Jogtudományi Közlöny, 1949
1949-02-20 / 3-4. szám
1#4* fratsrer 20 eredményekkel, amelyeket a magyar népi demokrácia már megvalósított, ellenségesen áll szemben. Ugyancsak mély sajnálattal látja a kar, hogy ennek a tisztán politikai jellegű állásfoglasnak bizonyos körök vallási színezetet törekszenek adni és a lelkek békéjének megbontásával annak a feltevésnek engednek teret, mintha az ilyen, népünk alapvető érdekeivel ellenkező politikai állásfoglalás az ország legnagyobb lélekszámú vallásfelekezetéhez tartozásnak követelménye lenne. Súlyos jelenségnek tartja a kar, hogy az említett, mindenképpen helytelen és nagymértékben káros politikai irányzatnak legfelsőbb irányítójaként a magyar katolikus egyház legmagasabb méltóságát betöltő személyisége, Mindszenty József esztergomi érsek szerepel. A kar szükségesnek tartja, hogy ez a helyzet az egyház és az állam viszonyénak megfelelő alakulása érdekében mielőbb megszűnjék és a vallás gyakorlása, a vallásos érzés ápolása, biztosítása a politikai állásfoglalások zavaró momentumaitól felszabadíttassék és a népi demokrácia törekvéseivel szembehelyezkedő politikai ellenállásnak a maradványa a leghatározottabban és leggyorsabban felszámoltassék. A kar, a kormány erre irányulótörekvéseit helyesli és megnyugvással fogadja , egyben pedig kifejezést ad annak a nézetének, hogy a kérdés sürgős megoldását az ország népének érdekében elengedhetetlennek tartja.* A karnak most ismertetett határozata nem irányult és a dolog természete szerint az ügy akkori állása mellett nem is irányulhatott meghatározott személyek meghatározott cselekményeik miatt bizonyos büntetéssel való sújtására és éppen ez teszi lehetővé most annak a megállapítását, hogy a kari határozatban kifejezett kívánságnak a lényege már a jogerős ítélet elhangzása előtt megvalósult. Azok a cselekmények, amelyek vád tárgyává tétettek és azok a politikai eszmék, amelyek e cselekmények motívumaiul szolgáltak, valóban és egészen nyilvánvalóan nem olyanok, amelyek helyeslése, elfogadása és támogatása bármely Magyarországon élő vallásfelekezet híveinek valláserkölcsi kötelessége lenne. Ennek a tisztázása sokakban már önmagában is jelentősen hozzájárult annak a megnyugvásnak a kialakulásához, amelyet a kar határozata oly óhajtandónak ítélt. Sokan érezhették magukat egy reájuk is nehezedni érzett gyanú súlya alól felszabadultnak. Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar népi demokrácia kormányát a külföldről származó illetéktelen beavatkozási kísérletek nem fogják a megkezdett útról letéríteni és a kar által kifejezett kívánság ennek nyomán a maga egészében meg fog valósulni. És bizonyos vagyok abban, hogy a kormány a jövőben is megtesz minden intézkedést, amely elő fogja mozdítani, hogy mindazok, akik őszintén haladó szelleműek és a haladást szolgálni akarják, akik emellett világosan látják is a haladás helyes, a magyar nép érdekét a legjobban szolgáló irányát és akiknek az újjáépítés munkájában, az új gazdasági és társadalmi rend kialakításában való részvételére és szakszerű közreműködésére az ország vezetői számot is tartanak, anélkül fejthessék ki tiszta buzgalommal és kötelességérzettel építő erőiket, hogy ezért benső harmóniájuk, vallásos érzésük rovására kellene drága árat fizetniök. A pernek ebben a vonatkozásban komoly tanulsága van. A per maradéktalanul a nyilvánosság elé tárt egész anyagénak tárgyilagos vizsgálata a jogászban csak azt a meggyőződést keltheti és erősítheti meg, hogy a vallási meggyőződés szabadságának emberi alapjogát sem a kormányzati sem a bírói tényezők semmi vonatkozásban nem sértették, sőt nem is érintették, hanem a vád és ítélkezés tárgyául kizárólag a vallás ügyével kapcsolatban sem álló, a magyar törvények által már az elkövetésük előtt súlyos büntetés alá esőnek nyilvánított cselekmények szolgáltak. A vallás, a vallásos érzés vagy valamely vallásfelekezet üldözésének pedig semmi jelét nem lehet az eljárás anyagában a jogász kutató szemével sem felfedezni. A kormányzat bölcsességének az érintett vonatkozásban ezután is sikerülni fog a nép érdekét legjobban szolgáló megoldást megtalálnia, mint ahogy ez számos más vonatkozásban történt és az a nagyon szomorú ügy, amelyről a kitűnő előadás oly tökéletes jogászi felépítésű képet nyújtott, végeredményében minden ellenkező külföldi törekvés ellenére az ország javára igen jó eredményeket fog hozni. Dr. Nizsalovszky Endre VI. A magyar demokratikus ügyvédség nevében, a magyar jogászi becsület védelmében kívánok felszólalni akkor, amikor visszautasítom azokat a külföldi újságírói rágalmakat, amelyek a közelmúltban a magyar ügyvédséget, — a Mindszentyper védőin keresztül — minden alap nélkül érték. Úgy állítják be egyes irányított újságközlemények a Mindszenty-per kapcsán a védőket, mint akik ügyvédi kötelességüket nem vagy nem megfelelően teljesítették, valótlan tényeket állítanak róluk, védőbeszédeikből tetszés szerint, a propagandaérdekeknek megfelelően kikapott részleteket közölnek. Az ügyvéd, amikor ügyvédi, védői hivatását teljesíti, sohasem nézi azt, hogy bíbor vagy rongyok takarják védettjét, csupán egyetlen egyet tekint : hogy védettje ember, bajbajutott ember, akin a jog, a tisztesség, az ügyvédi, az emberi etnika korlátain belül segítenie kell. Azt állítani, hogy a magyar ügyvédet védői tisztje ellátásában mellékkörülmények, befolyásoltság s nem a most elmondottak irányítják, több, mint rosszhiszeműség, fantáziaszülte gonoszság. Az ügyvéd a védelem mikénti ellátása tekintetében saját lelkiismeretének és saját fegyelmi hatóságának tartozik felelősséggel. Védői tisztje ellátásában őt ért támadásokkal szemben fel kell vértezve legyen. Természetes, hogy emellett az ügyvéd sohasem felejtheti el, hogy az igazságszolgáltatásnak egyik szerve, olyan szerve, amelynek az igazság kiderítésében kell segédkeznie, nem pedig annak elhomályosítására törekednie. Hosszú évtizedeken át voltak az ügyvédek a szabadságjogok védelmezői és bajnokai oly időkben is, amikor reájuk nézve az igazság kimondása súlyos következményekkel járhatott, hiszen tudjuk a múlt nagy pereiből, hogy a védők börtönbüntetést is hajlandók voltak elszenvedni az igazság bátor védelmezéséért. E teremben is akadt ügyvéd, aki a fasiszta terror idejében tartott utolsó kamarai közgyűlésen felszólalt az évi jelentés ama része ellen, amely az üldözöttekre megszégyenítő és megalázó volt s ez a felszólalás nem volt veszélytelen, mert hiszen a felszólaló mellett úgyszólván senki. /ó#TWOOMÁírrí KÖZLÖNY 81