Jogtudományi Közlöny, 1949

1949-02-20 / 3-4. szám

IV. Az imperialista sajtó és rádió hetek óta pergőtűzszerű rohamot indít propaganda hadjáratában a magyar igazságszolgáltatás ellen. Tárgyi ismeretek és tárgyi ismeret­szerzési készség nélkül odáig mennek ezek a propagandamegnyilatkozá­sok, hogy a budapesti népbíróság előtt a Mindszenty József és társai ellen folytatott bűnügyben tartott főtárgyalást az igazságszolgáltatás megcsúfolásának állítják; volt olyan, amelyik odáig ment, hogy azt egye­nesen komédiának mondotta. A jogász ezekkel a támadásokkal szemben leszáll a kétes értékű pro­paganda tényekkel, valósággal nem törődő ingoványos talajáról és mint minden esetben, ez esetben is a való tények, a tényleges jogi és törvényi állapot száraz, de szilárd és megin­gathatatlan útján cáfol. Melyek azok a biztosítékok, ame­lyek a bírói eljárást az inkvizitórius rendszer fölé, a modern, a humanista büntetőjogi elvekre épített, teljes értékű, az emberiesség követelmé­nyeinek mindenben megfelelő eljá­rássá, — hogy az ő szavukat idézzem európai értelembe vett bírói eljárássá — avatják. Ezekre a kérdésekre kell száraz jogászi nyelven pontos, jogi, tör­vényi alapon álló választ adnunk, és ha ez a válaszunk pozitív lesz, ha ki tudjuk mutatni a feltételek és követelmények maradéktalan fenn­forgását — mint ahogy vitán felül ki tudjuk mutatni — akkor alapjá­ban rendül meg az ezzel kapcsolatos rágalomhadjárat. A tárgyilagos, humanista bűnvádi eljárásban az ú. n.­­.európai érte­lemben vett s főtárgyalást, helyesen annak szerintük európai értelemben vett lefolyását 1. a védelem sza­badsága, 2. a védekezés szabadsá­ga, 3. a szóbeliség, 4. a közvetlen­ség és 5. a nyilvánosság biztosítja. Nem vitás, hogy mindezeket az elveket pontosan, szabatosan és félre­érthetetlenül biztosítják törvé­nyeink és hogy egész bűnvádi el­járási jogunk ezeknek az elveknek a gondos és pontos keresztülvitelére épül. Nem maradtunk el egy jottányi­val sem e tekintetben a nyugati államoknak — ezeket az alappillére­ket nem is mindig következetesen keresztülvivő — jogi rendszere mö­gött. A védelmet és a védelem szabad­ságát — mint jól tudjuk —­ a bűnvádi perrendtartásnak főként V. fejezete biztosítja akkor, amikor biztosítja a védőválasztás jogát, a védőeljárás­nak a főtárgyalási szakban teljes szabadságát, az érintkezés, az indít­ványozás, a felszólalás szabadságát és amikor megállapítja a védőnek perbeli állását akként, hogy ki­mondja a teljes ügyfélegyenlőséget, amely szerint a bíróság előtt a köz­vádló és a védő egyaránt ügyfelek és pedig egyenlő jogú ügyfelek. A terheltnek joga van, miként már a több évtizedes törvényi indokolás is mondja, »a rendszeres váddal szem­ben rendszeres védelmet állítani« joga van védelme és védekezése útján ,­a vád ténybeli adatait meg­erőtleníteni, a vád érvelését meg­cáfolni, az eljárás minden cselek­ményét a törvényesség szempontjá­ból ellenőrizni, kifogásait, aggályait, perorvoslat útján más, felsőbíróság útján felülbíráltatni és orvosoltatni. A védő tehát nem egyszerű kép­viselő, hanem jogszolgáltatási té­nyező­. Köztudomású, hogy mindezek az elvek a konkrét ügyben is biztosítva voltak, hogy másra ne utaljak, köz­tudomású, hogy a vádlottaknak vá­lasztott védőjük volt. Amikor perrendtartásunk köte­lezővé teszi a vádlotthoz a kihallga­tás megkezdése előtt annak a kér­désnek a feltevését, hogy a védelmére kíván-e valamit előterjeszteni« — akkor a védekezésnek is a teljes szabadságot biztosította. Amikor ez az elv a gyakorlatban helyesen akként érvényesül, hogy az igennel felelő vádlott később is megtagad­hatja a feleletet és amikor a rádió közvetítésből mindenki hallhatta, hogy éppen Mindszenty József élt és szabadon élt ezzel a jogával, akkor nemcsak általában és elvben, ha­nem in­konk­réte ebben a perben is, gyakorlatilag is a védekezés teljes szabadsága biztosítva volt. Az anyagi igazság elérésének egyik leghathatósabb eszköze az igazság­szolgáltatásban a szóbeliség és a köz­vetlenség, amelyek leginkább bizto­sítják — miként azt a sokévtizedes perrendünk indokolása mondja — ,s a való tényállásnak teljesen megfelelő bizonyítási anyag beszerzését egy­úttal azt, hogy a bíróság a bizonyító anyagnak minden részletéről alapos értesülést szerez­. Nem kell törvényszakaszokra hi­vatkoznom itt a Jogász Szövetség tagjai előtt, hogy mind a két elv következetesen és évtizedek óta ép­úgy, mint ma is teljes mértékben kép­viselve van alaki­ jogi rendszerünk­ben, a népbíróság előtt is alkalma­zott bűnvádi eljárási jog tárgyalási szakára vonatkozóan pedig alapja az egész eljárásnak. Ha mindezek mellett még azt szö­gezem le, hogy a Mindszenty-ügy­ben tartott főtárgyalás nyilvános volt, tehát nemcsak a jogszolgálta­tási tényezők , a közvádló s külö­nösen a védők, hanem a nyilvános­ság is ellenőrizhette a bírói funkciók törvényességét, akkor, ha mint elöl­járóban mondottam, nem felelőtlen, propagandasztikus célú és ízű állítá­sokkal ugyan, — de a helyhez, az ügyhöz méltó komoly tárgyilagos­sággal bizonyítottam — amit ugyan magunk között bizonyítanunk nem is kellett , hogy a külföldnek ezzel ellentétes minden világgá kürtölt állítása semmi más, mint más poli­tikai célt szolgáló, illetéktelen és alap­talan beavatkozás a magyar igazság­szolgáltatásba, _ ^ , _ , T. Dr. Grottó László V. Papp Péter kúriai bíró előadása után, aki kiváló szakszerűséggel és az ügy jelenlegi állásához mért bölcs tapintattal mutatta be a nagy poli­tikai per anyagát, amikor a kapott megtisztelő megbízatásnak meg­felelve felszólalok, elsősorban azt szeretném megjegyezni vagy inkább aláhúzni, hogy mint magyar jogász­nak csak az lehet a véleményem, hogy az ügyben a magyar köztársa­ság alkotmánya szerint létrejött hatályos j­ogszabályok alapján alakult bíróság hozott a magyar törvények értelmében ítéletet. Ennek az el­járásnak és ítéletnek a felülbírálá­sára pedig a bejelentett perorvosla­tok alapján egyedül az a törvényes fellebbviteli fórum hivatott, amely ennek a feladatának felelősségtelje­sen meg is fog felelni. Legyen szabad emellett a Szövet­ség emlékezetébe idéznem azt a hatá­rozatot, amelyet a Pázmány Péter Tudományegyetemen a jog- és köz­igazgatástudományi kar, melynek tagja vagyok 1948 december 14-én tartott rendkívüli ülésében hozott:­­„A kar hosszú idő óta mély sajná­lattal és fájdalommal látja egy jelen­tőségében ugyan egyre csökkenő, de közéletünk békéjét mégis mérgező olyan irányzatnak a megnyilatkozá­sait, amely a magyar köztársaság alapintézményeivel, népi demokrá­ciánk fejlődési irányával és azokkal a gazdasági, valamint társadalmi JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY

Next