akart posvány hínárja láthatatlanul körülöleli. Abban mindenki megegyezik, hogy a novella a legnehezebb prózai műfaj, nincs receptje, talán még szabályai sincsenek, legfeljebb típusai. Általánosságokon kívül aligha lehet feltétlenül érvényeset mondani róla. Mert általánosság az is, amit a műfaj legfontosabb ismérveként szokás emlegetni, hogy az első mondat bekapcsolja az olvasót az indulat áramkörébe, rögtön a lényeget idézi, a lényeg feszültségét, aminek egy pillanatra sem szabad elernyednie. Az esetlegesről átmenet nélkül, észrevétlenül ugrik át az általánosra, egyszeriről a törvényszerűre, véletlenről a végzetesre és gyakran ez az átváltozás nem is a novellában történik meg, hanem az olvasó tudatában, egyedi az általánossal az olvasó személyén keresztül találkozik. A téma jelentősége ezekből az általános igazságokból következik, hiszen minderre, az indulat akadálytalan futására, átváltozásra, a téma ad lehetőséget; az adoma például, a hétköznapi történet, aminek érdekessége pusztán a csattanóban rejlik, aligha alkalmas lényeges, szimbólum-erejű igazságok kifejezésére. Persze a téma nemcsak meghatározó, de meghatározott is, nyersanyagból művészi anyaggá a koncepció nagysága, igazsága teszi, ahogy a keret is csak a képtől kap értelmet, szerepet, jelentést. Általánosból konkréttá az idő változtatja, ezért teremt gyakran a téma közösséget írók között, eltérő szándékaik, művészi elképzeléseik ellenére. Úgy véljük, Sarkadi Imre nem egy általános érvényű filozófiai determinizmust csendít, ki a mű végkonklúziójában. A gyáva mindössze ennyit mond: cselekvévéseink, választásaink bizonyos logikával kapcsolódnak egymáshoz, és a belénk rétegeződött múlt elkötelez. Magánéletünk milyensége voks egy társadalom mellett, vagy ellenében. Ha van negatívum, ha lehet valaki gyáva — a regény homorú alakja ezt szótlanul s tán végrendeletként hirdeti — akkor vannak, kellenek hősök is. FOGARASSY MIKLÓS Gerelyes Endre és Szakonyi Károly elbeszéléskötete (Kövek között — Középütt vannak a felhők) azonos témával, a háborúval kezdődik. A háború tipikus történései, helyzetei, eredetüktől gyakran függetlenedve szerepelnek írásaikban, azokra csak a tragikus mementó emlékeztet, összefügg ezzel a témával a bátorság és gyávaság, helytállás és menekülés ambivalenciája is, amit mindketten végzetes helyzetben ábrázolnak, és a választást eleve determináltnak tartják. Mi a valóság? — ez a lét legfontosabb kérdése hőseik számára, és életük legfontosabb problémája a magától értetődő kapcsolat megteremtése, ami az embert élő és élettelen, anyagi és szellemi létezők összességéhez fűzi; irodalmuknak az a célja, hogy ezekre a kérdésekre választ adjanak. * Gerelyes egyik vallomásszerű, első személyben írt novellájának hőse naponta 12 km-t gyalogol hegynek fel, hegyről le, hátizsákjában harminc kiló kővel, hogy edzze magát, előkészítse a helytállásra, a fizikum erőpróbáira. Nem egyszer novellái is ilyen meddő erőpróbák, igényesen, erőit összpontosítva, reminiszcenciákat ír meg, a leggyakrabban Hemingway-témákat — s felmelegíti az 1953—56 közti novellairodalom néhány olyan problémáját, szituációját, amik akkoriban eredetinek, modernnek tűntek. (Kripta című két fiatal novellista — Gerelyes Endre és Szakonyi Károly könyvéről. —