Jövő, 1921. április (1. évfolyam, 32-57. szám)

1921-04-01 / 32. szám

I. év Bécs, 1921 április 1, péntek szám Megjelenik naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V., Rechte Wienzeile Telefon 30-57 Távirati dm:­­év8, Wien Egyes szám­ára: Ausztriában..................................4 korom Csehszlovákiában.....................ai‘20 7K Jugoszláviában..............................1 dinár Romániában........................................2 lei OnMk aástatakartki film: 149.476 Jq*w*láv pMatakarékl ultit: 40.106 Hirdetéseket Ausztria területéről egyedül Schalek H. hirdető irodája (Wien, I., Weltteile 11. a Telefon 809, 5271) vesz­i« .. A letépett álarc. Mi történik odaát, a tol a vég­zetes Lajtán, — sokat szenvedett, sze­gény, szép hazánkban? Igaz-e, hogy vígan vannak a szombathelyi püspöki palotában? Kivilágították-e a várost, fölesküdtek-e a csapatok, megindult-e már a Lehár-hadosztály Budapest felé? Több bölcsesség kormányozná váljon a pranginsi fiatalember egész tavaszi ki­rándulását, mint az a nagyon kevés bölcseség, amellyel budapesti automobil­­itja ékeskedett? Az a bizonyos nagy­hatalom titokban igazán támogatná a nagy Habsburg-restaurációt,­­ és ami ezután következik, az nem fiatal had­segédek kapkodása lesz már, hanem öreg és ravasz mesterek történelmi sakkjátéka? Holnapra, holnaputánra fölleben majd a függöny. De akármilyen meglepetés­sel szolgál is holnapra, holnaputánra Európának Magyarország, az, ami teg­nap történt és az, ami tegnapelőtt tör­tént, eltörölhetetlen és kipusztíthatatlan része marad a zagyva magyar politikai életnek és idővel hozzájárni a megtisz­tításához, mint egy kémiai lecsapó szer. A magyar k­i­t­­­a á­g fóvá­rosában megjelent a király, el akarta foglalni királyi palotáját és Horthy ki­dobta. Ez az egyszerű és meztelen való­ság , és ez bizonyára jelent, annyit, hogy akár bevonni még egyszer Budapestre a Lehár-divízió mögött Habsburg Károly, akár elindul nyugat felé, hogy a Tajo és az Ebro partjain élje tovább ifjú és termé­keny életét, akár így lesz, akár úgy lesz, a horthyzmusnak vége van. A közvéle­mény szerepét és befolyását nem lehet eléggé alacsonyra becsülni egy olyan országban, amelyre alig burkolt katonai diktatúra nehezedik, de nincs az a külö­­nítményi terror, amely tovább is rá tudná kényszeríteni Magyarországra azt a Horthyt, akiről kiderült, hogy még csak királyának se hű szolgája. Ki álljon mellette, ha nem a legitimisták ? A világ­­történelem borzalmas tréfákat tud produ­kálni, de hogy a magyar republikánusok valaha Horthy oldalán küzdjenek az ellen a front ellen, amely Windisch­­grätztől le Vázsonyi­ig terjed, ezt a bor­zalmas tréfát a világtörténelem bizo­nyára már csak azért sem fogja meg­csinálni, mert az események sietése meggátolja Horthyt benne, hogy a kísérletet megtegye és megkíméli a szabad királyválasztókat ettől az er­kölcsi teherpróbától. Ha Pranginsből semmi másért nem rándult volna el az utolsó Habsburg-király Budapestre, csak azért, hogy megkérdezze Horthy­­tól, érvényes volt-e tehát az októberi forradalom, igen vagy nem és ha semmi más eredménye a tavaszi kirándulásnak nem lenne, csak az, hogy Horthy arcá­ról letépte az álarcot, a magyar törté­nelem jó géniusza meg lehetne elégedve vele. De a volt királynak és tanács­adóinak nyilván más szándékaik is vannak, mint Horthy leleplezése. A Lehár-divízió géppuskái és ágy­ai ebben az órában talán már Budapest felé gör­dülnek. De ha vánpuskák és ágyak alatt forogni kezdenek a kerekek, ezek a kerekek kísérteti külön életet kap­nak és a forgásuk nem ott áll meg és nem akkor áll meg, ahol elindítóik akarják. Nem a polgárháborútól féltjük Ma­gyarországot. A Horthy katonái a Lehár-divizióval nem fognak szembe­szállni, más ellentállas pedig ma Magyarországon nem képzelhető. Ha Habsburg Károly másodszor is elindul Budapest felé, ezúttal Horthy nem fogja a budai várból kitessékelni. A polgárháború veszedelme nem fenyegeti Magyarországot. De fenyegeti minden más veszedelem, amelyet a megrettent fantázia csak ki tud gondolni. A szombathelyi püspöki palotában, igiy szól a hir, vígan vannak. Fölgyült oda a volt király minden hive Andrássy Gyulától le Vázsonyi Vilmosig. Ezeket az urakat kü­lön-külön irtózatos felelős­ségek terhelik azokért a csapásokért, amelyek Magyarországot az utolsó esz­tendőkben érték. Nem reszketnek-e meg attól a mindennél rettentőbb felelősségtől, amelyet most készülnek vállalni? Ma­gyarországnak rendre, nyugalomra, gyó­gyulásra, egyszóval békére van szük­sége. A szombathelyi püspöki palotából újra háborúval akarják megajándékozni- Magyarország nagyon mélyre zuhant, nagyon sokat vesztett, nagyon sokat szenvedett. Semmi más nem kárpótol­hatná, csak a béke, és egyetlen egy alföldi bakának a munkás kezéről egyetlenegy ujjat nem volna szabad föláldozni a Habsburg-restau­­ráció gyűlölt káprázatáért A magyar legitimisták — Csernoch Jánostól le Vázsonyi Vilmosig — a magyar kato­nák ezreit akarják érte föláldozni Habsburg Károly elmenekülhet majd a gyászos bukás után Spanyolországba. Magyar tanácsadóinak azonban — han­gozzék el ez a figyelmeztetés a legelső órában — felelniük kell a magyar vérnek minden csöpp­jéért, amelyet hiába kiontottak. B. L. A habsburgi propaganda behálózta egész Európát. A JKv9 munkatársát is. — BOCS, m&rrtM 81. Hirtelen Károly hirtelen termett a pesti Várban, de nem minden előkészü­let nélkül. Amióta kitette a lábát a szerencsétlenségbe taszított magyar és osztrák „országút"-nél, egy napig, egy percig sem szünetelt a restaurációi­ propaganda. Íme, elmondjuk, hogyan történt ez a „királycsinálás“ és kik a királycsináló bácsik Svájcban, Ausztriában, Magyar­­országon, Jugoszláviában és másutt, kik azok, akik Pranginssal bolondítot­ták a népet Ausztriában. Magyar­­országon, Jugoszláviában és másutt. Prangins. Miután az utolsó habsburgi ural­kodó, Károly, 1918 novemberében trón­járól lemondott, családjával egy ideig az eckartsaui kastélyban húzódott meg. 1918 tavaszán angol közvetítéssel a svájci szövetségtanácstól tartózkodási engedélyt kért, hogy Svájcba költöz­­hessék. Károly akkor ünnepélyes ígé­retet tett, hogy a vendégjoggal nem él vissza és mindaddig, amíg svájci terü­leten tartózkodik, minden politikai ténykedéstől és propagandától tartóz­kodni fog. Károly, családi hagyományaihoz híven, te­kintve, hogy arra tett­ ígére­tet, hogy Svájcban nem fejt ki propagandát, svájci tar­tózkodásának egész ideje alatt egyébbel sem foglal­kozott, mint azzal, hogy onnan zavartalanul szer­vezze meg az összes utód­államokat behálózó köz­tá­r­s­a­s­á­g e­ll­e­n­e­s propa­­g­a­n­d­á­j­á­t. Károly röviddel Pranginsbe való megérkezése után Pranginsben szabályszerű kormányt és minisztériumokat rendezett be diplo­máciai, katonai és sajtóirodával. Ezek az osztályok viszont utódállamok sze­rint német-osztrák, magyar, szlovák, lengyel, horvát alosztályokra oszlottak, amelyek teljesen rendszeres, miniszté­riumi munkát fejtettek ki. A külföldi propaganda központja Pranginsben volt, legnagyobb fiókja pedig a freiburgi Hotel de Rome-ban. Az utóbbinak az élén Hye báró állott. Svájcban ezenkívül még Genfben és Bernben is volt a freiburgihoz hasonló monarchista iroda, amelyet egy, Károly által már pranginsi tartóz­kodása alatt nemesített, zsidó. Steiner konzol, jelenleg de Valmont báró, vezetett. A propagandához szükséges pénz leginkább francia reak­ciós körökből került ki. Az első na­gyobb összegnek, amelyet Prangins agitációs célokra kapott (huszonnyolc c.üle: Lip k­is frank), nagyon rövid idő alatt nyakára hágtak, úgy hogy az ex­­király a múlt esztendő végén már újabb kölcsönért fordult fran­cia támogatóihoz. Hosszas tárgyalások után Károly újabb ötvenkét millió svájci frankot kapott, amelyből azután az utódállamokban való propa­ganda költségeit fedezték. A pranginsi propagandaosztály vezetője hosszú időn keresztül Workman kapitány, a király hűséges borozgató cimborája volt. Ká­roly bizalma azonban azóta, hogy Work­man, a francia pénzből egészen oktalan és ostoba módon a Kapp-puccsra szórt ki milliókat, kissé megrendült. Károly másik bizalmasával sem járt jobban. Schwertführer főhadnagy, azelőtt szintén borozgató cimborája a volt királynak, Pranginsben az „őfelsége személyi körüli miniszter“ teendőit látta el Schwertführer főhadnagy, akit köny­­nyelmű­ és költekező életmódja miatt a pranginsi pénztáros kissé szűkre fogott, ezt úgy játszotta ki, hogy a lumpolá­saihoz szükséges pénzt egyszerűen úgy szerezte meg, hogy olasz újságíróknak és lapoknak, akik ezért tekintélyes összegű lírát fizettek, eladta prangingi urának a titkait és bizalmas leveleit. A Schwerzführer-affér később nagy botránnyá fajult és csak nemrégiben foglalkoztak ezzel a bécsi lapok is. Pranging és a többi svájci propaganda­iroda között az összeköttetést hercegek és grófok közvetítették. A Habsburg­­ház tagjai is ebből a szempontból let­tek különféle kantonokba elhelyezve, így­ Frigyes generalisszimusz Bernben székelt, az exkirály öccse, Miksa, Sankt­ Moritzban, Jenő főherceg Baselben, Péter Ferdinánd Luzernben stb. Mind­ezek a hercegek persze Károly iránt elejétől fogva a legmélyebb utálattal és megvetéssel viseltettek, most azonban, amikor azt hitték, hogy egyedül Károly képes arra, hogy a családot vissza­hozza a trónra, készséges eszközeivé váltak Károlynak. A főhercegek további álláspontjára különben ez a momentum döntő fontosságú volt, úgy, hogy egy Olten­ben tavaly tartott családi értekezleten a fő­hercegek izgalmas vita után abban állapodtak meg, hogy Károlyt ismerik el továbbra is családfőnek, a családi front tehát, ezáltal a határozat által biztosítottnak látszott. Károly Pran­ginsben termész­etesen egy percig sem élt visszavonult életet, mint ahogy ezt külföldi ügynökei el akarták hitetni, hanem állandóan ös­szeköt­tetésben áll­ott politikai ügynökeivel, újságíróival, ven­dégeket fogadott, audienciákat tartott, nemesített, bárógitott, kitüntetett, deg­radált és fölmentett, szóval az operett minden szabálya szerint királyi játszott Pranginsben. Egy alkalommal a nyilvánosság elé is merészkedett, cikket írt a párisi »Revue Universelle“-ben, amely, mint emlékezetes, akkoriban igen nagy port vert föl.. Károly ebben a bárgyú stílus­gyakorlatában Németország ellen kelt ki és azt állította, hogy ha Ausztria csatlakoznék Németországhoz, ezzel belekeverednék a németek által terve­zett revánsháborúba. Ez a cikk már azért is figyelemreméltó volt, mert Károly ebben a cikkben jelentette ki először nyilvánosan, hogy 1918 novem­ber 11-iki visszalépését nem tekinti a trónról való le­mondásnak. A pranginsi iroda utóbbi időben mind nagyobbá vált és propagandáját, amely addig csak Ausztriára, Magyar­­országra, Jugoszláviára és Csehországra terjedt ki, most már Olaszországra és Romániára is kiterjesztette. Ezekbe az országokba külön bizalmi férfiakat kül­dött ki, akik viszont eme államoknak a székvárosaiban az ügynökök egész hadát foglalkoztatták. A külföldi monarchista ügynökök svájci rendelés szerint jártak el és havonként részletes jelentésben számoltak be munkájukról. Ausztriába Albin Schager v. Eckartson volt had­­bíróőrnagy, később Károly ügyvédje, volt kikü­ldve. A magyar­országi propaganda vezetésével gróf Hunyadyt bízták meg, aki osztrák kollégájánál sokkal rövidebb idő alatt sokkal nagyobb eredményeket látszott elérni. Ae ausztriai propaganda. Ausztriára különös gondot fordítottak Pranginsben. A legravaszabb és legszub­­tilisabb propagandafogásoktól kezdve a legagresszívebb és legszemérmetlenebb propagandaeszközökig mindent megkí­séreltek. Az osztrák lapokban időnként kis hírek jelentek meg, amelyek arról számoltak be, hogy Károly exkirály majd az önkéntes mentők számára száz-

Next