Jó Pajtás, 1910 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1910-07-03 / 27. szám
515 27. szám. JÓ PAJTÁS — Tessenek csak kijönni a konyhába, mutatok valami szépet! Megyünk ki édesanyámmal, hát mit látunk ? Az egyik fióka nincs a fészekben, rászállt az edényesszekrény tetejére. A két öreg fecske meg mellette, a négy kisebbik pedig a fészekben csicsereg örvendezve. Azt mondja édesanyám: — Látod, kislányom, milyen nagy öröm van a fecskecsaládban, így örültünk ám mi is,a mikor te megtanultál tipegni. És alighogy ezt mondja édesanya, hirtelen kapja magát a kis fecske és a szekrényről kirepül a konyha elébe, a fáskamara tetejére. A két öreg utána. Biztatgatják fecskenyelven : — No látod-e, kis bohó, nem kell félni. Most pihenj egy kicsit, aztán megyünk tovább, oda ii, a gesztenyefa alsó ágára, onnan meg a jegenyefára, holnap meg a pap házára. Azután a torony tetejére, a toronyról a zöld erdőbe. Jaj, de szép világ van a zöld erdőben ! Csak bátran, ne félj, veled megyünk mi is. És meg is tanultak a kis fecskék repülni mind, szép sorjában. Minden nap egy másik. Nemcsak az öregek biztatták őket, de a nagyobbak is, akik már hamarabb szálltak ki, hízták, csalogatták a kisebbeket. A legkisebbikkel bajlódtak legtöbbet. Az volt köztük a leggyöngébb. Három nap hívták, hívogatták, biztatgatták, nem mert repülni. Ráült a fészek szélére s nem akart mozdulni. De addig, addig kedveskedtek neki, míg végtére nekibátorodott és kirepült az ajtóra. Ott kicsit gyengén meglökték, persze megijedt egy kicsit, de azért baj nélkül elérte a fáskamra tetejét. Most már mind az öt kis fecske szálldogál naphosszat az öregekkel s hol az egyik, hol a másik tér haza napközben pihenőre a fészekbe. Este hazakerül mind a zöld erdőből, sík mezőről és jóízűt alusznak reggelig. Hát még mit meséljek a fecskékről? Tudom már mit. Bizony, amióta a kicsinyek nagyra nőttek, már nem férnek el az öregek a fészekben. Nem is alusznak benne. Egy este rászállt fecskeanyó a villamos csengőre s ott aludt reggelig. Korán reggel kicsengetett édesanya Zsuzsának, hát mikor hirtelen nagyot szólt a csengő, úgy megi.egényke, hogy majdnem szörnyet halt a nagy ijedtségtől. Nem is ült oda többé az okos kis jószág arra a csúf csengőre, hanem mind a két öreg az ajtó felső párkányára kucorodott és esténként ott alusznak azóta. Gyertek el hozzánk vasárnap délután, meglátjátok ti is a mi aranyos fecskéinket. * Ezt a levelet írta a múlt nyáron Mariska Magduskának és Klárikának. Nemsokára elmegyek Mariskáékhoz, szeretném tudni, visszajöttek-e a fecskéi.