Jogi Hirlap, 1934. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1934-01-07 / 1. szám

JOGI HÍRLAP 2 erkölcsi kártérítés intézményét. A Kúria megváltoztatja az ítéletet és az alperes államkincstárt 100 pengő erkölcsi kár­térítésnek és az összes perköltségeknek fizetésére kötelezte. Indokolás: A felperes a csendőr járőr jogtalan cselekménye miatt nem vagyoni kártérítést igényel. Az 1896. XXXIII. t.-c. (Bp.) XXXI. fejezete az ár­tatlanul szenvedett előzetes letartóztatás, vizsgálati fog­ság és büntetés esetében való kártalanításról intézkedik. Ennek az 580. §-ban megjelölt „megfelelő készpénzbeli kárpótlás“ keretében nyilván a nem vagyoni károsodás is beletartozik. A későbbi jogfejlődés eredménye az 1914- XIV. t. c. sajtótörvény 39 §, — a becsület védelméről szó­ló 1914- XLI. t. c. 28. §., a szerzői jogról szóló 1921. LIV. t-c■ 18. és 30. §., — a tisztességtelen versenyről szóló 1923. V. t. c. 35. §-a, a­melyek szerint a nem vagyoni kárból eredő kártérítési igény (megfelelő pénzbeli elégtétel)­­ érvényesíthető. A bírói gyakorlat azonban a nem vagyoni kártétel­nek a törvényben szabályozott fennírt esetein kívül is he­lyét látja a személyiségi jog jogellenes és vétkes megsér­tésének más eseteiben is, a­melyek külön törvényes ren­delkezésben ezideig nem részesültek. Felperesnek a csendőrjárőr által megyei városban nappal, egyik főutcában történt feltűnő és jogellenes be­­kísérése, a felperes személyiségét mélyen sértő cselek­mény, amely a felperes erkölcsi épségét és megbecsülését annyiban érinti, hogy abból arra következtethettek, hogy a felperes büntetendő cselekményt követett el. Helye van tehát a méltányosság által megkívánt nem vagyoni kár­térítésnek. Minthogy az állam felelős azért a kárért, amelyet kö­zegei a hatáskörükhöz tartozó hivatalos eljárásban har­madik személynek jogellenes és saját felelősségüket is megállapító cselekmény által okoznak, a jelen esetnek a Bp. XXXI. fejezetében szabályozott a kir. kincstár által fi­zetendő kártalanításhoz való joghasonszerűségénél fogva is, a m. kir. Kúria úgy találta, hogy felperesnek az a felül­vizsgálati panasza, hogy a fellebbezési bíróságnak a kere­setet elutasító ítélete anyagi jogszabályt sért — alapos, s ezért alperest, — a felperes társadalmi helyzetére, az elszenvedett sérelemre, annak elkövetési módjára és rövid időtartamára tekintettel — megfelelő pénzbeli elég­tételként a rendelkező részben írt összegben marasztalta. C. VI. 5376-1932. Tér­fi, 1933. XI■ 13. 3. Kártérítés. Sértett bűnügyi költségeinek megtérítése. A büntetőbíróság az alperest a felperes sérelmére elkövetett testi sértés miatt jogerősen elítélte és őt a felperes javára a bűnügyi eljárásban felmerült képviseltetési költségek meg­fizetésére is kötelezte. A felperes az ezután megindított pol­gári kártérítési perben többek között a büntetőbíróság által megállapított költségösszeget meghaladó ügyvédi képviseleti költségeinek a megtérítését is követeli. A Kúria a kereseti követelésnek ezt a részét elutasítja, mert: A bűnügyben való képviselettel felmerült költség felől a büntető bíróság volt hivatva dönteni (Bp. 1179. és kö­vetkező §-ait és döntött is akképpen, hogy az aperest ösz­­szesen 280 (250 + 30) pengő képviseleti költség fizetésé­re kötelezte a felperes (ott sértett és főmagánvádló) ja­vára. Ezen túlmenő költség igény kártérítés címén sem érvényesíthető. C. VI. 1939—1932. Férfi, 1933. XI. 28. 4. Szolgálati idő számítása az üzlettulajdonos személyé­ben beállott változás esetében. A felperes szolgálatát még az alperesek jogelődjénél kezdte, majd ennek halála után az örö­kösök szolgálatában is megmaradt. A végkielégítés iránt in­dított perben az alperesek azt vitatják, hogy miután a felpe­res további alkalmaztatása új szerződéssel történt, ezért szol­gálati ideje is csak innen számítandó. A Kúria kimondja, hogy a végkielégítés kiszámítása szempontjából a felperes egész szolgálati ideje figyelembe veendő. Indokolás: Az 1910—1920. M. E. számú rendelet 9. §-ának 3. be­kezdése szerint a végkielégítés összegének kiszámításá­nál az alkalmazottat a szolgálati viszony megszűnésekor megillető munkabért kell alapul venni. Felperes az alperesek jogelődénél, majd pedig — en­nek a halála után —­ folytatólagosan annak az örökösei­nél, az alpereseknél szolgált. A már korábban is alkalmaz­va volt és az alperesek által tovább alkalmazott, s ekként megszakítás nélkül ugyan­abban az üzemben tovább szol­gált felperesnek a szolgálati ideje tehát a végkielégítés kiszámítása szempontjából az üzem tulajdonában beállott változás dacára is egységesnek és folytatólagosnak tekin­tendő. ... A szolgálat megszakítatlan voltának a tényével szem­ben nincs jelentősége annak, hogy az alperesek az üze­mek átvétele után a felperes alkalmazásának addigi felté­teleit módosították és a felperessel ebben a vonatkozásban, új megállapodást létesítettek­ C. II. 4556—1931. To­tth, 1933. XI. Ц. 5. Nyugdíj jogi természete a beszámítás szempontjából. A korábbi nyugdíjperben a felperesek javára alsóbiróilag megítélt nyugdíj összegét a felsőbíróság jogerősen leszállítván, az alperesi vállalat a végrehajthatnak nyivánított alsóbíró­­sági ítélet alapján a felperesek részére már folyósított nyug­díjtöbbletet a jogerős felsőbírósági ítélet alapján járó alacso­nyabb nyugdíj összegébe beszámította és a kifizetett többle­tet levonásba helyezte. A felperesek az ekként levonásba he­lyezett különbözeti összegek megfizetése iránt indítanak ke­resetet, amelynek a Kúria, — a fellebbezési bíróság ellenkező állásfoglalásásával szemben, — a következő indokolással ad helyt: A nyugdíjnak a létfenntartásra szolgáló rendelteté­séből folyik, hogy a beszámítás szempontjából a nyugdíj a tartási (ellátási) díjakkal egy tekintet alá esik. A tartásdíj pedig a dolog természete szerint az esedé­kesség időpontjában a jogosítottnak a tartására volt for­dítható s felhasználandó, mert a meghatározott időszakok­ban lejáró tartásdíjrészletek a jogosítottnak azokra az időszakokra eső tartására szolgáltak. A tartásdíjnak a rendeltetésével s jogi természetével ellenkeznék, s a kö­telezettségnek a célját, t. i. a jogosítottnak az eltartását tenné lehetetlenné annak a megengedése, hogy más idő­szakra lefizetett s már felhasznált tartásdíj beszámítás folytán egészben vagy részben olyan időszakban fizetett­nek tekintessék, amely időszakra ezt a fizetést maga a kötelezett sem kívánta teljesíteni. (P. H. T. 718. sz. Ugyanez a szempont a nyugdíj bírói megítélése ese­tén is fennforog. A kifejtett álláspontnak a helyességén nem változtat az a körülmény, hogy a nyugdíj fizetésére vonatkozó kötelezettséget, vagy a nyugdíj mértékét bí­rói ítélet állapította meg, s a meghatározott időszakokra teljesített fizetések — miként a jelen esetben is — a vég­rehajtható bírói ítélet alapján történtek, a felsőbíróság pedig ezt a végrehajtható ítéletet a szolgáltatásnak az összegére nézve megváltoztatta. S minthogy az 1926. évi XVI. t. 2.-nek sincs olyan rendelkezése, amely ezt a beszámítást kifejezetten megen­gedné: a m. kir. Kúria a fellebbezési bíróság ítéletének megváltoztatása mellett az alpereseket az ekként beszá­mítás folytán meg nem szűnt és így jogszerű alap nélkül levont nyugdíjösszegek megfizetésére kötelezte. C. II. 1135—1932. Totth, 1933. XI. 23­6. Gyermektartási igény átszállása. A felperes, aki a törvénytelen származású M. G.-t csecsemőkora óta állandó­an eltartotta és iskoláztatta, a gyermekre fordított költekezé­seinek megtérítését követeli az alperes természetes apával szemben. Ez azzal védekezik, hogy az anya javára már ko­rábbi jogerős ítélettel kötelezhetett tartásdíj fizetésére. Bár nem vitás, hogy az alperes ennek a bíróilag megítélt tartá­si kötelezettségének az anyával szemben sem tett eleget, a fellebbezési bíróság elutasította a keresetet, mert az anya perbenállása nélkül a kereseti igényt nem tartotta elbírál­­hatónak. A Kúria megváltoztatja az ítéletet és marasztalja az alperest. Indokolás: 1934. Január 7

Next