Jogtudományi Közlöny, 1887
1887-01-14 / 2. szám
18 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY, I. SZÁM. szempontjából, s akkor nem lehet helyes a felsőbíróságnál, helytelen pedig az alsóbiróságoknál. Vagy törvénykezési szünidő fent is, meg alant is, vagy az 1869: IV. tcz. 18. §-a szerinti szabadságolási rendszer mindenütt. De e kettőnek összevegyítése szerintem nem helyes, s félek, a gyakorlatban sem fogna helyesnek bizonyulni, mert a gyakorlati életnek is megvan a maga logikája, mely rendszerint összhangzásban van az elmélet logikájával. Azonfelül egyéb szempontból sem helyes, és hogy többet ne említsek, csak az osztó igazságnál maradok. Ezektől eltekintve a javaslat igen helyes úton halad, s átalában helyesli a budapesti Ügyvédi Kamara által készített vélemény is. Van azonban egy passusa a most említett jelesen szerkesztett véleménynek. Erről érdemes beszélni, ehez szó fér, mert ez az a beteg része minden szabadságolásnak, bármilyen alakzatot öltsön az máskülönben, s mely oda vezet, amit már czikkem elején említettem, hogy a fogyatkozást itt sem kerülhetjük el, vagyis azt, hogy az ügyek a szüneti idő előtt teljesen befejeztessenek, egészben el nem érthetvén, meg kell abban nyugodnunk, hogy a nem szüneti tárgyú ügyek a szünidő letelte utáni időre vizessenek át, és ellátásukban a folytonosság megakasztassék. Ezt a kényes részét a dolognak a budapesti ügyvédi kamara véleménye következő szavakkal érinti: «Ami a törvényjavaslatnak a felső bíróságoknál létesítendő szünetre vonatkozó részét illeti, erre vonatkozólag a javaslatba hozott intézkedésekkel egyetértünk, nagy bajnak tartjuk azonban itt is, valamint az e. f. bíróságoknál is tapasztalt azon jelenséget, hogy a szüneti bírónak kiosztott ügyek, miután azok a szünet alatt el nem intézhetők, és a szünet után szabadságra eltávozó bíró által ez okból el nem intéztetnek, ez eddigi szünidő mellett 3 hónapig okvetlenül szünetelnek. Ezen baj némi orvoslata gyanánt azt javasoljuk, hogy a szüneti bírónak kiosztott ügyek a szünet után a felek kérelmére más bírónak osztassanak ki, aki azokat azon sorrendben tartozik előadni, amelyben azok előadattak volna, ha a szüneti bíró a szünet után szabadságra nem ment volna. Hasonló módon kellene eljárni a sommás tárgyalásokkal is, amelyek tekintet nélkül arra, hogy tárgyaló birájuk a szünet után szabadságra megy, a szünet utáni legközelebbi hetekben helyettes biró által elvégzendők. Egy szóval elvül volna felállítandó, hogy az ügy elintézésének az egyik vagy másik biró szabadságideje miatt nem szabad késedelmet szenvednie. A bíróságnak vezetői lennének hivatva ez elv gyakorlati kiviteléről, a helyes kiosztás által a lehetőséghez képest gondoskodni.)) Nem tudom, hogy a felsőbb bíróságok és az e. f. törvényszékeknél mennyiben vihető keresztül a javasolt intézkedés, de hogy a sommás bíróságoknál nagy nehézségekbe ütközik, az bizonyos. Eddig a járásbíróságoknál — azt hiszem tán mindenütt — az volt az elv, hogy minden bíró a neki kiosztott perekben csak magának tűz ki tárgyalási határnapot, és ez másképen nem is lehetséges. Vegyük a dolgot úgy , mint van. Én például szabadságra megyek a szüneti időben, vagyis júliusaugusztusban, ugyanakkor megyen a járásbíró, és a másik collegám. Szüneti bírónak marad két collegánk, kik közül egyik a bagatellel foglalkozik. Ezen két bírónak — eddig így volt a VII. kerületnél — szüneti működése oda szabályoztatott, hogy az egyik tárgyal a szüneti tárgyú perekben (eddig a kereskedelmi ügyek is ide tartoznak), a másik meg az összes beadványokat intézi el, és ez esetleges requisitiókat teljesíti. Már most teljesen lehetetlen az, hogy én és a másik kettő, kik szabadságra megyünk, az egyetlen tárgyaló szüneti bírónak tűzzük ki a magunk pereiben a tárgyalási terminusokat, mert ezzel képtelen volna megküzdeni, e szerint június végén kénytelen mindegyikünk átcsapni szeptember havára. Viszont a szüneti bíró csak addig tűzheti terminusait a szünidő alatt, amíg lehetséges, aztán kénytelen a maga ügyeiben átcsapni november havára, mert a szabadságon lévőknek csak annyiban tűzheti ki a nekik kiosztott perekben szept. és okt. havára a terminusokat, amennyiben ezen hónapokban üres napok még volnának, amennyiben nincsen, igen természetes, hogy a szünidőt élvező bíráknak is a tárgyalási napló következő hónapjai tehetnek meg. Ezen viszásságon más, mint a tapintatos és a helyzetnek megfelelő kiosztás, nem segíthet. Azt, hogy a perek egyik bírótól elvétessenek és a másiknak osztassanak ki, és viszont, ez felette nehéz, s az ilyen csereberélések a statisztikai kimutatásokra bénítólag hatnának. A birói működésről egyenként és egyénileg a kimutatás a jelen statisztikai táblázat mellett sem lehet tökéletes, sokat dolgozik a bíró olyasmit is, ami valósággal idejét veszi és a tevékenységi kimutatásban ki nem tüntethető. A cserélések pláne confusiót szülnének. Szerény véleményem szerint tehát vagy kiterjesztendő a szünidő az összes bíróságokra, s akkor csak a jelen törvény módosítása kívánatos a szüneti tárgyak megszorítása tekintetében, mint az helyesen tervezve is van, vagy pedig egyáltalán eltörlendő, s akkor két §-ból álló törvény hozatala elegendő, hogy t. i. az 1883 : XXXIII. tcz. hatályon kivül helyeztetik, és ez 1869. IV. tcz. 18. §-ának hatálya a bírákra nézve visszaállittatik. A javaslat 2. §-ában ezen kitétel «törvényszünet» tartandó helytelen, mert törvényszünet az, midőn a törvény (anyagi és alaki jog) hatálya egészben vagy részben felfüggesztetik. Ilyen czéloztatott és vitetett keresztül például az 1879. évi V. t.-czikkel a szegedi árviz alkalmából. A szünidővel azonban csak a törvénykezés szünetel az ügyek egynémelyikében, s így nem törvényszünet, hanem csak törvénykezési szünidő, miért is az 1883: XXXIII. tcz. 1. §-a a szövegezés tekintetében helyesebb. A javaslat 4. és 5. §-ai helyesek, mert a szüneti tárgyak szűkebb megszorítása már alig lehetséges. A 6. §. véleményem szerint felesleges, mert az, hogy valaki a szüneti tárgyak elintézését is a szünidő utáni időre elhalasztatni kérje, alig fog előfordulni, megfordítva azonban igen és azért a 7. §. intézkedése kívánatos. A 12. §. 3-ik bekezdése praecisebben szövegezendő, mert ebből azt is lehet következtetni, hogy a bírósági elnök engedélyezi a bírónak is a szabadságidőt, holott ezt a törvény biztosítja, s a szabadságidő kérvényezése bizonyára csakis a segédszemélyzetre czéloztatott kötelezőnek. Ezen hiányos szövegezés vezethette arra a tévedésre a Budapesti Hirlapban egy bírót, hogy a javaslattal a birói függetlenséget képzelte megtámadottnak, holott az nem igy van a javaslat hiányos szövegezése mellett is. SERLY ANTAL: Vázlatok a magyar bűnvádi eljárás történetéből. 1845—1847. Az 1843/4-iki országgyűlés bezárása után a büntetőjogi kérdések iránti érdeklődés hazánkban nagyon aláhanyatlott. Szalay László volt az, ki publicistikai dolgozataival a büntetőjog és a bűnvádi eljárás iránt a közönségben az érdeklődést ébren tartani iparkodott. De hasztalan. Deák Ferencz visszavonultan élt Zalában s a közvélemény vezetése mások kezébe ment át. A közszellem mindinkább a szoros értelemben vett politikai kérdések felé fordult. A rendi alkotmányt többé nem igazságszolgáltatási reformokkal, hanem közvetlenül az alkotmányi reform eszméje melletti izgatással ostromolták. A bűnvádi igazságszolgáltatás ügye, mely a nagy átalakulásnak tulajdonképeni megindítója volt, háttérbe szorult. Az előbbi közi. 1. az 1886. évi 34., 50., 51., és 53. és az 1887. évi 1. számban.