Jelenkor, 2006. január-június (49. évfolyam, 1-6. szám)

2006-06-01 / 6. szám - Gajdó Tamás: Babits Mihály színháza

hogy a budapesti közönség szeszélyes ízlése és ítélete akadályozta meg, hogy a hazai szín­házkultúra, sőt drámairodalom európai színvonalat érjen el. Még a magyar drámaírók nemzetközi sikereinek sem volt irodalmi jelentősége. Lukács György azt is leszögezte A modern dráma fejlődésének története című munkájában, hogy a magyar drámairodalomra - szemben a lírával és az epikával - nem a külföldi irodalom legjobbjai hatottak, hanem a „ki­sebbek, az alacsonyrendűek, a mesteremberek".­ Lukács ennek a feltűnő drámaiatlanság­­nak okát abban látja, hogy „még a 48-as forradalomban sem alakult ki nálunk egészen tisztán a 18-19. század polgári ideológiájával analóg világnézet, és később szintén nem. A magyar intellektuális világ egy része - feudális hatások alatt - történelmi gondolkodású és érzésű volt, tehát innen volt ezen a világfelfogáson. Más része, amikor efelé közeledhetett volna, vagy az ellene meginduló reakció hatása alatt emelkedett - tragikus küzdelmek nél­kül - túl rajta, vagy a szocialisztikus világfelfogás segítségével. Pedig az egész modern nagy tragédia ennek a világnézetnek és életérzésnek tragikus, önmagában való összeomlá­sát ábrázolta."1­2 A helyzetet tovább bonyolította, hogy a nagy színházi sikerek irodalmi alapjául szol­gáló drámai művek irodalmi értéket alig képviseltek. Néhány esetben a kritikusok mégis engedményekre kényszerültek. Ambrus Zoltán úgy vélte, hogy az ifjabb Alexandre Du­mas A kaméliás hölgy című műve az első igazán modern darab a jellemzés apró realitásai, a miliő részletezése, a tónus egyszerűsége, a stíl naturalizmusa miatt.­ A publikum figyelmen kívül hagyta a kritikusok és az irodalomtörténet-írók véleke­dését, akik - részben ennek hatására - ösztönös kísérletet tettek a színház és a dráma szét­választására. Ignotus a Nyugatban A színház estéje című írásában úgy vélte, hogy a költői munka, legyen bár dialogizált és drámai, nem szorul rá, hogy szóval és mozdulattal tol­mácsolják. Az irodalom kezdett „kölönc" lenni a színház nyakán: „A színpadon elsősor­ban színpadiság kell, minden egyéb csak ezután következik. A színpad ennélfogva in­kább rokon a cirkusszal, mint az irodalommal, s amin egyre jajgatnak: a cirkusz betörése a színpadra, a diszkrét francia operett helyébe a lábikrákon épülő angol operett betolako­dása, a színpadi tánc gyönyörű újjászületése, a dekoráció elhatalmasodása, a tömeghatás­tól színhatásig mindenfélével, csak irodalmi hatással nem dolgozó újfajta rendezés: mindez nem hanyatlás, hanem fejlődés, helyes fejlődés, egy pórázon tartott művészet bá­tor felszabadulása és magamegtalálása."­ Ignotus után csakhamar Lengyel Menyhért is foglalkozott a témával, s leszögezte: „az író volt és lesz az első a színpadon - természetesen a vérbeli színpadi író -, s mindig egy­­egy új írózseni fogja betölteni s irányítani a színház egy-egy új korszakát, amint betöltötte és irányította az utolsó évtizedekben Ibsen, s betölti ma is elevenen ható erővel Shakes­peare. Aztán ám jöjjön Gordon Craig, a színházi szcenika merész és érdekes új reformáto­ra, és állítsa be Shakespeare-t úgy, a szcenikai hatások olyan felhasználásával, ahogy csak tudja [...]."­ A dráma és a színház elkülönítésének különösen az adott aktualitást Ignotus és Len­gyel Menyhért írásaiban, hogy a legelső hazai művészszínház, a Thália Társaság „megbu­kott". Irodalmi és művészi céljai a nagyközönséget érintetlenül hagyták. Babits Mihálynak színházról vallott nézeteit elsőként 1908-ban a Szeged és Vidéke című­ ­ Lukács György: „A modern dráma fejlődésének története", in: Lukács György összes művei, Kő­szeg Ferenc (szerk.), Bp., 1978. 582. 2 Lukács György, i. m. 583. 3 Ambrus Zoltán: „Dumas fils. A kaméliás hölgy", in: Uő.: Színház, Fallenbüchl Zoltán (válogatta és a szöveget gondozta), Bp., 1983. 202. 4 Ignotus: „A színház estéje", Nyugat, 1908.1. 552. 5 Lengyel Menyhért: „A színház estéje?", Nyugat, 1908.1. 595.

Next