Jogi Hirlap, 1935. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1935-07-07 / 27. szám
JOGI HÍRLAP 21- nek nyilvánította s ebből az okból a telekkönyvi rendtartás 1-118. §-ára alapított keresetnek helyet adott. Miért is a kir. Kúria a felülvizsgálati kérelemnek helyet adva, a rendelkező rész értelmében határozott annyival is inkább, mert az a kérdés, hogy a peres felek közt létrejött megállapodás más hitelezők kijátszását vonja-e maga után, az említett hitelezőket érintő oly kérdés, mely egyrészt a jelzett hitelezők perbenállása és azok megtámadási cselekménye hiányában a jelen perben el sem bírálható, másrészt csupán a szóban forgó ügyletnek a hitelezők irányában való hatálytalanságát vonhatja maga után. Következésképen azzal is jogszabályt sértett a fellebbezési bíróság, hogy a peres felek közt létrejött ügyletet a peres felek egymás közti viszonyában azon az alapon is érvénytelennek nyilvánította, hogy az más hitelezők kijátszását célozza. I. V. 321—1935. Hatás, 1935. IV. 12. 632. Telekkönyvi előjegyzés könyvkivonat alapján a cégtársak ellen. A telekkönyvi előjegyzési kérelem alapjául szolgáló könyvkivonatból kitűnik, hogy a kiállításának alapjául szolgált kereskedelmi könyvben a folyamodóval közvetlen jogviszonyban álló s adósként megterhelt ügyleti félként nemcsak a közkereseti társaság, hanem annak azok a tagjai is szerepelnek, akik egyúttal a jelzálogjoggal terhelni kívánt ingatlannak telekkönyvi tulajdonosai. A kérvényhez csatolt cégjegyzékkivonatból pedig megállapítható az, hogy a könyvkivonatban feltüntetett cégtagok az adósként szereplő közkereseti társaságnak valóban tagjai s hogy a kiskorú cégtagok nevében azok nagykorúságra jutásáig az egyik cégtag — a kiskorúak anyja — jogosult a céget képviselni és jegyezni. A másodbíróság a könyvkivonatot nem találta alkalmasnak arra, hogy annak alapján a cégtagok vagyonára a jelzálogjogi előjegyzés engedélyezhető legyen. A Kúria a felfolyamodásnak a következő indokolással ad helyt: A könyvkivonat, a követelés jogcímének tekintetében, a jelzálogjog előjegyzéséhez megkívánt kellékeket nevezetesen azt, hogy a követelés bejegyzésre alkalmas kereskedelmi ügyletből ered s hogy annak jogalapja nem nyilván érvénytelen — megfelelően tartalmazza. A kereskedelmi törvény 88. §-a értelmében pedig a közkereseti társaság tagjai a társaság kötelezettségeiért harmadik személyek irányában egész vagyonukkal egyetemlegesen és akként felelősek, hogy az ily harmadik személy mint hitelező, követelését közvetlenül a tagokkal szemben azok magánvagyonára is érvényesítheti. Ekként a tagok adási minőségét feltüntető szabályszerű kereskedelmi könyvkivonat alapján a kért jelzálogjog előjegyzés annyival inkább helyet foghat, mert egyrészt a 441. számú elvi határozat oly kereskedelmi könyvkivonat alapján zárja csupán ki a közkereseti társaság tagjai ellen a jelzálogjog előjegyzését, amelyben a jelzálogjogilag biztosítandó követeléssel egyedül a közkereseti társaság van megterhelve, és mert másrészt a gyámi törvény 113. §-a 6. pontjának rendelkezésére figyelemmel a kiskorú cégtulajdonosok javára gyámhatósági jóváhagyással megtörtént üzletátvétel és a kiskorú cégtulajdonosok anyjának a cég képviseletére és jegyzésére történt feljogosítása, előzetes, általános felhatalmazást foglal magában az üzletvitellel járó jogügyletek létesítésére, minélfogva az ily jogügyleteknek az érvényessége minden egyes esetben külön gyámhatósági jóváhagyástól nem függött s így ily jóváhagyás megtörténtének ki nem mutatása a telekkönyvi rendtartás 69. §-ában meghatározott nyilvánkönyvi akadály fennforgását megállapíthatóvá nem teszi. C. Pk. V. 2059 —19311. Hatás, 1931f. XII. 20. 633. Kártérítés. Gépkocsi üzembentartójának felelőssége. Az I. r. alperesként perbevont város gépkocsiszinének vezetője egyik autóját az államrendőrség rendelkezésére bocsátotta, azonban a kocsit I . r. alperesként prebevont rendőrségi közeg saját céljaira használta. Az autó egy ilyen útja alkalmával elütötte a felperest. A fellebbezési bíróság csupán a.r alperes kártérítési felelősségét állapította meg, az r. r. alperessel szemben azonban a keresetet elutasította, mert úgy találta, hogy az I. r. alperes a gépkocsi jogtalan használatából eredő károkért nem tartozik felelősséggel. A Kúria megváltoztatja az ítéletet és a következő indokolással állapítja meg az I. r. alperes kártérítési kötelezettségét is: Az I .r. alperes a gépkocsit megbízottja, a gépkocsiszán vezetője útján rendelkezésére bocsátotta a II. r. alperesnek az addigi gyakorlatnak megfelelő azzal a rendeltetéssel, hogy azt а то. kir. államrendőrség dunai osztályparancsnoksága céljára használja. А II. r. alperes ettől a rendeltetéstől a gépkocsinak az ő rendelkezésére bocsátása után eltért és a gépkocsit jogtalanul a maga céljára használta. Ezek szerint azonban a gépkocsinak а II. r. alperes által való birtokba vétele az I. r. alperesnek megbízottja utján nyilvánított beleegyezése folytán nem volt jogtalanť II. r. alperes által a használat folyamán követett eljárás jogtalansága pedig már nem változtatott az I. r. alperesnek üzembentartó tulajdonos minőségéből folyó tárgyi felelősségén. Mindezeknél fogva a felperes felülvizsgálati kérelme folytán a fellebbezési bíróság ítéletének elutasító rendelkezését, — a költség viselésére vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezése mellett — meg kellett változtatni és az őt terhelő tárgyi felelősség alapján az I. r. alperes kártérítési kötelezettségét is meg kellett állapítani. V. I. 5779—1934. Jakab, 1935. V. 28. 634. Kártérítés. Erdei út karbantartásának hiányosságából eredő baleset. Felperes fuvarost a kincstári erdőgazdaság egyik erdején fafuvarozásra alkalmazta. Felperes már előzőleg felhívta az erdőigazgatóság figyelmét arra, hogy az erdei utak olyan elhanyagolt állapotban vannak, hogy azon a közlekedés veszéllyel jár, amikor pedig később az egyik ilyen erdei úton balesetet szenvedett, ebből előálló kárának megtérítését a Kincstártól követeli. A Kúria a fellebbezési bírósággal egybehangzóan a következő indokolással utasítja el a keresetet. Közömbös a per elbírálásánál, hogy a peres felek között szolgálati vagy vállalkozási szerződés állott-e fenn, mert az alperes a felperest biztosította és a felperes keresetét nem a biztosítási kötelezettség elmulasztására, hanem az alperes egyéb vétkességére alapította. Ennélfogva a m. kir. Kúria ezzel a kérdéssel nem foglalkozott. A fellebbezési bíróság helyesen állapította meg, hogy a baleset helyéül szolgált erdei út nem volt rosszabb állapotban, mint amilyenben az ilyen erdei utak őszi esős időben általában lenni szoktak. Okszerű a fellebbezési bíróságnak az ebből levont az a következtetése is, hogy ennek az útvonalnak a karbantartása tekintetében az alperest annak ellenére nem terheli mulasztás, hogy az út veszélyességére figyelmeztették, valamint okszerű a meg nem támadott tényállásra alapított az a megállapítása is, hogy a balesetet kizárólag a felperesnek az a hibás magatartása okozta, hogy az ilyen útvonal természetéből folyó veszély elhárításához szükséges és szokásban is levő óvóintézkedések megtételét elmulasztotta. Nincs jelentősége a felperes azon érvelésének, hogy a veszélyt nem volt könnyű felismerni, mert — eltekintve attól, hogy abban évtizedekre terjedő gyakorlata volt— eskü alatti kihallgatása során a felperes maga előadta, hogy az útnak elázott, sáros és gödrös voltát már pár nappal a baleset előtt nem csak észlelte, hanem arra az alperes egyik erdővédjét is figyelmeztette. Ez a figyelmeztetés ugyanis egymagában kétségtelenné teszi, hogy a felperes tudatában volt az útszakasz veszélyességének is. Az a körülmény, hogy a balesetet közvetlenül megelőző pár napon keresztül nem fuvarozott, a felperesnek a veszélyességről szerzett tudomását annál kevésbbé szüntethette meg, mert a baleset napján az erdőbe való felkaradása közben puszta megtekintés útján is észlelnie kellett, hogy az utat időközben nem javították, ebből pedig szükségképen arra a következtetésre kellett jutnia, hogy 1935. július 7