Jelenkor, 1971. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1971-06-01 / 6. szám - Jókai Anna: A reimsi angyal (elbeszélés)

JÓKAI ANNA A reimsi angyal ott áll a kapubélésben, szárnya még feszül az utazástól. - Itt vagyok - szól a mellette álló csonka férfiszobornak. S mosolyog hozzá, kis kacér grimasszal, mint aki hosszú búj­ócska után fölfedi magát. A férfi sértődött. Homlokán három mély ránc, az angyalra rá se tekint. Nem is hallja talán. Előre néz, a földre, dagadt szemhéját leereszti, csupa két­ségbeesés. - Nem bírom tovább - mondja. Pedig szent. Felettük tébolyultan nyúlik a gótika. Elvékonyodó ujjak a távozó értelmet keresik. Már ősz van, hidegebb a száraz csipkék csontsárgasága. Odahúzódnak a hippik, zörög a konzervdoboz, legurul a lépcsőn, üresen, a paradicsomos hal végigfröcsköli a köveket. Jean-Baptiste előveszi a pipát, a füst felszáll az an­gyal arcába. Louisa nevet. Jean-Baptiste-nak tetszik. - Kifüstöljük innen - mondja. Odakeni maszatos ujját az angyal lábához. Mint a vér, ragyog a paradi­csom. - Hol voltunk tegnap? - kérdezi Louisa, feketevirágos trikóját bokájáig nyújtja, beletakaródzik. - Nem mindegy? - Jean-Baptiste visszaül mellé, saruját lerúgja, meztelen talpát dörzsöli a kőlépcső él­hez. - És innen hová megyünk? - Ne kérdezz! - feleli a fiú. — Aki kérdez, annak hazudnak. A lány vállat von, hanyatt fekszik a lépcsőn, fordítva, a feje lelóg. - Ez a mi angyalunk - mondja hirtelen. - Nézd csak a haját. Valóban. A homlokán meg a fülénél lágyan bekunkorodik. Jean-Baptiste rojtozza a nadrág szélét. - Nekünk nincs angyalunk. - Én egyszer sírtam — mondja Louisa, látszólag logikátlanul. A fiú kotorászik a foszlott zsákban. Kiveszi a narancsszín csatosüveget. Iszik. Nyújtja a lánynak, kortyol az is. Reggel van. Jean-Baptiste odavizel az angyal lábához, a patak lefolyik. - Mi is megdöglünk - mondja Louisa. - Észre se vesszük majd - Jean-Baptiste korbácsba fonja a haját. - Mi nem termelünk fájdalmakat. A semmi örül a semminek. Érted te ezt? Kocsi, csukott, koromsötét Mercedes húz el a templom előtt, eltűnik bal­ra. - Ki az okos? - kérdezi Louisa. — Aki vállalja a céltalanságot, vagy aki letagadja és kitalálja a pléhdobozt, négy kerékkel? - Disznók - Jean-Baptiste köp. - De te ne kérdezz. A koromsötét, csukott kocsi jobbról visszakanyarodik, fékez a lépcsőnél. Nyílik a rejtett ajtó, a családfő kilép. Szőke, ápolt szakálla elnyeli a száját. Ki-

Next